Keleti Ujság, 1942. július (25. évfolyam, 146-172. szám)

1942-07-19 / 162. szám

io &mE&T í,r j v € i m & m Parádés hir@k sí angol szigetországból A ..Dally Sketch" juntas 18-iki száma érdekes estélyről ad számot. Az estélyt a glouoeeteri hercegnő adta a Dorchcster- szállodában s a londoni legfelsőbb tízezrek tagjait hívta meg reá. Az estély fény­pontja egy táncsorozat volt, amelyet maga a hercegnő és udvarliólgjel komponáltak és mutattak be, külön erre a célra szerve­zett zenekar kíséretében. A táncokat ösz- szcíogó névvel „Non-stop táncoknak" ne­vezték, mig a zenekar a „Második Arc- vonal' hangzatos cinlét viselte. A lap sze­rint az nj táncok nagy sikert arattak és rövidesen mindenütt láncolni fogják öltét! A „Daily Herald'* junius 13-iki száma egy munkásnő nyílt levelét közli, amelyben a munkásnő, akinek férje Afrikában harcol, jellemző esetet ir le. Az anyai örömök előtt álló munkásnő a legújabban behozott munka- kényszer alá esett és az egyik repülőgépgyár­ban kellett dolgoznia. Állapota azonban már annyira előrehaladott, hogy a nehéz munkát önhatalmúlag otthagyta és az egyik London melletti mezőgazdasági birtokon vállalt köny- nyebb és egészségesebb munkát. Az angoj munkaügyi minisztérium feljelentésére a munkahely elhagyása miatt eljárás indult meg ellene. Az eljárás végeztével egy font pénzbüntetésre és húsz napi fogházbüntetésre ítélték a gyermekét váró angol katona- asszonyt. A Molotow-utazás alsóházi vitájában felszólalt lord Brabaitzon is, aki a tőle megszabott hányavetiséggel foglalkozott az angolszász győzelem után kialakítandó uj világrenddel s ezzel kapcsolatban szó- ezerint az alábbi kijelentést tette: — Végét kell vetni annak az elavult felfogásnak, hogy a. fölöttük lévő légitér az egyes országok saját tulajdonát képezi. Az angolszász hatalmak győzelme után ezt a kérdést újra kell rendezni, azon az alapon, hogy a jövendőben minden légi- jognak az Empire, az USA és a Szovjet­unió között kell megosztania! SAKK 119, számú feladvány. Traxler Károly-tól (Prága), a bedé í g h Világos: Kd6, Vbl. (2 db.) Sötét: KbS, Fa7. gy: bő, 1)6. f7 (5 db.) Matt. 3 (három) lépésben. A junius 21-én közölt 115. ?z. feladvány (Marin) megfejtése: 1. VdS—c3. (Budapesti mesterverseny, 1925.) Világos: Sötét: Sir G. Thomas. Dr. Vajda Árpád. (Alekin-védelem.) •1. el, HÍG. 2. eő, Hd5. 3. dl, <36. 4. Hf3, g6. 5. Fd2, Fg7. 6. Vei. (Világos FhÖ-al ki akarja használni a királyszárnyi sötét mezők gyöngéjét.) fi. . . . dXe5, 7. HXeő, Hf6. 8. c3, Heb (?) 9. HXe6, bXcö. 10. Fe2, a5. (Célja: Faö-al futárcsere.) 11. 0—0, 0—0. 12. Fhö, Faß. 13. FXg7, KXg7. 11. Bf—el, Ydö. 15. Ve3* Hdő. 16. Yg3, FXe2. 17. BXe2, c5. 18. dXc5 ( ?) (Előbb vezércsere kelleit volna.) 18. . , . VXcő (?) (Dr. Vaj­da itt szép nyerési alkalmat szalasztott el.) 18. . . . H£4 volt a .jó! E lépés minőség- nyerésre vezetett volna, pl. 19. Bd2, He2+ ve-zérnycréssol (mert 20. BXHc2-re Vdl+ és matt a következő (epésben. Ha pedig 19. Bel, ugyanaz a folytatás.) 19. Hd2 (világos fellélegzett.) .19. . Hd—fö. 20. Ba—cl, e6. 21. Vb4! 21. . I . Ba— d8 (?) 22. ,VXf6-h és sötét feladta a játszmát. atosvasa Marosvásárhely, julius IS. Ide is bekö­szöntött a nyár. Forrón, porosán, szemétsza­gokka! tele. A vásárhelyi ember napjai gőz­ben és unalomban telnek. Délelőtt a főtéri vásár nyújt valami izgalmat annak, aki szereti a tömeget. A falvak népe szekérrel, gyalog érkezik s hozza tt nagy kincseket: tejet, zöldséget, majorságot. Párbeszéd a piacon: — Aratnak már, Péter bácsi? — igen, hála Istennek. —- Jó termés van? — Jó lesz, ha minden jól lesz. Meg kell Várni a végit. A hordást és a cséplést. Ad­dig nem beszélhet as ember, még beleszólhat sok minden a dologba. De less kenyér, úgy látszik. S megint magyar kenyér less. — Hát milyen lenne ? — Csak mondom, hogy hála Istennek magyar kenyér. Tudja, mostanában más­képp fogjuk még a sarlót is, amióta feltá­madtunk. S erősen fogjuk a munka nyelit, hogy tovább menjen az igasság... Senki nem tanította Péter bá't, de igy mondja. A falu népében még él a felszaba­dulás tiszta öröme. Tanulni lehetne tőlük. Azoknak, akik elfelejtik a régi fogadkozá­sokat, hogy inkább egyszer eszünk, csak szabadok lehessünk. Nem kell egyszer enni. Rendes, jó táplálkozás jut mindenkinek. S ha egy kicsit kényelmetlenebb a beszerzés, nem olyan kényelmetlen, mintha Sztálin or­gonája sípolna fülünk mellett. A lakáskerdés ismét jelentkezik. Konokul, csökönyösen tartja magát. Az utóbbi hetekben ugyanis valami mozgást lehetett tapasztalni Maros- vásárhelyen. Ugyanígy Ssászrégcnbcn. A két városban ugyanis tömegével érkeztek olyan családok, amelyek -most hagyták cl Csík-vármegyét. Átköltöztek, mert jobb és gazdagabb életteret találnak ezen a vidé­ken. Százával érkeztek az emberek és szinte megdöbbentő volt, hogy egyiküknek sem volt lakásgondja. Mindenkinek volt sógoré., ismerőse, névrokona, titkos üz cítársa, vagy más összeköttetése Marosvásárhelyen s az elhelyezkedés simán ment. Meg a lakás hi v i- talnak sem adtak gondot, pe-lig ez nagy szó. A maro3vásárlielyi lakáshivatalnál egy­előre az a helyzet, hogy ezer kétszáz jkér­vényl kellene elintézni, eserkótssiz magyar családnak, állami és magántisztviselőnek, szabadfoglalkozásunak kellene lakást adni. Az czerkétszás kösiil egy igénylő sincs, aki­nek bár szűkös lakása is volna. Bútorozott, szobákban, szükséglakásokba:i zsúfolódnak. És ezzel az igénylötömeggel nem tud mit kezdeni a hivatal, mert fennállása óta csak nyolcvan lakás fölött rendelkezhetett. Éppen ezért érdekes volt látni azt, hogy a. Csikból jövő idegenek csendben, minden hajsza és feltűnés nélkül behureolkodtak ismerőseik lakásaiba. Itt már megtörtént az a csoda, hogy a hatszobás lakást kettőbe oszthatták, hogy az addig könyörtelenül bc- butorozott szobák kiürültek a sorstársak moz kedvéért. Viszont az is előfordult, hogy egyik sorstárs a másikat turta ki a lakás­ból a harmadik kedvéért. Csak a magyar tisztviselők kérései ülnek békés nyugalom­mal a hivatal polcain. Kié a felelősség? Senkié. A lakáshivatalnak nincs joga bele­nyúlni a lakásínségbe s erős kézzel rendet, illetve lehetőséget teremteni annak a réteg­nek. amely állam- cs városfenntartó, amely adót fizet és nem láncol, gyermeket és ka­tonát ad. A törvényszék épületét javítják, talán ez az egyetlen ese­mény Marosvásárhelyen. Amit huszonkét év alatt elhanyagoltak, azt nem lehetett máról- holnapra kijavítani, helyrehozni. Amikor a magyar bíróság bevonult az épületbe, először a bútorokat tették használhatókká. Most az épület külső falát és bent a folyosókat me­szelik, tatarozzák. Olyan vastag piszokréteg tűnik el a messelök nyomán, amilyet való­sággal művészet volt meggyüjteni még két évtized alatt is. És jövőre a szobákat is rendbehozzák, a tárgyalótermeket és a kü­lönböző hivatali helyiségeket, hogy az igaz­ság háza méltó külsőt kapjon a magyar igazságszolgáltatás nagy nevéhez. Ebben az épületben történt egyébként az alábbi eset: Nagy árurejtegetési ügyet tárgyaltak. A vádlottak megverték a segédet, aki drágán adta a borsot s ezzel akarták bizonyítani, hogy a segéd a saját számlájára árulta drá­gán a. kiváló fűszert. De áruhalmozás is volt, a vádirat sok mindent felsorolt a de­rék vádlottak ellen. Nagy „közönségsikere" volt a szereplésüknek. A színházban nem ültek esténként annyian, mint ezzel az al­kalommal a törvényszék folyosóján és a tárgyalóteremben. Ott volt az egész Iskola­utca, Kossuth Lajos-utca és vidéke. Minden­ki, aki kereskedő, engedéllyel, vagy anélkül. Figyeltek, tanultak. Hallgatták az ügyészt és a védőket. Időnként összeráncolták a szemöldöküket, sőt összevonták, mint valami uj Rózsa Sándor, esetleg Rosenfeld. Az em­ber mindig tanulhat valamit. A hallgatók olyan nagy agyműködést fejtettek ki, hogy az együttes annakidején egy népszövetségi bizottságnak is beillett volna. Amikor aztán elnapolták a tárgyalást, az egyik pajzánarcu hallgató odafordult a má­sikhoz : — Azért a kis borsért? Na hallod... — Hülye volt. A bors különben sem c.gy cikk! Az ember, az igen. És nem is árdrágí­tás. Behozod, szerzel neki valamit és minden rendben van. Ahogy a kassai gyorsan csi­nálták. Valami ilyent kellene kitalálni. — Rossz ötlet. Ha rajta esipnek, meg meg sem eheted a tiltott árucikket! S aztán elsétáltak a hangulatos cseveges után, hárman, karonfogva. De útközben, amikor már senki sem hallotta, olyan titok­zatos arccal beszélgettek, hogy a szemtanú nem adná egy jó táncolásért. (d. i.) WBBiB——I ML.»«.!.. mKwmrnmm— Egy tizpengős kaiandjaí Egy órán belül visszakerült tulajdonosához s közben egész sereg embert boldogított a megjeizett bankó — Roppant érdekes kalandom volt a na­pokban — mesélte egy banktisztviselő barátom., Elmondotta, hogy bekopogtatott hozza a szomszéd lakó. Közölte, hogy kellemetlen helyzetben van, mert anyósa rövid időre meglátogatja s nines nol elhelyezniük az amúgy is nagyon igényes asszonyt. Nem szeretné elveszíteni jövőbeni jóindulatát s ezért arra kérte a banktisztviselőt, akinek gyönyörű lakása van, hogy adja ki bérbe egyik szobáját. — Mit tehettem ? — mesélte tovább bará­tom. — Anyós-ügyekben megérti egyik férfi a másikat. Beleegyeztem. Erre a szomszédom elővett egy tizpengöst és letette az aszta­lomra. Megkért, hogy miután nem kéri ingyen szívességemet, fogadjam el elölegtu. —- A tizes ott feküdt asztalomon. Azon gondolkoztam elfogadjam-e vagy sem, ami­kor a pénzt dtszitö.nöi aicra tévedt tekinte­tem. Szölöfürtös fejével csábítóan mosoly­gott felém. Szomszédom már el is ment, amikor — Isten tudja miéi t — még mindig ezzel a pénzzel babrálgattam. Amint kezem­ben forgattam, észrevettem, hogy jobb felső sarkában piros tintával irt apró gyöngy- betükkel ezek a szavak díszelegtek: „Szeret­lek ... gyere velem ..." Ebben a pillanatban belépett a szobába a házmester. — Holmi kis járandóságom volna, nagy­ságos ur — mondotta barátomnak. — Tíz pengőből kifutja ... A bankó á hívogató üzenettel még mindig ott volt a banktisztviselő kezében. Nehéz sóhajtással átnyújtotta a házmesternek. — Most jön a legérdekesebb — hangsú­lyozta barátom. — Ugy-e pénz az pénz, egyik olyan, mint a másik, de ez a tizes bankó, azzal a szinte vérrel írott üzenettel mégsem hagyott sokáig nyugodni, „fvzciét­iek, gyere velem ..Úgy éreztem, mintha egyenesen nekem íródott vclna ez az üzenet. Meg akkor is eszemben volt, amikor a cseléd- leányt egy óra múlva elküldtem egy husz- pcngössel a postára bélyegért. Amikor visszajött cs letette elébem az aprópénzt, cgy^ tizpengöst is hozott. Éppen el akartam tenni tárcámba, amikor véletlenül ismét a női arcra tévedt a tekintetem. Ebben a pil­lanatban — mondhatom — majdnem hanyattestem a meglepetéstől. A bankó jobb sarkában, pontosan ott, ahol az előbb lát­tam, piros tintával virított felém az üzenet: — Szeretlek, gyere velem ... — Ugyanaz a pénz volt. Miféle incseiksdés ez? — töprengtem, de nem sokáig gondol­koztam, hanem a tizpengös nyomába eredtem. Érdekelt, merre járt, kivel kacérkodott, a rövid idő alatt, mig sorsa visszavezette hoz­zám ? Érdemes meghallgatni ennek a csapódó r tízesnek a történetét. Alighogy a házmester kilépett barátom ajtaján, a lépcsőn a háztulajdonossal talál­kozott. — Van valami pénz magánál? — kér­dezte a háziúr. — A kőműves mészre kért tőlem, de nincs nálam elegendő. — Tessék! A tizes ebben a pillanatban a háztulajdo­nos zsebébe vándorolt. A háztulajdonos útja a kőműveshez ve­zetett. — Itt vau tiz pengő, vegye meg a meszel — nyújtotta át a pénzt a kőművesnek. A csábitó bankó ismét más ember kezébe került, de nem maradt nála sokáig. A kőmű­ves a meszeshez vitte és letette asztalára. A bolygó tizes ezúttal sem tudott megnyu­godni. Mintha sorsa üzte,^ hajszolta volna, alig pihen néhány percig u meszes asztalán, amikor kinyilt az ajtó és belépett rajta a pékinas. Számlát hozott. Tizenkét pengő öt­ven fillér körül járt az összeg. — Nincs töpb pénzem, csak ez a tizes — mondta a meszes a pékinasnak. — Gyere el holnap többiért. A fiú letette a pénzt a pékmesteí asztalára, A péknek még annyi ideje sem volt, hogy a többi bankóval a kasszába beseperje, amikór bejött a forgalmi adóhivatal ellenőre. — Kérem a könyveket... — Szaladj bélyegért — küldte a fiút a pékmester, mert elfelejtette beragasztani a szükséges bélyegeket a könyvbe. A tizes ismét elindult vándorutjára. Ezúttal a pénz tehát a postahivatalba került. Ugyanekkor banktisztviselő barátom odahaza átnyújtotta a huszpengöst a cselédlánynak, hogy szintén vásároljon bélyegeket. így került vissza ba­rátom kezébe ismét az a tizes, amely alig egy órával azelőtt titokzatos vándorutjára indult. • Az aprópénzzel együtt, mint etválhatatlan szerelmes, ott hevert barátom tenyerében a tizpengös. Elgondolkozva nézegette, ciró­gatta az árva teremtést. Ebben a pillanatban kogoptak az ajtaján. Szomszédja lépett be a szobába, az a szom­széd, aki előlegként átadta a tízest. — Hálásan köszönöm a szívességét, de ép­pen most kaptam anyósomtól táviratot... Nem jöhet... Nem tudom milyen állás­pontra helyezkedik a foglaló dolgában? — A szobát senkisem használta, természe­tes, hogy a pénz visszajár — válaszolta a barátom és átnyújtotta szomszédjának a tiz­pengöst. Ugyanazt a tizpengöst, amelyet az alig egy órával ezelőtt tett le az asztalára. •& A tizpengös visszakerült tehát régi gazdá­jához, de addig? Csodálatos körutat tett. Mindenkinek adott, mindenkit kielégített, mindenkinek fizetett. Mi ebből a tanulság? Ennyi: A pénzt nem szabad megőrizni. Dobni kell, forgatni ken, hiszen csak eszköz. S csolc igy, állandó kör­forgásában tud boldogítani . .. Ennek a tizpengösnek tanulságos történe­ten meg az okos ember is elgondolkozhatik. T. (is. özött ALDANOV: NAPOLEON ALKONYA (Renaissance-kiadás.) A „nagy korzikai" alakja még ma is kisért a világirodalomban. Egyedülálló élettörténe­téről több mint száz év előtti halála óta nap­jainkig szinte évenként újabb és újabb rész­letek válnak ismeretesekké. A legújabb kuta­tások alapján mesteri kézzel rajzolja meg Aldanov Napoleon -igazi emberi arcát, amint Szent Ilona szigetén a megszállottak egyhan­gúságával dobálja a kavicsokat a partot nyaldosó tenger hullámaiba, miközben lelké­ben, ugv, hogy környezete is tudomást sze­rezhet rola, tisztáz egy olyan kérdést, amely csak a huszadik században alakult ki meg­határozható fogalommá: világnézetét. Napoleon világnézete igazán nem „import­cikk“, Az ő „Bewégung“-ja a zseni hitval­lása, lángesze pedig a maga -nemében tökéle­tesen páratlan. „A rendszer csak szédités, csak mesterkélt ürügy. Egyedüli az ember, a vezető a fontos" — adja Napokon szájába Aldanov a nagy igazságot. Talán ezért foglalkozik a., szarzo kizárólag Napóleonnal, az emberrel és nem a hadvezérrel és az államférfival. Aldanov azzal tett a legnagyobb szolgála­tot a Napolcon-kutalás ügyének, hogy a csá­szár hermetikusan bezárkózott leikébe egy- egy pillanatra tárgyilagos és logikus reflek­torfényt vet. Elejétől végéig csak fokozódó érdeklődés­sel lehet olvasni ezt a könyvet. Vannak egyes fejezetek, amelyek felett az értelmes olvasó akarva-nemaknrva kénytelen hosszasan medi­tálni, ez pedig a könyv értékének megcáfol­hatatlan bizonyitéka. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az utóbbi tiz év legremekebb portréját Aldanov mu­tatta be miniatűr remekművében. V. 7. Jő őrá ős jé MrdetéS;

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom