Keleti Ujság, 1941. december (24. évfolyam, 275-296. szám)
1941-12-24 / 293. szám
jî»4». Ka R4CSo>y SíNap fete száll a szappanbuborék... Iff a: Finta Zoltán Karáesmyt fenyőágként viszem Id ezt a kis emléket a házsong áx di temetőbe s .kegyelettel teszem le Reményik Sándor sírjára. Tartozom neki is, magamnak is ezzel a kis történettel. Tudom, biztosan tudom, hogy odaát, a túlvilág! végvára kon, ahol most vártát áll és vigyázza, hogy az „ahogy lehet” törvényét miképpen töltjük be itt lem, a földi útban a testi és lelki kinok tükreként visek arcán mosoly suhan át. Tudom azt is, odaát nem csudálkoznak azon, hogy a végtelenbe visszatért lélek mosolyog, esetleg vidám és harsány kacajra fakid, akárcsak hosszu hosszu évekkel ezelőtt, itt lenn, e sárt ekém, amikor még közöttünk tartózkodott. Úgy tudom, hogy a mosoly ritka vendég volt Reményik Sándor arcán. Egész lénve a szenvedés bilincseiben vergődött. Sorsa ezt a nagy árat szabta neki azért. hogy a kinok emésztő gyehennája csipkebokorrá varázsolódiék, m elvben megjelenik az Ur és parancsát kinyilatkoztatja. A mosoly és a derű ritka vendég volt Reményik Sándornál, de ha mégis jelentkezett, a keserű, tépelődő és vivődő lélek szívesen nyitott ajtót előtte. S ez a kis történet arról szól, hogy miképpen kacagta magát könnyesre Reményik Sándor e sorok írójának egyik lírai zöngemémye fölött. Felejthetetlen pillanat volt mindkettőnk számára. Sok. szar elemlegettük később is. Mert ha más nem is tudott róla, nekünk, kettőnknek méqís kedves emlékünk maradt az a pillanat, amikor „viribus unitis" magunkba fojtott, fuldokló kacagással mulattunk azon, hogy milyen vicces is, ha egy csupa sejtelmes színnel és érzelmes hangulattal telilett, tizenkét soros versikét az előadó úgy szaval el, mint valami Shakespeare ; zoroorujátéik szinfaihaso. gató nagy monológját. Elmondom, hogyan történt. Elég ritka eset az irodalmi gyakorlatban, hogy a költő kiröhögje saját költeményét és az időse? ib költő társ szivvel-lélekkel sze- kundáljon neki. Hát ott keli kezdeni, hogy a huszas évek eleién a kolozsvári unitárius kollégium néhány diákja megalapította az . „Előre" dmü irodalmi folyóiratot. Lelkes kis gárda volt 3 egyet kivéve, aki tragikusan elkallódott, s egyet, aki azóta meghalt, minden tagja szerepet játszik Kolozsvár szellemi életében. Magam már akker újságíró voltam. Fiatal, borzas, titánkodó ifjú, amint az ilák is, ha az ember még csak húsz és egynéhány éves. Néhány versem nyomdafestéket látott, tetszett is a népeiknek, irodalmi folyó, iratok nemcsak elfogadták költői zsengéimet, hanem olykor még kértek is belőlük, sőt meg is fizettek azokat. Így történt, hogy az „Előre" szerkesztői — Balázs Ferenc, Kemény János báró, Jan cső Béla, Végh József — megkértek, legyek a lapnak főmunkatársa. Lettem. Azóta sem ért hasonló megtisztelő kitüntetés. A szerény kis folyóiratocska szerkesztői és kiadói elhatározták, hogy élet. jeladás céljából műsoros irodalmi délutánon mutatkoznak be a közönségnek. Az előadás színhelye az unitárius kollégium díszterme volt. A műsoron az „Előre" gárdájának tagjai személyesen is felléptek, Magam csak annyival tüntettem főmunkatársi tisztem mellett, hogy verset engedtem át előadásra. Az előadó a Magyar Színház egyik művésze volt. Szép tavaszi délután gyülekezett ösz- sze az „Előre” híveinek tábora. Nem voltunk valami sokan, de akik meg jelen, tünk, hát ott voltunk. Reményik Sándorral egy padba kerültem és éppen a jobbján ültem. Bizony, tökéletesen elfelejtettem, hogy mi minden történt azon a délutánon a műsor jegyében. Csak az maradt meg memóriámban, hogy az én verseimre is sor került. Az előadóművész fellépett a pódiumra és bemondta a vers címét: „Szappanbuborék“,. A művész szerepköre szerint intrikus színész volt, igen jó és hasznos tagja az akkori társulatnak. Hatalmas orgánuma volt, nem is sajnálta. Nem is takarékoskodhatott vek, mert a Szintkor akusztikai viszonyai nagy hangerőt követeltek meg a szülészektől, ha azt akarták, hogy szerepeik szövegét a nagy hodály minden pontján meghallják.  vers pedig afféle kis limes etüdöcske volt a maga nemében, amit az ember inkább a játék, mint az ihlet pillanatában ír. Afféle játszi kis rimgyakoriat volt, amit érzékeny lelkű honleányok néha halk sóhajocska kíséretében szippantó, nak szivükre. Valóban, nem volt több az egész, mint egy szánes szavakból álló buborék. ,,Nap felé száll a szappanbuborék" — harsant meg a terem fölött a sten tori hang. Mintha a féltékenység poklában kárhozó Othelló rivallt volna rá Desde- mónáira. A tartalom és a hang elleniére leirhatótlanul humoros volt. Csendesen elkacagtam magam, Éjs következtek a többi sorok egyre fokozódó hangerővel. Valami rossz ördög bujt belém és csiklandozott belülről: kacagnom kellett. S hirtelen észbe kaptam: műsoros irodalmi délutánom vagyunk, mellettem Reményik Sándor ül! Talán mégsem illik ilyen fegyelmezetlenül mulatnom éppen a saját versemen. Reményik Sándor érdeklődve, mozdulatlan arccal, türelemmel és jósággal hallgatta végig a süvölvények műsorát. A vers közepén rám pillantott. Azon mai megérezte, miről lehet szó. Mosolygott. S a következő oillamatba® ő is követte példámat. A belém bujt dzwin ezen felbátorodva még jobban csiklandozott. Nevetnem kellett, kacagnom, röhögnöm a saját versem fölött amely olyan harsány lett, mint valami szörnyű átok egy szinfalha- sogató rémdrámában. Már többen rám néztek s bizonyára elcsodálkoztak azon, hogy valaki olyan nagyon mulatságosnak találja, ha „nap felé száll a szap. panbuborék" és a felszállás lírai következményeit, Gyors elhatározással bebújtam a pad alá. Öklömet a fogaim közé szorítottam, hogy ha már ki is kacagom a versemet, hát legalább maradjak csend ben. Ott vergődtem, kínlódtam, reszketve a visszafojtott kacagástól. Az arcom már vörös és lila volt, a szememből potyogtak a könnyek. Hirtelen gyanús Őszi szántás Köd botul az egész tújra, A nagy magyar pusztaságra. Dér csillog már minden rózsán, A kunsági hintés rónán. Napsugarak enyhe fénye, őszi napok szüleménye. Hullik rá az ős pagonyra. Holmi vágyó sárga lombra. Csorda jár a tarolt földön, Juhász hever cifra szűrön, Furulyáját úgy ríhat ja, Hogy a szivet hasogatja tike után öreg paraszt, Kit az ősz is dalra fakaszt. Zeng a nóta lelke húrján. Ballagva az eke szarván. Templomi csend szerte-széjjet. Ide már a zaj sem ér el. Csak & Iái szól, csak a nóta. öreg paraszt ki dalolja. mozgást észlelek bal kezem felől. Odanézek. Reményűt Sándor is lebukott a pad alá és — mintha őt is játékos kedvű ördögfiókák csiklandozták volna — velem együtt kacagott, vergődött. Vásott rossz kölykök voltunk arra a néhány pillanatra. amíg a kurta kis versből futotta. * Azóta sok esztendő tek eh Hol van már azóta az „Előre" című lelkes diáklap, amelynek főmunkatársa voltam. Hogy eltűnt, pedig ebből a kis lapból szüle, tett. meg 1923 tavaszán a ,,Tizenegyek" mozgalma. Amiből aztán másfajta szellemi megmozdulások terebélyesedtek fö- lémk. Tizenöt évig távol is voltom Kolozsvárról időközben. Néha-néha találkoztam Reményik Sándorral. Elbeszélgettünk énről.arról, irodalomról, politikáról. Nehéz idők voltak- Nagyon nehéz fellegek lebegtek a fejűnk felett. Nem voltunk rózsás kedvünkben^ Legutoljára, élete utolsó nyarán is találkoztunk és néhány szót váltottunk. Reményik Sándor beszéd közben ki- kicsit eltűnődött. Fáradt pillantása hír. télén megélénkült, a hangja frissebben csengett, ahogy hirtelen rámszólt: — Hogy is vök az, amikor Oláh Feri az unitárius kollégiumban elkiáltotta, hogy „nap felé száll a szappanbuborék"? Akkor jutott — hosszú évek után — eszembe az a délután; — Látod, — mondotta s most már ismét fakó és csüggedt let* a hangja — milyen jót nevettünk akkor... Sohasem felejteni el neked.-.. Most már én is megőrzőm ezt a Ms emléket. Sohasem felejtem el Neki... Csak azt sajnálom, hogy olyan kurta, kicsi volt az a versike. Kár. hogy nem volt olyan hosszú, mint valami páíyadij- jal kitüntetett eposz. Mert akkor még ma is ott ülnénk a paciban és a visszafojtott kacagástól lila arccal, könnyes szemmel néznénk egymásra és kacag, námk, szivünkből mulatnánk azon, hogy milyen furcsa, milyen vicces, milyen ellenállhatatlanul mosolyrafakasztó dolog is az. hogy egy Stentori hang szárnyán nap felé száll egy könnyű, minden pillanatban szétfoszló, könnyű, színes, csillogó semmiség: egy szappanbuborék. Mű* ahogy életünk szebbik és jobbik feie szál! és lebeg a valóság durva és szennyes tengere fölött á fényes, luxai más, örökkévaló fény felé... Szánts is paraszt, szórd a magot. Ne lopd azt a drága napot! Úgyis sok van erre-atra. Aki vár a sült galambra. IFJ. BENEDEK SÁNDOR Minden muhndó Minden múlandó. Semmi sem örök. A élet orsója. Szüntelenül pörög. Vidám napjainkat. Birs alkony követi. Egy láthatatlan kéz Az orsónk pörgeti. Jobbra.e, vagy balra? Pörögjön az orsó. Mindegy, mert a végén Ott van a koporró. Legyek akármilyen Koldus szegény én. Neked legyen várad Mely az égig ér. Maqţar parasztkőltőlc verseibő' föff«er-, rrynrmatáru-, déllayilmöTcs he- ic&Kcűés, eladás nagyban és Kicsiny ben Gyetgyósienfmiklóst Benedek András Kolozsvár, Szécheryi-tér 19. szám. — Telelőn: 16—34. Itt hagyom majd ég y kér. Nyomorult gúnyámat. Te is itt hagyod majd. Fényes palotádat. Nem triheted veled Szeretett kircsedet, Mert ott pénzJmádók. Árulók nincsenek. Vak vagy, mert eivakit Kincsed ragyogása. Nem hiszel életed Múlandóságában. Pedig láthatnád már. Hogy az orsó pörög, Hoc y minden múlandó, Hegy semmi sem örök. PAJZS LÁSZLÓ (Wa«i/ttr szántó Töröm gazos kis telkemet, S szomszédaim rám figyelnek. Fülelnek, hogy mit csinálok: Pedig én csak szántok, szántok, Bs ha néha elpipáznak. Kis ökreim nem vigyáznák S belehasitom ekémet, A szomszédok mesgyéjének. S aztán, aztán mind hiába A szomszédok nyelve, atka: Mit levágtam, megvédem azt, Keményöklü magyar paraszti Négy szomszéd rám hiába vigyáz: Két kis ökröm néha hibáz, S igy szántok én, ha mingyáct is Az utolsó barázdáig. PRIHODA KÁROLY \z urán —* a fövő üzemanyagja fMN) Hsaim professzor, a Kateer-Wifhelm- Táraeaág berlini kémiai intézetének igazgatója a műit évben az uránnal végzett kísérte- tel során — szinte akarata ellenére —* különös te egyelőre belát.*--ata.iaa horderejű felfedezésre Jutott, Az urán, ez a rádiummal rokon fém mely az összes elemek közül a legnehezebb azóta az egész világ fizikusainak érdeklődését felkeltette. A fizika mai állása szerint minden atójn- nb-ig két részből áll: a pozitív elektromos töltésű protonokból és a ne-- *iv töjtésü neutronokból. Az elektromos taszlí 5erö következtében ezek a részek egymástól eítdvol adni Jgyek ’ szenek Hahn professzor felfedezése szerint raon. ban ax tutui »tömmcAgja kivételesen más magatartást tanúsít. A neutrónokfkai bombázott uránatómmag két egyforma nagyságú félre és egy vagy két kisebb szilánkra, neutrónra bomlik, m felbomlással pedig óriási energiák szabadulnak fel A bomlást kiváltó neutrén t/w elektron.voit energiájával szemben a fel- szabadi!'" energiák, kereken 200.000."00 e’ek- ttoovoltra rúgnak, a levált neutróaok azonban újabb atói imagvakat találhatnak el és rombolhatnak szét, úgy hogy ezefe az energiák suptwcM« esetben úgyszólván maguktól is megsokszorozódhatnak. A felfedezés olyan meglepő volt, hogy a beavatottak hosszú ideig nem is mércék beszámolni róla & nyilvánosságnak. Mikor azután Bohr professzor egy washingtoni fizikai érte. kezjeteri jelentést tett a szenzációs felfedezésről. a beszámoló olynn izgalmat váltott ki, hogy a Jelenlévő tudósok az ottani nagy atom romboló-készüléken még ugyanazon az éjjel megismételték a kisérletet — fa Hahn professzor megállapításait mindenben kifogástalanoknak találták, A feJíodozés hire futótűzként terfodt «I az egész ' Hág szakköreiben és két hét leforgása a fát* újból számos laboratórium ismételte meg az ellenőrző kísérleteket, A nagyjelentőségű felfedezés kétségbevon hatatlan bizonyságot nyert, A Jövő feladat most már esak a* urá- atommagjában rejlő óriási energiák gyakorlati hasznosítása. Ha ez átkerül, ál kor a világűrben való közlekedés utópiája egyaeeré- ben a gyakorlott tehetőségek -Hágába kerül. Ha egy uber könnyen elbírja egy óriást óceánrepülés egész urán-üzemanyagsz'lkségle- tét, akkor ml elvi akadátya lehetne például a holdra való repülés megvalósitácának? Az, hogy az urárrmag energiájának . elégése*' a másodperc sz jzredrésze alatt, tehát robba- náaszerilleg . egy végbe, ma már nem nehézség, mert kad-n!umms1 ezt a folyamatót tetszés szerint lehet késleltetni. Az uráu-energlá.oj d-ágoző gépet »Bonban egyelőre még nem szerkesztették meg, Lehet, hogy a feladat megoldása még évtizedek*;; várat mr -ára
