Keleti Ujság, 1941. december (24. évfolyam, 275-296. szám)

1941-12-24 / 293. szám

—Sí­kereszt ES CSILLAG IRTA: MART TI HAAYIO Az ájtatos hívők tőrében állok. Az idősek leborulnak és szüntelenül keresztet vetnek Azelőtt, amikor —■ talán tudatlan súgóim - ban — még a keresztes lovagok utazásait kalandvágynak tekintettem, néha csodálkoz­tam rajtuk, mert megesfcüdtek arra, hogy kiszabadítják a jenize álemi Szent Sirt a hitetlenek kezeiből. Mert annak a megbecs- telenitése, ami a legszentebbet jelenti szá­munkra, az emberi lélek teljes lealaesonyo. dúsáról és az emberi kéz legvéresebb bűn­tettéről tanúskodik. A háborút, melyet a finnek a Szovjetunió ellen viselnek, szabad­ságharcnak nevezik és ezt teljes joggal te­szik. Azonkívül még a bolsevizmus elleni keresztes hadjáratnak ia nevezik, ami szin­tén igaz. Amikor egy jó barátom gyászje­lentésében mélyen meghatódva olvasom: „a hitért és hazáért esett el“, tudom, hogy az elesett rokonai megértették hadjáratunk legmélyebb okait. Aki nem látta saját szemével a düh nyo­mait, ahogyan a bolsevizmus mindent meg­támadott, ami gyermekkorunk óta kedves volt nekünk, az talán nem tudja igazán megérteni, hogy mindenen felül valóban szent háborút viselünk. A bolsevisták dühe Kelet-Karjalában íŐ- képen a kereszt, valamint a templomok és temetők ellen irányult, melyek az ő véd­nökségük alatt állottak. Meglátogattam a templomokat Korpiselkä-ben és megállapí­tottam, hogy étkezőhelyiségeknek basznál- " táfc és az oltárok mögé durván épült kály­hákat helyeztek eL Salmi templomait is meglátogattam. A hatalmas görög katolikus templom számos szentképeit elpusztították, értéktárgyait összezúzták és az előcsarnok padlóján szétszórták. A lutheránus templom sekrestyéjében megrendítő, szavakkal ki nem fejezhető állapotok uralkodtak. A sir- kövokot a temetőkből a „vörös hősök“ sír­jaira hurcolták, a régi nevek helyébe orosz feliratú táblák kerültek. Salmi egyik épü­letének alapzatául sírkövek szolgáltak. Aunusban, a régi templomok városában, az egyik templomot bogyóuemesitö gyárrá alakították át. A templom ezáltal teljesen elpusztult, kádakat és gépeket helyeztek el benne, a piszok len-hatatlan. Egy másik templom klubhelyiséggé alalrolt át, két oromzatánál Ízléstelen, fa tömbökből össze­állított építményekkel hosszabbították meg. A falon Sztálin színes, vörös zászlóikkal ke­retezett képe függött, ölében kisgyermek­kel, Célzásképen az „engedjétek hozzám a kisdedeket“ témára. A színház öltözőjében oltáii palástokra akadtak, melyeket úgy látszik, a színpadim használtak, Syväriben a Sándor-kolostor szerzeteseinek cellái bör­töncelláknak ktU ön ősképen megfeleltek. Eimek a szomorú helyzetnek vannak kü­lönböző fokozatai is. A vandalizmus nem ért el minden távoli falusi kápolnát. Sok­szor észrevettem, hogy keresztjeiket letép­ték, tornyaikat, lerombolták, de mindennek elleniére egy-egy hivő asszony fáradozása révén a meghagyott Madonna-kép előtt folytatódtak az istentiszteletek. Annusban a házi ájtatosságot sohasem hagyták abba. Vannak házak, melyekben huszonöt darab, nagyrészt régi és értékes szentképet talál­tak. Láttam némely házban Szent Mihály és Sztálin képét egymás mellett függni a szoba sarkában. Mikor egyszer egy aunnsi asszonyt, aki erdei Menedékhelyéről tért vissza, bekísértem házába, megrendítő je­lenetnek lettem tanúja. Az asszony először leborult a sarokba, hogy keresztet vessen, de hirtelen felugrott, Sztálin képét a földre hajította, majd vad felin dultsággal dara­bokra tépte, végül ujjongó arekifejeizéssel a darabokat össze-vissza taposta és csak az­után vetett keresztet. Tegnap volt az első gőTÖg katolikus is­tentisztelet Aunusban. Kőiül belül másfél kilométernyire Aunus városától áll egy ap­ró, fából épült istenháza. Temető veszi kő­iül, egyike a legszebbeknek, melyeket va­laha láttam. Az elhunytaknak számos ge­nerációja nyugszik ott: a karjalaiak fedett, háromszögletű sírkövek alatt, az oroszok fém-szemiképekkel díszített András-ke- nesztjük alatt pihennek, az aunusvidéki gazdag kereskedők sírjait pedig fekete grá­nitkövek takarják. Talán éppen ebben a tenuilomban viselték jobbam gondját a keresztnek, mint bárhol másutt. A környék lakosai súlyos adókat fizettek, csak azért, hogy szentképeiket, különösen a keresztrufeszitett Szelíd képét megtarthassák. A kőkapun, a, harangtor- nyon és a templomiét# frízén kereszt lát­ható.. Még három évvel ezelőtt ebben a szen­télyben a pap misézett, de később száműze­tésbe kellett mennie. Ma újra égnek a gyertyák az ikonok előtt, süni tömjén füstje 3záll a levegőben a nappali fényt eltakarva, miközben az aranyhímzésű ruhás pap és a sekrestyés | váltakozó éneke hangzik eL 1 — a fiatalok már nem értik ezt a művésze­tet. De néhányan közülök simák a megiha- tódottságfól ée a recitativba néha egy-egy félénk hang vegyül. A pap a húsvéti evan­géliumot. olvassa, pedig nincsen husvét. Vagy talán Aunusban mégis husvét van. A templomból kijövet, egy pillanatig meg­állók a temetőben a száz meg száz régi és uj sirkeroszt előtt. Megrendültén veszem észre, hogy még ez a szeretettel ápolt hely is a megszel) tsegtielenités áldozata lett, mert itt ie mindenütt póznákra erősítve, a vörös csillag látható Amott pihen egy apa, sírján a szép karjalai kereszt, a fia azon­ban a szovjet csillag alatt nyugszik. ^ A görög katolikus templom Aunusban az ősök temploma. Mártírok és vértanuk temp­loma volt. Kimondhatatlanul kegyetlen ül­dözések közepette sikerül ereklyéit Annus­tól távoleső falvakban elrejteni. Amikor az utolsó papot is elkergették, egy falubeli asszony keresztelte meg a gyermeket az igaz hitre és titokban mondott gyászmisét az elhaltak lelkiüdvéért a falu kápolnájá­ban, melynek harangjait elhurcolták. A finn egyház fontos feladatának tekinti, hogy Annus mártirtemplomának emlékét tiszteletben tartsa és örökségét megőrizze. Az ottani nép türelmetlenül várja és boldo­gan fogja üdvözölni a finn egyház küldöt­teit, A vörös csillag most legyőzetett. A kereszt győzött. Régi Scarúcsssny Most lassú, halk beszéddel szeretnék szólni Hozzád. Szeretném, ha figyelnél, mint szürke téli esten, mikor anyád puha, meleg ölébe bújtál, kint hullt a hó s vigyázva, bársonynál szelidebben takarta be a dombok lilára-fázott vállát. Ültetek a jó csöndben. Régi történetekről szólt a nagyapó szólja; holtakról, elfelejtett emberekről, lidércről, szörnyű farkasjárásról... Te árnuló, kerekre-tágult szemmel figyelted a mesét, — dongott a tűz és átölelt a béke. Ládd, nékem mindezekből alig jutott parányi tétova láng, hogy egyszer megvilágítsa arcom; s e csöpp mécs is rég eltűnt a sűrű, nehéz ködbei: holt hamvához bus lelkem ma már hiába tartom, nem gyűl, nem gyűl derűssé, pirosán lobogóvá... Jaj, és korán kihulltam minden ölelő karból s ezer gond közé estem s baj közé, kisgyerekként; csúf arcok rémítettek, idegen beszéd s város, s haza csak úgy mehettem, mint kedves, ritka vendég- aki alig melegszik s máris búcsúzni készül. De már ennek is vége: kis családunk széthullott, közöttünk kigyótestü, gonosz, mélységes árok; vakáció sincs többé; zörgő szekér, halk szánut jaj. mind-mind odalették, — már ünnepet se várok, úgyis csak bánatot hoz, gyötrelmet és lemondást. ...Most, hogy itt a karácsony, belémsajdul az emlék, egy régi karácsony, mikor jókedvű társak próbálták: elfeledjem, hogy csúf s hideg az élet, — puha arany kaláccsal s szelíd szóval kínáltak, mint anyám tette régen... otthon... vakációban... Futnom kellett közülök, ki az üres utcára, mert elszorult a torkom s nem akartam a könnyel; lehet, hogy nem értettek s furcsán néztek Utánam, amikor elindultam cipelve fázó, görnyedt vállamon a fájdalmat, hogy valahol elássam... De, hova mentem volna: aludtak már a korcsmák, üres szemmel,aludtak a süppedt sárga házak, botorkáltam kanyargós, sötét sikátorokban s nyomban lassan lépdelt, mint hü kutya, a bánat, mentünk karácsony éjjén s nem tudtuk, merre menjünk. LÉTAY7 A Mánk bán-kézirat és a posta Katona József a „Bánk bán“ kéziratát az „Erdélyi Muzeum“ pályázatára 1814—1816 között küldte be, nyilván postán és pedig fel­tehetően Pestről vagy Kecskemétről. Két ut vezetett a jelzett időbér az ország szivéből Kolozsvárra: Buda, Pest, Czegléd, Szolnok, Török-Szent-Mildós, Kardszag— Ujszállás, Nádudvar, Szoboszló, Debreczen, Várad, Élesd. Bánffy-Hunyadon át az egyik, Kecskemét, Szeged, Temesvár, Déva, Szász-, város, Nagy-Enycd, 'fordán át a másik irány­ból. Ha Katona Kecskeméten adta postára kéziratát, úgy ez utóbbi útvonalon továbbít­hatták azt rendeltetési helyére, de épugy a debreceni útvonalon is. A 19. század elején a feladó adott útirányt küldeményeinek a borítékra vezetett ilyen megjegyzéssel pl. „per Szeged, Temesvár, up. Kolozsvár“ vagy „Szolnok, Debreczen, Vára­don által up. Kolozsvár“. Az ilyen feljegy­zésekkel a postamesterek munkáját könnyi- tették meg, mert helységnévtár, postai irá- nyitási utasítás csak a nagyobb forgalmú postahivatalokban volt. Katona is ezt az akkori szokást követh Döbrenteiék drámapáyá:'«iának beszámo­KALAP KIRÁLY ka'ap és urídivat üzlete Kolozsvár, mátyás király-tér 5. 3941. K^RjICSOM VALÓSÁGOS FÖLDI PARADICSOM A CSENDES-ÓCEÁNON GUAM SZIGETE. A fontos amerikai támponton a japán haderő, mint ismeretes, sikeres partraszállást haj­tott végre. Ez a kép még „békében“ készült: amerikai matrózok sétálnak nyugodtan a pálmafák alatt. A matrózok azóta eltávoz­tak s az újabb jelentések szerint egész sereg mérgesgáz-bomha maradt utánuk vissza. lója nem emlékezik Bánk bánról, igy terjedt el az a feltevés, bogy a kézirat bizumjúra el­veszett a postán. Nincs kizárva. Hiszen több olyan körülmény játszhatott közre, a mi elfogadhatóvá teszi ezt az állí­tást is. Ez időben számos postaküldemény sorsát pecsételte meg az utszéli rablók gya­kori támadása. De so. .döntő körülmény volt sokakra az is, hogy a levélpostai küldeménye­ket szigorúan cenzúrázták, Budán, Debrecen­ben, Temesváron, hogy a kézirat útját ér­deklő postai átrovatoló állomásokat említsük, — a bécsi titkos rendőrségnek fiókirodája tele volt osztrák vagy osztrák érzelmű cenzorok­kal, akik türelmetlenül várták minden posta- érkezésre, indításra. A Bánik bán kézirat — nem lehetetlen — „aggályos szöveg“ volt a fekete-sárga érzel­mű beamterek előtt s bármelyik útvonalon in­dult is az Kolozsvárra, vissza tarthatták már Budám% Debrecenben vagy Temesváron, ahol nem tudván azzal mit kezdeni, et is kallódha­tott Az Erdélyi Muzeum 1818, évfolyamában közölt beszámoló szerint a pályadijat Tokodi János váradi szolgabiró nyeri :. Ez a közlés irói körökben ismert lehetett, Katona azon­ban, bálba ez időben Pesten tartózkodói. Kultsárékkal, Vitkoviesókka! nem érintkezett, egykedvűen várta Dől; rentei értesítését. Ké­sőbben sem vette zokon esetleges mellőzését, mert 1819. évben ezeket irja: .. .Nem volt-e pénz> vagy a mit szégyen volna hinni — nem találtatott valamire való munka és igy a neszt esak az idő-vei álcartálc megháUlaUi-i. De valójában a hire el is némáit, legalább én nem tudok róla“. Idők múlásával azonban mégis csak fülébe jutott Katona főiskolás urnák a „nesz“, •— belül égethette, dúlhatta a lelkét, de ugyan­akkor érezte azt is hogy drámája remekmű, melynek útja a halba.!..'.lanság felé vezet. Katona fent idézett sorai szerint, pillanat­ra sem gondolt arra, hogy kézirata a postán veszett volna él. Helytálló az a másik feltevés Is. hegy a Bánk bán kézirat eljutott Kolozsvárra, de a bírálóbizottság tetszésével nem találkozott. Hogy a folyóiratban megjelent bírálati jelen­tés éppen Katona remekéről hallgat, azt Gyalul Farkas úgy magyarázza, hogy az Er­délyi Muzeum minden valószínűség szerint öbb közleményben számolt vollna be a pályá­zati* munkákról, mikor azonban az első hat pályaműről emlékezett meg, a folyóirat vá­ratlanul megszűnt, igy a következő beszámoló, mely a többi 12 drámát, köztük Bánk liánt is említette volna, már nem láthatott napvilá­got. Bármi történt is az ős-Bánk bánnal, annak sorsát nem lehet kizárólag az akkori postá­nak tulajdoni tant. DK. MGNÜ8 FEMEM: JÜIfifttT g% Mert ezt a lapot az HIHtlBSSEÄ! ff ORSZÁG EGÉSZ A KELETI f VEVŐKÉPES KO­ÖJSA6BAS! ■ ZÖNSEGE olvzaa

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom