Keleti Ujság, 1943. április (26. évfolyam, 73-96. szám)
1943-04-13 / 83. szám
IS3&. ^»P U I £ IS i3 Ma kezdődik a parlament ötödik ülésszaka Marőtby Károlyi a Ház elnöke a menleímí ?>*# íslfsáíj elé ulasílolla JKembvi IFrsjXa Budapest, április 12. A képviselőhöz hétfőn ülést tartott. Az év első ülése iránt a képviselők körében rendkivül nagy érdeklődés nyilvánult meg. Az ülést 12 óra 10 perckor Tasnádi-Nagy András elnök nyitotta meg. Mindenekelőtt megemlékezett Fe- renczy Tibor és Mokcsay Dezső országgyűlési képviselők elhunytéról. A Ház a két elhunyt emlékét jegyzőkönyvben örökítette meg. Tasnádi-Nagy András ezután bejelentette, hogy a közelmúltban Magyarországon járt Linkomies Edwin, a finn parlament' alelnö- két kormányalakítása alkalmából a Ház nevében meleghangú táviratban üdvözölte. A finn miniszterelnök ugyancsak táviratban legmelegebb köszönetét nyilvánította. A Ház tagjai pártállásra való tekintet nélkül11 melegen megéljenezték a finn kormány elnökét. Az elnök ezután bemutatta a miniszter- elnök átiratát, amellyel tudatja, hogy a Kormányzó Bornemisza Gézát iparügyi miniszterré, Zsindely Ferencet kereskedelmi és közlekedésügyi miniszterré kinevezte. A Ház tagjai az újonnan kinevezett minisztereket lelkesen megtapsolták. Több kisebb jelentőségű átirat bemutatása után az elnök bemutatta a debreceni választókerületben üresedés folytán behívott Nagybátay Antal és a budai választókerületben ugyancsak üresedés folytán behívott Horváth Sándor képviselő megbízó levelét. A megbízó leveleket kiadják az állandó igazoló bizottságnak. A továbbiak során ugyancsak bemutatta Csta Sándor és Fricke Valér képviselők levelét, amelyben a 42 tagú országos bizottságban, illetve a 36 tagú országos bizottságban viselt tagságukról lemondanak. Bejelentette még, hogy Maróthy Károly Írásbeli beadványban fordult a képviselőház elnökségéhez, amelyben a képviselőház multévi december 30-án tartott ülésében a vele szemben elhangzott két elnöki figyelmeztetést sérelmezi és azokat vita tárgyává teszi. Minthogy a képviselőnek ez a magatartása merőben ellentétben áll a házszabályokkal, a képviselőt a mentelmi bizottság elé utasítja. Több kisebbjelentöségü átirat ismertetése után Kállay Miklós miniszterelnök bejelentette, hogy legfelsőbb kormányzói kézirat érkezett. A Ház tagjai a Kormányzó Ur kéziratának felolvasását állva hallgatták végig: „Tisztéit Országgyűlés! A m. kir. miniszterelnök előterjesztésére az általam 1939. évi junius 10-re összehívott és ugyané hó H. napján megnyitott országgyűlés negyedek ülésszakát ezennel berekesztem és egyszersmind az ötödik ülésszakot 19/,S. évi április 13. napjára összehivottnak nyilvánítom. Kelt Budapest, 191,3. évi április 12. naján. HORTHY s. k. KALLAY MIKLÓS s. k..k A legmagasabb kézirat kihirdetése után a Ház azt tudomásul vette és kihirdetés végett a Felsöházhoz tette át. Az elnök ezután bejelentette, hogy a kormányzói kéziratban foglaltaknak megfelelően, a Ház legközelebbi ülését kedden délelőtt 10 órakor tartja. Javasolja, hogy ezen az ülésen válasszák meg a Ház két alelnö- két, a Ház jegyzőit és a képviselőhöz háznagyát. Ennek az ülésnek napirendjére tűzzék ki az egyes bizottságok megválasztását is. A Ház az elnök napirendi javaslatát magáévá tette. A képviselöház ülése 12 óra 25 perckor ért véget. A Felsöház hétfőn déli fél 1 órakor ülést tartott. A Felsöház ülése iránt igen nagy volt az érdeklődés. Széchenyi Bertalan gróf elnök ismertette a képviselőház elnökének átiratát, a,mely a negyedik ülésszak berekesztéséről és az ötödik ülésszak megnyitására vonatkozó kormányzói kéziratról szól. A Felsöház jegyzője ezután felolvasta a legmagasabb kormányzói kéziratot, amelyet a Felsöház tagjai állva hallgattak végig. Széchenyi Bertalan gróf elnök a kormányzói kéziratnak megfelelően bejelentette, hogy a Felsöház legközelebbi ülését április 13-án, kedden délelőtt 11 órakor tartja. Az ülés tárgya az uj ülésszak megnyitásával kapcsolatban szükségessé váló választások megejtése. Ezen az ülésen választják meg a Felsöház háznagyát és 8 jegyzőjét. Az elnök a továbbiak során bejelentette, hogy több felsőházi tag beadványt intézett az elnökséghez s abban a külügyi bizottság tárgyalási rendjének megváltoztatását kérik. Tekintettel továbbá arra is, hogy a házszabályok átvizsgálása is kívánatos, indokoltnak tartja, hogy a Felsöház házszabályainak módosítására bizottság küldessék ki. Javasolja c célból egy husztagu bizottság megválasztását, amelynek elnöke báró Perényi Zsigmond alelnök lenne. A Ház az elnök javaslatához hozzájárult. Ezzel a Felsöház ülése véget is ért. E B*10? ® Hétfőn délelőtt ülést tartott a 42-es bizottság Budapest, április 12. (MTI) A 42 tagú országos bizottság hétfőn délelőtt 10 órakor Tvády Béla elnökletével ülést tartott. Az ülésen vitéz hnrédy Béla, Laky Dezső, Koós Zoltán, Vásáry István, Rassay Károly és Matolcsy Mátyás szólalt fel. Reményt- Schneller Lajos pénzügyminiszter részletesen válaszolt az elhangzott felszólalásokra és ezzel az ülés végétért. olsoi&lsól esett Ica IiusfecjY 2, számú s Kolozsvár, április 12. A közönség a legutóbbi huskiosztás során tapasztalhatta, hogy a husi párosok a 2. számú szelvény fi- gyelmenkivül hagyásával egyenesen a 3. száma szelvényre szolgálták ki a megállapított fejadagot. Ezzel kapcsolatban a közellátási hivatal vezetője: Bikfalvy István dr. tanácsnok közölte, hogy a 2. számú husjegyszelvény érvénytelenítése az esetleges zavarok kikü- szöhölésére történt. A jövőben a husfejada- got is ugyanolyan számú szelvény ellenében adják ki, mint a zsiif. Ezzel a közönség is inkább ellenőrizheti hány szelvényt vágnak le a husiparosok s igy senkit károsodás nem érhet. Közli egyben a közellátási hivatal, hogy a 3. számú sertéshús szelvényt ezen a héten azoknál a husiparosoknál lehet beváltani, akiknek üzlete a 43—90. és 1—10. sorszámot viseli. A husiparosok szelvényenként 12 deka csontos sertéshúst kötelesek kiszolgálni. Sokan azzal a kérdéssel fordultak a közellátási hivatalhoz, miért nincs minden husiparosnál sertéshús, hogy igy minden jogosult egy időben hozzájuthasson a fejadaghoz. Erre a kérdésre a közellátási hivatalnál azt a felvilágosítást adták, hogy a rendelkezésre álló készlet egyelőre nein olyan bőséges, hogy minden héten minden mészárost el lehessen látni megfelelő meny- nyiségü sertéshússal. A közellátási hivatal úgy intézkedett, hogy átlag kéthetenként jusson mindenkinek sertéshús az asztalára. A közellátási hivatal egyébként közli a fogyasztóközönséggel, hogy a burgonya fejadagja 4 kilóban van megállapítva. A legközelebbi burgonyaosztásnál minden igényjogosult 4 kilór burgonyát kap az ellátási lap megfelelő számú szelvényeire. 'S'-jííjctaicKtv eícgU 1ÄBIETTA SZÜNTETI A FAJDALMAI Meghalt Méthé Sándor Kolozsvár, április 12. A magyar közéletnek ismét egy derék harcosa távozott cl sorainkból. Szombaton délelőtt szivszélhü- désben váratlanul meghalt Máthé Sándor esperes-lelkész, az erdélyi református egyházkerület igazgatőtanácsosa, az országos EfaYflENMOZGOBAN kezdettel: m a í KERESZTITŐL TOLNAY KLÁRI SOMLAY ARTHUR AJTAY ANDOR Megalakult as Erdélyi Magyar Evangélikus Kolozsvár, április 12. Jelentőségteljes napja volt vasárnap Kolozsvár magyar evangélikusságának. E napon tartotta meg rendes évi közgyűlését az egyházközség Evangélikus Nöszövetsége. Egyidejűleg ezzel a nőszövetségi tagok megalakították az Erdélyi Evangélikus Nöszövetséget is, ösz- szefogó szervül az Erdélyszerte működő magyar evangélikus egyházközségek Nőszövetségeinek. Az évi közgyűlést a felekezet templomában Járosi Andor egyházmegyei esperes nyitotta meg, a betegsége miatt távollévő Schneller Károly dr. egyetemi tanár, fö- gondnok helyett. Az esperes bevezető könyörgése után a Nöszövetség elnöke, Mannsberg Margit bárónő beszélt a végzett és mindig fennálló feladatról: az áldozatosságról. — Az önmegtagadás ereje kell hozzá, — hangoztatta — mert az igazi áldozat nem a felesleg megosztását jelenti, hanem a szükségesről lemondva adni a magunkéból. Végül kegyeletes szavakkal emlékezett meg az egylet diszelnökének, özv. Török Sándornénak elhunytáról, aki 1896 óta vett cselekvő részt, mint vezetőségi tag, 1935-ig majd 18 éven át, elnökként. Emlékét jegyzőkönyvben örökítették meg. Ezután Járosi Andorné terjesztette elő titkári jelentését. Vázolta benne a Nősrö- vétség kétirányú működését: gondját viselni az arra szorulóknak és építeni a tagok leikében. Ezért minden gyűlésüket lithurgiá- val kötötték egybe. A heti gyűléseken, havi választmányi üléseken s a jótékonycélu teákon kívül közreműködtek a Magyar Vöröskereszt és a női önkéntes honvédelmi szolgálat munkájában. Reményik Sándor halálának évfordulójára templomi ünnepélyt rendeztek. A bevételekből karácsonyi, konfirmációi és alkalmi segélyeket osztottak, támogatást juttattak a Vakok Intézetének, továbbá egyik árvájuk kiruházását és neveltetését is vállalták. A titkári jelentés tudomásul vétele után özv. Mina Jánosné a pénztári jelentést olvasta fel, majd a. számvizsgáló bizottság jelentése hangzott el. Egyhangúlag vették tudomásul valamennyit. A beérkezett indítványok telekvásárlásra és a konfirmálók egyházi énekeskönyvekkel való megajándékozására vonatkoztak. A közgyűlés a tisztikar kiegészítésével zárult. A tisztségéről lemondott özv. Rotaridesz Mihálynét tb. alelnöknek, helyébe al- elnökké Járosi Andornét, az igy megüresedett titkárságra pedig Steltzer Hilda tanítónőt választották meg. Az Erdélyi Evangélikus Nószövetségi alakuló közgyűlést ugyancsak Járosi Andor esperes nyitotta meg. Köszöntötte a testvéri felekezetek megjelent kiküldötteit és indítványára táviratilag üdvözölték az egyházkerület fejét, Turóczy Zoltán dr. püspököt. A megalakulás kimondása után a jelölőbizottság javaslata alapján elnökké Manns- berg Margit bárónőt, alclnökökké Járosi Andornét és dr. Gyulay Zoltánnét, tb. alel- nökké Mikola Jánosnét, a zselyki Evangélikus Nöszövetség elnökét, pénztárnokká Pusztay Irént, titkárrá Steltzer Hildát, ellenőrökké özv. Freyler Ferencnét és Hikl Sándomát, a számvizsgáló bizottság tagjaivá dr. Sövényházy Ferencet, Kotaridesz Luciát és Rohonyt Károlyt választották meg. Választmányi tagok lettek: özv. Hullán Jánosné, a nagybányai Nöszövetség elnöke, Deák Ödönné, a nagybányai lelkész felesége, Kritza Tivadamé, a sepsiszentgyörgyi Nöszövetség elnöke, Rigó Jánosné a székelyzsombori, Kerekes Kis Jánosné a zselyki nöszövetségek elnökei és Kolozsvárról özv. Andrásovszky Dánielné, Czirják Hermin, Moll Elemémé, Monostory Jánosné, özv. dr. Nyerges Zsigmondné, özv. Rotari- desz Mihályné és dr. Schneller Károlyné. A vezetőség nevében Mannsberg Margit bárónő elnök szólott a megalakult nöszövetség céljáról: egybefoglalni a felszabadult Erdélyben eddig egymással semmi kapcsolatot sem tartó magyar evangélikus ószövetségeket. Az alakuló közgyűlést a Himnusz elének- lésével fejezték be. ; Erős földrengést jelez’eU a budapesti obszervatórium műszerei Budapest, ápr. 12. Az országos földrengésvizsgáló intézet készülékei április 11-én 16 óra 58 perc 32 mp-kor igen erős távoli földrengést jeleztek. Budapesten másfél óráig tartott a földmozgás. A műszer legnagyobb kitérése 23 mm. volt. református zsinat tagja, Kolozs-vármegye közigazgatási bizottságának tagja. Ezelőtt 37 esztendővel állott be a sorba egy eldugott kis faluban, szegény református • magyarok pásztorául és ördögkeresztur szegény népe nemsokára megértő testvért tisz.- telt a fiatal lelkipásztorban. A világháború után Kolozs község gyülekezete hivta meg lelkészéül és azóta törhetetlen buzgósággai vezette ennek a községnek nemcsak egyházi életét, de az ottani kis magyarság minden életkérdését. Közben a kolozsvári egyházmegye esperesévé, az egyházkerület pedig igazgatótanácsossá és zsinati taggá választotta. Kolozs-vármegye közigazgatási bizottságának hosszú évek óta tagja és élénk részt vett a vármegye dolgainak intézésében. Temetése Kolozson lesz kedden délelőtt 11 órakor. Hogy kolozsvári barátai és tisztelői is résztvehessenek a végtisztességen, kedden reggel 8 órakor és 10 órakor rendkívüli autóbuszjárat indul a föpostaépület háta mögül. Az erdélyi református egyházkerület és kolozsvári egyházmegye saját halottjának tekinti a hűséges munkást és kitartó vezetőt és arra kéri a barátokat és tisztelőket, hogy a koszorumegváitási adományukat küldjék el a Mussolinl-uti református lelké- szi hivatalba, ahonnan azt a kolozsi hadba- vonultak családtagjainak segélyezésére fogják eljuttatni. 2*szer naj^Hta reggel és különösen este lefekvés előtt Chlorodont fogpaszta