Keleti Ujság, 1944. július (27. évfolyam, 146-171. szám)
1944-07-07 / 151. szám
KELETI MAGYAR mSXG 1M4. TOtltlS T Parasztok a sarló és kalapács árnyékában «2 Irta: Nikolajew Péter * Magyarra fordította: Gaal Olga Villámgyorsan gondolkoztam, Grisa pl.szly&hoz kapott, én Is előhúztam a revolveremet. — Dugjátok vissza, testvérek, — mondta az Ismeretlen ember — most nincs reá szükségetek, majd lesz még elégszer. Minden golyóért kár. —* fiijen Oroszország! — hangzott fel ajkáról a felkelő köszöntés. Megkönnyebbülten tettük el revolverünket. Bajtársra akadtunk. Amikor jobban ősszeismerkedtünk, elmondta, hogy kertész és a felkelőknél is a „Kertész“ nevet kapta. Kért, hogy ml is csak úgy szólítsuk. Csapata, amint mesélte, A. városhoz közel tanyázik. Az ottani nagyit'terjedésű erdők ideális harci területet nyújtanak számukra. Ha a istán veszedelem fenyegeti ott őket, akkor visszahúzódnak a hegyekbe, öt a parancsnoka küldte ki, hogy a bolsevisták között bolsevista-ellenes uszítást folytasson. — Ma már olyan erősek vagyunk — mesélte lelkesedve felkelő bajtársunk, — hogy hadosztályokat tudunk felállítani. Azonban nincs meg a lehetőségünk arra, hogy hosz- szabb háborút folytassunk ellenük. Ugyanis nem egységes vidéken harcolunk, hanem szétszórva és Így a szükséges pillanatban nem tudunk ott teremni, ahol éppen kellene. Az utánpótlást sem tuduk megoldani. Ezzel szemben a bolsevistáknak minden előnyük megvan, egyetlen egy kivételével: hogi' nem áH mögöttük az orosz nép! Már rég elhagytuk a temetőt és még mindig nem álltunk meg. Felkelő barátunk, a kertész hosszasan beszélt. Később Grisa is közlékennyé vált. Felkelő csapatunk .larcal- ról beszélt részletesen és vezérnönkről, Nadja asszonyról. — Sokat hallottunk rólatok —1 szakította félbe a kertész. Híres felkelők vagytok! NemXevésbbé Nada asszony! Ilyen elszánt, bátor lélek nem sok asszonyban lakik! Megfigyelés alatt állunk! Nem tudjuk, hogy a vörö3 katona eltűnése terelté-e ránk a GPU figyelmét, vagy a köteg papír, amit mindig magunkkal hordunk? Tény az, hogy nehány nap óta feltűnés nélkül, állandóan nyomunkban vannak a vörös ügynökök. — Egyszerű a dolog, — válaszolta — más Írásokról kell gondoskodnunk, nv'ndenek- elött valamelyik Ipari Üzemből kell munkásiga colványt szereznünk. Elmentünk a munkaközvetítő hivatalhoz. — Gondolod, ..ogy ott munkát kaphatunk? ®s ha lefognak és átkutatják csomagunkat ? — Igazad van, — mondta Grisa élkomó- lyodva. — Elsősorban túl kell adnunk a veszélyes irat-kötegeken. A kertész, akivel aznap délután beszéltünk, egyáltalán nem olyan nyugtalan, mint ml. — Nem olyan veszélyes az ügy, — mondta — én elviszem tőletek az irat-csomókat és eldugom Kdjánál. >— Ki az a Kolja’ — kérdeztük egyszerre. — Nem is beszéltem még nektek Koljá- ?ól, Ö az én legkitűnőbb segítőtársam ebben a városban. Szovjet alkalmazott, h'degvérü fickó, közömbös ábrázatta.l. de annál veszélyesebb a bolsevistákra. Kitünően felszerelt pecsét-gyára van, úgy hogy felkelöcsapa- patunk felét ellátta már személyazonossági Igazolványokkal munkaadói igazolvánnyal és mindenféle szükséges okirattal. — Nem tudnál számunkra uj okmányokat szerezni? — érdeklődtünk mohón. — Dehogy nem, — válaszolta készségesen — mi sem könnyebb ennél! Milyen papírokra van szükségetek? Holnap már kézhez is kaphatjátok. De még aznap este a következő dolog történt: Éppen a temetőbe akartam menni, ahol már több mint egy hété aludtunk, amikor az egyik mellékutcában nőt alakot pillantottam meg. Az ismeretlen nő láthatóan felizgulva kutatott a szemével r-inden oldalra. Feléje tartottam, Nina! — kiáltottam fel. —- Mit keresel te ebben a városrészben? — A temetőbe akartam menni hozzád Petje. Beszélnem kell veled! öh, Pét ja, — kiáltott fel kétségbeesetten és s'rásba csuklóit a hangja. Körülnéztem. Az utca teljesen üres volt. — Ml történt? — kérdeztem. — Itt nem maradhatunk, gyere, menüink ki a városból. Nina némán követett. Atán mesélni kezdett. — Figyelnek téged... és engem is... Mindketten megfigyelés alatt állunk. A főnököm ma behívatott az irodájába és azt Jíéirdeafce, Sógy kl an a fiatalember, akivel találkozni szoktam? Arra kért, hogy ne beszéljek senkinek róla, mert bizalmas ügyről van szó. Egy GPU-tlsztviselö volt ma nála, alti tudtára adta, hogy fiatalember ismerősömet megfigyelés alatt tartják. Gyanússá tette magát, mert már meglehetősen régen tartózkodik a városban, anélkül, hogy lakása, vagy munkája lenne. Azzal gyanúsítják, hogy bolsevlstaellenes agttációt fejt ki. Mindég nagy lratcsomót hurcol magával. Azt gyanítják, hogy tiltott írások rejlenek benne... N'na Petrovna, — figyelmeztetett a főnököm — szakítson avval a férfivel. Ha mindig együtt látják önnel, akkor végül ön is gyanúba keveredik! ön, mint szovjet-alkalmazott!... Gondolja meg, hogy önnek az édesanyját és testvérét kell eltartania! Ezeket mondta a főnököm, Petja, Így történt szóról-szóra... Megdermedve álltam. A hurok ismét a nyakamba került, fis éppen most, ... amikor végre találtam valakit, aki hozzám tartozik, akit szeretek.., Amikor a kertész által szerzett papírra! a munkakf jvetitö hivatalba mentem, öreg szakálas ember fogadott, aki — bolsevista létére — nagyon szívélyes volt. A várakozók hosszú sorában benyomultam végre a szakmunkásokat elhelyező Irodába. Amikor a tisztviselő elé kerültem, elmondtam, hogy már több hete Időzöm a városban, de még nem találtam munkát és mivel lakásom sincs, már a katonaságnak is feltűntem... — Kérem a személyi iratokat! — mondta hivatalosan és röviden a tisztviselő. — Úgy, — nézett rám — Ön tehát könyvelő és jártas a biztosítási szakmában ? Várjon kérem egy p’llanatig! Foglaljon helyet! . — Ilyen illedelmes hangnemben beszélnek itt az emberrel? — gondoltam magamban is leültem egy székre. A tisztviselő kiment a szobából. Hallottam, hogy a szomszéd szobában telefonálnak. Ismét nyilt az ajtó és a tisztviselő közölte velem, hogy már van Is állásom. .. Holnap kezdhetem a munkát. Az állami biztosító Intézetné! — Reggel tehát jelentkezzék! Amikor az utcára léptem, úgy ttlnt, hogy a nap ragyogóbban süt és a szivem örömmel van te'e. Tehát itt maradhatok, ebben a városban, Ninocska közelében. Minden nap láthatom és nem kell félnie többé, ha együtt vagyunk... Add’g is, amíg eljön a fekzá- badulás napja, amelynek megvalósulásáért dolgozom! * — Petjá, — mondtá nehány nappal később Grisa — ma fe’tartóztatott egy GPU- ember. Megkérdezte, hogy ki vagyok és mit kerekek itt a városban. Ism t elfogott a félelem: — tíz baj, Grisa és mit mondtál? Azt mondtam, hogy még mindig nincs lakásom és munkához sem jutottam. Megmutattam neki irataimat. Látszólag megelégedéssel vette tudomásul, amiket mondtam, de végül mégis felszólított, hogy min-, den héten jeletkezzem a GPU-nál. fis ha egy hónap múlva még mindig nem találok munkát, sem állandó lakásom nem lesz, akkor hazatoloncolnak, a szülőfalumba! — Nekem már elegem van Itt ebből az életből, — mondta Grisa. — Tovább állok és más városban ütök tanyát. Túl forró már Itt a talaj a lábam alatt. Majd te meg a kertész folytatjátok a munkát. Reám már úgysincs nagy sükség itt!... Elkövetkezett a szomorú nap, amikor búcsút vettünk Grisától. — Ne légy nagyon ünnepélyes, — figyelmeztetett Grisa. — Ne felejtsd, hogy óvatosaknak kell lennünk! Tudod, hogy a napnak minden órájában a szemük előtt vagy. Dolgozz tovább ügyünként, de ne bamarkodd el a do gokat! Szerezz magadnak barátokat köztük, de egyikhez sem légy bizalmast Tudod, hogy minden városrészben ott vannak a GPU-smberel. Te a legnehezebb poszton állsz itt az oroszlánok barlangjában! Légy óvatos Petja! — azzal megszorította a kezem és felszállt a vonatra. Amikor Grisa elutazása után az állomásról visszamentem a városba, minden olyan üresnek és kihaltnak tűnt és a veszély érzete egyre fokozódott hennem. Bár állásomat elfoglaltam a biztosítónál, de ki garantálja azt nekem, hosy nem-e figyelik ott is minden lépésemet?! Igaza volt Grísának, hogy nagyon óvatosnak kell lennem. Ez az állás csak még jobbon megnehezítette helyzetemet. (Folytatjuk.) * fi A VILÁG TÜKRE 1. Ml vá® m4g Amerikára? 2. „A pokolba kívánjuk őke*’“ 3. Példás felelősségérzet í. Az Egyesült-Államok \ adere.iének három legfőbb katonai parancsnoka: Marshall, a vezérkar főnöke, King admirális és Arnold tábornok, a légierő parancsnoka meglátogatták Normandiában az inváziós harcok színhelyét. Visszatérve hazájukba, az USA népének közvéleményét „aggódó és izgatott“ hangulatban találták, ahogy egy lisszaboni jelentés közli az United Press ’"''shiiigtoni keltezésű hire alapján. A három katonai parancsnok azonnal jelentéstételre jelent meg Roosevelt elnöknél. Jelentésüket a következő mondattal kezdték: — A normandiai harctérről visszatérve azt kell megállapítanunk, hogy az Egyesült-Államok népe olyan lelkiállapotban van, amelytől csak óvni lehet mindenkit. A jelentést igy folytatták: — A hadihelyzet jelenlegi állása egyesekben azt a hitet és meggyőződést keltette, hogy a háborút máris megnyertük és a harcot akár abba is hagyhatjuk és visszatérhetünk békebeli foglalkozásainkhoz. Ezzel szemben a való helyzet az, hogy a mostani ütközetek hatalmas veszteségekkel járnak. A veszteségeket az amerikai hadiiparnak kell pótolnia. A háborút még nem nyert'',k meg. A jövő fejleményei beldthatatlcnok, A küzdelem nehezebbik része még előttünk áll. Amerika eddig a katonai helyzetet illetően mindenkor a legderülátább volt. A közvélemény jelenlegi hangulatára jellemző, hogy jelenleg Amerikában egy olyan könyvnek vrn hallatlan sikere, amelyről a kritüta azt tóttá meg, hogy „minden idők legborulátóbb könyve“. A Daily Mail newyorki jelentése szerint Leo Cherne, a könyv szerzője a következő jellemző cimet adta könyvének: „Ami még hátra van életünkből.“ Cherne a .legsötétebb jövőt festi munkáidban az amerikai nép elé. Azt jósolja, hogy a háború végén Amerikában ismét 19 millió munkanélhi;ii lesz, a kormányzat egyre nagyobb adókat fog polgáraira kényszeríteni. Éles eile“'étekre és ös""- ütközésekre kerül maid sor a hazatérő katonák és a rolgárok között, de hare indul meg újból a fehérek és feketék, a keresztényeit és a zsidók, c tőke és a munkás között. Cherne megjósolja azt is, hogy Amerika számára, ha ezt a háborút meg is nyerné, — a háború megpróbáltatásai csak ezután kezdődnek. Üj háborúra kell készülni és az, hogy ez az uj háború be is fog következni, az teljesen bizonyos. A Völkischer Beobachter bécsi kiadása az amerikai tábornokok nyilatkozatával és Cherne könyvével foglalkozva, megállapítja, hogy az amerikai népnek egyre inkább meg kell győződnie arról, hogy a francia partok ellen intézett kalandos vállalkozás nagy veszteségekkel jár„ Különösen az anyagi veszteségek hatalmas és kétséges, hogy a haditermelés lépést tud-e majd tartani a veszteségekkel. Katonai körök kerülnek mindbn olyan nyilatkozatot Amerikában, amely az emberanyagban előállott kiesésekre vonatkozik. Ennek az oka nyilvánvalóan az, hogy el akarják kerülni a közhangulat további rosszabbodását. Az UnPed Press jelentése saerint Roosevelt elnök egy titkos tanácskozáson azt az utasítást adta Marshall tábornoknak, hogy az Európa elleni hadműveleteket az eddigieknél erőteljesebben kell megindítani. Elsősorban az utánpótlást kell még inkább biztosítani, mşrt a kiesés különöséit páncélosokban igen nagy. (Az United Préss híréről a Völkischer Beobachter lisszaboni tudósitója tájékoztatta lapját.) 2. Egy stockholmi távirat Brandan Bracken angol tájékoztatásügyi miniszter alsóházi nyilatkozatát közli. A miniszter kijelentette, hogy sokan igazságtalan bírálattal illetik az Angliában tartózkodó amerikai katonákat. „Eaész kis töredékük valóban rosszul és illetlenül viselkedett, de gondoljuk csak meg, ha sokszázezernyi angol katonát Amerikába küldtünk volna, bizonyos százalék ott szintén igy Viselkedett volna.“ Az Egyesült- Államok katonái Angliában nagy hatást értek el. Jókedvüek és barátságosak.“ Ezzel szemben német haditudósítók Normandiában sok foglyul ejtett angol katonától azt kérdezték meg, hogyan vélekednek az amerikaiakról, — a válasz nagyrészt igy hangzott: — Az USA katonái szemtelenek, több pénzük van, mint nekünk. Mi angolok gyűlöljük és a pokolba kívánjuk őket... 3. Siena prefektusa, aki az angolszász csapatok bevonulása előtt néhány órával hagyta el a várost, a Német Távirati Iroda tudósítójának adott nyilatkozatában kijelentette, hogy az olaszországi német főparancsnokság példás felelősség- érzetének köszönhető, hogy Sienát, a korai középkorból származó, épületeiről és műkincseiről hires várost elkerülték a háború pusztító borzalmai. A németek az utolsó pillanatig gondoskodtak a rend fenntartásáról és a műkincseket megóvták minden rombolástól. Zrínyi rohamlöveg e'őre! Valahol Galíciában, Junius hó. Láttál már közeledő vihart? Hallottad az ég vészes, felmorajló dörgését? Figyelted a megtorpanó felhők félelmes feketeségét? Nem álltá/-e meg tisztelettel és egy kicsit összeszorult mellel az ég hatalma előtt? Nos, l'yes fajta félelem fog el, ha közeledni látod a győzelmi magyar fegyverek egyik legez ebükét: a Zrínyi rohamlöveget. A németek Tigrisnek becézik félelmes harckocsijukat, én a Zrínyit a vadkanhoz hasonlítanám. Teste zömök, alacsony. Páncélzatét, — amely jóval erősebb minden eddiginél — külön lyukacsos oldallemez védi. Tornya meglehetősen beépített, mégis jó kilátást és kilövést nyújt, alacsonyad ga viszont biztosítja az ellene való minimális találati lehetőséget. Fent a tizenhatosoknál találkoztam vele először. Különös félelmes hatása azonnal megragadott. A magyar erő jelképét láttam benne. Éppen bevetésről jött több más társával együtt. 800 OROSZ ÉS KÉT T 84-ES EGYETLEN NAP ALATT Alacsony, zömök, hatalmas erejű fickó F. I. szakaszvezetö, B. J. Százados parancsnoki Zrínyijének vezetője. Cigarettával kínálom, úgy kezdjük a beszélgetést. — Ezek az igazi harckocsik, — mondja. — Könnyűszerrel futnak elöre-hátra GO kilométeres sebességgel. — Hogy folyt le a bevetés? — Háromnegyed 11 órakor kezdtük meg a támadást a falu ellen. Menetközben erdőhöz értünk, amelyben rengeteg orosz katona volt, Mielőtt még tulaj cTonkóppení célunkat megkezdhettük volna, ezeket kellett leküz- denünk. A ml gépünkön kívül még 10 Irinyi rohamlövegünk volt. Nehéz nap várt ránk. Az én kocsim egyedül 140 lövést tett délután hat óráig. Am erre az időre 800 ellenséges harcost semmisítettünk meg s az én lövegem egyedül kilőtt két T 34-t. Az első ellenséges harckocsi a harmadik lövésre találtam telibe. Nekünk semmi bejünk se történt, csak az őrmester ur sebesült meg, aki a legnagyobb tüzoen fontos jelentést vitt hátra az osztályparancsnok úthoz. Kemény küzdelem volt, dg mire a nap lebukott, az erdőt teljesen megtisztítottuk az ellenségtől. INKéfiB A POKOLBA . . . Két szűrön-'os tábori csendőr orosz foglyokat kísér. Beretválatlan, véres, rongyos alakokat. Szomorú ballagás az, hogy baktatnak. Nézem őket. A hiái.yos táplálkozástól szürke és sovány az arcuk, kifejezéstelen a tekintetük. Úgy kódorognak, mint a megvert kutyák. Mikor a parancsnoki Zrinyl-löveg mellé érnek, az egyik megtorpan és szemében állati félelem ül, ahogy a harckocsira bámul. Azután gyors, ideges kiáltozásba kezd, — Mit magyaráz ez? —- fordulok a tár- a társaságomban levő fiatal zászlóshoz. Mosolyog. — Azt kiáltja, hogy inkább a pokolba megy, ínintsem mégegyszer a Zrinyl-roham- löveg ellen... TURI-TURGONYI ANDRAS, hadnagy haditudósító.
