Keleti Ujság, 1944. március (27. évfolyam, 49-73. szám)
1944-03-15 / 61. szám
KumüJSXG 1944. MÁRCIUS 15. Megm/ilf a Szftu/ei-Merse Társaság kolozsvári kiállítása Kolozsvár, március 14. Tegnap este 6 órakor nyitották meg'a sétatéri Műcsarnokban a „Szinyei-Merse Pál Társaság“ kép-' zőmüvészeti kiállítását. A ,.Szinyei-Merse Pál Társaság“ a legelőkelőbb képzőművészeti csoportosulás, amelynek tagjai a legnagyobb magyar képzőművészek. A Társaságnak negyven tagja van. A mostani kolozsvári kiállításon olyan nagy nevekkel találkozunk, akik nemcsak Itthon szereztek dicsőséget a magyar képzőművészetnek, hanem külföldön is. A kiállítást Keledy Tibor polgármester jelenlétében nyitották meg és azon szépszámúnál jelent meg Kolozsvár művészetet kedvelő közönsége. Különleges jelentőséget adott a megnyitásnak, hogy azon Draskóczy-Farkas Zoltán művészeti író tárlatvezetéssel egybekötött előadást tartott. Elsőnek Páczay Pál aluminium dombor- müvét láttuk a Kormányzó Urrót nagyvonalú kitűnő jellemzéssel. Mögött* Kisfa- ludi-Strobl Zsigmond bronz szobra emelkedik ki Horthy István kormányzóhelyettesről, meglepő élethüséggel és lenyűgöző jelenítő erejével. Barcsai Jenő és Basch Andor három-három olajfestményt állitott ki, Beck ö. Ftilöp három gipsz szobrot, amelyek közül az első Gárdonyi Gézát, a másik főszerep, ők IVÓMÉ PRINTEMPS PIERRE FRESMBY és a legnagyobb francia színész Szenczl Molnár Albertet, a harmadik Tisza István grófot ábrázolja. Különösen az utóbbi hatott drámai nagyságával. Berény Róbert és Bernáth Aurél három-három olaj- festményét láthattuk. Csók István négy olajfestményét állították ki, különösen, a „Hiszek Magyarország feltámadásában« c. tűnt ki. az „Édes semmittevés« cimü pedig nagyszerű színgazdagságával. Egry József, Elekfy Jenő. Fényes Adolf, Glatz Oszkár, Hatvány Ferenc, Hermann Lipót, Márffy Ödön, Medgyessy Ferenc, Mikola András, iKolnár C. Pál, R^drtay Gyula, Sidló Ferenc, Szobotka Imre. Szönyi István, Voss Elemér, Vidovszky Béla és Zádor István szintén jellemző és legjobb munkáikkal szerepelnek a kiállításon. A Műcsarnok díszes kiállítású katalógust adott ki, amelyben Katona Lajos dr. irt előszót. Hangsúlyozza, hogy a „Szinyei- Merse Pál Társaság“ nem egyetlen művészeti Iránynak, vagy iskolának a követői, a Társaság sohasem a művészeti irányt, ha. nem a képzőművészeti teljesítmény értékét tartja szem előtt, amikor valakit tagjai sorába iktat. A Társaságot egyébként 1930- ban alapították Szinyei-Merse Pál tisztelői és barátai, emlékének megőrzése és a mü- vésztehetségek felkarolása céljából. Anyagi eszközökkel is szolgálja a magyar képzőművészet ügyét. Játék! Témái Rendezés! HZ ASSZONYÉRT einutatia ma d. e, V* 12 orakor is a CORVIN. ía.* a nmet 16 even aluliak nem néz» hetik meg! Megrázó dráma, túlfűtött Izgalom, iestvérháború, önfeláldozás és mindez ül asszonyért... Kés, balta, borotva!.,. Életfogytiglani fegybárra ítélt a Kurta egy falusi asszonyt, aki férte senitségévei meggyilkolta kitartó szeretilét Budapest, március 14. (MTI) Kárnál Lajos és felesége Ujfehértó szabolcsme- gyei községben Varga Ferenc és családja szomszédságában lakott. A két család jóbarátságban volt. Négy évvel ezelőtt Kamui bevonult katonának és. ekkor Varga Ferencnek István nevű 24 éves fia beleszeretett a 30 éves Karrtat- néba. Barátság fejlődött ki közöttük. Amikor a férj hazaérkezett, a barátság megszakadt, majd amikor ismét bevonult, újra felelevenedett. Kárnál utolsó leszerelése után Varga István azonban nem hagyta-abba az udvarlást, mire az asszony panaszkodni kezdett az urának, hogy Varga István üldözi a szerelmével. Aratás időjén Karmai, noha távol dolgozott otthonától, kerékpáron hazament és együtt találta feleségét Varga Istvánnal. Az asszony, amikor a férje’belépett, beleszurt Varga István nyakába és panaszkodott, hogy nem tudott Varga üldözése elöl menekülni, Varga István nem halt meg. Ekkor a férj baltát ragadott és kétszer fejbevágta, majd az asszony fogta két- kézre a baltát és hét csapást mért a legényre, végül férjének beretvájával elvágta a legény nyakát. Reggel a házaspár önként jelentkezett a csendőrségen. A nyíregyházai törvényszék szándékos' emberölés büntette miatt Karnai Lajosnét 12 évi, férjét pedig 8 évi fegyházra Ítélte. A debreceni királyi tábla gyilkosságnak minősitette az asszony tettét és életfogytiglan tartó fegyházra ítélte, a férjet pedig 3 évi börtönre. A, királyi Kúria keddi tárgyalásán az asszony életfogytiglan tartó fegyházbüntetését helybenhagyta, de a férj büntetését 5 évi fegyházra emelte. A szerkesztésért és kiadásért felel; JENE V LÁSZLÓ '.erkesztöség, kiadóhivatal és nyomda; rassal-utea 7. sz. Telefon: 15-08. Pos- ţtakarékpénztári csekkszámla száma ■ 2148. Postaiiók: 71. sz. Kéziratok«' nem adunk vissz*. TVIjes i*eTr©ftséf|«j)e? és sjERiafScrţfţfaî főmből a eibáriló c$a)a 4a Bug előterében Berlin, márc. 14. (MTI) A Nemzetközi Tájékoztató Iroda jelenti a keleti arcvonal déli szakaszán folyó harcokról: A Bug előterében kialakult nagy elhárító csata hétfőn is minden gyújtópontján teljes hevességgel és szilajsággal tombolt. Miután a Dnyeper alsó folyásán március 13-án a késő délutáni órákban előretörő szovjet páncélos élcsapatokat Cherson irányából a nehéz páncéloe- elháritó ágyukkal jól felszerelt német biztositó csapatok visszaverték, az utolsó utóvédek az éjszaka folyamán kiürítették Cherson városát, amely már a bolsevisták súlyos elhárító tüzében állt. Cherson minden katonai berendezését már napokkal előbb elpusztították, vagy előkészítették a felrobbantásra és a bolsevistáit csak akkor haladtak előre élcsapataikkal tapogatózva és óvatosan a város területére, amikor a hatalmas robbanások zaja már elcsendesedett. Nagyon súlyos és a támadók számára rendkívül veszteségteljes harcokra került sor Növi Búgtól délkeletre és az Ingultól keletre. Tarnopol és Proszkurov között Zsukov az egész területen áttért'arra, hogy az előző napi súlyos veszteségek után először is bevárja kötelékeinek felzárkózását, ami leir- hatatlanul kedvezőtlen terepviszonyok mellett hosszabb időbe kerül. Ennek következtében ezen a részen a bolsevisták előretörései lényegesen gyengébbek voltak, mint az előző napokon. A német ellentámadások Proszkurov térségében és attól nyugatra továbbra is kedvezően haladtak, nemkülönben a Tamopoltól délre Skálát Irányában és a Tamopoltól északra megindított ellentámadások. A déli szakaszon 33 szovjet gépet lőttek le a német vadászok, hetet a földi elhárító tüzérek, kettőt pedig a katonaság gyalogsági fegyverei. Német részről négy repülőgép nem tért vissza támaszpontjára Finnország rövidesen meghozza a döntést a háború, vagy a béke kérdésében Helsinki, március 14. (MTI). A finn békekérdés döntő időszaka véget ért. Ezt a benyomást kelti a keddi nappal rendkívül megélénkült politikai tevékenység a finn fővárosban. A döntést a háború, vagy a béke kérdésében hamarosan meghozhatják. Annak módjára nézve jelentősége lehet a finn sajtó amaz állandó megállításának, amelyet kedden a „Suomen Socialdemokraattl“ időszerűnek tartott ismét hangsúlyozni és ez az a megállapítás, hogy a háború, vagy a béke kérdésében a finn alkotmány értelmében a képviselőházinak. kei! döntenie. Svédországba költözik a Badoglio-kormány tielslnkií ko?ekép Helsinki, március 14. (MTI) A Német Távirati Iroda jelenti: Mint a Finn Távirati Iroda közli, a Ba- doglio-kormány elrendelte, hogy helsinki! követsége nyomban szüntesse be finnországi tevékenységét. Guamaschelli köveit és a követség személyzete átköltözik sveaor- szágba. A BadogUo-kormány érdekeit Finnországban a jövőben az Egyesült Államok képviselik. Kormányzói kitüntetések v Dermata müveknél Budapest, március 14. A Magyar Távirati Iroda jelenti: A m. kir. honvédelmi miniszter előterjesztésére a Kormányzó Ur a honvédelem érdekében kiváló buzgalommal és áldozat- készséggel teljesített hasznos munkásságukért a Dermata Művek Részvénytársaságtól Csendes Sándor igazgatónak a polgári honvédelmi ezüst érdemkeresztet, a honvédelem érdekében kiváló buzgalommal teljesített hasznos munkásságáért pedig a Dermata Művek Részvénytársaságtól Em- merth Béla igazgató-főmérnöknek, Inczefi Lajos okleveles vegyészmérnöknek, idősebb Boldis Endre művezetőnek, vitéz Pák Ferenc üzemvezetőnek, Deák Samu cipésznek, Szántó István gyári munkásnak, Tary István cipészmesternek és Téglás Dezső cipésznek a polgári honvédelmi bronz érdemkeresztet adományozta. Megjavul! az adómurá! Kolozsváron Kolozsvár, március 14. A kolozsvári pénzügyigazgatóság jelentést készített az adózás menetéről. A jelentésből kitűnik, hogy az adómorál a kolozsvári adófizetők körében javult, amit ékesen bizonyít az a tény, hogy az év első két nőnapjában 3,685.007 pengő folyt be a városi adóhivatalba, 884.343 pengővel több, mint a mult év hasonló időszakában. Az évi adókivetés összege egyébként a multévi hátralékokkal együtt 16,575.574 pengő. Ebből az összegből azonban ténylegesen csak 4,311.496 pengő esedékes. Kolozs vármegyében már nem lehet beszélni az adómorál javulásáról, mert a pénzügyigazgatóság adatai szerint az ev első két hónapjában 7595 pengővel kevesebb adót fizettek be a polgárok a kincstár kasz- szájába, mint a mult év hasonló Időszakában. A megyében egyébként 1,985.604 pengő az előírás a hátralékokkal együtt. Erre az összegre befizettek 261.070 pengőt, fennmarad tehát 1,724.533 pengő tartozás, ebből azonban csak 514.495 pengő esedékes. "ntjHá nn 50 millióval emelkedett a fedezetten fcrksegvforgalont !> Zürich, március 14. (MTI) Londonból jeI lentik: A fedezetlen bankjegyforgalom újabb 50 millióval 1050 milliárd fontra emelkedett. Percek alatt üli végzett áldozataival a tőmeggyílkos párisi orvos Páris, március 14. (MTI). A Német Távirati Iroda jelenti: Petiot dr. tömeggyilkossága ügyében a nyomozás újabb meglepő részleteket tárt fel. Eredetileg az volt a vélemény, hogy az áldozatokat lakásának rendelőszobájában ölte meg és a holttesteket kerékpárosnak öltözve szállította el a villából. Ezt a véleményt most elejtették, mert az újabb megállapítások szerint az áldozatokat valamilyen ürüggyel a villába csalta és ott végzett velük. Lehetséges, azt mondotta nekik, hogy ottani rendelője jobban fel van szerelve. Ezt a véleményt megerősítette a villában végzett házkutatás. Tüzetesebb nyomozás után ugyanis megállapították, hogy az- egyik szobának különös berendezése van, rejtett kis fülkével. Ez nyújtott alapot arra, hogyan ölte meg áldozatait. Azt hiszik, hogy az áldozatokat ebbe a fülkébe csalta és ott befecskendezést adott nekik. Úgy látszik, hogy a befecskendezet méreg nagyon erős volt és az áldozat néhány perc alatt meghalt, vagy legalábbis teljesen megbénult. De, ha életben maradtak is, teljesen ki voltak szolgáltatva a tömeggyilkos orvosnak, mert a kis szobából a folyosóra csak egyetlen ajtón lehetett kijutni, ez pedig lánccal el volt zárva. Kitünően sikerűit a kolozsvári MAY Dal- és ?enekör v dám estje Kolozsvár, március 14. A kolozsvári MÁV Dal- és Zenekör kedden este szépen sikerült, jótékonycélu vidám hangversenyt rendezett a Mátyás király Diákházban. Bevezetőül a MÁV Dal- és Zenekör Beethoven: Prometheus nyitányát játszotta Delly-Szabó Géza karnagy vezénylésével. Cservény József és Balogh Erzsébet „Filmgéppel a világ körül“ címmel magyar filmszínészeinket és néhány külföldi filmsztárt utánoztak igen találóan. Tasnády Fekete Mária megrázó erővel verseket szavalt. Borbiró Andrea néhány táncszámot mutatott be. Tóth Vásárhelyi József szájharmónika művész különböző hangszereket utánzóit. Melegh Kató, a fiatal énekesnő virágdalokat és magyar népdalokat énekelt. Ezután Hientz Helly Lehár szerzeményeket énekelt, Vásárhelyi József, a rádió karnagyának zongoraszáma után Zvezda Ga- labowa bolgár népdalokat adott elő, Csathó . János magyar nótákat énekelt, majd a. MÁV Dal- és Zenekör férfikara ,jLybóza“ dalokat énekelt. Befejezésül pedig a zenekar és énekkar együttesen adta elő a Vasutasok indulóját. A szépen sikerült jótékonycélu hangversenyen szép számban jelent meg a közönség és lelkesen ünnepelte az est szereplőit. A Minerva Irodahni s® Bfroi-d** Sfa»fsétet Rt. «yosaáaa. J?„ Mejo? SőibgL