Keleti Ujság, 1941. május (24. évfolyam, 98-123. szám)
1941-05-16 / 111. szám
194!. M A J U a lG Öiven lovas elindul... Többszőr megemlékezett már a magyar sajtó arról, hogy világszerte milyen nagy jelentőséget tulajdonítanak az ócskavas- és fémgyűjtésnek. Még a nyersanyagokban gazdag országokban is rendszeresítették a gyűjtést és a rendelkezésre álló korszerű propaganda eszközök igénybevételével mindent elkövetnek, hogy a közönséget az állandó gyűjtésre neveljék. Nálunk a Fémgyüjtő a vasnapokkal népszerüsi. rette a gyűjtést. Természetesen felhasználták nálunk is a gyűjtés sikere érdekében úgy a sajtót, mint a rádiót. Most azonban, hogy a visszacsatolt területeken is megindult a gyűjtési mozgalom, azt tapasztalta a Fémgyüjtő, hogy a hosszú ideig megszállás alatt levő területeken kevés a rádió és a hegyekbe ékelt falvakba az újságok is csak nagy késéssel érkeznek meg. Ezért elhatározta a Fémgyüjtő "központja. hogy Erdélyben ötven szerződtetett lovassal látja el a propagandát. Ők fogják kihordani az ismeretterjesztő ropiţatokat, felhívásokat, hirdetményeket és plakátokat. Az ötven lovas rövid tanfolyam után néhány nap múlva megkezdi működését — Kormányzó Urunkról, Hitlerről ég Mussoliniról neveztek el utcát a hazatért Szabadkán. Szabadkáról jelentik: Szabadka város legtzobb utcáját Hori by Miklós kor- mányidról nevezték el. Hitler vezérről ás Mussolini miniszterelnökről pedig egy.ogy teret neveztek el. — HALAIRA ÍTÉLTEK EGY JFEGYVERRKJTEGETÖ VAStiÁR DISTAT. Bukarestből jelentik: A hadbíróság tiltott fegyverviselés és gyilkosság! kísérlet cimén halálra ítélte Oologrea Nikoláj volt vasgárd isták aki többszöri felszólításra sem szolgáltatta be a jogtalanul tulajdonában tartott fegyvereket, (MIT.) Enyhe, bízfos h a s h o iló itZMn «fl», 42aim «fl», MsimMf* MuniB» — KIOSZTOTTÁK AZ AKADÉMIA .TV- TALMAIT. Budapestről jelentik: A Magyar Tudományos Akadémia nagyhetén ezerdán összes ülést tartottak és azon kiosztották a mult évben kiirt pályázatokra beérkezett pályamunkák jutalmait. A Tudományos Akadém'a nagj jutalmát Szinyei Ferenc kapta „Novella és regényirodai inunk a Bach korszakban" ciinü munkájáért, A Marciba, uy mell ék jutalmat Lika Károlynál» Ítélték a ,^Wag.var művészet 1800—isád-ig" című munkájáért, A Weis Iii lop jutalmat Bakit« Mihály kapta összes teljesítményeinek jutái, utazásául. A VVellevich Alfréd jutalmat Ge- revioh Tibor „Magyarország románkon emlékei" cimü müve nyelte ej, a Kőrössy flóra jutalmat Makkal Sándor „Mi Emyelek“ című regénye nyerte el. A MÁK Berzevlozy Albert jutalmát Mályus Elemér „A mag.var társadalom a Hunyadiak korában" cimü munkája kapta meg, A Kónyi Manó jutalmat Komis« Gyula „A magyar politika hősei" müve nyerte. Most osztották ki a könyvjutalmakat az egyetemi hallgatóknak. A kolozsvári egye. tóm hallgatói közül könyvjutalmait nyert Sándor Gábor elsőéves és Kárpáthy Emil negyedéves hallgató. Ezek a hallgatók az Akadémia egyenként tíz kötetes nyelvtudo. mányi, illetve történelmi könyvjutalmát kapták. A természettudományi könyvjutalmat a kolozsvári Sera István nyerte. * Figyelmeztetés. Sz- 3324/941. Tudomásunkra jutott adatokkal kapcsolatban felhívjuk a t. háztulajdonosok figyelmét arra, hogy a városi Vízmüvekkel őzömben fennálló tartozásaikat csakis az arcképes személyazonossági igazolvánnyal ellátott pénzbesaedők- uek, akiknek igazolványában erre való j jogossága is fel van tüntetve, vagy az , arcképes igazolvány számát is féltőn I tető külön igazolványuk van. fizessék * kj. Bárki jelentkeznék ilyen igazol- { vány nélkül,-azt a legközelebbi rendőr jj őrszemnek adják át. Kolozsvár thj. az- idr- varos .Vizanü-veí igazgatósása. | Temeta Sáiufar kft rijMrHe: EGV MALAC í. SZ6KBLYUDVARHEIY, május hó. A legutóbbi székelyudvarhelyi hetivé- sárnak hat kis malac volt a szenzációja. Ez a hat kis malac természetesen huncutság, ötletesség és kaland dolgában nyomába sem léphetett arm hires három fajtcstvérüknek, akik a mozi vásznán keltenek derűt és bámulatot. De azok, akik a malacot jobban szeretik ropogásra sült bőrrel és citrommal a szájában, mint menüettéivé, vagy har- monikázva a moziban, azok az udvarhelyi hat kis malac láttára elismerően bólintottak. És a hat kis malac meg is érdemelte ezt az elismerést: szép, kövér, tömött, dundi kis malacok voltak. 2. Egy tüskés bajuszu, megelégedett képű székely atyafi szedte ki őket a szekér saroglyájában levő, ,.fer slagból". Rövid idő alatt már a negyedik malac is egy nagysága vérvörös karmaiban visitózott. ,.Tudod szivem. — mondta a nagysága egy mellette álló hölgynek éppen jönnek Giziik Pestről.“ És akik bármily okból nem juthattak malachoz, őszintén irigykedtek Giziikre, akik éppen jönnek Pestről. 3. Az ötödik malacot minden indokolás nélkül egu vendéglős vette meg. Következett a hatodik ás utolsó malac. Egy pillanat s már az is az atyafi Ölében volt. mint egy kirakatban. De még mielőtt i'alaki árajánlatot tehetett volna, a kis malac kisiklott a gazdája kezei közül, lepottyant a földre és eltűnt. 4. Ezt, hogy eltűnt, tessék olyan értelemben venni, mint teszem: elnyelte a föld. Mert a kis malac sehol fellelhető nem volt. Nem volt na, érthetetlenül és titokzatosan eltűnt. És már úgyszólván az egész piac kereste, mikor felsikoltott az egyik kis széken üldögélő piaci árus asszony: jaj, valami mozog a szoknyám alatti... A rejtély megoldódott: a kis malac menekült oda. illetve alá. 5. Természetesen a gazdája nyomban előhúzta a rejtekhelyéről. De ezt a malacot már nem adta el. Akármennyit ígértek, csak a fejét rázta: — Nem eladó — mondta, — ebből nagy disznó lesz!... És megelégedett mosollyal vissza, dugta a kis malacot a ,,ferslagba". Az amerikai beavatkozási politika valódi oka Berlin, iftájui lő. („Europa Sondeidjeu&t“) Az amerikai hadfeiszareléá ipar a világháború ajaj* élte valódi araíiykorszaibáí. A had felszerelési gyárak részvényei hihetetlen módon eapelkcdtek, ugyiaujnyira, hogy a világháborús évek alatt, 21.000 amerikai vált milliomossá. A szövetségesek ajneiibai bevásárló központja naponta majdnem 10 millió dollárra vett árut. így 1914. augusztusától 1017. februárjáig 10,ö milliárd dollár értékű árumennyiség rakódott be az amerikai kikötőkben a szövetségéé országok számára. Miveil ezen amnykorszak továbbfolytat ágához ethfilványultek a kilátások a központi ha - tebnsk 1916. ári sorozatos győzelmei folytán, a hadiipari mágnások iaeg tettók mindéül, hogy Amerika is belépjen a bábomba, mi vei csak ebben az esetben találtak választ arra a kérdésre, hogy ki fogja fedezni a hitelre eszközölt hadi a n y agrectdel esek ©t. Morgan, a» ismert pénz. és hadiipari-mágnás már 1915-ben megindította nagyszabású propagandahadjáratái, melybe nem kevesebb, mint 12 befolyásos könyvkiadót és 197 napilapot vont be, raalyetk együttvéve szolgáltál? a céH, hogy meggyőzzék az amerikai népet arról, J*ogy okvetlen szükségessé vált Amerika belépése a szövetségesek oldalán. Ilanotaux, francia politika« & történész meg is irta a világháborúról irt könyvéber,, liogy a Morgan liíz egyik tagjával karöltve mar 1914-ben kidolgozták a tervet, miként kell majd? Amerikát belevonni a háborúba. A francia történész leönyvóbeu bevallja, hogy Fraaieiaország már 1914-hen iiajlaindó voit a nézeteikkel békét kötni, azonban u Morgan- ház embereinek sikerült a francia államférfiakat rábimiol: arra, hogy felhagyjanak béka., m unkájukkal. így Amerika 1917-beii végre be is lépett a háborúba, miáltal az amerikai hadiipar- már nem csak a szövetségeseknek végzett száll1 tl- soktót, hanem magának az amerikai hadseregnek jutattatott szállítmányokon is hatalmas összegeket keresett, A háború után közzétett- ár-tanulmányokból olvashatjuk, miként szórni! az amerikai kormány a hadiszállítások terén teljesen háttérbe a hadiiparral szemben. Egy háború után összegyűlt amerikai kongresszus alkalmával] megállapítást nyert, hogv aa amerikai kormány kény te km volt minder. egyes font puskaporért 49 centet fizetni, ugyanakkor, mikor annak előállítási költsége csak 36 cent volt. Mivel i-aak 1918-ban kereken 4000 nn'llió font puskaport állítottak elő az amerikai miműsiógy árak ban. elgondolhatjuk. mit kereshetett a-z amerikai hadiipar ezen az egyetlen cikken. A bevétellel természetesen egyenes arányban áll mindenkor a részvénytársaság, vagy tröszt által kifizetett mindenkori osztalék is. A Du Pont cég 1916rban már 100 izázaléko> osztalékot fizetett ki, — míg az linitod Stets« Steel Corporation az 19.17-es évre akkora nyereséget mutatott iá, mely sok millióval felülmúlta a részvénytőke nagyságát. A többi hadiipari vállalatok közül csak a Bethlehem Steel vállalatot említjük itt még meg, moly 1917-ben 200 százalékos osztalékkal lepte meg részvét!veseit. Azonban korántsem szabad arra gondolnunk, hogy ezek a mamut.jöyedelmek egy csapásra megszűntek a világháború végeztével, Ellenkezőleg. Mihelyt eljött az ellenszenves békekorszak, elkezdték busás áron vtssza- vásárolni a hasznavehetetlenné vált háborús hadianyagot, Hogy csak egy amerikai vizsgálati jelentest idézzünk; „Repülőgépeket, melyek az amerikai kormánynak annakidején 20 millió dollárba kerültek, a Curtiss—társaság 2,7 millió dollárért, azaz az eredeti előállítási ár 13 százalékával vásárolta csak | vissza. Ezer meg ezer amerikai repülő kényszerült, hagy újból megvásárolja teljes áron repülőgépjét a Curtiss társaságtól, ha egyáltalán használni akarták gépjeiket.“ A világháború tehát az amerikai hadiipar számára a nyereségek szakadatlan 'áncolatát jelentette. Igv nem kell egyáltalán csodálkoznunk azon, ha ugyanazon amerikai ipari és pénzügyi körök azon reménykednek, hogy az USA bevonása révén ugyanolyan busás hasznokat fognak majd ismét zsebrevágni és igy mindent megtesznek, hogy e céljukat a propaganda segítségével valóra is válthassák. — Meghalt id. Wertán Pál, a marosvá- sárbelyi pedagógusok nesztora. Tudósítónk jelenti: Marosvásárhely váios közéletének súlyos gyásza van: 82 éves korában meghalt id. Wertán Páll py. római katolikus főg'rm- náziumi tanár, a neves pedag&rus. aki 36 évas pedagógiai szolgálata alatt nemzedékeket nevelt- a társadalomnak. A köztisztelet-ben álló agg professzor temetése csütörtökön délután ment végbe a város társadalmának őszinte részvéte mellett. Halálát fia: Wertán Pál gépészmérnök s leánya: Wertán Ilona, igényé: Kozma Sára s kis unokái gyászolják. — Felhívás. Felhívják a vissza tárt Erdély, Bácska és Baranya területén élő volt osászái-i és királyi utász, ártasz, fényszóró, aknavető', kőzetfuró, stb. alakulatoknál a világháborúban szolgált bajtárs-aiat« hogy oLmüket Verő Nándorral (Budapest IV., Teréz körút 31.1 közöljék. JÓ ÁRU ÉS JÓ HIRDETÉS • ’' i \ a jó üzlktmenetn:::; ito**»*' mm STUDIUM KŐnVVESBOliT Bpest, ÍU. Kecskeméíi-tt 8 ........ — —— - ■ . — A svájci lapokat kitiltották a me* ne» saáUt Franciaország területéről. Vlohy- böl jelentik: A viehyi kormány megtiltotta a svájci lapoknak a meg nem szállt Franciaországba való behozatalát. A tilalom csütörtökről péntekre virradó lag lép életbe. A tilalom okáról nincs közlés. (MTI) — Horvátországiján a zsidók nem foglalkozhatnak kereskedelemmel. Zágrábból jelentik, hogy n zsidók in vábbi intézkedésig semmifölo kereskedelemmel nem foglalkozhatnak, nein adhatnak el, de nőm is vásárolhatnak ingó vagy ingatlan vagyontárgyakat. (MTI.) — Tizennégy embert mart mag Fogavas megyében egy veszett farkas. Bak Tödből jelentik: Foraras megyében egy veszett farkas a földeken dolgozó földművesek közül 14-et megmart. Három földműves állapota súlyos. A veszett farkas, aanelyet még nem sikerült elpusztítani, több szarvasmarhát is megmert. — Kiáradt az Olt Fogaras-mcgyé- ben. Bukavostből jelenük: Fogúra? megyében az Olt-folyó kilépett mod róhfíl és ekírasztott 5000 hold területet. Több község víz alá került. Nagyszebeni és Râmnicul Valóén között a vas úti forgalom az árviz miatt szünetel. A Büzen-patak színi ón kiöntött, A Bu- zeu és Gaiac között levő vasúti nályiáf annyira megrongálta, liogy itt kerülő utón közlekednék. (MTI.) * A Kolozsvárt Kerületi Kereskedelmi és Iparkamara tudomására hozza az érdekelteknek. hogy Kolozsvár thj. szab. kir város polgármestere a kolozsvári Horthy Miklős- utca 4100 m2 felületén az aszfaltburkolatnak átöntésére nyilvános versenytárgyalást hirdet. A megfelelően elkészített ajánlatokat a megrendelő hivatalnál (Városi Mérnöki Hivatal Kolozsvár) I. kér. Farkas-utca 4f sz. I. cm, 8. ajtó sz. ajatt 1941, év junius hő 3-án délelőtt 9—ló óra közötti időben kép benyújtani. A versenytárgyalási hirdetmény az érdeklődőknek kamaránk 9, sz. szobájában a hivatalos órák alatt betekintésre rendelkezésükre ájl, Kolozsvár, 1941 május 16, — VANEK MESTER MUNKÁBAN... Yanek József, a külföldön is előnyösen is- mertnevü budapesti festőművész és karikaturista, akinek Kolozsvárra érkezéséről már hirt adtunk, máris munkához látott s működését egész sereg pompásan meglátott, találó karikatúra jeüf». Vanek mester csütörtökön a MÁV üelctvesetőségéhee, majd a polgármesteri hivatalba látogatott el. Az utóbbi helyen nem kerülte él sorsát Keledy Tibor dr. polgármester som, akiről Vasu k mester szintén pompás karikatúrát készített. A kitűnő művész a „Keleti Újság“ szerkesztőségét is felkereste s látogatásának emlékét a szerkesztőség tagjairól boszorkányos gyorsasággal és remek karikirozó készséggel elkészített rajzok őrzik. Vanek mester, aki több, mint négy évtizede rajzol, még ma is bátran Jciállhatna gyorsasági versenyre. Két perc sem kell ahhoz, hogy a legjellegzetesebb és „legnehezebb“ arcokat minden sajátságukkal együtt papírra vesse. Külön értéke még a Vanek-karikatu- rálmak, hogy azok mind magukon viselik rajzolójuk derűs életszemléletét. __Súlyos vasúti szerencsétlenség történt Rabat közelében. Madridból jelentik: Marokkóban Rabat közelében vasúti szerencsétlenség történt. 4 ember meghalt, 4 pedig súlyosan megsebesült. (MIT.) — Jól megszervezett betörőbandát tét* ártalmatlanná a kolozsvári rendőrség. A koloíKvári rendőrség hosszas nyomozás után elfogta Enyedi István 29 éves és Bogács Imre 25 éves lakás és foglalkozá=nelküli menekülteket, akik kolozsvári tartózkodásuk óta, még szökésben levő társaikkal, betörtek dr. Felvinczi Takáes Zoltán egyetemi tanár, Zudor Jánosnó, Tirmaim József, Gráf: Anna, dr. Sanmand. Béla, dr. Matei Mik Lés ne és Termatnn József lakására. A bűnjelek jórésze megkerült* Értesítés. Budapest—Kassa—Ung- vár légijárat megnyitása. Szives tudomásvétel céljából közöljük, bogy 1361 számú Budapest—Kassa—ITngvár légi- járatunkat — az ideiglenes menetrend - ben el (érően — rnem f. é. május hó 15-én. hanem f. é. junius hó 1-én helyezzük üzemibe. — Titokzatos holttest a Tégláé utcában. Csütörtökön reggel a korai órákban a 48. szánnia telken halva találtak egy 50—60 év körüli, elnyűtt ruhája férfit. A környék lakói „Mó'zisi bácsi“ néven ismerték, de semmi közelebbit nem tudnak róla. A l endSrbég megindította a nyomozási. Holttestét • kórbonctani intézetbe szállított^, - —