Keleti Ujság, 1943. április (26. évfolyam, 73-96. szám)
1943-04-04 / 76. szám
1943* A P R I C I S 4L Az orvostudomány és is népi gyógyítás Irta: Dr. Hogy József, tanársegéd ’X ,.Keleti Újság“ március 14. és 21-i számában érdeklődéssel olvastam Balogh Jenő igazgaló-tanito és Debreezeni László cikkeit, azonban nem tehetem meg, hogy azokat ki ne egészítsem. Debreczeni László cikkében ezeket Írja: .....a hivatalos tudomány eddig nem értette meg a népi tudás és benne a népi orvoslás jelentőségét. Sőt nemcsak, hogy nem értette meg. de még tudomást sem akart venni róla, hacsak azért nem, hogy üldözze. A diplomás orvostudomány nem tudta elképzelni, hogy a néptől is jöhet valami jó, hogy van tudás a hivatalos tudományon kívül is". Tovább Írja: ,,...haladéktalanul meg kell indulnia egy mélyebb és átfogóbb kutatásnak a népi gyógyászat eredményeinek megmentésére“. Mi a helyzet ezen a területen ? A magyar néptan (ethnologia) és a szellemi néprajz kutatói felkutatták, összeszedték feldolgozták a népi orvoslás anyagának jelentősebb részét, nemcsak a magyar népre, hanem hazánkban élő nemzetiségeikre vonatkozólag is. A mult század vége óta ennek a kutató munkának eredményeként több népi orvóslástant tárgyaló munka jelent meg (Demkó Kálmán, Temesváry Rezső), sőt napjainkban is egymásután jelennek meg az Ilyen tárgyú szakmunkák. (Rohetm Géza, Vajkai Aurél, Szeneire! Zsigmond, stb.) A népi gyógyítás eredményeinek feljegyzése és a betegségről vallott hit és eredet felkutatása ma is folyik, amire szép példa az is, hogy a Magyar Dermatológiai Társulat 1938-ban, a Szent István évvel kapcsolatban megbízta vitéz Berde Károly, Mel- ezer Miklós és Neuber Ede orvosprofesszorokat, egy.-egy tárgykörükbe vágó referátum elkészítésével, mintegy jeléül annak, hogy saját munkájával is hozzá kíván járulni a nép közelebbi megismertetéséhez. „A magyar folklore dermatológiája“ (Berde), „A, magyar nép és a bőrbetegségek“ (Mel- caer) és „A magyar nép és a nemibetegsé- gek“ (Neuber) referátumai az 1938. évi nagygyűlésen a szakkörök előtt Is nagy tetszést és helyeslést arattak. A „Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat“ pedig felkérte Berde professzort, hogy referátumát bővítse ki és vállalta könyv alakban való kiadását is. Ez a könyv „A magyar nép dermatológiája“. — „A bőr betegségei népünk nyelvében, hiedelmeiben és szokásaiban“ címmel jelent meg. Könyve előszavában Berde a következőket írja: „...évtizedek óta élt bennem a meggyőződés, hogy megfelelő nézőpontokkal nyúlva a népi orvoslás anyagához, abban sok olyant fogunk találni, aminek ismerete haszonnal jár a tudományos orvostan és a gyakorló orvos számára is“. Ebből látható, hogy a tudományos orvostan is érdeklődik a népi gyógyítás módszerei felöl. A komoly orvostudomány ezek szerint tehát a népi orvostan gyógy ellátásaiban nemcsak a kiirtandó babonát, hanem a népi léleknek különleges megnyilvánulásait is meg szokta látni. Tudni kell azonban azt, hogy a népi orvoslástannak egészen sajátságosak a módszeréi, á betegségek lényegéről, eredetéről, az alkalmazott gyógymódokról vallott hite egészen más, mint amilyeneket a tapasztalati- és kísérletes módszerrel dolgozó orvos- tudomány elismer. A népi gyógyításban igen sok a misztikum, a hagyomány, amin csodálkozni nem szabad, mert a nép ezeken felépülő hittel gyógyít. Ezzel magyarázhatjuk azt is, hogy mi az oka annak, hogy a hivatalos orvostudomány haszonnal csak igen keveset tudott a népi-gyógytudományból átvenni, mivel ezeknek misztikus-mágikus részé; vágy még a materiáldsta része is nélkülözi éppen azokat az elveket, amiket a medicina felhasználhatna. Ellenben átveheti az' orvostudomány a néptől a betegségre, gyógyításra, gyógyszerekre vonatkozó tiszta, zamatos, hamisítatlan, eredeti és kifejező nyelvét. Hány olyan kifejezés és fogalom él népünk nyelvében, amit nem ismerünk és helyette idegen mesterszavakat használunk még ma is! A .másik nagy hiba ott van, hogy a nép gyógyító tevékenységét még az orvosok is, a maguk által ismert, elfogadott fizikális, materialista, sót tapaszta’ati tényeken alapuló elvekkel igyekeznek megmagyarázni. Meg kell érteni azokat az elveket, a nép gondolat- és eszmevilágát, amin az egész népi gyógytudomány nyugszik. Jó példa erre. a következő: Országszerte szokás, hogy a meddő asszonnyal méhlepényt etetnek. Ha ebben a müve’etben á modern érte'emben vett organotheiapia „tapasztalati tényeken nyugvó“ megnyilvánulását látnék meg, akkor nagyöt tévednénk. A népi orvostan szél- tében-hosszában használja a különböző füvekből készített (mai értelemben vett gyógynövények) italokat, főzeteket, de egész más alapon, mint azt pld. a gyógyszertan használná. Alig' van a népi gyógyítás gazdag kincsesliázában. olyan betegség, mire biztos hatású fürdőt ajánlani nem tudna. Itt a fürdő fizikális, vagy anyagi sajátságai nem játszanak különösebb szerepet, hanem' a lényeg a misztikumon van. Pl. „végy holdtöltekor három puszta szérűről szedett füvet“. Az botanikailag mindegy, hogy mit szed az illető,, csak a holdtöltén, a puszta szérűn és a 3-as számon van a hangsúly. A másképpen elkészített fürdő nem használ!!! Csak ebben a pontban téved Debreczeni és Balogh Jenő, amikor azt hiszik, hogy a népi orvoslástan értékei, eredményei, elvei már nagy részben ismeretesek és ha még akadnak hazánkban kellőképpen fel nem kutatott helyek, valószinüség szerint uj, lényeges adat felbukkanására nem számíthatunk, csupán a már ismerteknek kisebb-nagyobb változatai«». De így is fel kell ezeket kutatni, mert tudnunk és ismernünk kell az egyes vidékek szellemi néprajzát Is! A legnagyobb baj ott van, hogy akik a népi gyógyítás adatait felkutatják és feldolgozzák, azok között csak kevés volt az orvos. Kritika nélkül elfogadták és hitelt adtak a nekik közök adatoknak. A „hályogot puszta bicskával operálókról“ kiderült, hogy a mütétük ártalmatlan beavatkozás volt, ami a modem szemészeti mütéttant véve alapul nem is jöhet számba. A betegek kórjelzése sem felelt meg azoknak a követelményeknek, amit az orvostudomány a hályog fogalmától megkövetel. Ami pedig a veszettség belső gyógyítását illeti, azt a Berde előbb említett könyvében is jól leírja. Ott Nemes Mihály „A ruthéiv néphit körében“ c. dolgozatából idézett rész szerint is a rutén nép pontosan úgy gyógyítja a veszettséget, mint azt a Debrecent által említett Kertész Ferenc tette. A szö- idézését mellőzöm, de aki elolvassa a vég kérdéses részt, azonnal meglátja a két adat közötti hasonlóságot. Ebből az a tanulság, hogy egy ilyen hatásos gyógymód az ország egész más részében, más nép közt is ismertté válik. A veszettség „belső orvoslásáról“ is sok ismert adatunk. van, hogy: csak Berde, Magyary-Kossá Gyula és Vajkai Aurél munkáit soroljam fel. A puszta népe jól ismerte a „veszett orvosokat“, akik a betegséget körisbogár porával, füvekből készült főzetekkel eredmény- nyel kezelték. A kőrisbogár népies neve „dühü bogár“ is sejteti, hogy mire használhatták a népi gyógyászatban. A balaton- melléki bányosi javas pedig négy vármegye veszettjeit gyógyitgatta a szentjánosbogár „hátuljából“ készített itallal. Meg vagyok győződve róla, hogy Bojka Zsiga bá’ is csak valami hasonló, belső orvossággal gyógyítja betegét. Nagy hiba lenne feltételezni azt, hogy akár a véletlen, akár a tapasztalat hatásosabb, egyszerűbb és kevesebb veszélyt magában rejtő gyógyszert adna a nép kezébe, mint amilyennel a céltudatos, komoly, fáradságos kísérletekkel rendelkező orvostudomány rendelkezik. Mivel Bojka Zsiga bá’. a 77 esztendős öreg székely titkát még pénzért sem hajlandó elárulni, ez olyan körülmény, aminek eredete pedig a nép lelkében rejlő lélektani és világszemléleti, műveltségi okokban rejlik. Bojka Zsiga bá’, a „tudós ember“ magát különbnek érzi, mint a többi ember és - „tudományából“ mint a nép többi gyógyító embere is, nem akar hasznot szerezni, mert ö ezt a gyógyító tevékenységet „Isten különös adományából“, mintegy „hivatásszerűen“ végzi. Az ö „titkát“ alkalomadtán, talán még el lehet- lesni, fel lehet jegyezni, lényegéről tudomást szerezni, csak még meg kell találni az odavezető utat. Ennek ismeretében majd a „hivatalos osvostudomány“ is megállapíthatja a gyógyítás értékét és hitelét. Aki pedig szeretné ismerni a népi gyógyítás elveit, módszereit, az lapozza fel Berde professzor könyvét és ott mindenre bőséges felvilágosítást talál. Votjákök voltak... Irta: Dr. Szabó Lajos (Egy sebesült mesélte nekcrtij bogy ott messze Keleten egyszer votják századok rohamozták őket.) A hadnagy az állás előtt húzódó fehér dombokat kémlelte a távcsővel. Szikráztak azok a dombok a téli nap fényességes ragyogásában. Fehéren és fényesen ragyogtak, szép volt látni őket. Pedig mögöttük lakott a Halál. Rajtuk túl húzódtak valahol az oroszok állásai. Nézte őket a hadnagy és akkor füttyen- tett meglepetésében. A középső domb tetején megjelent egy fekete alak. Akkora volt csak, mint egy fekete bogárka, így a mesz- szeségből a távcső sem tudta felnagyítani még. De jött, közelebb, mindig közelebb a naptól ragyogó fehér domb lejtőjén. Negyedóra múlva a távcsövei ki lehetett venni: egy ember igyekezett ott a magyar állások felé. Nem lőttek reá. Valami szökevény lehet. Az egész század érdeklődve nézte, hogy bukdácsol a hóban. Mikor hallótávolba ért, tölcsért csinált a két kezéből a szája elé és felorditott: Hé! Hé! Kamerad! Ich bin Ungarn . . . Az állásban elmosolyodtak a figyelő emberek és a harsányhangu Kovács őrmester visszaorditott: — Kerülj beljebb szomszéd! Magyarok volnánk mi is! A rongyos ember akkor elkezdett rohanni feléjük, de úgy, hogy felbukott a mély hóban. De nem bánta. Rohant lelkendezve és lihegve, a verejték csurgott róla, mikor bebukott az állásba. Még a szeméből is csurgott a könny. Lihegett, sirt és nevetett. Meg vakaródzott. — Tele vagyok tetüvel, — mondta ■— még tán a körmöm alatt is. Négy napja fogtak el, ma sikerült ellépnem ... A hadnagy szánakozva nézte a rongyos, elkinzott embert: — Éhes vagy fiam? Az ember csillogó szemmel igeneit: — Jelentem alássan, nagyon. Két napja nem adtak kosztot azok a kutya votjákok. Két teljes . .. Megakadt a szava, mert a hadnagy odaugrott és mellen ragadta: — Mit mondtál... Te ... Votjákökat mondtál? A rongyos pislogva bólintott: —- Igenis, jelentem alássan. Votjákok vannak odaátal, szemben. Votják századok ... A hadnagy izzó szemmel nézte a katonát:-— Mondjad gyorsan, közben ehetsz is, hogy milyenek?! A rongyos nagyokat harapott a kenyérből s tele szájjal mondta: — Hát... követem alássan... büdösek, meg tetvesek ... Meg a pofájuk csontján és a szemükön látni, hogy valami ázsiai szerzet ... Csúnya, mérges nép az, jelentem alássan. Két napja nem adtak enni a bitangok — magyarázta a hadnagynak. De az már akkor nem figyelt oda. A fehér dombokat nézte, ahonnan a fogoly jött, s amely mögött ott van valahol a halál és a votják századok. És akkor elfelejtette, hogy katonaruhában itt őrködik most a nagy fehér orosz mezőn. Gondolatban odahaza volt a tanári dolgozó- szobájában, ahol annyi éven át tanulmányozta a testvérnépnek, a votjákoknak a nyelvét, múltját, szokásait. Az uj könyve jutott eszébe, amit kéziratban otthonhagyott: a votjákokról irta. A szeme belemeredt a fehér messzeségbe és lázas volt a szeme az izgatottságtól... — Emberek, — mondta és a hangja megreszketett a vágytól — emberek, ha valaki BUDAPEST, RAKÓCZI-UT 5 SZÁM. Központi fekvés. * Korszerű kényelem SZÁLLÓ Efltjdc^as szobák . 6*— P-tőI 12* P-iq Kétágas szobák <?*— p-fől 18*— F-tq Éttermében Veres Károly és c gány- zenekara muzsikál BMhiértén kiváló liOBgba, Polgári árak H Mmtju Nők Lapja uj formában, gazdag illusztrációval, film, szépségápolás, divat, szép otthon, kézimunka rovatokkal kibővítve jelent meg s az uj pompás külsőt felülmúlja az irodalmi tartalom, PAPP JENŐ, a lap modern szellemű kitűnő főszerkesztője a Magyar Nők Lapjá-ban Írja ismert művészi szimkritikáit, amelyek „Színházt Krónikák“ cisnmel jelennek meg. A nemes irodalmi versenyben az első helyen vezet ma a Magyar Nők Lapja és ezt a helyet meg is fogja tartani, mért a magyar irók szinejavának válogatott Írásait közli s emellett gazdag rovataival számról-számra érdekes meglepetésekkel szolgálja a közönség igényét. > Az átalakított lapból az érdeklődőknek ingyen küld mutatványszámot a Magyar Nők Lapja kiadóhivatala, Budapest. TV., Ferenciek tere 7. — Kérjen mutatványszámot! . / egy votják foglyot seerezne nekem ... Elfúlt a hangja., nyelt egyet. — Emberek, én annak kijárok 14 nap szabadságot, 14 napot! És annak adok 100 pengőt! Csillogott a szeme: — Nem, nem: kétszáz pengőt adok .. A bakák nézték á hadnagyot, nézték a távoli dombokat és a szemükben felizzott a vágy. A rongyos még mindig tömte magába a. kenyeret és intett a dombok felé: —- öles hó van arra, hadnagy ur. éj azok a büdösök vigyáznak nagyon. Azok csak íélszemmel alszanak még éjjel Is, mint a hiuzállatok. Ázsiaiak azok, hadnagy urnák jelentem aláksan ... A hadnagy- lemondóan sóhajtott egyet. Hát hiába. Itt van a közelükben. Hányszor vágyott közéjük. Hosszú évek minden vágya, ez volt: meglátni őket egyszer! A figyelő a géppuskánál felkiáltott: Mozgás a tetőkön! Arra néztek mind a fénylő dombok felé. És a fegyelem mindenkit azonnal a helyére lökött. Mert fönt a dombháton mintha fekete kígyó mozgott volna alá. A magyar állások felé.-— Vigyázz! Támadás! Az őrmester, aki jóba volt a hadnaggyal, mosolyogva mondta: — No ezek ügylátszik megérezték, hogy a hadnagy ur vágyik utánuk. Jönnek vizitába. Jöttek ... A hasig érő hóban törtek előre, tüzérség és tanítok támogatása nélkül, és nem torpantak meg, mikor közéjük vágott a magyar géppuskák ostora. — Lüjjed! Az állásból egyetlen tűzeső szakadt feléjük. De azok jöttek. Egyre kevesebben, de jöttek, mintha gyakorlaton volnának csak. Kaszálta őket az össztűz, meg a géppuskák. Jöttek. Már a távcsővel igen jól ki lehetett venni az arcukat. És a hadnagy megrendülve látta, hogy széles járomcsontjaik vannak és villogó turáni szemeik. Sokuknak foga között ott csillogott a rohamkés. egyik kezükben puska, másikban kézigránát. —. Löjjed ... A géppuskák veszettül dolgoztak, azok pedig alig lőttek vissza, csak jöttek elöré, pedig világos volt, hogy vesztükbe jönnék a fejbubig takart magyar állások ellett. ‘ • Jöttek és ami szokatlan volt nagyon, ezek nem ordítozva jöttek, mint az orosz csapatok. hanem hang nélkül, félelmesen, mint a halál a régi mesékben ... — Lüjjed! ... Van-e még?. .... A géppuskák hemsokára el is hallgatják. A balga roham összeomlott, néhány élt már csak a támadók közül. — Fogjátok el őket! De nem lehetett. Egy sem adta meg mar gát. Elestek mindnyájan. Az összeomlott roham után a hadnagy kl- rohant az árokból. Halottól halottig vonszolta magát a mély hóban. Lihegve és tele reménységgel. Hiába ... A votják századok halottam feküdtek mind. Egyetlen sebesült se maradt életben közülök ... A nap akkor hanyatlott. És vörös lett a hó a haldokló naptól és halott votjákok vérétől. Elgondolkozva nézte őket. És szomorú szeme elmélázott a géppuskáknak az állásából kimeredö csövén, amelyek elé a népek nagy szláv csordása véletlenül idehajszolt egy maroknyi turáni. Hogy halálukat leljék a nagy fehér mezőn, hol u ősturáni magyar tülekszik a szlávval... {Kutsam bástya.l
