Keleti Ujság, 1941. október (24. évfolyam, 223-249. szám)

1941-10-05 / 227. szám

1941. OKTOBER S sikerrel bambá'isfk o, tóbruhi Övezet v'ődekw, berendezéseit és Marsa Mátrák kikötőjét, Töb'hhf'lyen tüzeket figyeltek meg. Az olasz tüzérség élénk tevékenységet fejtett ki a. tob- ruk: erőd ellenséges védelme ellen, amelyet az olasz légi erő repülőgép is eredményesen támadnak. Más olasz repülőgépek Marsa Matruh pályaudvarát és vasúti berendezőit bombázták. Keletnjrikdban előretolt csapatok csatáro. zása folyt. (MTT) EThalasztottáli a nSmet-angoî súlyos sebesültek kicserélését — —1 Wg Londoni jelentés szerint az angol hadügy- mirdsztérinm hivatalosan közölte, hogy elha­lasztották a szorribat.ra tervezett fegyver- nt/ugvásf. a ha Manche csatorna vidékén. A. 3000 sebesült angol fogoly kicserélése ké­sőbbi időpontban történik. „Bulgária sorséi a tengelyhatalmakéval kötötte össze" Szófia, október 4. (DNB.) A déldobmd- Ssai Dobndzsban október 3-án Boris bolgár király trónralériésének 25-ik évfordulójával együtt ünnepelték DSdobrudzsa felszabadu­lásának első évfordulóját is. Vásziliev köz- munkaügyi miniszter beszédében kitért Bul­gária jelenlegi helyzetére. Utalt arra a, harc­ra, amely a. régi rend és a tengelyhatalmak között duh Ă tengelyhatalmak — hangoz­tatta — uj rendet, a népek igazi szabadsá­gát és az eljövendő igazi bevét akarják. En. nek a harcnak kimenetelétől függ Bulgária jövője is. Fzámára egyetlen ut van kijelölve. Abban az irányban halad, és fog ínladni, ahova nemzeti érdekei parancsolják. Bulgá­ria sorsát a tengelyhatalmakéval kötötte össze. A bolgár hadsereg kész bármilyen fel­adatok elvégzésére — fejezte be nagy lelke­sedéssel fogadot t emlékbeszédét a közmun­ka-ügyi 'miniszter. (MTI.) A török közfársa§ági elkölt nagy beszédet vnonci november 1-en Isztanbul. október 4. (Bud. Tud.) Inonü (■■örök köztársasági elnök november elsején beszédet mond. Külföldi körökben rendkívül nagy fontosságot tulajdonítanak a török ál­Orion kisszuper három kimagasló tulajdonsággal: nagysugarú vételkörzet, tökéletes állomás­választó élesség, csekély áramfogyasztás Minden napszakban —Orion rövidhullám-vétel Kapható minden ródlókeresksdón&i Washington, október A (DNB.) Roosevelt elnök a pénteki sajtóértekezleten közölte, hogy csak akkor dönthet a semlegesség! kér­dés megváltoztatásáról, ha a szenátus párt­jának vezetőivel tanácskozott. Célzott arra, hogy óhaja a kereskedelmi ha jók felfegyvere zése, kijelentette azonban, hogy a „veszé­lyeztetett. területek“ kihirdetésében még nem döntött. (MTI.) Harr^man a wvallátsszaiiaclsâţyrok.“ is tárgyalt Mio«*!*vában Washington, okt. 4. (DNB.) Roosevelt el­nök a pénteki sajtóértekezleten kijelentette, megbízta Harryman* hogy b .ijessz» ejö Moszkvában a saovjetoroszországi vallássza­badság ügyét. Hozzáfűzte még, hogy ilyen Ja­vaslattal már egyszer előállt. Ezzel nyilván arra célzott, hogy Hopkinst ilyen megbíza­tással küldötte annak idején a Szovjetunióba. Az elnök több bozzáJnt&BOtt kérdést azzal utasított é), hogy Harryman, az amerikai bi­zottság vezetője még nem számolt be moszk­vai utjának eredményéről. (MTI) Miron Taylor hazautazott jelentéstételre Lisszabon, okt, 4. (Reuter.) Myron Taylor repülőgépen elutazott Lisszabonból. New. yorkba megy é6 jelentést tesz Roosevelt el­nöknek Londonban folytatott megbeszélései­ről. (MTI.) Elsüllyedt egy amerikai tartály hajó Washington- okt 4. (Búd. Tud.) A panamai lobogó alatt Kovászáéból a Fokvárosba tartó ,,Wright" nevű amerikai tartályhajót egy, ten geralttjáré rfsiillvesztertte. Negyvenegy ame­rikai utas is volt a íadélzotén, akik közül 18-at egy másik hajóra vettek fel. A többi eltűnt.. Hull külügyminiszter szerint a támadó tengeralattjáró népiét nemzetiségi! volt. A reptilőnap műsora 1. Csőri és: 15 perc Tücsök: Szöca Ferenc. Pilis: Hye György. 2 Gépvontatás és vitorláié mürepülés: 15 perc HA—RAA R. W. D.: Jenik Győző. Goevier: Gazdag Gyula. HA—RIS . B. L.: Tasnády László. M 22.: Bolmann Bfla. HA—NAG Gerle: Föplházy Antal. M 22.: Nagy Koméi. 3. Motoros kötéléi» repülés: 15 perc HA—NAD KI. 25.: gróf Zichy Nándor. HA—NNI Ki. 25. Kőszeghy Gyula. HA—MAR Ki. 25.: Nagy Tibor. B. Ü. Jungm: Cztrmay Zoltán HMNRA, gépe. B. tí. Jungm: Kováé» Sándor HMNRA. gépe, B, Ü. Jungm: Pintér Jöeaeí HMNRA. gépe. 4. Motoros mürepülés: 15 perc HA—NAI Kl. S5.: Tenlk Győző. HA—LBM B, tí, Jungm: Pintér Tóaaaí HA—NAK M. 25.: Tasnády László. HA—NAF B. Ü. Jungm: Kovács Sándor. HA—NAI Ki. 36.: Majoros János 5. Ballon vadászat: 10 perc HA—NAK M. 26.: Vadas László. HA—NAI Ki. 36.; Jenik Győző. HA—NAF B. Ü. Jungm: Kovács Sándor. 6. Vadászkötelék mürepülés: 10 perc Kolozsvárrá résztvevői Gróf Teleki Béla ai Erdélyi Párt r!!«^áí?f6! tájékoztatta a maros» forda-v rmegyei párt vezetőséget Hagovezefle gépén megérkezett littay Andrásné, a honvéde'irT: miniszter helyettesének felesége is — Filótás Lili, o népszerű rádióbemondónő o vitorlázók között Kolozsvár, akt.. 4. Szombatom délután re­mek látványosságban volt részük azoknak, akik a .sZamosfalvi repülőtéren vagy annak közelében voltak. A délutáni érákban egy­másután. érkeztek gépeikkel azok a sportre­pülők, akik a. vasárnapi repülői inin épségén résztvesznek. A különböző szinü kecses, kar- csu testű vitorlázógépeket motoros gépek vontattak a levegőben, ma.jó\ egymásután értek tt földre. Szombat estig majd minden részt­vevő megérkezett és még ma délelőtt. is töb­ben érkeznek meg. Kolozsvárom tartózkodik már Antal Lajos főmérnök, Tdt.fi Géza, f ómeteorológus., Jenik Győző, dr- Gazdag Gyula, FöláMzy Antal, ( ■ ( OSZTÁLY mSJEGYÉT rendeljen az ismert szerencséi Suehlár Bs»m!*I»á*-r«~ Budapest ÜHöl-nf 6 (a Kálvin-témét) NAGY szám választék NAGY nyerési esély! Előzékeny lebonyolítás! Azonnali nyeremény- kifizetés 1 Rendelés levelezőlapon, v. telefonon 132-293 ) ■ ) Nagy Kornél, Tariska Feren/r, Király István, gráf Széchenyi, Taszaló. Walter Tibor dx, litvámffy László dr, a MAIDÉRT igazgatója, Majthényi Márton Jakab Zoltán, h arago József, Antal Lajos, Szűcs Dénes, Kovács Sándor és felesége Filótás Lily a népszerű, rádióbemoodónő, aki egyúttal szenvedélyes vi­torlázórepülő is Hawbalkd Géza, Alemmann Gusztáv Kovács Aladár, Csatán Lajos, Réíhy József, Pintér József, Légrády László dr„ Raczkő Lajos, gróf Zichy Nándor, HüM Kiimér, Bezzeg László Csepreghy őrnagy. Szirmai/ Zoltán százados. Megérkezett ezen­kívül a műegyetemi hallgatók sportegyesüle- tének egy csoportja, is. Itt írjuk meg, hogy magavezette gépen a® ünnepségre érkezett, vitéz IMoaj Andrásné. a honvédelmi miniszter helyettesének félesége is. A. magas vendéget Lörivczy Zoltán, a ko­lozsvári cearkészrepülők elnökié és Tulogdy Janóé Jr. református gimnáziumi tanár fo­gadták. A kolozevár: Széchenyi emiék-repulönap irán- egyébként óriási az érdeklődés. Már szombaton délután az érdeklődők hatalmas se­rege tarkáUott a szamosfalvi repülőtéren, hagy a gépek érkezésekor egy kis ,Ízelítőt“ kapjon. Feistes látvány volt, amikor az Marosvásárhely, október 4. Az Erdélyi Párt marostordamegyei és marosvásárhelyi tagozatának elnöki tanácsa október 2-ikán, csütörtökön Marosvásárhelyen ülést tartott, amelyen a pártközpont részéről gróf Teleki Béla elnök és Pál' György dr. főtitkár vet­tek részt. Az országos elnök behatóan tájé_ koztatta a, vármegyei vezetőséget az Erdélyi Párt elnökségének a felekezeti iskolák, lel­készig kongnák, szórvány-ügyek és munkás­kérdések elintézésére tett lépéseiről, amelye­ket az ülés helyesléssel és megelégedéssel vett tudomásul. A gróf Thold .lagt Mihály elha_ lálozásával megürült elnöki szék betöltését az oki éber hó folyamán tartandó intézőbi­zottság; ülésre tűzték ki. Ezután az országos elnök a marostorda­megyei lelkészeknek adott felviláárusításokat ugyanezekről a kérdésekről. A lelkészek kö­szönésükét fejezték ki at Erdélyi Párt jóin. dulatu fáradozásaiért. Itt. említjük meg, hogy Kiss Kálmán or­szággyűlési képviselő a 7 udvarhelymegyei etédi református knlturház termében össze­gyűlt helyi és vidéki közönség jeleiüétében ugyancsak tájékoztatót adott az Erdélyi Párt munkájáról. Ismertette az Erdélyi Pírt megalakulásának körülményeit, majd beszá­molt az erdélyi képviselők parlamenti tevé­kenységéről. Ismertette azokat az intézkedé. seket, melyeket az Erdélyi Párt közbenjárá­sára foganatosítottak. Ezek között Erdély valamennyi létfontosságú kérdése szerepelt. Udvarhely vármegye gazdasági kérdéseinek tárgyalása során Kiss Kálmán megállapítot­ta, hogy a megyei állattenyésztés fejlesztése érdekében sürgősem, szükség vám, a kaszálók és legelők rendbéhozására. A kisgazda társa­dalomnak szakoktatásra van szüksége, még­pedig téli gazdasági tanfolyamok utján. Bejelentette továbbá, hogy a hadikárok meg. szüntetése érdekében megtörténték a lépések. Bejelentette, hogy a telepítések kérdésében Ígéretet kapott az Erdélyi Párt.: a sűrűn lakott szegény vidékekről mintegy 40—SO családot már a■ közeljövőben áttelepítenének, elsősorban az öt, vagy ennél több gyermekes családokat. Türelemre és méltányosságra in­tette a gazdákat, ak'k közül nébányan túl­zott és rendszertelen kívánságokkal megnehe­zítik a gazdasági felügyelőség és az EMGE munkáját.-— Háborús időket éviink, — mondotta - a rrtM rendkívüli körülméw/ele között min­denkinek vállalnia kell a helyzetadta nehéz_ gégéket, vállalnia kell az áldozatot, mert így kívánja ezt a nemzeti érdek, A közállapotok egészséges fejlődése rajtunk <Ml. Tegye fele­lőssé mindenki a lelkiismeretét s akkor kérdéseink megoldódnak anélkül, hogy abból közösségünknek komoly következményekkel járó vesztesége lenne" A beszámoló után Szakács Zoltán megyei tagozati főtitkár a közellátási helyzettel kap­csolatban mondott megnyugtató szavakat. I lamtfő elmondandó beszédérnék, mert. általá­nos vélemény szerint hossza idó után elő­ször fogja egész pontosan meghatározni Tö­rökország külpolitikáját. Romlott a fapán-amerihai viszony RÓMA, október 4. (MTI) Lap jelentések .szerint Hull külügyminiszter Roosevelt el­nök előtt, kijelentette, hogy az Egyesült Ál­I lamok és Japán viszonya rosszabbodott és majdnem lehetetlen a két ország között lét­rehozni megegyezést. Roosevelt óhaja: a kereskedelmi hajók feifeavverzése igyik vontatógép vitorlázógépeket vontatott, & magasban. A gépekben a kolozsvári cser­kesz-vitorlázók ültek ezúttal szálltak fel elő­I szőr vontatással, kétüléses vitorlázó gépe». Alább közöljük egyébként a délután S óra­kor kezdődő repüíőünnepség teljes műsorát:

Next

/
Oldalképek
Tartalom