Keleti Ujság, 1943. április (26. évfolyam, 73-96. szám)
1943-04-15 / 85. szám
1943. A P U 1 € 1 S IS ^cadqigglflet ITRnisztsri leirat a készpénzzel és jutalékkal javadalmazott alkalmazottak legkisebb munkabéréről Kolozsvár, április 14. Az iparügyi miniszter 18.589/1943 szám alatt magyarázó leiratot bocsátott Ki a Készpénzzel és jutalékkal javadalmazott alkalmazottak legkisebb muu- abéréröl. Eszerint az olyan alkalmazottaknál, akik legkisebb havibért megállapító rendelkezés hatálya alá esnek, javadalmazásukat pedig részben készpénzben, részben jutalékban kapják, a ham javadalmazás együttes ősz- szegének a hatályban levő legkisebb havi munkabér (és magától értetődően a megfelelő pótlékok) összegét havonként kell elérnie. Ebben a tekintetben nem tesz különbséget az, hogy az alkalmazott az év egyes hónapjaiban a legkisebb munkabérét lényegesen meghaladó javadalmazást élvez és hogy az évi összjavadalmazáa havi átlaga a legkisebb munkabérnél magasabb. Befejezték a kijelölt tűzifa- és szénnagykereskedők felülvizsgálását. Az elmúlt hónapban a kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter felhívta a kamarákat, hogy a kije • lölt tűzifa- és szénnagykereskedök felülvizsgálására, illetőleg a kijelölés egyrésxé- nek visszavonására tegyenek vóleményes javaslatot, figyelemmel á kijelölt nagykereskedők tulmagas számára, továbbá arra, hogy egyes kereskedők működése a nagy. kereskedői mértéket nem érte el, vagy az a közellátás szempontjából kifogásolható. A kamarák a felülvizsgálatot elvégezték és előterjesztésüket megtették. A minisztérium a felülvizsgálatot a tüziszernagykereskede- lem frontjának átrendezése miatt rendelte el. Döntése rövidesen megtörténik. Thonika-kaszákat osztanak ki kedveimé, nyes áron. A földművelésügyi minisztérium ebben az évben ia folytatja a Thomka- kásnák kedvezményes áru kiosztását. Az akció a kerületi mezőgazdasági kamarákon keresztül bonyolódik le. A kaszák nyéllel és rögzítő csavarokkal együtt 5.40 pengős áron, a mezőgazdasági kamaráknál kaphatók. * Meghívó a Kárpátok nyomdai müintézet könyv- és paptrkereskedés r.-t. Kolozsvárt 1943. április 33-én délután 8 órakor Mátyás király-tér 30. szám alatt tartandó évi réndes közgyűlésére. Tárgysorozat: 1. Igazgatósági és felügyelöbizottsági jelentés.- 2. Az 1942-lk évi mérleg- és nye- reség-veszteség-saámla megállapítása. 3. A* igazgatóságnak éá a felügyelőbizottségnak a felmentvény megadása. 4. Igazgatóság éa felügyelöbizottság választása. A közgyűlésen való részvétel végett a részvények a vállalat pénztáránál a közgyűlés napját 3 nappal megelőzőleg letétbe helyezendök. Mérleg: Vagyon: Pénztár P. 7947.31. értékpapírok P. 516,58. Aruk P. 118.774.86, Gépek és berendezések P. 103.736.50, Adósok P. 10.362 50, Veszteség áthozat P. 1043.88 Folyó évi P, 23.943.99, összes- • P. 84,987.87. Főösszeg P. 266.325.42. Teher: Alaptőke P. 60.000, Hitelezők P. 172.394.70, íirtékkülöm- bözeti tartalék P. 33.428.47, Átmeneti tételek F.. 502.25, Főösszeg P, 266.325.42. Nyereség-veszteség számla. Veszteség: Veszteség áthozat P. 1043.88, Arukért P. 112.524.27. Nyomda kiadások P. 16.158.25, Általános költség P. 26.425,96, Fizetések és saoc, terhek P, 67 033.71, Társulati «dó P. 2789.75, Főösszeg P. 215,975.82, Nyereség; Nyers jövedelem P. 190.987.95, Veszteség át hozat P. 3048.88, Folyó évi veszteség P. 23,848,80, összesen P. 24.993.87, Főösszeg P. 215.980.82 Kolozsvár, J942 december 31-én. Az igazgatóság. Megvizsgáltuk, az üzleti könyvekkel összeegyeztettük és rendben találtuk. A felügyelöblzottság, % * Meghívó, A Fraternitas Kiadóvállalat rt. meghívja részvényeseit 1943, ápr. 29-én d. s. 30 órakor Kolozsvárt Bras«a,i-utea 16. alatt a társaság helyiségében tartandó évi rendes közgyűlésre. Tárgysorozat: 1, Igazgatósági és felügyelöbizottsági jelentés az 1942. üzleti évről. 2. Az 1942. évi mérleg és nyereség-veszteség számla megállapítása. 3. Fel- mentvény megadása az igazgatóságnak és felíigyelőblzóttságnak. 4. Határozathozatal a részvénytársaság további működése tárgyában.: ,V Az Igazgatóság tagjainak megválasztása. 6, Felügyelóhlzotteág tagjainak megválasztása. 7. Esetleges - indítványok. — A közgyűlésen cask az a részvényes vehet részt, aki legkésőbb 1943. Apr. 28-án déli 12 óráig részvényeit a társaság pénztáránál letétbe helyezte. A zá vázám adások mai naptói állanak betekintés végett a részvényesek rendelkezésére a. társaság irodájában. Kolozsvárt, 1813. április 13. Az Igazgatóság. A PAPRIKA ÉS MAJOR ANNA TERMELÉSE érdekében illetékes helyről kezdeményezések történtek. A kormány mindkét cikk termelésének fokozását kívánja elősegíteni. Az elmúlt tél alatt tapasztalhattuk, hogy er a jellegzetes két magyar fűszer a piacról milyen hamar eltűnt. A kereslet a tengerentúlról importált fűszerek kimaradásával annyira emelkedett, hogy a legjobb termés és leggazdaságosabb feldolgozás mellett la bármily meny- nyiségü paprika és majoránna piacot talált. ATI ERDÉLl’I FAFIRKLLATAS8AL KAPCSOLATBAN a közeli hetekben — mint az „Ellenőr" elmii gazdasági lap értesül — érdeke* változások várhatók. A legrégibb magyar papírgyár a borgóprundi „tízem- bérlö' Ipari és Kereskedelmi Kt." valószínűleg uj kezekbe kerül. Ebben az ügyben április 6-án a vezető' papírgyárak képviselőinek bevonásával értekezletet is tartottak. Valószínű, bőgj' a borgóprundi Üzembérlő Ipari és Kereskedelmi Rt.-t az egyik vezető papírgyár — esetleg a három legnagyobb papíripari vállalat együtt — veszi át. A kibontakozási tárgyalások még folynak. A SZAPPANGYARTAS ÁTSZERVEZÉSE után, rövidesen sor kerül a melléktermékek, egyes kozmetikumok, Jkéztiszíitósze- rek, vízlágyítók, fémtisztltók s minden másfajta tisztítószerek gyártásának szabályozására is. Egységes előírások készülnek a gyártásnál felhasznált anyagok és a csomagolás tekintetében. Arról nincs szó, hogy akár a tisztítószerek, akár a kozmetikumok gyártását megszüntessék. Az egységesítésnél az anyagtakarékosság szempontjai érvényesülnek, párosítva azzal a törekvéssel, hogy az értéktelen cikkek gyártását megakadályozzák. Jó ÁRU ÉS JŐ HIRDETÉS ALAPJA A JÓ ÜZLETMENETNEK r 1 \ KAC változtál ««apaUám Kolozsvár, ápr. 14. Az erdélyi labdarugó kerület tegnap esti ülésén összeállította Kolozsvár vasárnapi labdarugó műsorát, mely a következő: A városi sporttelepen délután 5 órakor: KAC—SalBTC NB. I- mérkőzés. A városi kispályán délelőtt 10 órakor KAC II,—Eástya H. kerületi bajnoki mérkőzés. Az egyetemi stadionban délelőtt 11 órakor KKASE—Postás kerületi bajnoki mérkőzés. Vidéken a kerületi bajnokságok küzde'- mel során 4 mérkőzés kerül lejátszásra. Desen kettős mérkőzés lesz. Délelőtt fél 12-kor a DMÄ.V a Korvin ellen játszik, mig délután 5 órakor a DSE a KMÂV II.-öt látja vendégül. Besztercén a BMSE a KMTE-val, Számosújváron a Törekvés a KEAC csapatával méri össze erejét. A KAC csapata kedden lövő edzést, szerdán kétkapus edzést tartott Opata Zoltán edző vezetésével. Nem lehetetlen, hogy vasárnap gyökeres változások lesznek minden csapatrészben — mondotta a KAC edzője.— Többek között négy játékos neve is előtérbe került, akik valamennyien helyet kapnak a csapatban az esetben, ha bármelyik játékos ellen kifogás lesz, hogy nem készült fel sportszerű életmóddal a vasárnapi mérkőzésre. LevttnlebaJme 4 eredmények Kolozsvár, ápr. 14. A levente labdarugó bajnokság 4-lk fordulójában több meglepetés, szerű eredmény volt. Szamosujváron a Besztercei Gimnázium az ottani Kereskedelmi Iskola ellen 2:1 (0:1) arányban győzött. Dé- sen a Besztercei LE 1:0 (0:0) arányban verte a Dési leventéket. A Déri Gimnázium a Bethleni leventék ellen 2:1 (1:0) arányban győzött, míg Kolozsváron a Református Gimnázium a KMÂV leventéit 3:0 (0:0) arányban győzte le. Vasárnap a Dónáth-ut végén lévő labdarugó pályán délelőtt 10 órakor Jsskó János vezetésével a Református Gimnázium a Dési leventékkel, mig délután 2 órákor Horényi vezetésével a Kolozsvári levente Egyesület a Bethleni leventékkel játszik. Désen az Állami Gimnázium a KMÄV leventékkel mérkőzik meg Czaga Lajos vezetésével, mig a Besztercén sorrakerülö BLE—Szamosujvávi Gimnáziu.r r érközés bírója Boldis László lesz. • AZ OSK KERÜLETI MEGBIZOTTAINAK ÉRTEKEZLETE Kolozsvár, ápr. 14. Hétfőn, kedden és szerdán Budapesten nagyfontosságu értekezlet lesz az OSK nagytermében. Dr. Misángyi Ottó, az OSK vezetője értekezletre hívta össze a kerületi megbízottakat, amelyen a kerületi vezetőknek jelentést kell tenniök a kerület helyzetéről és ezutáni terveikről. A KAC úszó szakosztályának vezetősége felhívja a szakosztály összes tagjait, hogy Keserű Ferenc dr. szombat délután 5 órakor és vasárnap délelőtt 9 órakor az egyesület Unió-utca 21. sz. alatti helyiségében tartandó vízilabda «gzabálymagyarázó előadásán feltétlenül jelenjenek meg. Ma, csütörtök délután fél 5 órakor érdekes labdarugó mérkőzés lesz az egyetemi stadionban. A főiskolai bajnokságok küzdelmei során a kolozsvári Mezőgazdasági Főiskolai Sport Egylet a Soproni Műegyetemi Atlétikai Futball Club csapata ellen játszik. Ugyancsak ma délután fél 5 órakor a Bástya pályán játszák újra a megsemmisített Bástya II—Korvin kerületi bajnoki mérkőzést. mmtimPM Az EKE természetjáró osztálya április hó 18-án Fenesi-ut Görbe (Gorbó) gerinc— Leányvár útiránnyal rendez kirándulást. Találkozás az Egyesület helyiséé ében (,Tó- kai-u, 2. sz.). Indulás 8 órakor. Vezeti: To- mor Imre. Vendégeket szívesen látunk. A természetjárók figyelmét már most felhívjuk az EKE órádnál osztálya által április hó 26., 26. (husvétkor) rendezendő Radna- Borberek—ünökő—öradna utirányu Mátyás király túrára, amelyre jelent- kezűi lehet április hó 22. déli 12 óráig az Egyesület Jókai-u. 2. számú helyiségében, ahol a túrára vonatkozó mindennemű felvilágosítás is kapható. — Vezetőségi ülés lesz ma este s Híva- t áss tervezet ben, A Hívatásazervezet kolozsvári csoportjának vezetötagjal ma, apt ilia 15-én, csütörtökön este 6 órai kezdettel együttes ülésen vesznek részt. Az összveze- töségi ülés előadói a munkásság élelmiszeres ruhaellátása terén ólért eredmény ékről számolnak be. MOZI-MŰSOROK mmmrnmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm ARPAD-filroazinház: A láp virága, Főszerepben: Fényes Alié», Jávor, Dianna Clayton, Pethes, Szonőy Biti. Vasárnap d. e. ^12-kor matiné. CQRVIN-mozgő: Az 5-ös arámii őr ház. Főszereplők: Jávor Pál, Bulla Elms, Bihary József. Hajrnássy Miklós, Pr.thes Ferenc, Toronyi Imre, Előadások kezdete 3, 8, 7 és vasárnap délelőtt 11 órakor. EGYBTEM-mozgó: Kereaztulon. Fősz.: Tol* nay Klári, Somlay Arthur, Ajtay Andor. ERDÉLY-mozgó: Cserebere, Főszerepben: Bordy Bella, SSzIlassy László, Latabár Kálmán, Mihályffy Bél*, Mnkláry Zoltán. E'őadások kezdete 3, 5 és 7 órakor. MÁTYÁS KIRALY-mozgó: Egv asszony visszanéz... Fős*.: Tasnády Mária, Jávor Pál. E'őadások 3, 5, 7 és vasárnap délelőtt 11 órakor. RAKóCZI-filmszinház: A „I0S"-»s nem tért vissza. Fősz.: Az olasz haditengerészet tisztjei, altisztjei és legénysége. Várostól negyedórányira fekvő vidéki nagy Iparvá lalat keres irodai gyakorlattal biró, gép- és gyerslrátban jártas őakeresasléuy nőtlen fiatalembert vagy nőt. Cim a kiadóban. ÁPROHIRDETESEK Szavanként 7 fiiiár. vastag betűs szavaké 1é fillér - logkisabb hirdatéi 70 fillér Jeligés levelekre, megkeresésekre csak válaszbélyeg ellenében válaszolunk és c«aU portésott leveleket továbbítunk. Állást keresőknek ssavanként 4 (kiér. Állást keres JÓL főző szolra-inas, aki eg.vbrn autóvezető, inas- sofőri állást keres. Címeket a kiadóba kér. —967 Alkalmaiét .................................. NAGYIPARI vállalat, vidéki üzeme részére munka- í>ér-, OTI-ügyben jártas keresztény tisztviselőnőt, keres azonnali belépésre. Ajánlatokat „Havi 300" kiadóba kérünk. G ft P- és gyórsírónőt, könyvelésben jártas, azonnali belépésre koros ütik vidékre, Érdeklődni Bariba Mtklós-utca 3, I. em, KÉT nő, (esetleg férfi) felvétetik akvizíciós munkára a Katolikus Népszövetség Pénztáregyesületénél, Horthy-ut, 6 sz. Jelentkezni tehet szerdán és csütörtökön egész napon á* NŐI divatáru üzletbe keresek azonnali belépésre iigyrs (»»keresztény segéd- nőt, Ajánlatokat, kérem „Csak megbízható" Jeligére eddigi működés megjelölésével a kiadóhivatalba küldeni, FIATALABB LEÁNYOKAT jegykezelőnek alkalmazunk. Jelentkezés április lfl-in 18 órakor Honvéd- utca 20., Városközl Autó- szADiláfti Vállalat. KERESEK azonnali belépésre önállóan dolgozó cukrász-segédet. Zíllmann cukrászda, Székelyudvar- heiy. —982 lakás E(VY szoba fürdőszobás gummiert sürgősen keresek. Kiköltözést fizetek, ügynököt magasan díjazok. Cilin gróf Logothettv Zoltán, Majális-utca 32. EMGE. —977 Adás-vétel WtMSMHHMMSB KERESÜNK megvételre Noninsz fajú lovakat, ugyanott eladók, vagy cserélhetők íélmura lovak. Köztisztasági Hivatal, Pézsma-utca 34, s*. HftLY EGOYÜJTEMÉ- NYEKET, tömegbélyeget legelőnyösebben vásárotok. Herezegné bélyegkereskedés, Dávid Ferenc-utca 12. ELADÓ ruhaszekrény, akta-székrínynek is alkalma*, mosdó, álló ruhafogas, 3 ágy, Szentlélek-u. 19„ I. em. 6. —841 EBÉDLŐ perzsaszőnyeg, se ».Ion, sezl cm terítő, összekötőszőnyeg, hintaszék eladó, Unió-utca 20, hátulsó udvar, verandán utolsó ajtó. Megtekinthető délután 3-től. ELADÓ 1 fehér festett ágy és 2 szekrény. Ara 300 pengő. Érdeklődni lehet házmesternél, Döbrentei-u. 3, Sí. ~BBß HASZNÁLT szőnyeget, képet veszünk és eladunk. „Unikum" művészi képke- retezé*, Kossuth-utcs 34. Oktató» POLGÁRI ISKOLAI mi- gánrtzsgára felelősséggel előkészít tanárnő esti tanfolyamokon, Külön órákat is ad. Jelentkezéseket elfogad április 23-ig. Bővebb frivilágoritássel szolgál délelőtt 10—12 óráig telefon 10-31. —1007 KQio ttféli KÖLTSÉGVETÉSEK, SZÁMLÁK, EGYETEMI- ISKOLÁI DOLGOZATOK MASOLASA, fordítások bármilyen nyelven, SOKSZOROSÍTÁS, ÓRAGÉPE- LftS, GÖRÖG ELEMftR másoló- és fordítóirodájában szakur.eriien készülnek. Kolozsvár, Deák Fereno- utra 1. sz. (Városházával szemben). —986 UTAZÓKÖZÖNSÉG FIGYELMÉBE: Kézdivásár- helyen Főtér 4, sz. alatt szállodát nyitottam. Szives pártfogást kér: Flnt» József vendéglős. Telefonszám 103. ERDÉLYI Magánnyomozó (roda felvilágosítást ad, nyomé iaformá», mindent a legdiszkrétebben elintéz. Bariba Miklós utca 5, JL *m, felefos: I7-8Sr