Keleti Ujság, 1941. október (24. évfolyam, 223-249. szám)
1941-10-12 / 233. szám
Hómon kultuszminiszter kedvező döntést igéit háromszáz aaiszoki tisztviselő továbbképzése ügyében Kolozsvár^ oIAóIkt îl. A megsrislESs a&tt gt tornán ískolaügyi hatóságot akadályt gördítettek a. magyar ifjúság feteőipari oktatása tóé. A haaafcârt kefelmagyararaafigi és ecdé- lyi részeken, háromszázra tehető araknak a száma, aUh az. eümycmő politika miatt mm fejezhették, be fzsnmkriámycdletrt. A kolozsvári feíkn vse. és fémipari iskola megnyitáaa után aask az emberek, «Ä kuKásben iparvaMa,- tolmél időközben ejhelyezkedtek, kérték, hogy az intézői; marglntamüók Izéid vegye ÍA a növendékek sorába, hogy a magasabb elméleti lökén .'-ritfoet ctoyerhesséfe. Az' iskola igazga- tfef;— elutasította, a felvót&H kéréseket 4b ezt azzal ăîdoîcoîta meg, hogy a fefeő ipariskola nem vehet fel Magántanulókat. Ab érdekeltek az EiriéJyrészi Magántiszt- yjselók és KereskedeJmi Alkalmazottak közbe, fiipéséfc kötök, amelynek felkérésére Mikő Imre dr. oiszággyül&i képviselő enaüékirattal fbriMt Rcimn Bálint kultuszminiszterhez az ügyben. As enAék3ratb&n leszögezte, bogy a magyar ipar fejt-esetése szempontjából nem Sőtómbüb, hogy 300 erdélyi műszaki tisztviselő magasabb fokú elméleti kiképzést kapjon. & kuSbuezmmisítor megértéssel fogadta a •kérést 4b igánetot tett orca, hogy az ügyben lájlfpafi Sxéeéek hoz. Vsa«s Alber* kapta fO«&e$®ir- tórfjr‘©raaféik dijai Sttdttpút-, október 31, (MOT) A gróf Kle- Kiaterger K«no országos emlékbizottság néhai gróf Ktebeisberg Kuno elhuuytának kilencedik évfordulója* alkalmából pénteken jtfécitm a Magyar Tudományos Akadémia fHKMsnmsaben emlékülést tartott. Az emiék- iB&ea nagyszámú és előkelő közönség veti ifesi. Kortm Gyula titkos tanácsos emelka. deéb hangú ebioki megnyitója után Petri/ Pál ffitfcoe teufeos ny. államtitkár mondott ün- xtrfA beszédei. Vázolta Klebeisberg Kuno pályafutást, közéleti szereplésének kiemelkedő MeKearataii és rámutatott, hogy fő célkiiü- áfee mindig ugyanaz volt: a magyarság meg- «rőesiéee. Szemei előtt a független, önálló és egységes magyar ham képe lebegett anélkül, hogy nyel vében, nemzetiségében, e haza bár. máyík polgárát is korlátozni kívánta volna. Panatlkusan bízott a magyarság jövőjében, talán. jobban mint sokan a született fajma- gyeaxk közül. Huszti József egyetemi tanár „lÖefcelsberg és a nemzetiségi kérdés" címen olvasott fel. Komis Gyula, elnök végül közölte, hogy «a országos imlMisottság 194í. évi ezer pm- ţfSs KUhdsherg-cmlékdijái egy írónak és pe- clitf az erdélyi Vass Albertnak ítélte oda. Ä ’SSdbéteberg-émlékplakettet ebben az évben a ’dSmttffftmrrezági közművelődési egyesület és s kárpátaljai magyarság közművelődési egye- ißisb kópia.---------------- Mii I Folvínczy Takács Zoltán dr. las&oiia «az Erdélyi Művészeti Kiállítás utolsó előadását JCvioiSbár, ofet. 11. Az Erdélyj Művészeti löáSiíáfe megnyitásakor hirt adtunk arról, hegy a kiállítás tar tat na alatt minden szombaton isMeretterjesztő előadások lesznek, amelyek art a célt szolgálják, hogy a közönséget közetfebb hoz rák a kiállított festmények és művészi értékű tárgyak lel Kilétéhez. A kiálli- fcás a jövő hetem zárul be, így ennek az elő- adássorozatotak utoteó előadását hallhatták saoíubsí délután az Egyetemi Könyvtár előadó társnőben, Privinezy Takács Zoltán dr. «ST tanár tastatt c ép-számu közöoH% előtt nagysikerű előadást. Előadásának ellején a ki- ál lüáEon bemutatott erdélyi szőnyegekről bo- szólp ismertetvén azoknak történetét és a rajtok Öalálható díszítő elemek fejlődését. Ezután1 hosszasabban‘fejtegette annak a XVI. századbeli Krisztus-képnek művészi értékét, tecxljtf a kolozsvári Fermc-rendj templom bocsátóit a láálitás rendelkezésére. Ezután jétárt a Kábításon lévő kézámunkákra és ezeknek dé szító' mrotivnnmit összehasonlította azokkal az eredeti török kémmunikákfeal, amelyek a n»lt számítókban kerültek Erdélybe. Ezek *s erntet; török cHszit&ü munkáik sántán láthatót a kfiáSltáPon. Előadása végén ismételten köszönetét mondott Kolozsvár város ve- zetóaégéník és as egyházaknak azért, hogy a kjéöi'tifefc megrendezhette és Kolozsvár vajas közönségónak, hogy a kiáHitást szép ai- kacMÍ járhatja majd be. — Hirtelen halál a Hajdu-utcában. Páll kísriasrjí Hajidn-ufcca 10. szám alatti, orvosi kezelés alatt álló asszony hirtelen meghalt. A hatáaágrfr remén/aratá boncoláöt reade:el olcsóbb? Lehetetlen dolog ez. De a világítás terén ilyesmi bizony lehetséges ? Sokkal jobb fényt adnak sokkal olcsóbban a nemesgá2töltésü Tungsram Krypton lámpák! Tudjuk: olyan csekély as áramfogyasztásuk, hogy saját árukat megtakarítják égés közben. ■- -' © Kolozsváron nyílik meg az első magyar munkásfőiskola A nemzeti műveltség elemei*• sajátítják el a munkások a 80 ór' ra"tervezett előadássorozaton Kolozsvár, október 11, A nemzetncvelfenek egyik legfontosabb feladata áz, hegy a nép széles rétegeivel megismertesse hazánk földrajzát és nemzetünk történelmét. A dicsőséges magyar jövőben csak az tud öntudatosan hinni, aki maga élőtt látja a mult követésre méltó példáit.. Egy nemzetet legsi kertelje- sebben úgy lehet, elnyomni, hogy elfelejtetjük vele múltját és ezzel teljesen gyökérbetlcnné tesszük jelenjét. Jól tudták ezt az elmúlt 22 év urai, amikor nerr zetiink történőimét és hazánk földrajzát teljesen kihagyták tanrendjükből. Ez az oka annak, hogy az éhmuU 22 évben, felnőtt erdélyi munkásság egifáltalában nem ismeri nemzetünk történelmi múltját. Ennek a hiánynak pótlására mozgalom indult a Hivatássaerveaet ketóemegyezésére, azzal a céllal, hogjţ a népfőiskolák mintájára mun- kásfőiskolai előadásokat rendezzen. Á mtm- ká&főiskolák hazája az északi államok és az ott tapasztalt korszerű eredmények felhasználásával indult meg itt is a szervezés. Ae dbsö magyarországi munkás főiskola tehát Kolozsvárott fog megnyílni. — A tervet azonnal magáévá, tette Korrig Béla dr. egyetemi tanár, a közgazdaságtudományi kar dékánja. Az ő vezetésével alakult meg az a bizottság, amely a szervezési munkálatokat irányította. A bizottság tagjai: Csizmadia Andor dr. városi tanácsnok, Dávid László dr. teológiai tanár, Nagy Géza ref. koll. tanár, Nagy Ferenc unitárius lelkész, Páll György dr., a Munkakamara elnöke, Ungvári Sándor, Pál- ffy Tibor vasmunkás, Rácskor József vasmunkás, Keresztes Sándor, a Hivatásezerve- zet főtitkára. Kolozsvár városa megértve a mozgalom szükségességét, teljes erejével segítségére volt a szervező bizottságnak és ennek köszönhető, hogy a szervezési munkálatok már most be. fejeződtek és a tervek szerint még október végén megkezdődhetnek az előadások. A tervek szerint egyelőre 8Ö órára, terjedő előadássorozatot irányokat elő. A tanfolyam május hónapban érne véget. Előadások hetenként két alkalommal lennének, minden egyes alkalommá,! 2—2 órára terjedően. Tekintettel arra, hogy a főiskola hallgatói, a munkások nem laknak a város belterületén, ezeket az előadásokat nem vailamilyen központban levő előadóteremben tartanák meg, hanem valahol a külvárosban, még pedig nem egy, hanem előreláthatólag két különböző helyen. Egy- egy helyen a hallgatók létszáma maximum 40 lenne. Ennek az intézkedésnek az a pedagógiai oka van, hogy ennél több hallgató esetében már nem teremtődhet meg a közvetlen leap csőfal, előadó és hallgató között. Már pe_ dig az előadások nem demagógiát akarnak adni, hanem tudást.. ? 941. OKI OB EU 12 'Äs előadások anyaga minden tudornányágat magába foglal. Lesz szó irodalomról (az Írók harca a népért), művészetről, földrajz és történelemről, időszerű gazdasági kérdésekről és nem utolsó sorban a munkásproblémák szakszerű megoldhatóságának feltételeiről. Az előadó!:, egyetemi tanárok és ismert nevű kolozsvári szakférfiak lesznek. Ők biztosítják, hogy a munfcásfőiskola valóban el is fogja érni azt a magasztos célt, amit maga elé tűzött. Az előadások kezdetét és pontos beosztását falragaszokon közük az érdekeltekkel. Je.ent- keaések előreláthatólag a városi nephivattuok- ban történnek majd meg. 'Jelentkezni természetesen iskolai végzettségre való tekintet nélkül tehet, de csak korlátolt számban. Gorgényszeniimre kellős ünnepe Gó rgényszentimre, okt. 11. Kettős ünnepség zajlott le a festői fekvésű Görgónyszentimre községben Az őri Bornemissza-kastélyban, ahol száz ifjn készül az erdőőri pályára, van egy kápolna, amit a román uralom alatt görög keleti kápolnává alakítottak át. Ezt c kápolnát október 8-án Fiedler István püspök fényes papi segédlettel szentelte fel újra. Az újonnan átalakított kápolnának értéke« kincse a vissnááffitott ólomintarziás keretű, rágj oltárkép. Az ünnepségen a földniivelésügyi minisztériumot Hajdú Gyula főerdőtauácsos képviselte. Fiedler püspök kíséretében megjelent az ünnepségen Jaross Béla pápai praclátus, Ágotám Endre esperes-tajifel ügyelő és Mersa István szászrégeni esperes. Résztvett az. erdőőrök kápolnájának felszentelésén Kovács János marosvásárhelyi eadőigazgató. Fixek Jenő erdőtanácsos, aki a besztercei erdőigazgatóságot képviselte, Schmidt Imre dr. Szászrégen polgármestere és még számosán a helyi és vidéki közéleti vezetők közül. Délután 4 órakor sikerült Széehenyi-cm- lékiinmepélyt rendezett az intézet ifjúsága. A műsorból Pethő János főmérnök-igazgató beszéde emelkedett ki. Hangoztatta, hogy a vezetése alatt áíló intézetben Széchenyi széliemében fognak dolgozni a nagy próféta által megálmodott szebb magyar jövőért A kápolna ujjáalaWtáiSa és az emlékünnepély megrendezése a tevékeny főmérnök- igazgató érdeme. A németországi katolikus egyház évi 62 millió márka támogatást kap a Birodalomtól Berlin, október 11. A németországi katolikus egyház helyzetéről a Kémet Távirati Iro. da beavatott helyről tanulságos felvilágosításokat kapott. A Nagy Német Birodalom cs a Tátikán közötti konkordátum megkötése óta -- - mint a Német Távirati Iiedával közölték — a német katolikus egyháznak elsősorban az a, nagy előnye van meg, hogy pénzügy. , rendezettek és szilárdak'. A szerződés 'a né. metországi katolikus egyháznak évente S3 miliő márkában meghatározott összeget biztosit, tekintet nőikül arra, hogy az állam állal beszedett egyházi adók elérik ezt az ösz- szcgel vagy sem. Ezzel a katolikus egyház abba a helyzetbe jutott, hogy a maga részéről pontosan eicgot tehet minden pénzügyi kötelezettségének, kifizetheti a papság .és az alkalmazottak illetményeit. Ezen tulmenőleg a községi hatóságok esetről esetre maguktól bocsátottak rendelkezésre pénzösszegeket az egyházi épületek karbantartására, vagy ta. tarozására,. A hatóságok a németországi katolikus egyház iránt más tereken is nagy megértést mutatnák. (MTI.) — Hétfőn kezdődik az egypatás állatok és fogatos jármüvek összeírása. A honvédelmi miniszter 58.555/Ein. 5—1941. sz. rendeleté alapján Kolozsvár város polgármesteri hivatala felhívja a város területén lakó ló- és járműtulajdonosokat, hogy lovaikat, öszvéreiket, valamint egy- és kétfogatos jármüveiket. összeírás végett a lakóhelyük szerint illetékes kerületeknél (I. és V. kér. Mátyás király-tőr 2.; II. és III. kér. Magyar-utca 48.; IV. kér. Szent István-at 34.) jelentsék he délelőtt 8—1 óra között. A jelentkezés sorrendje a következő: október 13-ikán az A, Á, B, G, október 14-ikén Cs, D, E, 15-ifcén É, F, G, 16-ikán Gy, H, I, 17-ikén J, K, L, lS-íkáu. M, N, O, 20-ikán P, R, S, Sz és 21-ikén a T, ü. V, Z, 2a betűvel kezdődő nevű lakosok kötelesek jelentkezni. A jelentkezéssel kapcsolatos tudni- valókítt a polgármesteri hivatal falragaszok utján körit a« érdekel tgkkcL