Keleti Ujság, 1941. június (24. évfolyam, 124-146. szám)
1941-06-14 / 133. szám
194 1. JULIUS 14 Húszon o Iezer főnyi IilToiereg veil részt az első szabad kolozsvári Űrnapján Kotawnr, jtrótó 18. Kolozsvár katolikus- wga aiwoellemiilt lélekkel ünnepelte meg a fekaabacMás utáni első Űrnapját. A román megszállás alatt a hatóságok nem engedték meg. hogy a magyar katolikusok a hétközbe - «60 Űrnapját megünnepeljék, csak vasárnap tarthatták meg a szokásos köimenetet is. Es az első eset két évtized óta, hogy Űrnapját. — Űrnapján ünnepelhetnék meg. Délelőtt a főtéri Szent. Mihály templomban az ünnepi szent misét fényes papi segédlettel Veres Ernő püspöki vikárius, plébános mondottá. Szentmise után folyt le a körmenet, amelyen a kedvezőtlen időjárás ellenére, körülbelül 25 000 főnyi liivösereg vett reszt. A gyönyöiii könnenetet a Kolpíne neeetew nyitotta meg, n*a$l eymilwm haladtak a különböző egyházi és társadalmi egyesületek, katolikus tanintézetek növendékei, a Szentséget, baldachin alatt, Veress Ernő püspöki vikárius vitte, a papság és szerzetesrendek kíséretében. A Szentség után haladtak a hatóságok vezetői:: Inczé. dy.Joksman Ödön dr. főispán, dalnoki Gaal Elemér alispán. Keledy Tibor dr. polgármester, Schweitzer István altábornagy, hadseregparancsnok, Szent györgyvári Stirling Eászló altábornagy, hadtestparancsnok, Hol- lóssy-Kuthy Lajos dr. rendőrfőkapitányhelyettes és sokan mások. A hatalmas menetet a különböző testületek csoportjai zár- iá1 A könnenetben résztvevő hivősereg sorában számos közéleti és katonai előkelőség is megjelent. Képünk hátterében: Inczédy-Jóksman Ödön dr. főispán, dálnoki Gaal Elemér alispán, Schweitzer István altábornagy, hadseregparancsnok. Szentgyörgyvári Stirling László altábornagy, hadtestparancsnok és Keledy Tibor dr. polgármester ('Fotofilm felv.) A MARTÂNUM NÖVENDÉKEI a hatalmas körmenetben. (Fotofilm Mv.) Tovább folytatta a Ház a közellátás érdekeit veszélyeztető cselekmények büntetéséről szóló javaslat tárgyalását Vita nallcQI elfogadták a miniszterelnöknek a kivételes hatalom további meghosszabbítására vonatkozó előterjesztését Budapest, junius 13. (MTI.) A képviselőház mintegy hatheti szünet után pénteken ismét megkezdte törvényhozói munkáját. Taenádi Nagy András elnök ti« óra után nyitotta meg az ülést. Vitéz Zorinváry Sziláid, a mentelmi bizottság előadója a .bizottság egyes jelentéseit ismertette. A Ház a bizottság javaslatára úgy határozott, hogy Ma- tolcsy Temnást a Ház március 27-ikén tanúsított, a Ház méltóságát sértő magatartása miatt ünnepélyes megkövetésre kötokeai. A Ház ezután vita nélkül elfogadta a miniszterelnöknek a kivételes hatalom további négy hónapra váló mieghosszabbitdsána vonatkozó előterjesztését, A napirend következő pontja a kozellátás érdekeit veswáyeztető cselekmények büntetéséről »óló jaoastot leáyfaiótegos tárgyalása volt. Festetlek Domokos gróf azt fejtegette, hogy a javaslat sürgős ős fontos. Az ügy nem olyan, hogy a közellátási miniszter úgy oldja meg, hogy mindenki egyformán meg legyen vele elégedve. Mindenesetre gondoskodni kell a bürokratikus kinövések kiküszöböléséről. Örömmel állapítja meg, fogy a kormány közbelépése révén a zsidó hatalmasságok kezdenek eltűnni a közélet porondjáról. Szükségesnek tartja azonban, hogy helyükre olyan keresztény szakemberek kerüljenek, akik a közösség érdekeit akarják szolgáimé, A továbbiakban a vásárlási könyvecskékkel kapcsolatos kifogásait tette szóvá, majd hangoztatta, hogy mindent el kell követni, hogy gazdasági életünk olyan helyzetbe kerüljön, hogy teljes erővel belekapcso- lódüa&emnk az újjáépítésbe. Erőteljes intézkedéseket sürget a közel látás terén, A java#hogy » törvény -hatáiyíjalépésoiiel: napját á kormány rendelettel állapítsa meg. Más fel - hatafanazás ezért a gazdasági irányításra, a készletekkel való gazdálkodásit! vagy az áruforgalom szabályozására nincsen benne. Elismeri, hagy a javadat konstrukciója jogi szempontból nem teljesen eszményi, mert- az ideális szabályozás az volna, hogy ha a tény- álladékot mind szabatosan •meghatározhatnánk. A javaslatra azonban feltétlenül szükség van most, amikor a háborús viszonyok által korlátozott gazdasági helyzetben a közellátás érdekét meg kell védeni és sok olyan dolog felmerülhet, amelyet ma nem is látunk előre, már pedig előre nem látott büntetendő cselekmények büntetésére nem lehet minden esetben egy-egy törvény javaslat lal a Ház elé állni. Most má« jogi konstrukciót nem Hintett, hozni és egyébként az ilyen konstrukció vem teljesen uj .a magyar törvényalkotásban, Két hasonló törvényt hoztak már régebben. Az igazsá.gügyminiszter a továbbiakban kimerítően vázolta az egyes részletkérdéseket, rámutatva arra, hogy a részletes vita során hajlandó olyan szövegváltoztatásba lvdceurnni, amely a javaslat félreérthetését teljesen kizárja. A miniszter felszólalása után folytatták s javaslat vitáját. Tóth János nyilagfceres.ti es képviselő nem fogadta el a javaslatot. ,ato* elfogadja. Nagy László (Tmrédv-párti) azt hiszi, hogy a javaslat nem viszi előbbre a termelést es nem tudja megszüntetni a kozellátás terén jelentkező zavarokat, E helyett a gazdasági miniszternek a forgalmat szabályozó és a termelést irányitó javaslatot kellett volna előterjesztenie. A továbbiakban a javaslat egyes bekezdéseit birálta és ezzel kapcsolatban a közösségi szellem fokozottabb érvényesítését követelte. A javaslatot nem fogadja el. Ficibel Mihály azt fejtegette, hogy n liberális gazdálkodásban a közösségérzet hiány- :utt. A javaslatot elfogadja. Malolcsy Mátyá- hangoztatta, hogy elsősorban a gazdasági élet fokozott irányítására és megszervezésére van szükség. Azt állította, hogy a kormánynak nem sikerült a termelés színvonalát emelnie, ellenkezőleg az csökkent. Erélyes rendszabályokat követelt a termelés g fokozására. Foglalkozott még a lisztellátás és a cipőellátás nehézségeivel és egyes kirívó visszásságokat tett szóvá. A javaslatot nem fogadja el. A* Erdélyi Párt nevében Ezután báró Braunecker Antal erdélyi képviselő szólalt fel. Megállapította, hogy a kormány- atyai szeretettel sietett az erdélyi lakosság megsegítésére, de nem sikerült minden nehézséget kiküszöbölnie. Megállapította, hogy Erdélyben nagyobb nehézségek vannak, mint az anyaországban, de hozzátette, hogv Erdély népe olyan fegyelmezetten viseli eze. Az élet minden vonalán érvényesíteni kelj a keresztény szellemet Ilovszky János sürgette a zsidókéiesnek a gazdasági vonalon való teljes felszámoli- sát. Kérte, hogy a Baross Szövetség számára biztosítsák a«zt a jogot, hogy az anyaggazdálkodási hivatalban a Baross Szövetség titkárai közvetlenül bepillantást nyerjenek az elosztásban. Kérte, hogy kizárólag kérész, tény kereskedőknek és iparosoknak adjanak áru*-. Szükség van a harmadik zsidótörvény meghozatalára, hogy a gazdasági élet minden vonalán végleg érvényesítsék a keresztény szelleme*. Kedden lesz a Ház legközelebbi ölé Tors Tibor alelnök ezután, az idő előrehaladott voltára való tekintettel a vitát félbeszakít otta. Javaslatára a Ház úgy határozott, hogy legközelebbi ülését junius 17-én, kedden délelőtt 10 órakor tartja és annak napirendjére kitűzik a közellátás érdekeit veszélyeztető cselekmények büntetéséről szóló törvényjavaslat folytatólagos tárgyalását, a gazdasági és hitelélet rendjének, továbbá az államháztartás egyensúlyának biz tositására alkotott 1931. évi XXVI. évi t. c.-ben a minisztériumnak adott ismét kiterjesztett felhatalmazás további meghosszabbítását, valamint, az 1931. évi XXVI. t. c, 7. paragrafusa értelmében a 36 tagú országos bizottság tagjainak felemeléséről szóló törvényjavaslat tárgyalását. Ezren és ezren látták, ezren és ezren akariák méq megnézni a ftud aicuUr cirnii elragadóan kedves, finom, mulattató magyar fi lm játékot. BRILLIÁNS SZEREPOSZTAS! az m Rlozgóban már csak három napié LgyttUII látható Ma, holnap holnapután két a nehézségeket, hogy példaképpen állhat az ország lakossága előtt. A román uralom idejében megfogadták, hogy minden meggróbálMást szívesen elviselnek. csakhogy felszabadulásukat elnyerjék. A tön ény javaslatra kitérve megáll lapított a. hogy' nem helyesli azt. hogy az első paragrafus szabotázs feltételezéséből indul ki. Meggyőződése, hogy ennek a feltételezése feleslegles, mert a magifar nép soha sem' volt hajlamos ilyen cselekményekre. Szóvá lette ezután <vz erdélyi közutak elhanyagoltságát és kérte, hogy mielőbb segítsenek ezen a helyzeten. Ölömmel üdvözölte a törvényjavaslatot, de a végrehajtás során máMányoeságlot kér. A: egész Erdélyi Párt nevében elfogadja a javaslatot. Radoosay igawágngymiim/Ter válasza Ezutáii Radocsay László iga/ságiigyminisz- ter szólalt fel. válaszolva az elhangzott jogi bírálatokra. A gazdasági természetű kérdésekre a választ a közellátási miniszter adja majd meg. Rámutatott arra. bogy a Ház minden tagja egyetért abban, bőgj' a közelilátás érdekeit veszélyeztető cselekmények vétségek vagy büntettek a magyar nemzeti közösség ellen. Az alapfel fogásban tehát meg volt az ossz,being és ez az alapgondolata az egész javaslatnak. Bizonyos rendelkezéseit a javaslatnak azonban tévesein fogták .fel az egyes felszólalók és tévesen magyarázták. Részletesen kifejtette, hogy a javaslat egyetlen fél- lMtehnaaéet ad a korma mywak, mégpedig azt, Negyvenhat év u án Országos tüzoltó-magy* gyűlés lesz Kolozsvárott Ötszáz vendég érkezik a kongresszusra Kolozsvár, junius 13. A magyar tűzoltó testületek országos központi szerve legutóbb Szombathelyen tartott ülésén — még 193®- ban — elhatározta, ogy legközelebbi nagygyűlését Kolozsvárott tartja. A felszabadulás folytán a határozatot végre lehet hajtani s így junius 26-án és 27.én Kolozsvárra seregük az ország tűzoltó társadalma, hogy megvitassa a magyar tuaojtó- ság korszerű kérdéseit. Az országos nagygyűlésre előreláthatólag 50(1 tröoltótiszt érkezik Kolozsvárra. A nagygyűlés után körutat tesznek Erdélyben As megtekintik az egyes városok tűzrendészen berendezéseit. , Mint érdekességet említjük meg( hogy S« lesz a második tüzoltónagygyülés KojozsvA. ron. Az első nagygyűlést — 46 évvel ezelőtt — 1895-ben rendezték meg. • A nagygyűlés alkalmával adják át egyébként a 79 éves Kolozsvári önkéntes Tűzoltó Testületnek az Országos Magyar Tűzoltói Szövetség díszes selyemzászlaját. Jó ÁRU ÉS JÓ HIRDETÉS ALAI'JA A JÓ ÜZLETMENETNEK \ é