Keleti Ujság, 1943. december (26. évfolyam, 272-295. szám)
1943-12-14 / 282. szám
KfmtsUjsííg 8 1943. DECEMBER 14. A Felsőház pénzügyi bizottsága is elfogadta a jövő évi költségvetési javaslatot A bizottság uj elnökévé Czett'er üenő előadót válosztották meg II Kcrmányzéhelyettes őzvegye részivé« a szakmán Sevanteleányek fagadalomtételén Kiskoros, dec 13. (MTI) A Kormányzóhelyettes özvegye vasárnap sina utóval Kiskörösre érkezett s onnan a Kalocsa melletti Szakmarra ment és ott a leve.nte leánymoz- galom fogadalom tétel én vett részt. Pénteken ülésezik a 42 tagú országos bizottság Budapest, december 13. (MTI.) A 42 tagú országos bizottság december 17-én, pénteken délután 6 órakor a képviselöház miniszterelnöki tanácstermében ülést tart. Hetvenéves a Magyarországi Kárpát Egyesület Budapest, dec. 13. (MOT) A Magyarországi Kárpát Egyesület hétfőn díszközgyűlésen ünnepelte 70 éves fennállását. A díszközgyűlésről hódoló táviratot küldtelt a Kormányzó Úrhoz. A díszközgyűlésen Ka- rafiáth Jenő elnöki megnyitója után Rilbá- nyi Vilmos főtitkár számolt be az egyesület hétévtizedes kulturális, idegenforgalmi tevékenységének főbb mozzanatairól. A IcŐKŐmbüs mag^arolt miatt követi* e*^eüc ke hazánk naejy fracjícSsá» Budapest, december 13. A Szent István Akadémia vasárnap ünnepi ülést tartott. Serédi Jusztinián biboros hercegprímás mondott megnyitó beszédet. Hangsúlyozta, hogy amikor a vészterhes élet és az ideg- bontó események szinte kergetik egymást, rcndkivül káros a közömbösség. Különösen veszedelmes volna ez az államvezetéssel kapcsolatban, ha a polgárok többségének jogaival és érdekeivel szemben a közömbösek miatt nem érvényesülhetne a katolikus szellem. Jórészben a közömbös magyarok viiatt lett hazánk gyásztemetöje Mohi és Mohács és vezetett országunk természetellenes fel- darabolására 1918. A közömbösek sok tekintetben még a nvilt ellenségnél is veszedelmesebbek. A közömbös katolikusok időszerűtlennek tartják a polgári házasságról szóló törvény olyan alkotmányos revízióját, hogy az miránk, katolikusokra ne legyen kötelező. A hercegprímás beszédét azzal a kéréssel fejezte be, hogy hazánk és egyházunk iránt minálunk sem magán, sem nyilvános életében senki közömbös ne legyen, hogyha nem akarunk elpusztulni. Megm/ilf a vagyvátadi festőmVvhzek kolozsvári kiállítása Kolozsvár, december 13. Voltaképen Nagyváradon élő művészekről van szó, mert Tor. dai Gross Károly Délerdélyböl, Tordáról menekült annakidején Nagyváradra, Balázs G. Árpád pedig, aki hosszabb időn keresztül a belgrádi „Vreme“ karikaturistája és illusztrátora volt, a volt Jugoszlávia ellen megindult háború, illetőleg Belgrád bombázása után költözött Erdélybe s telepedett le a körösparti városban. Tordai Gross Károly nevére még jól emlékezhetik a kolozsvári közönség. Legutóbbi kolozsvári kiál’itását néhány évvel a felszabadulás előtt, a Minerva R. T. egyik termében rendezte meg. Akkor üde színfoltokban bővelkedő akvarelleket állított ki, most na- gyobbméretü olajképekkel tért vissza Erdély fővárosába. Változatlan szerlemese a festői részletekben gazdag erdélyi tájaknak, vásznain megkapó szépségben tárulnak elénk a szivünkhöz nőtt bércek és vidékek. Harmincöt képe közül kevés a figurális, ezek közül különösen a különleges témájú és kivitelű „Aszfaltozok“ című képe ragadja meg a figyelmet. Balázs G. Árpád grafikai munkái ugyancsak tetszeni fognak a müértő közönségnek. Érett technikájú, nem mindennapi raono- typiái egy uj kifejezési módot kereső művészt mutatnak be, akire érdemes felfigyelni. Témáinak változatossága magán viseli a művész ba!káni kalandozásának nyomait. Rész’etck a szerajevói piacról és az üszkübl külvárosból, macedón, bolgár és sokáé nők tűnnek fel az egyéni megoldású képeken, amelyek között egy kisebbméretü pasztelles egy temperakép is akad. A vármegyeház üvegtermében megnyílt kiállítást, amelynek már eddig is sok látogatója volt, december 21-ig lehet megtekinteni. (—-) — Közg ülést lari a Nemzeti Kr-ziiió- Kedden este 6 órakor a kolozsvári Nemzeti Kaszinó közgyűlést lari, amelyen az aktuális problémákon kiviil az uj alapszabály módosítását tárgyalja le. Budapest, dec. 13. (MTI). A Fclsöház pénzügyi bizottsága Posch Gyula helyettes elnök clnöklésével hétfőn délután ülést tartott, amelyen résztvett Kállay Miklós miniszter- elnök és a kormány minden tagja. A bizottság letárgyalta és elfogadta az 1944. évi állami költségvetésről szóló törvényjavaslatot. CzettJer Jenő előadása után, aki részletesen ismertette a törvényjavaslatot, gr. Somssich Sándor, örffy Imre, Baranyai Lapot, Koos Zoltán, Bíró Zoltán. I*app Kálmán és gróf Bethlen István szólalt fel, majd Csatay Lajos honvédelmi miniszter, Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter, végül Kállay Miklós miniszterelnök válaszolt a vita során elhangzott észrevételekre. A pénzügyi biZürich, december 13. (MTI.) Mint Chias- soból közük, a barii rádió jelentése szerint a Badoglio-kormány BadogUo tábornagy elnöklésével minisztertanácsot tartott. Beszámoltak a Nápolyban Sforza gróffal, Benedetto Croceval és más személyiségekkel folytatott tárgyalásokról. Cordino, az ipari és munkaügyi helyettes államtitkár a lakosság élelmiszerellátásának kérdésével Lisszabon, december 13. (MTI.) A brit hírszolgálat nápolyi jelentése szerint a Ba- doglio-kormány fasásztaellenes törvénye értelmében három hónap múlva több mint 3000 magasrangu tisztviselőt és 6000 alsóbb fizetési osztályban lévő hivatalnokot mentenek fel állásuktól. Cordino helyettes álZürieh, december 13. (MTI.) Az Cmwu Press jelentése szerint az orosz-csehszlovák szerződés a többek között a következő határozatokat foglalja magában: 1. A Szovjetunió és Csehszlovákia a végsó' győzelemig folytatja a háborút Németország és szövetségesei ellen; 2. a két állam közösen esele.kszik és egymást kölcsönösen támogatja. A háború után a két állam azonnal szoros gazdasági együttműködésre lép; 4. zottság a törvényjavaslatot mind általánosságban, mind részleteiben változatlanul elfogadta. Az ülés befejezése előtt gróf Teleki Gyula tekintettel arra, hogy Wekerle Sándor, a bizottság elnöke a Felsőház alelnökévé történt megválasztása következtében a bizottsági elnöki tisztségéről lemondott, javasolta, hogy az elnöki széket Czettler Jenővel töltsék be. A pénzügyi bizottság az Indilvány- nak megfelelően a bizottságnak több éven át volt előadóját egyhangú határozattal a pénzügyi bizottság elnökévé választotta. Czettler Jenő elnök hálás szavakkal mondott köszönetét az iránta megnyilvánult bizalomért. foglalkozott. Badoglio tábornagy felolvasott egy felhívást, amelyet a körzetveze- tökhöz intézett és amelyben íelszöiit minden hivatalnokot, hogy azonnal térjen visz- sza hivatalába, különben elbocsátottnak tekinthető. A kormány ezután megszavazott egy rendeletet, amely minden fasisztát lázár az. állami közigazgatás munkájából. lamtitkár, a törvény szerkesztője kijelentette, hogy 15 napon belül nyugdíjaztatásukét kell hogy kérjék, akik a fasiszta nagytanács tagjai, polgármesterek, politikai titkárok voltak 5000 lé'ekszámot meghaladó városban, vagy pedig pártkitüntetést viseltek, igy azok is, akik quadristák voltak. a Szovjetunió és Csehszlovákia kölcsönösen nem avatkozik egymás belpoütiltai ügyeibe; 5. azokat a szomszédos államokat, amelyek nem állnak szövetségben Németországgal, felszólítják, hogy csatlakozzanak ehhez a szövetséghez. Benes a sajtóképviselök előtt kijelentette, hogy ennek a szerződésnek az aláírásával a Szovjetunió és Csehszlovákia visszatért á háború előtti politikához. Több mint 50.000 pengrő dijat oszt ki nemzeti eszmét szolgáló íróink munkáira a Magyar Irodalompártoló Társaság A társaság 10.000 pengős nagydiját Szabó Dezsőnek ajánlotta Budapest, december 13. (MOT) A Magyar Irodalompártoló Társaság választmánya most tartotta ülését, amelyen a Társaság 10.000 pengős nagydiját Szabó Dezsőnek ajánlotta, aki élete fömüveiben, tisztán irodalmi eszközökkel a legnagyobb szolgálatokat tette. S000—8000 pengővel a kővetkező müveket díjazta: Bibó Lajos: „Anyám“, Erdélyi József: ,Jämlek“, Kodolányi János: „Juliánus barát“, „Vas fiai“, „Boldog Margit“, Németh László: „Kisebbségben“, SinDecpifiíser 19-én tartja vizsgaelöadásáí a ktMozsvári Nemzeti Színház Szinészképzö Iskolája Kolozsvár, december 13. December 19-én vasárnap délelőtt 11 órakor tartja a Nemzeti Színház szinészképzö iskolája első vizs- gaelöadását. Az Iskola növendékei Szabados Árpád rendezötanár betanításában Sophokles örökbecsű tragédiájában, az „Elektra“-ban mutatkoznak be a Nemzeti Színház színpadán a kolozsvári közönség előtt. A szinészképzö iskola fennállása óta az idén kezdte meg a harmadik iskolai évet. ka István: „Vad«, Szabó Lőrinc összes költeményei, Szabó Pál: „Keresztelő“, „Bölcső“ és Tamási Áron: „Három játék“ cimü müveit. * A választmány még 1500—1500 pengős tiszteletdijat Ítélt Asztalos István: „Uj esztendő“, Barsi Dénes: „Mezei füst“, Bözödi György: „Székely kánja“, Gulyás Pál: „Az Alföld csendjébenKádár Lajos: „Csukász Péter“. Tatay Sándor: „Zápor“, Wass Albert: .Jtarkasverem“ cimü müveinek. amelynek végeztével szárnyaira bocsátja azokat a növendékeket, akik három éven keresztül lankadatlan szorgalommal és a szinipálya iránti rajongástól eltelve készültek a jövő hivatásuk betöltésére. A fiatal szinésznemzedék nevelése és biztos alapokra fektetett utánpótlása ma egyike a legfontosabb kulturfeladatoknak. A kolozsvári Nemzeti Színház és Zenekonzervatórium ellenőrzésével működő iskola szellemét, tanítási, rendszerét és eredményeit hivatott igazolni az „Elektra« vasárnap délelőtti vizs- gaelöadása, amelyet városszerte a legszéle- sebbkörü várakozás és érdeklődés előz meg. Badoglio kormánya minden fasisztát kizárt az állami közigazgatásbéi Á fosisjtaeííenes rendelkezés mintegy tízezer hivatcrnolcot érint ü szovjet-csehszlovák szerződéssel mindkét állam visszatért háború előtti politikájához — véleményezi Benes i A Minerra Irodaämi és Nyomdai Mfimté zei Rt. nyomása* F. Major Szász miniszter vitéz Horthy Istvánról elnevezett ezüstserleget adományozott a kecskeméti MÜV-Sportegyesüleínek Kecskemét, december 13. A kecskeméti MÁV sportegyesület; amely tíz éve eredményes munkásságot fejt ki a vasutas sport fejlesztéséhen, az kién avatta fel atlétikai és labdarugópályáját, valamint egyesületi otthonát. Szász Lajos dr. közellátásügyi miniszter, a város országgyűlési képviselője, ezüst serleget adományozott és azt vitéz nagybányai Horthy Istvánról nevezte el. A vasárnapi pálya- és sportotthon avató díszközgyűlésen a miniszter nagy beszédet mondott: Az ép testben ép lélek mondás igazságára hivatkozva hangoztatta, hogy a kettő együtt szükséges arra, hogy az ember hivatását minden irányban teljesen betölthesse s az egyéni szempontokon túl a közérdeket szolgálja. Ennek legnagyobb hatású eszköze a. nemzetnevelés. A nemzetnevelés legfontosabb célja mindig az volt és az is less, hogy a nemzeti társadalom, tagjai között kifejezze az együttérzést, az együvéiartotás tudatát, az együttmunkálkodást. — Megvannak nekünk is a mi céljaink, reményeink — mondotta a továbbiak során a miniszter —, amelyek megvalósítását várjuk harcunk eredményeként. Hogy azonban ezt elérhessük, feltétlen egyetértés, minden bomlasztó törekvés eltávolítása és a közérdek feltétlen szolgálata, szükséges. A miniszter beszédét a díszközgyűlés résztvevői nagy tetszéssel fogadták. Tásztuüté köznvülsst tanon a NMK kolozsvári szervezetének vasipari szakcsoportja Kolozsvár, december 13. Vasárnap délelőtt nagy érdeklődés mellett tartotta tisztújító közgyűlését a Nemzeti Munkaközpont kolozsvári szervezetének vasipari szakcsoport, ja. A bőripari munkások Apor-utcal otthonában megtartottţ gyűlésen résztvett az NMK budapesti központjának képviseletében Odegnáll Józsel országos vasipari főtitkár is. Venczel Antal szervezeti elnök, ország- gyűlési képviselő megnyitója után Odegnáll József mondott beszédet. Élesen ostorozta a szociáldemokrácia mesterkedését, amellyel ismét a nemzetköziség érdekelnek szolgálatába igyekszik a magyar munkásságot kiszolgáltatni. Ez azonban nem következhetik be, mert a inagyar munkásság ma már ön. tudatosabb, mint valaha. Odegnáll főtitkár beszéde után megválasztották a szakmai csoport uj tisztikarát. E'nök Szőllősy Ferenc (Ravag), alelnök: Szilast Sándor' (Orion), titkár; Faluvégi Benedek (Ravag), pénztáros: Pap Sándor (Dermata) lett. A választások megejtése után SzőUösay Ferenc buzdító szavaival fejeződött be a gyűlés. —------Korlátolt számban kitfthelóli méff jegyeit Ötszög e-ŐEtíóestjére Kolozsvár, december 13. Az „Ország* cimü ncmzetpolitikai hetilap vasárnapi kolozsvári előadóestje iránt városszerte onasi érdeklődés nyilvánul meg. Ez elsősorban a kitűnő műsornak köszönhető, de nagyban hozzájárul az is, hogy a rendezőség^ olyan olcsó helyárakat állapított meg, amelyek a közönség minden rétege számára lehetővé teszik az előadás meghallgatását. A legdrágább hely 3 pengő, a többi helyek árát 2 és egy pengőben állapították meg. Az Újságíró Egyesület Kossuth Lajos-u. 30. sz. alatti helyiségében három nappal ez. előtt megkezdődött a jegyelővétel, amelynek során a jegyek nagyrészét már előjegyezték. Korlátolt számban kaphatók még jegyek az előadásra, amely vasárnap, december 19-én, pontosan este 6 órakor kezdődik a Mátyás király Diákház nagytermében. A műsor egyik legnagyobb meglepetése Nagy Izabellának, a Rádió országoshirü énekesnőjének szereplése lesz, akit a rendezőségnek az utolsó pillanatban sikerült megnyernie a kolozsvári vendégfellépésre. Nagy Izabella magyar nótákat énekel Ko- rőzsi Dudus és cigányzenekai ának kíséretével. Ezúton is felhívjuk a közönség figyelmét arra, hogy jóelöre gondoskodjék helyéről, mert a korlátolt számban kapható jegyek minden valószínűség szerint már elővétel, ben elfogynak. Jegyek telefonon is megrendelhetők. (Távbeszélő szám: 14-38.) A szerkesztésért és kiadásért felel! JENEV LÁSZLÓ Szerkesztőség, kiadóhivatal és nyomda: Brassai-utca 7. sz. Telefon: 15-08. Postatakarékpénztár! csekkszámla száma: 73148. Fostafiók: 71. sz. Kéziratokat nem adunk vissza.