Keleti Ujság, 1941. július (24. évfolyam, 147-173. szám)

1941-07-24 / 167. szám

M&emrt ETrsjía 19 4 1. J li L 1 U S 24 meg, azonnftl Har eb" bocsátkozott a szovjet erőkkel, két szovjet gyalogezredet rövid idő alatt megsemmisített, a páncélos erőkei! pedig visszaszorította és a legrövidebb idő alatt csaknem saját veszteség nélkül 44 szovjet páncélost pusztított él. A németek a Zsitomirtól északkeletre julius 21-én több bolşevica hadosz­tály körülzárt maradványait megsemmisítették. A szovjet ezen a szakaszon több, mint 4000 halottat vesztett. Igen sok bolsevista sebesülten vagy sértetle­nül német hadifogságba került. Egy másik helyen tisztogatás során a németek 18 különböző szovjet hadosztályhoz tartozó sok foglyot ejtettek. Húsz páncé­lost ós 30 ágyút megsemmisítettek, illetve zsákmányoltak. (MTI.) íven történnek-e újabb lépések, Roosevelt így válaszolt: Lehetséges. Az Egyesült Államok magatartásával kap­csolatban nagy fontossága van Carmona por­tugál államelnök Azor! szigetekre tett utjá­nak. Rámái politikai körökben hangoztatják, hogy az utazásnak a mostani körülmények között nagy jelentősége van. Jelképes figyei­Ax Anglia elleni Harc mezíetés arra, hogy Portugália szembehelyez­kedik azzal a törekvéssel, melynek révén bármely idegen katonai erő meg akarná vetni a lábát Portugália atlanti birtokain. Amerikában tovább tartanak a hajólefogla­lások. Az Egyesült Államok kormánya az Associated Press jelentése szei-tnt két lefog­lalt olasz teherhajót vett birtokába. LHvSnov „fontos diplomáciai megbízatása“ A szovjet Litvinovot küldi most Londonba „fontos diplomáciai megbí­zatással". Állítólag az a feladata, hogy az angol diplomácia révén a szovjet­unió és az Egyesült Államok között fo­kozott mértékű együttműködést léte- * sitsen. Lltvinornak azonban sietnie kell, mivel — tekintettel a keleti had­műveletek iramára — nemsokára már nem igen lesz mögötte megfelelő erőt képviselő szovjet kormány. A Szovjet bandaharcokra késből A német sajté hosszasan foglalkozik Sztá­lin nemzetvédelmi biztossá való kinevezésé­vel. A lapok egyöntetűen megállapítják, hogy a Szovjetunióban a sorozatos katonai kudarcok jelentős kihatással vannak és az ország bizalma megrendült a vezetők iránt. A Völkischer Beobachter idézi a Pravda legutóbb megjelent számának vezércikkét, amely igy szól: „Sztálin vezetésével meg fogjuk semmisí­teni az ellenséget.. A szovjet hadsereg har­cosai, a szovjet hadiflotta, ai népőrség és az orosz intelligencia szivében uj eró' és kedv lobban lángra". Ez utóbbi mondat — állapítja meg a Völ­kischer Beobachter — sok tekintetben érde­kes. Rámutat arra, hogy a bolsevista töme­gek elvesztették a győzelembe vetett hitü­ket, a hadsereget összetartó erőt képviselő tábornokok és hadvezetők sorra megbuktak s Sztálin kinevezésével már csak a lankadó fanatizmusra akarnak hatni. A népőrségre való hivatkozás pedig — Írja a lap — meg­erősíti azt a feltevést, hogy a Szovjetunió bandaharcba akar keveredni. Végül, ha ezovjetorosz intelligencia említéséről hal. lünk, mindjárt kételkedve kell megkérdez, niink: miért e ritka jelenség. Hiszen eddi- gelé az orosz intelligenciát a GPU listáján hiába keresték, — fejezi be cikkét a Völ­kischer Beobachter. Megérkeztek a harctérre a horvát önkéntesek A kommunizmus megsemisitéséért hurcoló európai nemzetek közé legújabban felsora­koztak a horvát különítmények is. Az első horvát tengcrészönkénlcs-különitmények ked­dtől érkeztek meg rendeltetési hegükre is már he is rendezkedtek hadműveleti területükön. Amint a Délkeleti Hírszolgálat jelenti. Go­ring tábornagy kedden főhadiszállásán fo­gadta Kvaternik tábornok, horvát helyettes ál'lamvezetőt. Japä«9?-francia tárgyalások Indokina nmében A német birodalmi főváros politikai köreiben úgy hidják, hogy .Japán bizonyos, francia Indokinára vonatkozó brit tervekről szerzett tudomást, Megvannak győződve ezekben a körökben arról, hogy Japánnak eltökélt szándéka a tervek minden eszközzel való megakadályozása- Utalnak a német fővárosban a francia sajtóhangokra is, amelyekből felismerhető Franciaor­szágnak az a szándéka, hogy megvéd: Indokína sértetlenségét. Német rész­ről lehetségesnek tartják, hogy Japán és a francia kormány ezzel az üggyel kapcsolatban felvették az érintkezést Zürichi politikai körökben is amerikai és angol értesülések alapján egy­re Inkább az a vélemény alakni ki.hogy Indokina irányában készül eré­lyes lépésekre a japán kormány. A japán tar ti okosok behívása egyre tart- Mandzsukéban beszüntették a személy szállítási forgalmat. A japán sajtó erős hangon ir az indokínai kérdésekről. A japán készülődés természetesen egyáltalában nem kedvez Szovjet- oroszország helyzetének sem. Most, amikor a német és szövetséges hadsere­gekkel szemben volna szüksége minden erejére, kénytelen nagy erőket tar­tani a távol Keleten. Zürichbe érkezett hírek szerint a mandzsnkoui szibériai határon hatvan szovjet hadosztály áll,közöttük több gépesített alakulat. A szovjet légi haderő egy részét is itt vonták össze. Amerika a hăbaru utáni idők megszervezésén tanreng Az Egyesült Államokban már a háború utáni idők megszervezésén gondolkoznak, noha nem valószínű, hogy a jövő kialakulá­sában, legalábbis ami az európai, ázsiai és afrikai élettereket, illeti, sok beleszólása lenne az Egyesült Államok politikusainak. Sumner Welles helyettes külügyminiszter tartott egy beszédet erről a kérdésről. Vé­leménye azért érdekes, mert annak egyik pontja kétségtelenül az angol birodalom egyeduralmi politikája ellen irányul. Welles kijelentette, hogy szilárdan meg van győződve két dologról: 1. A támadó fegyverek eltávolítása és a védelmi fegyverek, valamint az ilyen fegy­verkezés előállítására vonatkozó előzetes korlátozások, illetve csökkentés csupán szi­gorú nemzetközi felügyelet és ellenőrzés se­gítségével lehetséges. Ilyen gyakorlatilag hai- tékony ellenőrzés nélkül soha sem valósulhat meg a tényleges leszerelés. 2. Semmilyen béke, amelyet a jövőben kötnének, nem volna szilárd és tartós, ha nem alapulna — amint az igazságos és jogos — valamennyi népnek egyenlő gazdasági jó­létre vonatkozó természetes jogán. Welles sző szerint igy folytatta: „Mind­addig, amig bármelyik nép, vagy bármelyik kormány egymaga tartja kezében a tenné- szetes anyagforrásokat és nyersanyagokat, amelyekre minden népnek szüksége van, nem lehetséges az igazságosságon és békén alapuló világrend. (MTI) Spanyol és podugál ferftVíelt megszállásai fewezi az USA Az Egyesült Államok közelebbi terveiről újabb hirek érkeznek. A newyorki lapok érte­sülései szerint Roosevelt lzjand megszállásá­hoz hasonló rajtaütést készít elő. Ezt a hirt megerősítik Sumner Welles helyettes külügy­miniszter kijelentései. Sumner Welles azt hangoztatta, .hogy a tengely megszállni készül spanyol és portugál területeket. Nyilvánvaló, hogy ezzel a kijelentéssel csak indokolni akarta a tervezett amerikai tépéseket. A Fe­hér Házban sürü megbeszélések folynak. Roosevelt George szenátorral, a külügymi­nisztérium szenátusi bizottságának elnökéve] tárgyalt. A megfigyelőknek az az egyhangú véleményük, lehetséges, hogy a közel jövő­ben amerikai csapatok szálúinak meg atlanti- óceáni portugál; birtokokat. Hivatalos részről egyelőre cáfolják Ameri­ka ilyen terveit. George szenátor az újságírók előtt kijelentette, hogy az elnökkel folytatott megbeszélésén nem volt szó az Egyesült Álla­mok kormányának uj külpolitikai lépéseiről Az elnök bizalmasan tájékoztatta a bizottsá­got a kialakult uj világhelyzetről, de semmi sem mutatott arra. hogy a kormány bármi­féle akcióra készülne. A maga részéről nem tudná megmondani, hogy ebben a tekintetben mit tehetne Amerika. Roosevelt egyébként a tanácskozás befeje­zése után azt közölte az újságírókkal, hogy több törvényt tanulmányoztak, ezeket azor ban ném fogják módosítani. így nem fogják módosítani a semlegesség! térvényt sem. Ar­ra a kérdésre, hogy a fekete listák tekinteté­A brit szigeteket újból súlyos német légi támadás érte. Szerdára virradó éjjel a Hum» ber-torkolatnál levő berendezéseket, délan­gliai kikötőket és több repülőteret rongáltak meg a német bombák. Napközben a német vadászok és a légelháritó ütegek a csatorna partja közelében 11, a tengerészeti tüzérség és az őrbajók pedig négy angol repülőgépet lőttek le. Az angol barei gépek szerdára virradó éjjel Délnyngatnémetországban több belyan hatás nélkül dobtak le néhány rob­banó és snniitó bombát Északafrikában a tobruki arcvonalon erős tüzérségi tevékenység volt. Az erődítmény légvédelmi ütegállásait német repülők bom­bázták. A solumi szakaszon olasz repülők az ellenség gépesített jármüveit és katonai táborait támadták meg. Keddre virradó éjjel német repülők a Szuezi csatorna közelében fekvő El Oabrit repülőterét bombázták és több tüzet okoz­tak. Bombázták Port Saidot is. Hárem na­gyobb tűz mutatta a bombázás eredményét. Befejearőcfiotf a t»o**?:s»r áJlanref»»fsak olaszországi látogatása A bolgár államférfiak olaszországi látoga­tása befejeződött. Szerdán délelőtt elhagyták az olasz fővárost. Kedden este a római bol- j gár követ adott estebédet tiszteletükre. Az estebéden megjelent Ciano gróf olasz külügy­miniszter, a fascista párt főtitkára, Fáséin ári és Pavclini miniszterek, Cavailero tábornok, r vezérkar főnöke, Cristano Ortis és Rosso miniszterelnökségi államtitkárok, Butti nagy­követ, a királyi olasz akadémia több tagja, az olasz külügyminisztérium számos tagja, Anfitso követ, Russo kalábriai herceg, ilíte- gistreeto gróf, a szófiai ólasz követ ós más előkelő személyiségek. Az estebéd során, szí­vélyes társalgás fejlődött ki. (MTI.) Szerdán délelőtt Borgheze herceg, Róma kormányzójának társaságában a bolgár mi­niszterelnök és a külügyminiszter megtekin­tették Róma nevezetességeit. Ezután az ostiai páyandvarra hajtattak, ahol búcsúztatásokra megjelent Ciano gróf külügyminiszter, Rosso miniszterelnökségi államtitkár, a háromhatal­mi egyezmény államainak diplomáciai képvi­selői és más előkelőségek. A bolgár vendégek szívélyes búcsút vettek és a különvonat ez­után kigördült a pályaudvarról. Megjelent a közjóléti szövetkezetek működését szabályozó rendelet Budapest, julius 23. (MTI) A közjóléti szövetkezetek alapszabályainak mintáját most adta ki a földművelésügyi miniszterrel egyet­értésben a belügyminiszter. Az ezt közzé­tevő rendelet fordulópontot jelent a magyar szociálpolitikában, mert lehetőség nyílik mind azoknak a gazdasági feladatoknak a megvaló­sítására, amelyeket az eddigi kormányzati in­tézkedések szociális. vonalon már intézménye­sen biztosítottak. Újítás az alapszabálymintában, hogy a szövetkezet működését olyan személyekre is kiterjeszti, akik megélhetésük veszélyeztetése nélkül még üzletrészt sotn tudnak jegyeztetni és igy a szövetkezetnek sem hídnak tagjai tenni; természetesen csak akkor, ha az ille­tők á tagság megszerzéséhez szükséges egyéb feltételeknek megfelelnek A közjóléti szövetkezet elnöke a következő évre iizlettervet készit, amelyet a gazdasági felügyelőség utján bemutat az (Országos Szo­ciálpolitikai Tanácsnak és a földművelésügyi miniszternek is. Ez már előre biztosítja az összes érdekelt hatóságok és szervek együtt­működését.. A szövetkezét és egyben az igaz­gatóság elnöke az alispán, illetőleg a polgár- mester, a felügyelőbizottság élén a főispán áll. Az igazgatóságnak tagjai hivatalból a földművelésügyi miniszter felügyelete alatt álló és a szövetkezet területén működő hiva­talos intézetek és intézmények vezetői közül a földművelésügyi miniszter által erre kije­lölt személy és az illetékes gazdasági felügye­lőség vezetője \ Rlwgyar VSrf»s-Keres*l Egy!el fethirása A Vörös-Kereszt Egylet újabb házi beteg- ápolási tanfolyamot indít, ami az önkéntes ápolónői kiképzés alapja. A betegápoláson kí­vül minden karitatív munkában szükségünk vau a kolozsvári magyar asszonyok és leá­nyok segítségére. Kellő számú jelentkező esetén a tajifoiva- mot augusztus elsején megkezdjük. Jelent­kezni Szab^ Károly-utea 0. sz. alatt (Göritg- templcm-u. melletti délután 4—6-ig lehet JÓ Ă RU lítS JÓ HIRDETÉS ALJ JA A JÓ ÜZLETMENETNEK Igen figyelemremélté az alapszabálymin­tában lerögzített az a rendelkezés, am elv sze­rint a házépítésre adott kölcsönből, illetve a juttatott ingatlan vételárából az egy éven felöli, de 1.8, évét be nem töltött negyedik és minden további gyermek után tiz-tiz szá­zalékot el kell engedni. Az elengedett összeg azonban a tartozás 70 százalékát meg nem haladhatja. Ha figyelembe vesszük azt is, hogy az összes juttatások kamatmentesen tör_ télinek, továbbá, hogy ingatlan juttatása ese­tén 60, ingóságok juttatása esetén pedig húsz félévi törlesztés is engedélyezhető, megálla­píthatjuk, hogy ez az intézményes támogatás (megsegítés) igazán túlmegy az Ígérgetéseken és olyan komoly lehetőségeikét biztosit, ame­lyek a magyar szociálpolitikában eddig isme­retlenek voltak. Természetesen juttatásban (gazdasági megsegítésben) csak a leggondo­sabb környezet,tanulmányozás után részesíthe­tők a közjóléti szövetkezetek utján is az arra valóban rászorulók, megélhetésükben veszé­lyeztetett sokgyermekes családok, amelyek idővel a nemzeti társadalom értékes sejtjeivé válhatnak. Ha tudjuk, hogy már eddig ^is szép számmal működtek korábbi közjóléti szövetkezetek, előreláthatólag a most megje­lent alapszahályminta után körülbelüli SO—90 uj közjóléti szövetkezet megalakulása vár­ható. Ez azért különös jelentőségű, meri a nemzeti társadalom olya-n rétégéit kapcsolja be a gazdasági élet vérkeringésébe, amely rétegek eddig abban egyá'talán nem vehettek részt. I — ELSÖTÉTÍTÉS kezdete, a I magán világítás (lakóházak és «jjyéb l épületek, valamint jármüvek) elsöté­títését julius 24-én, csütörtökön 20 óra 30 perckor kell végrehajtani és az jú­lius 2,Vén hajnali 4 óra 10 percig: tart. — Fiatal tulkokat hajtottuk «1 Ismeretlen tettesek egy legelőről. A bánffyhunyadi csend őrség értesítette a kolozsvári rendőrkapitány­ságot. hogy Péntek István kőröstől gazdál­kodó két tulkát ismeretlen tettes elhajtotta a legelőről A csendörségl vizsgálat szerint a tulkokat Kolozsvár felé irányították. A ko­lozsvári rendőrkapitányság megindította a szokatlan lopási ügyben a nyomozást slóVUt STUDIUM KÖHYVESeOliT Bpesf, IV. Kecskeméti-u. 8 FELVILrAaOSITfíSOKKflli KÉSZSÉGGEL SZOLGfUt!

Next

/
Oldalképek
Tartalom