Keleti Ujság, 1944. január (27. évfolyam, 1-24. szám)
1944-01-16 / 12. szám
1944. JANTTÂR 1«. KeietiUjsxg Népi írók m m írók Irta; Unchváry Sándor Nagy Irodalmi esemény zajlott le a közeli napokban, mert végre megszületett a magyar Nóbel-dij. Ez az alkalom újból szükségessé teszi, hogy elvégezzük értékelésünket a magyar élet jelentős megmozdulásával: a népi irodalommal kapcsolatban. Ki a magyar és népi iró? Erre a kérdésre valaki azt válaszolta, hogy az, akit akármelyik oldal győztese nyomban felakasztatna. Ez a tömör megjelö’és egyúttal fogalmi bevezető is á harmadik oldalhoz, a magyar áthoz. Ha a népi irodalmat történelmi síkon Igyekszünk lemérni, csak akkor tudjuk súlyúkat felbecsülni. Mint exisztenmális irodalom jelentkezik és a mindenkori történeti helyzetünkről ad beszámolót. A népi irodalom megjelölésében egész közelről azt a célt vallja, hogy feladata egy bajba jutott népréteg helyzetének tudatosítása. S mivel egy népről készül a diagnózis, amely nép a legnagyobb ellentmondások között éli napjait és századait, a hü diagnózis is sokszínűvé válik. Ezt ellenmondásnak vélik Íróinknál. Pedig nem a népi irök vannak azzal túlterhelve, de maga a magyar élet. Sajátos magyar életből kifejlődve, azt kell elöljáróként megállapítanunk, hogy a magyarság és a nép egymást fedő fogalmak és mikor a magyar iró önmaga kollektivumát kutatja, népi íróvá válik. Ez más nemzeteknél osztályszerü leszűkítést jelenthetne, ellentétben velünk, mert nálunk a magyarság egyetemességét fejezi ki. A magyarság ezen sajátos történeti — társadalmi helyzetéért vált a magyar iró népi íróvá. Vagyis ma már nem a népből vaio származás, mint inkább a népből való gondolkozás avat valakit népi Íróvá. S a népi írókban inkább a történeti szerep azonos felismerése, mint az irodalmi egyformaság tűnik ki. Tehát nem a répi írókban van ellenmon- das ezek szerint, hanem történeti helyzetünkben. Korfordulóban élünk, amikor még a mult köt és a jövő sürget. Nagy népek ütközőpontján kétszeresen is igy van, mert nem volt elég politikai erőnk önmagunk módján mindent megoldani és közben újabb hatások értek bennünket. A népi írók tehát kettős reakcióból nyerték élményüket: Egy belső társadalmi anakronizmus keserítette őket. de éppen ebben a megszorult belső rendszerben felismerték, hogy egyben egy európai anakronizmus túlsúlya ellen is fel kell vonulniuk. Sőt majdnem fontosabb feladatnak tetszett az ostromló külső erők leküzdése a magyar szellem autonómiájának biztosítása érdekében. Ez a védekezés szü'te aztán azt az Igaztalan vádat, hogy a népi iró elfordul az európai távlatoktól és annak kulturális javait feleslegesnek véli. A népi irodalom tehát egy eljövendő politikai rendszer szellemi előkészítője és mikor hatását értékeljük, nem szőkíthetjük le csak irodalmi, vagy pláné csak társadalmi funkcióra. A népi gondolatban az egész magyarság jelentkezett és nem egy osztálynak akar szólni. Annyira az egész magyarság, hogy Európa felöl is lemérte helyzetünket és kijelölte feladatunkkul Kelet-Európát. A népi Írók tehát nem a halál diagnózisát hozzák egy felbombló osztály felöl, hanem az uj élet lehetőségeit számítják. Éppen ezért nem rekedtek meg egy osztályjellegü Irodalom vállalásával, hanem magyar módra az egészet tekintették: Ha más eredménye nem lett volna ennek az Irodalomnak, csak annyi, hogy az idegen európér és fáradt urbánus szép-lelkeket közömbösítse és végül is a magyar koponyát odaállíts^, ahol a törzsünk Is áll: a magyar talajra, máris történeti szerepet mondhat magáénak. Ennyit kellett előre bocsátanunk ahhoz, hogy lemérjük egy kritikusnak á’litásait és tartalmi jegyeire bontsuk könyvének megállapításait. Eddig a népi Írókat a polgári és urbánus széplelkek vették számba és marasztalták el Nyugat nevében. Most a baloldal jelentkezik. Kállai Gyula „Népiség, demokrácia, szo- ciálizmus" cimü munkájában a népi Írók társadalmi szemléletét igyekszik lemérni és tegyük hozzá elöljáróként nem valami egyetemes szemszögből vizsgálja anyagát. A „Keleti Újság“ Magyar Arcvonala már leszögezte álláspontját, amikor leírta, hogy mi nem gondolkozunk többé oldalakban, hanem magyarok vagyunk. Magyarok vágyunk és égy uj magyar szociális rend igénylői.. Magyarságunk a mult folytonossága és jövő feladata. Magyarságunk a cél és minden más csak ennek a szolgálata lehet. Ez olyan történeti korszerűség: és parancs, amely csakis a XX. század magyarságára érvényes. A magyarságnak még akkor is élnie kell, ha mint a feudálizmus .és a liberalizmus a. mai szocializmus is csak gondolati emlékekként ma- rj'iliftk fcjmv A múltai a magyarságunk köt össze minket és nem a feudálizmus, * de ne írás a reneszánsz, vagy a nacionalizmus göndoláta. Napjainkban láthatjuk a nacionalizmus gondolatának uj értékelését és ugyanakkor a szociális gondolat erősödését. Magyaroknak azonban nem kell ezen uj gondolattól tartaniok, mert végre ez a két fogalom, hogy magyar érdek és szocialista magatartás egymást fedő dolgok. A szocializmust ugyan némelyek Európa nevében sürgetik. Mi e helyett önmagunk felöl tesz- szük ugyanazt, mert éppen az eddigi Európa itteni szellemi és anyagi gyarmatosítói ellen önmagunk felszabadítását reméljük tőle. Hangsúlyozzuk azonban, hogy a magyarságot jelentő magyar nép jövője érdekében. A kritikus a népi Írókat ott marasztalja el, ahol dicsérni kellene Őket, fájlalja a sokszínűségüket. Fájlalja a különböző oldalakon való vállalkozást, holott éppen az a döntő, hogy sem a polgári, sem a totális, sem a marxi isteneknek nem hódolnak. Ehelyett önmagukba olvasztanak mindent, ami magyar szín és hozzák a magyar szintézist, ök nem abból akarnak éldegélni, mint a két oldal el'entábora, hogy vagy Nyugat, vagy Kelet gondjait forditgatják és szajkólják, hanem társadalmi téren is a magyar törvényszerűséget kutatják. Eddig osztályszemlélettel vádolták őket, most meg a munkás osztály állítólagos semmibevevését kérik tőlük számon. Ha eddig egy nemzet nem állhatott egyetlen osztályból, úgy a jövőben sem biztositliatunK kizárólagos jogot — mondjuk — a marxi osztályharcos rétegnek. Elképesztő egyoldalúság csak a szocialista munkásság nevében igényelni a jövőt, különösen egy többségében paraszti társadalmi rend országában. Mi könnyen el tudjuk képzelni azt az időt ifi, hogy a magyarság társadalmi alkatával is éppen úgy tisztába jövünk, mint más szellemi sajátosságainkkal és akkor még ezt a szót is, hogy osztá’y és marxizmus feledni fogják, mert egész biztos, hogy ha más a zenénk, más a nyelvünk és más a gondolkozásunk, Ugyanígy a társaslélektani törvényszerűségeinken felépülő magyar társadalmunk te egészen más lesz. Egészen más, mint a gyarmatosító angol, az ipari német vagy a szovjet állam rendszere. Ha a magyar sajátosságnak megfelelő társadalmi rend kialakul, szóval a magyar szociális rend valóság lesz, még azt sem tekintjük végleges célnak, hanem csak eszköznek a magyarság érdekében. A népi Írókat tehát baloldali szocialistákká formálni, vagy legalább is ezt tőlük számonkénti, olyan dogmatikus egyoldalúság, amiről külön vitatkozni nem is célravezető. De elszomorító a szerző azon megállapítása a népi Írókkal szemben, hogy azpk osztályok fölötti szociáiizmust hirdetnek. Kérdezzük, mennyivel egyetemesebb a gyári negyedek marxi dogmája a magyarság számára? Gyanúsan kihangsúlyozott feladatul azt ajánlja a népi Íróknak, hogy tereljék a magyar parasztságot a vezetésre született szociálist» munkások aklaiba. , Hogy aztán a szociállsta munkásság, mint dinamikusabb kisebbség, könyörtelenül végrehajtsa rajtuk az orosz példát. Mi is látjuk a munkásság és a magyar nép gazdasági okokból eredő mély ellentéteit, de ezt a kettősséget csakis ama „mitikusnak“ talált valóság: a nemzeti közösség szintézisében tudjuk megoldani. Végül megkérdezi a szerző a népi Írókat, hogy „melyik szomszédság mellett fognak dönteni"? Sajnálattal olvassuk az ilyen kérdéseket, mert ezekből csakis a szellemi elszegényedést és idegen eszmékből való élde- gélést állapíthatjuk meg. Mennyivel gazdagabbak népi Íróink, akik ilyen absztrakt eszmék helyett, mint aminő Európa és a Szovjet, a magyar népből merítik gondolataikat és e forrás bősége megóvja őket a jobb és baloldal útvesztőitől és biztosítja a harmadik oldal, a magyar ut jövőjét. Ugyancsak gyanúsan sürgős a népi Írók megnyerésének hangsúlyozása a szerzőnél. Valószínű, hogy eszméik és idegen rendszereik, mind kevésbbé fedik az öntudat ősi tó magyarság vágyait és igy elsorvadásuk biztos. Uj elitre van tehát szükség. Mint a szerző mondja „népies" baloldalra. Kedves olvasóink fogjuk „oldalainkat", mert számunkra ez csak mosolyt jelenthet. Hogyan nézett volna ki 1848 népies Íróinak harna, ha e marxi igényeknek megfe lelöen szintén csak azért harcoltak volna, mondjuk, hogy a debreceni gubacsapóknak nagyobb legyen az iszákjuk. fes hagyták volna az egészet. Ebben az egész létésmo- dorban találjuk történeti szerepüket és a magyar 48 jogos örököseit. Az aggódó „baloldali népi kritikusnak" csak azt izenhetjük, ne fájjon néki a népi Írók Darvas Józseftől egész Erdélyi Józsefig vonuló kézfogás, mert ha Darvas nyugat felé ügyel és erdélyi keletnek fordul, nem lesz Itt többé baj. Albániai keresztmetszet Tirana, jaunár 15. 1943 szeptember 9-ével Albánia állami fejlődésének uj korszaka kezdődött. A Savoyai-ház árulásával elvesztette az 1939 áprilisában megszerzett albán királyi koronát, Albánia viszont visszanyerte teljes függetlenségét. A német haderő, amely ellenséges partraszállási kísérletek megakadályozása céljából, az ország védelme érdekében bevonult Albániába, tökéletesen távoltartja magát az albán nép belpolitikai ügyeibe való beavatkozástól. Megalkottak egy ideiglenes bizottságot, amelyet „a haza atyjalnak" neveztek el. Ez a testület 1943 október 16-án nemzetgyűlést hivott egybe az egykori tiranai királyi palotába. Négytagú régenstanácsot választottak, amelynek é’én az országhatárokon túl Is jólismert államférfi, Mehdi Frasheri áll. Melléje került Fuad Dibra, volt miniszter is, aki az első világháborút követő években hatalmas vagyonát az a’bán nemzeti törekvések szolgálatába állította. Ez a két férfi képviseli egyszersmind a muzulmán hitü albánokat, az úgynevezett szkipetárokat, akik az ország 1.900.000 főnyi lakosságának 69 százalékát alkotják. A harmadik régens: Lef Nosi, nemcsak ismert tudós, hanem az Albánia déli részében lakó ortodox albánok képviselője is. Ezek a lakosság 21 százalékát alkotják. A lakosság egytizedét kitevő albániai katolikusokat, akik Sekutari és Prizren kornyékén élnek, Harapi Antal ferencrendt atya képviseli a régenstanácsban. Ezekkel az emberekke. csak a szétugrasztott. kommunisták csekélyke csoportja elégedetlenkedik, amely Albániában is demokratikus jelszavakkal akarta elkendőzni magát, de amelyet a nép zöme elutasított. A nemzetgyűlés által elhatározott és a régenstanács á’tal kihirdetett a'bán függetlenséget a nagy német birodalom elismerte. Egyszersmind Albániát nem hadviselő államnak minősítették, jóllehet ugyanakkor a „nagy demokráciák“ a Köaelke’et mohamedán államait tűzzel-vassal igyekeztek a háborúba' belevonni, bár érdekük egyáltalán nem kívánta. Moszkva, London, vagy Washington Németország helyében mindenesetre nem adta volna meg a 42.462 négyzetkilométer kiterjedésű, tehát Dániával majdnem azonos nagyságú országnak a kifejlődési lehetőséget. Az albán kormánynak, amely október derekától kezdve működik, Rexhep Mitrovlcs professzor, az Ismert történelemtudós áll az élén, aki a régenstanács tökéletes bizalmát birja. Xhafer De vana, az erélyes belügyminiszternek ugyancsak nehéz feladatokat kell megoldania, mert Albániában még sokan nem ismerték fel a nemzet érdekelt. Az utóbbi években lezajlott számos rezsimvál- tozás után a rendfentartó szerveket is tökéletesen újjáépítették. A csendőrséget eleinte angol, később olasz tisztek irányították. Devama belügyminiszter most szükebb hazájából, a korábban Jugoszláviához tartozó Amselfe'drő! toborzott válogatott csendőrgárdát s a többi kerületekben is megbízható nacionalisták vették át a rendfentartó szervek szerepét. A többi minisztériumban is tóváló szakemberek ü'nek. A külügyminisztériumot Mehmed Konica, az igazságügyminisztériumot Rrok Kolaj dr. vezeti. A pénzügyeket Sokrat Dodbiba dr„ a közmunkaügyeket Musa Gjylbegaj intézi. A földművelésügyi minisztert: Ago Agajt, Németországban képezték ki. A tanügyi tárcával Eqrem Cabej dr.-t, az e'ismert irodalomtörténészt bizták meg. Nyugati demokrata értelemben vett párt nem létezik Albániában, amelynek jelszava: „Albánia az albánoké, halál az árulókra!" A nemzeti front egy minden párton felül álló függetlenségi mozgalom megtestesítője. A balsai öreg Vencsellő nagy, koszos falu. Balsa inár tisztább. Mindkettőt a Tisza mossa, de úgy van, hogy Vencsellőt moshatná Ítéletnapig, akkor sem'használna vele semmit. Kiöntvén — talán a házakat is elsodorhatná a haragos folyó, de az emberek szivéből az irigységet, meg a ravaszságot akkor sem bimá kimosni. Ven- csellőn füvei verset nő a bosszú, Balsán inkább a gyereksirás hatalmasodik el, különösen nyáron, mikor a csirkék még nem egészen serdültek fel a kés alá. Vencsellő gazdag, Balsa szegény. Az egyik lop, a másiktól lopnak. Hogy igy igaz, bizonyítja ez a történet is, amit most részrehajlás nélkül elmondok. Két legény heverészik a réten. Zsi- ványkodtak. Civódásuk hangját a Tisza felé viszi a szél. Köröskörül az árterület boglyái már bebarnultak, mint temetőben az idősebb hantok. A két legény veszekedéséből kiviláglik, hogy min osztozkodnak, s hogy hová rejtették a lopott terményt. — Este szekérhez ragasztunk, .— mondja az egyik. — Avval nem mehetünk, — ellenkezik a társa. — Nyomot hagynánk és kisülne a tettünk ... Mást tanácsolj! Valamit tanácsolna is a letorkolt legény, de eláll a szava, mert a boglyák mögül csak eiőbaUag egy botsai öregember. — Na, ez most mindent kihallgatott! — mondják egyszerre. Vencsellői legények, nem éppen válogatósak dolgaik intézésében. Értenek egy kicsit a megvesztegetéshez is, meg aztán azt is gyakoroltak, hogy hogyan lehet valakit éjszakénak idején leütni a járom- szeggel. / Megemelik a kalapot, szépen szólnak az öreghez: — Juttatunk kendnek is ... — Csak el ne járjon a szája... — ígérje meg, hogy egy szót se szól... Így heveskednek. Egymással vetélkednek abban, hegy melyik legyen hát, aki végül is az öreget megpuhitja. De a balsai öreg csak megy. Rakja a repedezett szárú csizmát, mintha nem is tudná, hogy az a másik kettő nyomon követi. Kapkodnak a legények. Ígérnek fűt, fát. — Szóéjon mán, ne legyen olyan akaratosl Így könyörög Vencsellő Balsának. Mert olyan ez, mintha egyik falu kémé a másikat. Mintha a bűnös vesztegetné a becsületest; gonosz csábítaná az igazat. — Értse meg, nem akarunk bajba keveredni! Az öreg nem értett meg semmit. Sietett, ahogyan csak birt, hogy minél előbb haza érjen. A legények látták már, hogy baj lesz, hát végső elhatározással megelőzték az öreget. Rémeredtek, elibe állták. — Hallgasson meg ... Miért nem köt egyezséget? Balsa öregembere most látta csak, hogy nem ijedt a vencsellői legények arca, hanem elszánt. — Agyonütöm, — igy az egyik. — Összegázolom, — mondta a másik. — Mit akartok? — kérdezte az öreg. — Mondd, öcsém, de csak egy szóval, röviden. Azt is kiáltsd, — tartotta nyitott tenyerét a füléhez. — Kiáltsd, mert én tizennégybe úgy megsiketültem, hogy azóta a mennydörgést se hallom. * Visszafelé egymást ugratta a két legény. — Begyulladtál. — Hát be. De ne tagadd, te is. — A fene álljon a vén siketbe! Megijesztett. — Meg! így nevetgéltek a legények, s kocsmáz- tak estig. Aztán mentek a bozótos Hi- neregbe, szekérrel. Éppen felrakták a zsákokat s indultak volna ki, a köves- utra, mikor a balsai öreg eléjük toppant két csendőrrel. — Mán egy mérföldre hallottam, hogy gyösztök, — mondta. A két legény meg szégyenkezve indult a Hineregből. Mintha nem is ők, hanem a gőgös Vencsellő ment volna akkor a megalázott, gyereksiróstól hangos Balsa felé. CSERHÁT JÓZSEF II búza a magyar „ÉLET“, ’ ha búzakötvényt veszel, életbiztosítást kötsz
