Keleti Ujság, 1943. március (26. évfolyam, 49-72. szám)
1943-03-02 / 49. szám
{ 1943- MÁRCIUS 2 3 KormányzóUrunk dicsőséges országlásának 23. évfordulójáról emlékezett meg Kolozsvár törvényhatósági hizotfságának közgyűlésén Inczédy-joksman Ödön dr, főispán ennek a fontos ügyosztálynak az alkalmazottat olyan javadalmazást. élvezzenek, amelyből a mai körülmények között megélni tudjanak. Javasolta ezután a. kölcsönkeret 10 millió pengőre- való felemelését. Sotnodi András dr. azt az indítványt tette, hogy olyan mértékben emeljék a kölcsönkeretet, amilyen arányban a visszleszámito- lás történik. ' Kolozsvár, március 1. A város törvényhatósági bizottsága hétfőn délután 5 órakor közgyűlést tartott a városháza disztei méhen. Inczédy-joksman Ödön dr. főispán megnyitójában meleg szavakkal üdvözölte a törvényhatósági bizottság újonnan kinevezett tagjait: vitéz Boga Alajos dr. prelátus-kano- nok, felsőházi tagot. Bereczky Ernő dr. főtitkárt, a Kereskedelmi és Iparkamara miniszteri biztosát és Brutsi László műszaki főtanácsost, majd kegyelete« szavakkal emlékezett meg Nagy Géza. dr. árvaszéki elnök elhunyt áról. A főispán ezután a hála és a hódolat szavaival emlékezett meg vitéz »agybányai Horthy Miklós kormányzóvá történt választásának huszonharmadik évfordulójáról. — A tavaszthoző március első napján — kezdte emelkedettszellemü beszédét a főispán —, amikor a természet már-máí a rügyek fakadásával kecsegtet, minden magyar örömünnepet ül. ünnepét annak az évfordulónak, amikor 23 évvel ezelőtt Kormányzó Urunk öföméltósága, akit a Gondviselés az egész magyar nemzet élére állított, a nemzet bizalmából megkezdte ország- ppitő munkáját. A világháború és az azt követő proletár-diktatúra uralma, egy becsületében megtépett, lélekben meghasonlott, területi veszteségei miatt kivérzett országot hagyott örökül nagybányai Horthy Miklósra, Magyarország kormányzójára. — Tudatában volt a reáháruló nemzet- mentő munka rendkívüli fontosságának, amikor a kormányzói magas méltóság vállalásával, emberi erőt meghaladó munkát, valamennyi emberi gond között a legsúlyosabb gondot vállalta. —- Nem azért emelkedett minden magyarnál egy fejjel magasabbra, hogy a magas méltóságnak kijáró hódolatot learassa, hanem azért, hogy mindenüvé elláthasson, mindenkinek a szemébe nézhessen. — Kormányzóvá választása után két irányban kezdte meg a munkát: a belső rend megszilárdításáért és Magyarország nemzetközi kapcsolatainak kiépítéséért, de célja mindig egy volt, az ezeréves határok között az- erős magyar nemzet megteremtése, — Leküzdlietetlennek látszó nehézségek utján haladó munkásságát figyelve, a magyar nép határtalan szeretete vette körül fenkölt személyét. Dobogó szívvel tekintett feléje minden magyar a csonka hazában, hiszen áldozatos munkával életet ajándékozott népének. —- Nekünk, erdélyieknek — folytatta a főispán — azonban az életnél is többet ajándékozott: szabadságot. Visszahozta nekünk a Hazát, az anyanyelvet, a nemzeti színeket, a magyar kultúrát, á munkásnak a magyar kenyeret, a. parasztnak a magyar rögöt. Védelmünkre pedig az erős magyar honvédséget, állította. A hosszú megszállás súlyos megpróbáltatásokkal telt éveiben reménysugárként, élt neve az erdélyi magyarság szivében. Tudtuk, hogy rajtunk pihen jóságos tekintete és hogy az igazság utjain járva, értünk dolgozik, — Kolozsvár közönségének örökké emlékezetes marad az a pillantst amikor az ősi város falai között megjelent, hogy szemtöl- szembe lássa azokat, akikért a letűnt 22 év alatt éjt-nappallá téve dolgozott. Mi tudjuk igazán felbecsülni azt az áldozatot, amelyet Erdély népéért hozott, mert ml erdélyi magyarok köszönhetünk neki legtöbbet. Ezért — bár a magyar népnek irányában megnyilvánuló háláját fokozatokra tagolni nem akarom — mégis úgy érzem, hogy március elsején, kormányzóvá választásának 23-ik évfordulóján nekünk kell a legmélységesebb hódolattal feléje tekinteni és Istennek hálát adni, hogy ö vette erős kézbe az ország kormányrudját és tartja rendületlen erővel, kitartással és a szebb jövőbe vetett hittel ma is. Inczédy-Joksman dr. főispán megemlékezését igy fejezte be: Kérjük az Istent, tartsa meg Föméltó- ságn Kormányzó Urunkat továbbra is jó erőben és egészségben, hogy megkezdett or- szágépitö munkáját az ország teljes felvirágzásáig folytathassa. A főispán beszéde után a törvényhatósági bizottság tagjai helyükről felállva, lelkesen ünnepelték a Kormányzó Urat. Fontos kérdések a napirenden A napirend tárgyalása során a törvényhatósági bizottság egyhangúlag, hozzászólás nélkül jóváhagyta a honvédelmi áldozatokat hozó alkalmazottak és hozzátartozóik támogatásáról szóló szabályrendeletét, valamint az árvizvédelmi szabályzatot és a városi kórház szei'vézeti és működési szabályrendeletét. Névszerinti szavazás után elfogadta a Magyar Acélárugyár Kajántö-ut 16—22. számú telkének visszavásárlásáról, valamint a város Méhes-utcai telkeinek a Közjóléti'Szövetkezet részére történő eladásáról és Rebreanu Péter dr. Álmos-utca 63—71 számú telkének megvételéről szóló elő terjesztést. Tudomásul vette ezután a közgyűlés a városi legelők bérbeadásáról szóló szerződéstervezetet és elfogadta a város és az OTI között kötött ajándékozási szerződés módosítását, valamint a hirdetési jognak a Magyar Távirati Iroda fiókintézményének, a Magyar Hirdető Iroda részére történő átruházását. A közellátási kölcsön felemelésének tárgyalása kimentő vitát eredményezett. Bikjalvy István dr. előadó kiemelte, hogy a négymilliós kölcsönkeret nem elégséges és ezért javasolta a keret nyolcmillióra történő kiegészítését. A kérdéshez elsőnek László Endre bankigazgató szólt hozzá. Szóvátette, hogy a közellátási hivatal alkalmazottai igen kevés fizetést kapnak. Szükséges, hogy Keledy Tibor dr. polgármester a köztisztviselők helyzetéről A felszólalásokra adott válaszában Keledy Tibor dr. polgármester kifejtette: tisztában van a közellátási tisztviselők nehéz helyzetével. Felemlítette: a trianoni Magyarország tisztviselői sokkal nehezebb helyzetben is elvégezték kötelességüket. A magyar tisztviselői kar tudja mi a közéleti tisztaság, a nehéz helyzetben vállalja a nehéz sorsot és vállalni fogja ezután is. Ami a kölcsön felemelését illeti, kijelentette a polgármester: a kölcsönkeretet felemelni nem lehet, mert Erdélyben az összes törvényhatóságok között Kolozsvár veszi igénybe a legnagyobb hitelkeretet. Egyébként Is az előirányzott ösz- ezeg elégséges a kiadások fedezésére. A közgyűlés végül hozzájárult a Kajántő- ut és a Farkas-utcai református templom környékének rendezéséhez és a Magyar-utca 49—61. számú telek kisajátításához. t ovábbi intézkedésig nem lelieft a hadműveleti területekre tábori postacsomagot küldeni BUDAPEST, március 1. A Magyar Távirati Iroda jelenti: A honvédvezérkar főnőkének rendelkezése folytán a postahivatalok a hadműveleti területre, száló tábori postacsomagokat további Intézkedésig nem vesznek fel. A hadműveleti területre levélpostai küldeményeket: leveleket, levelezőlapokat, továbbra Is lehet küldeni. Kálfcy miniszterelnök, Bánffy és Szász miniszterek előadásaival nyilt mega tizedik közicazcatási továbbképző tanfolyam Budapest, márc. 1. A belügyminisztérium dísztermében hétfőn délelőtt nyilt meg ünnepélyes külsőségek között a tizedik köz- igazgatási továbbképző tanfolyam. A megnyitó ünnepélyen a koimány tagjai közül Keresztes-Fischer Ferenc, Bánffy Dániel báró és Szász Lajos miniszterek vettek részt. Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter megnyitója után felolvasták Kállay Miklós miniszterelnök megnyitó előadását. A miniszterelnök egyébirányu elfoglaltsága miatt személyesen nem vehetett részt az ünnepélyen. Kállay Miklós miniszterelnök megnyitójában hangsúlyozta, hogy az önálló állami létnek a közigazgatás és elsősorban a jó közigazgatás az alapja. De feltétele annak is, hogy az állampolgárok zavartalanul élhessenek és folytathassák munkájukat. Az eljövendő világnak és ebben Magyarországnak Is két legnagyobb problémája a szociális haladás és a nemzetiségek helyes kezelése. Ezután Bánffy Dániel bánó földmüvelés- .gyi miniszter „FöldmüvelésUgyünk nemzeti életünk és nemzetgazdaságunk szolgálatában" cimmel tartotta meg előadását. Szász Lajos dr. közellátási miniszter „A földinüvelésügy és a közellátás kapcsolatai" cimmel tartott előadást. A továbbképző tanfolyam első előadó napja Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter zárószavaival ért véget. Véletlen szerencsétlenség oltotta ki egy fiatal budapesti próbarendőr életét Budapest, március 1. Megrendítő szerencsétlenség történt vasárnapra virradóra a Dagály-utcai rendőri lakótelepen. Ágoston János főtörzsőrmester ellenőrző körútját végezte Zscbényi Pál próbarendörrel. Észrevették. hogy valaki átmászik a kerítésen. Ágoston János elővette pisztolyát, hogy megfélemlítse a betörőt, de az ráugrott a, rendőrre és a kezére ütött. E pillanatban a pisztoly elsült és a golyó a próbarendőrt találta el. A mentők Zsebényit súlyos állapotban a helyőrségi kórházba vitték s ott hétfőn hajnalban meghalt. Kovács Imre 23 éves rovottmultu csavargó volt a betörő. Valószínűleg rögtönátélő bíróság elé állítják, i§ 2-szer naponta reggel éí különösen este lefekvés előtt Chlorodoni fogpaszta A „Keleti Újság" és a „Magyar Újság" gyűjtés« a honvédcsaládok részére Kolozsvár, március 1. A „Keleti Újság“ és a „Magyar Újság“ által a honvédcsaládok javára folytatott gyűjtés a legutóbbi nyugtázás óta is örvendetesen gyarapodott. Utóbb a következő összegek folytak be kiadóhivatalunkhoz a fenti célra: Özv. Csalt Emilné sz. Szabados Margit Szabados Sándor dr. emlékéért .60— P. Kolozsvári „Zsinór“ Tekézö Társaság 22.16 Karácsony László 20.— »* fneze János dr. ny. körorvos, Retteg 50.— n Széky Lajos 20,— t* Simon Miksa dr. 2 — •» Eddigi gyűjtésűnk összege 2684.70 . összesen: 2848.86 P. A gyűjtést folytatjuk. Fajgyolázós miatt jelenletfe fel „a'kalmi vejét" egy kolozsvári asszony Kolozsvár, március 1. Közel egy évtizede él különváltan férjétől Gál Mária kolozsvári asszony, bár két gyermek nevelésének gondja hárult reá házasságából. Jobbnak is látta férfi-kereső után nézni s ezért még 1935-ben összeállóit Fischer Izsák alkalmi piaci árussal, aki szintén hozott egy gyermeket első házasságából. A zsidó férfivel való együttélésből Gál Máriának újabb kéL gyermeke született, A vadházastársak életét most előre nem sejtett fordulat zavarta meg: Gál Mária édesanyja a szerinte mindig pörlekedő zsidó „alkalmi-vöt" a tájvédelmi törvény alapján feljelentette fajgyalázásért. Az ügyat a kolozsvári törvényszék Szen- czer József elnökletével ülésező büntető hármastanácsa tárgyalta. A bíróság laj- gyalázás vétségében mondotta ki bűnösnek és háromhavi fogházra Ítélte Fischer Izsákot. a büntetést háromévi időtartamra felfüggesztették. A vad házastársakat kötelezték az együttélés megszakítására. V, \V\; Úszó város (Bemutató a kolozsvári Coruin-mozgóban.) Szombat este óta vetíti a ,,Corvin"-mozgí az „Úszó város‘‘-t, estéröl-estére zsúfolt házak előtt. Az „Úszó város“ jellegzetes francia filmjáték. A film bonyolult, mulatságc» története a „Normandie“ gőzösön játszódik le. A „Normandie“ a világkiállításra viszi utasait; közöttük egy politikust feleségével él titkárnőjével, egy újságírót, a dollármilUó- most és rajongó leányát, a hatalmas értékű gyémántot őriző detektívet, két nemzetközi zsebtolvajt, a színésznő feleséggel utazó kegyelmes urat és még néhány „alakot", akik egymás társaságában utazya, a nézők nagy mulatságára, egyik bonyodalomból a másikba zuhannak. Az „Úszó város“ szereplői egytől-egyig kifogástalan alakítást nyújtanak. Kedves, vidám francia vígjáték, amelyet érdemes megnézni. (—■) Jó óra és jó lilrdetésfiji alapja a Jó tű