Keleti Ujság, 1941. december (24. évfolyam, 275-296. szám)
1941-12-24 / 293. szám
J94*. K fi 23 A C S O Ai 1A japán i^ászári főhaAiszúliás A JMÄW iMUtom Idttftréoe «te a nyilvánosság: érdeklődése egyre job- tan « Japan esáseáii felé Irányul, ahonnan a napokban kiadott ellsS japí n jelentések szár - —na». A császári ídhadíszállás Japánban sem állandó jelenség- Legutóbb az orosz háború idején, tehát mintegy 35 évvel ezelőtt működött. 1937-bm újjáalakított ék. A hadügy- és haditengerészeti miniszter) a hadsereg- és a haditengerészeti vezérkar főnöke, továbbá helyetteseik tartoznak kőtelekébe- Különféle feladatok vég ísére teri' 'szelesen több tiszt és hivatalnok rendelkezésre. Négy évvel ezelőtt) amikor nj- iáalaki tolták, érdekes fényt vetett az állam belső alakulására. A kínai kon. fliktust hivatalosan nem nevezték háborúnak, a császári főhadiszállás felállítását tehá* nem tette szükségessé. A hadvezetés formája sem adott alkalmat erre. A főhadiszállás felállításában egyre jobban kifejezésre jnt az angolszász hatalmak államformájától való eltérés, amely mintegy húsz éven keresztül példaként lebegett a japánok előtt. A kormány, a népképviselettől, támogatva, nyugati, parlamentáris alapokon vezette a háborút. Amennyiben Japán legújabban a parlamentárízmus előtti formákhoz tért vissza, világos, hogy a népképviseleti alapokon berendezett kormányformától nem vár olym sokat, mint 20 évvel ezelőtt. A háborút a haderő és a haditengerészet főparancsnoka irányítja, akik a végső döntést az eddigi eljárással ellentétben nem a parlamenttől, hanem a császár akaratától teszik függővé. Az a mélyreható változás, amely Japánban az utóbbi 5—10 év alatt végbement, legjobban a múlt hetekben és hónapokban nyilatkozott meg. Nehezen lehet elképzelni, hogy egy kisebbségi pártokból összetett kormány olyan erő teljes politikát folytatott volna, mint amelynek december 7 óta tanúi vagyunk* Ennek a munkának közvetlen kiindulópontját azonban a japán hadsereg magas teljesítőképességében és teljes készültségében íb láthatjuk, amelyet viszont a négy év óta működő császári főhadiszállás közbelépésére vezethetünk vissza. Ebbe® a szervezetben egyik név a másikat követte, gyakran megszakítások és látszólagos visszafejlődés akadályozta a fejlődést. Sokszor a,kortársak is teljesen értelmetlenül áll tak a fejlemények előtt. A japán türelem azonban ebben a formában is megnyilatkozott és a sokviszontagság köze- pétte elért eredmény valóságos mester- műként áll előttünk. Az a felfogás, melyet a nagy Meijl-Tenno két emberöltővel ezelőtt adott népének, most is vál tozatlanul fennáll. Ennek leple alatt a különféle politikai vezetés formái nagyon ügyesen alakultak. Az állami és társadalmi felépítés uj formáját, amely* jelenleg Japánban vau, szintén ez fogja áthidalni. Ennek megnyilatkozási formáiról egyenlőre ogat sejtelmünk le hét. Egy bizonyos azonban, akár a régi akár az uj Japánt tartjuk szem előtt, a császár akaratát mindig a legmagasabbra tartja. KALMÄR MIHÁLY Fűszer, Festék és Vegyiáruk KOLOZSVÁR, Deák Ferenc utca 25 sz. Alapitva'1900 Telet: 10-66. spotiszakiizlete KOLOZSVÁR, UKIC-UTCA 24 MGYÄL VOLTAM... Irla t Biró' János Jaj, mennyit ütöttek, vertet engem, mikor kicsi voltam!... Ha elgondolom, talán meg is érdemeltem. Vásott kölyök voltam. Képzeljék csak el: elevenen sütöttem meg ártatlan kiesi 'csirkéket! Mert én azt is m'.gtettem. Haza mentem egy vasárnap estefelé a tekergcsből. Nem volt otthon senki. Éhes voltam. Ennivaló után borongat tam s közben bejött a pitvarba a kotló tizenhárom fiókájával, tizenhárom gyönyörű- szép kicsi csirkéjével. A tizenhárom csirke tizenhárom felé csipogott. Lehet, hogy ők is éhesek voltak. Egyiknek véletlenül a nyakára hágtam. Megse nyikkant, úgy meghótt. A. kemencéből', égett u tűz. Talán éppen a vacsorához való viz főtt a fazékban, A ler ajtaja nyitva volt. A halott csirkét bédob- tam a leibe. Aztán, hogy a többiek is mind csak tovább lábatlankodt-ak, csipogtak, ösz- szeszedtem az egészet s úgy, ahogy voltak, elevenen, mind béhajigáltam a sütőbe s rájuk zártam az ajtót. Mind ott pusztultak el. A megárvult kotlót pedig seprűvel vertem ki az udvarra. Úgy szürkület tájban valahonnan oíokf- rül.t édesanyám. — János, fiam — mondja — a kotlót itt láttam a ház előtt s égtelenül bivta a csirkéit. Menj g nézz utánuk, nehogy eltévedjenek éjszakának idejére. Zárd bé őket a ketrecbe. __Bé vannak azok már zárva, édesanyám. — Hát akkor zárd bé az anyjukat is. Látod, így is kell, fiam. Ha nem vagyok itthon, ügyelj a jószágíra. Na, menj, szépén s zárd be a kotlót is. — Ahova a csirkéket?... __ Oda, oda. Hiszen tudod, hol a helyük. — Én igen. de most máshelyen vámnak. Más helyre zártam őket... __ Te, mitől van ebben a pitvarban olyan büdösségf... — Nem ég valami? Mit tettél a tűzre?... — Nem is jártam a tűznél. — Hát a ler ajtaját ki tette bét Mért zártad bé? Tudod, hogy roeszabbal ég a tűz, ha bé van téve a ler ajtaja. Hiszen azért hagytam nyitva. Menj, nyisd ki... Legjobban a pitvar ajtaját szerettem voma kinyitni, hogy meneküljek, de távol voltom tőle. A’ ler ajtaját pedig hamarabb kinyitotta édesanyám... A kicsi cárkék pedig úgy gurultak ki a térből, mint a túl«,káig sült krumpli... — ____ Hát ezt mér tetted?... Te, te istenátka !... Őh, hogy bár megse ismertem volna soha az apádat! Te, mert. mindjárt csúffá teszlek! Elevenen égetlek meg, mint te azokat az ártatlan jószágokat. Istenem, Istenem, hogy nines ilyenkor itthon az apád... De azért édesapám nélkül h éppen elég rendes verést kaptam. Kikaptam én akkor apait, anyait. Amikor pedig kiszabadultaim édesanyám áldott kezei közül, felmásztam a najtáhijára s oda feküdtem le éjszakára. Nem is mentem bé aludni a pitvarba. Mert nemi jött utánam senki, hogy behívjon. Ott sze- pegtem, szipogtam a szénában egész éjjel. * Édesapáin pedig azért nem volt otthon akkor, mert szekeres-bégben járt. Mert volt neunte egy lovunk. TJgy hívták, hogy Betyár. Véle járt édesapám szekerességbe az állomásra s Kolozsvárra. Abban az időben volt is pénz mindig a háznál. Annyi volt. hogy dl sem zárták. Ott állott a ka+onaládában, az ágyvégénél s akkor vettek ki pénzt, amikor kellett. Legtöbbször, amikor engem a boltba küldtek dohányért, békítőért, tölgyfaszegért s miegymásért. Mentem én szivesen, csak akkor bosszankodtam erősen, am&or alighogy hazajöttem a boltbő!, máris nyomták a markomba a pénzt, men ezt, meg ezt elfelejtettek vétetni az előbb... Abból a katonaládábój. adott kölcsön pénzt édesapám a szomszédoknak is. Még arra íb emlékszem, hogy leggyakrabban Varzár jött kölcsönkérni. Annak a Varzárnak bivalya volt. Kettő. A bivalyok adtak sok jó tejet s ő kamatban mindig bivalytejet hozott. Két- három kapát. Azt meg azért szerettük jobban a mi tehenünk tejénél, mert még az nludteje is olyan volt a bivalynak, mint a tejföl. Mi. gyermekek, azt szerettük a legjobban, amikor édesapánk karácsony nagyhetében járt szeberességben Kolozsváron. Hü, mennyi angyalieukrot hozott ilyenkor!... De azt, hogy édesapánk hozta, azt csak karácsony után volt szabad tudnunk, mert addig azt kellett hinnünk, hogy az angyal hozta. Az angyal tette belé a szépen kifényesített csizmánkba s mi csak benyúltunk karácsony el nőnapja hajnalán a esizmaszárba s már ott találtuk Józuska kedves ajándékait. Azon a karácsonyon, lehet annak vagy huszonkét-huszonhárom esztendeje, roppantul sokmindent hozott, az angyal. Vesszőt pedig még egy akkorát se, mint a kisujjam. Az édesapám ünneplő csizmája ott állott a két ágy közötti sarokban. Ott volt egy oszlop is abban a sarokban. Egy vastag tá~ maazfa, mert az tartotta a mestergerendát. Sok volt a törökbuza azon az őszőn s leszakadt tőle a ház padlása, hát fel kellett támasztani u gerendát, hogy ne süllyedjen reánk a padlás. Azonkívül pedig abba a támaszba volt verve egy szeg s azon 1ógott felakasztva édesapám ünneplő, csizmája. K.iszedegettük öcsémmel s bátyámmal az angyalicukrot a csizmánkból s még össze is bakalődtunk az angyal ajándékán, merthogy nem osztotta el elég testvériesen a dolgokat. Legalább is bátyúm igy mondta g én meg a« öcsémtől szedtem el a mutat ósabb papirim csomagolt cukrokat s aztán szent volt a béke... Véletlenül rápillantottam édesapám ünneplő csizmájára s elgondolkoztam, hogy még sincs igazság a földön. Lám, nekünk mennyi mindent hozott az angyal s neki semmit. Meii' ott áll a csizmája porosán, ahogyan oda akasztotta a mestergerendát tartó oszlopra még a múlt vasárnap. Na, nem baj. Ezen a karácsonyon hozni fog édesapámnak 'is. Édesanyámnak is hozott az angyal egy szép fekete fejkendőt s egy vizitkának valót. Hozni fog édesapámnak ie. Bátyám felöltözködött s kiment a -ajtáha, ahol édesapám éppen a marháknak adott enni. Édesanyám pedig a tehenet fejte. Öcsém aludt újból. Nagyapám is aludt s hozzá még süket is volt, mint a föld. Leszá.llottam az ágyból 3 felnyitottam a katonaláda fedelét. A pénz, egész halom papírpénz, ott állott egym.í rs. simítva egy képeskönyvben. Kiszedtem a,, egészet s tétettem az édesapám csizmájába. Egész jő mélyen, bé, a csizma fejébe. Karácsony kora reggeléin kölcsönért jött újból Varzár. A kölcsönkérést mindig igy kezdte: — Amit a múltkor kölcsön kaptam, az a pán* meg van, csak nincs nálam. Azúrt nem tudtam most meghozni. De majd meghozom egyszerre, azzal, amit most kapok kölcsön , Itt ez a két kupa tej. Kamatba hoztam. — Kendben, van, Mihály bácsi. Majd meghozaa. Hát, most mennyi kéne? — Kéne vagy kétezer... — Azt hiszem még annyi éppen lesz — mondta édesapám s már nyitotta is fel a láda fedelét... — Trézsi! — Tréan! — kiáltotta édes. SsEABTtiMraUXG anyámat, —» gyere té, hamar’ Megloptak! Az utolsó vasig ellopták á pénzünket. Hát ez hogy lehet?... Nna, ezr megette á MliC Éa csak ültem a kemence mellett s meg se mukkantam. Édesapám pedig erősen szomorú volt, szegény. Elsőt harangoztak tempiomozásra s meg megse mozdult egyhelyből, ugf lesújtotta a bánat a pénz miatt. Pedie ’adtam, hogy templomba akar menni. Úrvacsorát akar venni. Már előtte velő napon km alta édesanyám a szép fehér ingét s az ünneplő gúnyáját is kikefélte. Már másodikat harangoztak s akkor csal. feláll a s. ékről s megindul a csizmája felé. — Szedd elé az ünneplő gúnyámat is — mondta édesanyámnak — mégis elmegyek a templomba Még soha nem tettem meg. hogy szent karácsony napján ne menjek temp- ’óiéba, ne járniuk az TTrasztala elé, hát éooen rrmst mulasszam el?.. Veszi a csizmáit s úgy til-tnl letörli róluk a port s nagy sietve fel akarîa buzni. De a csizma nem megy. B ááll s féli éhen le 3 fel sétál, de a csizma nem akar felmenni a lábára. — Te, Trézsí, mit dudátok ebbe a csizmába? Nem tudom felhúzni — mondja édesanyámnak. — Én semmit, hát mit dugtam volna? A kapcáikat kivetted belőlük s nincs is bennük egyéb semmi... — Nincs az áldásban! Legalább ne' bosszants fel ezen a szent ünnepen. Ha nem volna semmi, akkor felmernie. Úgy, mint máskor. __ Hát nézd meg s ne engem okolj — oktatta édesanyám. Leült a kerekszékre s lehúzta a csizmát. Aztán belenyúlt. Bé, amennyire csak ért a keze s már húzta is elé a csizma fejéből a tömérdek pénzt... > __ Hát ezt ki csinálta? Ezt a csúfságot? Nézz ide, Trézsi! Nézd, hol a pénz!.. Na. állj taeg csak te semmire való — fordult felém — ugye, te dugtad ide ezt a pénzt?... Mit akartál vele? Mond, mit akartál ennyi pénzzel ?... — Az angyal hozta, édesapám, Én adtam neki, hogy hozza édesapámnak. Ne, ne üssön!... Jaj, dehogynem ütött — Isten nyugosztalja, — jaj, dehogynem ütött s vert. Akar a kutyát. , Soha nem volt még nekem olyan «zömöm karácsonyom. És hozzá, még a faluban tust beszélték, hogy én elloptam az édesapám, pénzét g a csizmájába dugtam. Hogy aztán onnan majd tovább vigyem. Csak azt nem tudták megérteni az egész faluban, hogy mit akarhattam annyi pénzzel? Mert amit én mondtam, azt senkise hitte. Meg az öreg tiszteletes ur se. S ez nagyon fájt Még most is_ Â „székely‘SZ esek Friss levegővel mosakodtak és napsugárral törülköztek. a holdtól balladát tanultak, erdő-mezővel takaróztak. . vig madárdalban szenderültek. Mikor mar sóit ak, dönqctt a föld s az Isten tapsolt ezer kézzel, —■ angyalok járták csürdöngölőt a nótázó regiment fölött s a táj betelt lobogó kéjjel! Szemeik mint vésztüzek égtek, ha a dobot rohamra verték és Istentől csak annyit kértek. se nekik, se az ellenségnek ne segítsen, — esa/c -sodaikozzek’ Hol harcba kezdtek, mindig győztek, ha dideregtek, ha koolahak, nem lehetett senki se hösebb, vagy halottabb a temetőknek. ahogyan ők dalolva haltak. A nagy ,,Horniszt" már lefújt mindent a múlté már a sok dicsőség..» de feltámad e Regiment, ha csatazajiá lesz a Csend és Szivárványos lesz ez ég... Es levegővel mosakodnak és napsugárral törülköznek, a holdtól uj époszt tanulnák, a Kárpátokra ráborulnak s mg madárdallal szenderülnek... Dr. vitéz GEBEŐFFY GÉZA őrnagy Lé //REGGEL: , i IMS A G * DKLníSfc. í /1 MAGYAR ÚJSÁG
