Keleti Ujság, 1943. március (26. évfolyam, 49-72. szám)

1943-03-02 / 49. szám

MlÎBMJ&nllrsjta 4 1943. MAUCIVS 2 Ismét ellátogatnak a bokrétásolc Kolozsvárra Budapest, márc. 1. A MOT jelenti: Az Országos Atagyar Bokréta Szövetség a tél folyamán több körúton volt, hogy a vissza­csatolt területeken, elsősorban a honvédek részére népművészeti bemutatókat rendez­zen. Két nagyobb csoport Erdélyt járta be eddig, egyik legutóbb a Délvidéket. Mo3t egy 120 főből álló csoport indul el Erdélybe. A bokrétások Csíkszeredán találkoznak, ahol két napot töltenek, aztán két-két napra Sepslszentgyörgyre, Kézdlvásárhelyre, majd Kolozsvárra mennek és a honvédség, vala­mint a polgári lakosság részére rendezett bemutató után térnek vissza falvaikba. Jogerőssé vált a gyilkos besztercei vőlegény életfogytiglani fegyházbüntetése Beszterce, március 1. Csáki Bertalan 27 eves földműves, besztercei lakos éveken át udvarolt Csáki Ilonának. A leány szülei el­lenezték a házasságot, mert a legény dolog­kerülő volt. Később azért, hogy a leánytól elmaradjon, Csáki Ilonát a szülei elszegőd- tették egy uradalomba mindeneslánynak, n legény azonban oda is utána ment, sőt szol­gálati helyén naponta felkereste. Csáki Ber­talan féltékenykedni kezdett, mert az ura­dalom egyik intézője sokat forgolódott a leány körül. A féltékenység egyre fokozó­dott, majd elhatározta, hogy megöli a leányt. Napokig foglalkozott a gyilkosság tervével, mig végre egy konyhakéssel szó nélkül hasbaszurta, mellbeszurta, majd a leány hátába szúrta a kést, A leány könyö­rögni kezdett vőlegényének, hogy ne bántsa, de a legény kegyetlenül átvágta a leány nyakát, úgyhogy elvérzett. A nyíregyházi törvényszék az enyhítő szakasz alkalmazá­sával 15 évi fegyházra Ítélte. Az ügyészség fellebbezése folytán a debreceni tábla ele került az ügy. A tábla életfogytiglani fegy­házra emelte fel a gyilkos vőlegény bünte­tését. Végső fokon a Kúria a tábla Ítéletét jogerőre emelte. (MTI.) Jifamofarmfá. 15.000 PENGŐ gyűlt össze az újabban beérkezett össze­gekkel Désen a honvédcsaládok támoga­tására, Egy 22.000 lakosú várostól, ahol nagy gyárak, vállalatok és kereskedések vannak, az összeg nem mondható túlságo­san soknak. Megállapították, hogy inkább a „kisemberek“ adakoztak lelkesen és ál­dozatkészen s ezért a gyüjtó'rendszert tel­jesen átszervezik, hogy a nagyjövedelmü vállalatok és magánosok vagyonuknak megfelelően adakozzanak a nemes célokra. * A DÉSI REFORMÁTUSOK imahét-óráin 540 hivő jelent meg. Az ima­órákat, amelyek a■ dési kálvinista magyarok lelki erősödését szolgálták, a férfiszövetség készítette elő. Vitéz Kiss Márton, Réner Já­nos, Kiss Ödön és Szabó Gáspár serényked­tek a siker érdekében. Az előadók között szerepelt László Dezső országgyűlési képvi­selő, Vékás József dr. felsőházi tag és Me­zei Mihály dr. tanügyi főtanácsos is. Az elő­adásokon többek között igen sok szó esett a magyar jövő lényegesebb kérdéseiről. A református férfiszövetség egyik előadá­sán Kádár G)/ula gyárigazgató a magyar bibliatársüla.tról emlékezett meg. Ez az egye­sület 140 éve fejt ki lelkes működést s ez alatt millió és millió bibliát osztott szét. A bibliakereslet Erdélyszerte is nő. Az elmúlt évben megtartott budapesti nemzetközi vá­sáron 2000 bibliát adtak el. Ugyanez alka­lommal Parády Ferenc dr., a férfiszővetség buzgó vezetője felolvasta Vásárhelyi János püspök meleghangú köszönő iratát, melyet a désieknek küldött a magyar érdemrenddel történt kitüntetése alkalmával küldött üd­vözletre. A dési református egyházközség annál nagyobb örömmel fogadta a köszönő iratot, mert Vásárhelyi János, mint emlé­kezetes, éppen Désről került Kolozsvárra. * AZ UNITÁRIUS EGYHÁZ Dés központtal megalakította szolnok- doboka-megyel szórvány-egyházközségét. Az unitáriusok Désen a főtéri református templomban tartanak havonta kétszer istentiszteletet. Jó ÁRU ÉS JÓ HIRDETÉS AU APJA A Jó ÜZLETMENETNEK Megalakult az Erdélyi Cserkészkerület „A cserkészeiből szüléiéit o leventemozgolom és • kettőből a dicsőséges uj magyar hadsereg" Kolozsvár, március 1. Vasárnap délelőtt a városháza dísztermében ünnepi ülés kere­tébe alakult meg a IX. kerületi Cserkész­tanács. Az alakuló gyűlésen ángy számmal jelentek meg a katonai és polgári hatósá­gok képviselői, a cserkész- és leventepa­rancsnokság vezetői, az egyházi és tanügyi hatóságok képviselői és a meghívottad. A Magyar Hiszekegy elmondása után, Puskás Lajos Igazgató, a kerület elnöke meleg szavakkal üdvözölte a megjelentek«*. — Az erdélyi Cserkésztanács elnöki tisztét felsőbb parancsra fogadtam el — mondotta — azért, hogy ezen a helyen Is eleget te­gyek a cserkész legfőbb parancsának: a kö- telességteljesltésnek. Annak a szent köte­lességnek, amelynek teljesítésére minden magyarnak és minden cserkésznek elégté­telt adott megdicsőülésével vitéz nagybá­nyai Horthy István, Föméltóságu Kor­mányzóhelyettes Urunk. (A gyűlés résztve­vői a harctéren hősi halált halt Kormányzó­helyettes Urunk nevének említésekor egy- emberként felállva hódolt hősi emlékének.! A magyar cserkésznek ilyen kiváló embe­rek mutatták az egyetlen utat: a nemzet iránt való kötelesség maradék nélküli telje­sítését. A magyar cserkész munkáját és magatartását, egy másik nagy ember Te­leki Pál gróf, lélekbelátó tekintete Is figyeli, mert az ő szelleme Itt él mindnyájunk lel­kében. Ez a nagy, igaz ember szivében, lel­kében cserkész volt. Tökéletesen gyako­rolta a cserkész erényeket és viselte n cserkész ruhát. A magyar élet újjáépítésé­ben szükség van a cserkész munkájára, és éppen ilyen szüksége van a magyar köz­életnek a cserkész lelkületre. Különösen most élet-halál küzdelmünk Idején, amikor minden nagy feladat megoldásához munkát vállaló önzetlen emberre van szükség, künt a harctereken és a belső vonalon egyaránt. Ezután aira utalt, hogy a cserkészkerü­letek legfőbb hatósága a vallás- és közokta­tásügyi minisztérium és a legfőbb cserkész­parancsnokság. Ezek a hatóságok újjászer­vezték a magyar cserkészetet és ennek az újjáalakításnak egyik rendelkezése az er­délyi Cserkésztanács létesítése. A megalakulás alkalmából Indítványozza, hogy a gyűlés táviratilag üdvözölje Főmél- tóságu Kormányzó Urunkat, Szinyei-Merse Jenő közoktatásügyi miniszter és vitéz ltis- barnaki Farkas Ferenc altábornagyot, a cserkészet főparancsnokát. Az erdélyi cserkészet a megszállás alatt — A kisebbségi életben — folytatta Pus­kás Lajos elnök — az erdélyi cserkészetnek, az akkori államhatalom rendelkezése sze­rint, be kellett olvadnia az országosan meg­szervezett idegen csapatok kereteibe, önál­lóan nem szerepelhetett. A cserkészet nagy jelentőségét azonban kisebbségi magyar egyházak vezetői felismerték és a cserkész munkát támogatták. Jóllehet, a hatalom ak­kori birtokosai minden lehető módon és al­kalommal ellenségesen viselkedtek a ki­sebbségi cserkészettel szemben, mégis a kétévenkénti nagy cserkész táborozásokon a kisebbségi cserkészek vitték el a győ­zelmi Jelvényeket. Ezeket azonban csak ha­zahozhatták, megtartani nem volt szabad. Ezek a keserű évek mégis a legterméke­nyebbek voltak. A lelkekben a megbízható­ság, önzetlenség, önérzet, hit, és becsület szent erényeit fejlesztették ki. Lelki és testi edzés és kiválasztás volt, olyan értékeknek a kitermelése, amelyek megmaradásunkat biztosították. A visszacsatolás nagy ténye erős. Igaz cserkész szellemet talált Erdélv­A Kolozsvári Zenekonzervatórium tanári karának Kodály-estje február 28-án, vasár­nap este előkelő közönség előtt folvt le a vármegyeháza dísztermében. A hangver­senyt Farkas Ferencnek, a Zenekonzerva­tórium uj igazgatójának magasszinvonalo beszéde vezette be. Beszédében a 80 éves Kodály művészetének lényegibe vágó jel­lemvonásait fejtegette, majd rendkívülien sokoldalú munkásságát a legmagasabbrendü hozafiság jelképeként méltatta. — Kodály életműve — mondotta többek között Farkas Ferenc — olyan művészet, amelynél az egyéniség és népi közösség eggyéforrott s amelynek eszközei között népi és müzenel elemek a legharmonikusabb közösségben egyesültek. A nagy magyar mester különféle Instru­mentumra és együttesre irt müvei szólaltak ben és ezt • szellemet megőrizni, tovább­fejleszteni a magyar élet ható erőjévé ala­kítani a cserkésztanács feladata és szent kötelessége. Puskás Lajos elnök nagy tetszéssel foga­dott beszéde után, Szabó László kerületi fő­titkár az 1942. évben kiadott szervezeti sza­bályzatot, majd Dobrt János kerületi ve­zető ismertette az ügyrendet. Puskás Lajos elnök bejelentette, hogy Cserkésztanács tagjai részére, a felettes ha­tóság Jelvényt rendszeresített és azokat az illetékes tagoknak el is küldötte. A jelvé­nyeket Puská3 Lajos elnök át Is adta. MaJán Mihály dr. egyetemi tanár, társ­elnök beszédében harmincéves cserkész múltjára visszaemlékezve megható közvet­lenséggel tárta föl kis diák korában a cser­készetben átélt élményeit és mutatta meg milyen döntő hatást gyakorolt ez a mozga­lom a magyar ifjúságra. A lesujtottságba jutott, trianoni Magyarország ifjúságának fölemelkedéséhez, megerősödéséhez s meg­tisztulásához, mint hatalmas nevelő ténye­ző járult hozzá a cserkészet. A magyar cserkészfiuk és leányok voltak azok, akik a megcsonkított ország színeit diadalmasan végighordozták Európa minden kultur álla­maiban, bebizonyítva azt, hogy a magyar ifjúság minden népek ifjúságához méltö. A cserkészet által végzett nevelő munkát nem végezhetik el az iskolák. A cserkészet az ifjúság lelkét uj hittel, szeretettel és erővel töltötte meg. A cserkészet nevelő munká­ból született meg a magyar levcntemozga- lom és e kettőből az uj dicsőséges magyar hadsereg. A cserkészet önkéntes munkára való vállalkozás: önzetlenül vállalt több szolgálat. Még különb ember és még különb magyar kiformálását. Ebben a nemes érte­lemben tehát elitképzés. Minden egészséges társadalomnak elitre, vezetőrétegre van szüksége. Ennek a vezetőrétegnek a kiter­melése a magyar cserkészet nagy hivatása. A mostani magyar cserkész ifjúság ezért és ilyen értelemben az uj magyar élet nagy és boldog reménysége. A cserkésztanács tagjai A IX. kerületi Cserkésztanácsnak az Or­szágos Nagytanácsba kinevezett tagjai Ko­lozsvárról: gr. Bethlen Györgyné, Geley Jó­zsef, ülés Gyula, Józan Miklós, Kiss Elek, Sándor Imre, gróf Teleki Géza, László De­zső, Kelemen Lajos, Gecse Géza. Marosvá­sárhelyről: Rózsa József dr., Spániel Vince. Csíkszeredáról: Pataki József. A kerületi tanács tagjai: v. Almai Béla vk. alezredes, báró Atzél Ede, vitéz Boga Alajos, Demeter Lajos ezredes, György La­jos dr., Kelemen Lajos, Koznia Ferenc vk. százados, vitéz Z. Sebess József, Tavaszt Sándor dr. A törvényhatóságok részéről: báró Jósika János, Knizsek Károly, László Ignác, Máriaffi Lajos, Schilling János dr., Szász Árpád, Szász Ferenc dr., Tóth Ba­lázs, Váró György dr., ezenkívül hivatalból a kerületi parancsnokság tagjai: Dohai Já­nos parancsnokhelyettes, Spániel Vince ma- rostordai parancsnok, Pataki József Csik, Háromszék parancsnok, Málnássy Géza dr. férfi cserkész vezető, főtisat, Saáry István kér. ügyész, Kovács Zoltán kér. ellenőr és Cseke Vilmos kér. gazdasági vezető. Az alakuló gyűlés után a cserkészkerületi elöljárók és a meghívott előkelőségek előtt hat nagyszerű, fegyelemben és katonás ma­gatartásban megmutatkozó cserkészalaku­lat diszlépésben vonult el és a meghajtott csapatzászlókkal tisztelgett, (t. 1.) meg azután a konzervatórium tanári kará­nak és növendék-együtteseinek előadásában. Ütő Mária az Igen nagy pianisztikus pro­blémákat rejtő arosszéki táncok“-at adta elő könnyed hangszerkezeléssel, Boga László pedig a gordonkára irt „Adagio" elmélyült előadásával tűnt ki. Sigmond Lajos énekta­nár kamarakórusa, amely még szép jövő­beni sikerekre hivatott, a kóruszenei finom­ságok nemes eszközeivel adta elő Kodály klasszikus veretű „öregek" c. vegyeskarát. Szünet után B. Zsembery Elvira két Ko­dály zongoramüvet (Meditation, Valsette) adott elő elmélyült és biztos zongorajáték­kal, a müvekhez Illő egyszerű és nemes esz­közökkel, majd Jakoby Antal Macalik Gab­riella kíséretével az ,J!nekszó"-b6l néhány kisebb Kodály-népdalfeldolgozást mutatott be. Már tavaly felhívtuk a figyelmet a kl­Fényképész segédet (nőt) azonnali belépésre keres Koválszky műterem, Mátyás király-tér 18. tűnő énekmester rendkívüli hangkulturájára. amelyben szövegkiejtés, elmélyült előadás és hangszinbeli nemesség legharmonikusabban forr egybe. A magyar népi dallrodalom re­mek kis gyöngyei páratlan erővel keltek életre Jakoby Antal előadásában. A hangverseny a „Háry-Intermezzou elö- adsával fejeződött be, amelyet az Intézet tanáraiból és legkitűnőbb növendékeiből ösz- szeállitott intézeti zenekar Szita Oszkár tanár vezényletével adott elő. Ezt a számot a zenekar megismételte. Az egyik műsor- szám: Kodály „Trlo-szérenád“-ja B. Fehér Miklós akadályoztatása miatt elmaradt. A jólsikerült hangverseny a Kolozsvári Zenekonzervatórium tanári karának alapos készültségéről tett bizonyságot. C. NAGY BÉLA Színházi napló A kolozsvári Nemzeti Színház közre­működésével a Vöröskereszt mű vészes tét rendez ma kedden este a Vöröskereszt «1 hadikórházában. A művész-est 7 órakor kezdődik s azon Andrási Márton, Jaczkó Cia, Szabady István, Versényi Ida, Csóka. József, Szabó Ica, Mészáros Erzsi, Csen- geri Aladár éa Zsurka Péter működik közre. Mondanunk sem kell, hogy a hadi- kórházban rendezendő miivészest műsorát vidám számok töltik ki. « A Nemzeti Színház prózai együttese szer­dán este mutatja be Bókay János „Az utód“ című legújabb színmüvét. Amint már meg­írtuk, egy hét óta Kolozsváron tartózkodik a szerző is, darabja próbáit személyesen irá­nyítja s résztvesz a szerda esti bemutatón is. A darabot egyébként Mihályfi Béla, igazgató rendezi s Bókay már csak úgyne­vezett .^simításokat?' végez rajta nagy lelki­ismeretességgel. Mihályfi játsza a darab fő­szerepét is, egy öregedő orvosprofesszort. Ezt a szerepet Budapesten egyébként Csor- tos Gyula alakította. Bókay János a hétfő délelőtti próbán ki­jelentette, hogy nagy öröm együtt dolgozni a kolozsvári Nemzeti Színház prózai együt­tesével 8 különösen a fiatalabb tagokat hal­mozta el dicséretével. Bókay biztató dicsé­rete nagy önbizalmat adott a fiatal tagok­nak, hiszen a kitűnő szerző — aki mint rendező is az elsők közé tartozik — nagy sikereket ért el darabjaival, nemcsak Ma­gyarországon, hanem külföldön is. Német­országban például most éppen 800-adszor tűzték műsorra egyik darabját 8 a külföldi szinházjáró közönségnek leginkább Bókay ír keresztül nyílik alkalma megismerkedni az uj magyar színpadi irodalommal... * A tavasz beálltával a Nemzeti Színház igazgatósága rendszeresíti a vasárnap dél­utáni és esti színkört előadásokat.. Ezután szombat esténként Is előadások lesznek * Színkörben. Szombat este fél 7 órakor » balett játszik, vasárnap délutánra a „Vlg- özvegy“-et, este a „Csikós"-t tűzték mű­sorra. A Színkörben rendezendő rendszeres előadásokra azért van szükség, mert va­sárnap délutánonként olyan nagy az ér­deklődés a színház lránt, hogy a közönség fele sem fér be a Nemzeti Színházba. A Színkörben szlnrekerü’ő darabok kiválasz­tásánál az Igazgatóság nemcsak a művé szí szempontokat veszi tekintetbe, hanem a darab szórakoztató értékét s főként ilyen darabokat játszanak majd a Szín­körben. Az előadások Iránt máris nagy érdeklődés nyilvánul meg, különösen a kevésbé tehetős szinházjáró közönség kö­rében. E*r elies« tilt a bfilviláiilól a lezuhant „Clipper4* éíelbenmaradl utasait Lisszabon, márc. 1. (MTI) A Német Táv­irati Iroda Jelenti: A lisszaboni kikötő előtt szerencsétlenül járt „Clipper“ repülőgép csaknem minden része megkerü't már. Ezzel szemben még mindig nem találták meg a benne ülök holt­testeit. A kutatás folyik. Az ugyancsak sze­rencsétlenül járt Manuel Diaz spanyol ke­reskedő, akinek holtteste megkerü't, egy spanyol hajózó vállalat vezérigazgatója volt. Több sebesült már elhagyta a kórházat. Az amerikai követségen kaptak szállást. Állan­dóan őrzik őket, úgyhogy továbbra is telje­sen lehetetlen velük érintkezést találni. A Kolozsvári Zenekonzetvafórium fanári karának Kodáty-estje

Next

/
Oldalképek
Tartalom