Keleti Ujság, 1935. április (18. évfolyam, 76-98. szám)
1935-04-07 / 81. szám
bon, arra enged következtetni, Hogy Anglia rövidesen feladja a február 3-iki londoni egyezmény alapelveit. Aa „Echo de Paris" több mint elégedetlen Eden moszkvai, varsói és prágai utjának eredményeivel. Azt irja a lap, hogy Bemos bízik ugyan a francia-cseh-orosz szövetség komolyságában és eredményességében, de ennek a megoldásnak jelentőségét még a legvér mesebb reményű franciák sem becsülik tuL A strezai konferencia napirendje (London, április 5.) A „Morning Post“ azt írja, hogy a strezai háromhatalmi értekezleten a következő kérdések kerülnek megvitatásra: 1. A keleti egyezmény Németországgal, vagy Németország nélkül. 2. A dunai egyezmény Németországgal, vagy Németország nélkül. 3. A Népszövetség elé terjesztendő javaslat, mely elitéli Németország fegyverkezését és az általános német védkötelezettség elrendelését. 4. Kollektiv biztonsági rendszer létrehozása és hangoztatása annak, hogy a nagyhatalmak továbbra is szükségét látják a Népszövetség fenntartásának. Anglia aj javaslatai A lap szerint Anglia be fogja jelenteni az értekezleten, hogy nem hajlandó növelni Európával szemben való politikai kötelezettségeit és a légi Locarno megkötésétől is eltekint, miután ez csak arra szolgálna, hogy Németországot megvédje nyugaton, mig Berlin kelet felé szabad kezet akar biztosítani magának. 'A londoni egyezmény többi pontjai amúgy is teljes visszautasításra találtak Németország részéről. Anglia uj javaslatot terjeszt a konferencia elé, mely szerint bizonyos körzeti egyezmények volnának hivatottak a béke biztosítására. Lord Allan of Hurtwood. MacDonald miniszterelnök bizalmasa, a népszövetségi liga manchesteri gyűlésén kijelentette, hogy a nemzetközi helyzet szerinte igen biztató. Németország március 16-i lépésére háromféle válasz lehet. A nagyhatalmak vagy ragaszkodnak a szerződés betűjéhez, ami preventiv háborúra vezet, vagy szemet hunynak Németország magatartása előtt, aminek eredménye a fegyverkezési verseny volna, vagy pedig igyekeznek megérteni 'Németországot, ami a b^ke biztosításának lehetőségét uj és szilárdabb algpokra helyezi. Mindenki beláthatja, hogy egyedül ez a harmadik magatartás helyes s ezt csak azok ellenzik, akik bizonyos előítéletekhez ragaszkodva nem hajlandók a tények ismeretér« támaszkodni és úgy ítélni meg a helyzetet. (Moszkva, április 5.) A szovjet sajtó azt a hirt közli, hogy Litvinov meghívta Benes csehszlovák külügyminisztert Moszkvába. Benes elfogadta a meghívást, de & látogatás időpontjára nézve még nem történt döntés. Edén mégis megérkezett pénteken (Köln, április 5.) Megírtuk, hogy Eden fő- peesétőr repülőgépen, mellyel csütörtökön délután két órakor indult el Prágából London felé, viharzónába került Köln felett. Eden lord, akit a repülőgépben heves rosszullét fogott el. úgy határozott, hogy leszáll és Kölnben tölti az éjszakát. MacDonald miniszterelnök úgy határozott Eden kölni leszállásának hírére, hogy a péntekre tervezett minisztertanácsi ülést hétfőre halasztja el- Miután azonban Eden főpecsétőr pénteken reggel nyolc órakor folytatta útját és délben megérkezett az angol fővárosba, lehetséges, hogy a minisztertanács megtartására még pénteken, vagy szombaton sor kerül. Az angol minisztertanács ezen az ülésen fogja Eden moszkvai, varsói és prágai utjának jelentését egybevetni Simon külügyminiszter berlini látogatásának eredményeivel s azután dönt arról, hogy Anglia milyen indítványokkal menjen a strezai háromhatalmi konferenciára. A francia légi fegyverkezés hároméves terve (Paris, április 5,) A „Populaire“ jelenti, hogy Flamdin miniszterelnök a parlament 2 Kutnnjsm maam maami pénzügyi bizottságának ülésén bejelentette, hogy Franciaország ebben az évben nyolcszázmillió frankot, a jövő évben pedig egy milliárd frankot fordit a hadirepülés fejlesztésére. Franciaország légi erejének növelésére ötödf él milliárd frankra van szükség, mely ösz- szeget három évre osztják fel. 1920 óta Franciaország 134 milliárd frankot adott ki badi(Slghet, április 5.)'. Ä sighetl törvényszék tegnap Ítélkezett Timis Juon felett, aki az elmúlt év novemberében meggyilkolta feleségét. November 4-én történt, hogy Timis Juon borsai lakős, aki jómódú, szorgalmas gazda hírében állott, jelentkezett a csendőrségen és előadta, hogy felesége akivel már tiz óve él házasságban, ismeretlen okból öngyilkos lett, A csendőrségnek feltűnt az eset és rövid nyomozás után megállapította, hogy Timis Jnon fojtotta meg kötéllel feleségét, négy kisgyermek anyját. A feleséggyilkos gazda eleinte tagadta a gyilkosságot, de a börtön magánya, a borzalmas emlék és négy gyermekének árvasága hamarosan megtörte ‘ A törvényszék előtt Timis Juon így adta elő a szörnyű bűntett előzményeit és részleteit: — Régóta észrevettem, hogy feleségem nagyon is jó szívvel volt Danciu Vasile nevű sógorához, aki sokszor megfordult házamnál. Azt is észrevettem, hogy egyik-másik holmink eltűnik a háztól. Egy délután elmentem hazulról, de riíindjárt vissza is jöttem és lesbe állottam. Megfigyeltem, hogy feleségem este elment otthonról és csak reggel jött haza. Ettől kezdve állandóan veszekedtünk és nagyon rossz volt az életünk. Elhatároztam, hogy végezni fogok az asszonnyal. A gyerekeket elküldtem teheneket őrizni. Mikor magunkra maradtunk, áz asszonyt a földre tepertem. Arccal esett a földre. Nyaka alatt áthúztam a szénahordó kötelet s a húgára térdelve addig szorítottam, amig nem mozdult többé, A holttestet az ágyra fektettem és pokróccal letakartam. Mikor a gyerekek hazajöttek, azt mondtam nekik, hogy az anyjuk beteg, mire fik is befeküdtek az ágyba s a halott mellett aludtak TTIII. ÉVFOLYAM. íl. SZÁM. célokra. A francia államtanács pénteken ül össze, hogy előkészítse a strezai megbeszélést. Hir szerint az államtanács nem ad szigorúan körülhatárolt megbízást megbízást Laval külügyminiszternek, hanem szabad kezet ad arra, hogy legjobb belátása szerint terjessze elő a francia javaslatokatreggelig, — Reggel azt mondtam a szomszédoknak, hogy a feleségem öngyilkos lett, a szomszédok tanácsára mentem a csendörségre. A törvényszék kihallgatta ezután Danciu Vasile feleségét. Az elnök megkérdezte, hogy volt-e tudomása férjének és nővérének viszonyáról? Az asszony azt vallotta, hogy a viszonyról nem tudott és nem ts tartja valószínűnek a vádlott állítását. A törvényszék rövid tanácskozás után hirdette ki ítéletét. Enyhítő körüménynek tudta be, hogy a tanuk valamennyien derék, szorgalmas embernek minősítették a vádlottat, aki töredelmesen bevallotta bűnét. A törvényszék előre megfontolt szándékkal elkövetett minősített emberölésért, liitvesgyilkosságért a büntető törvénykönyv 92. szakaszának alkalmazásával tiz év« fegyházbüntetésre Ítélte Timis Juont. Az elítélt kijelentette, hogy szörnyű bűnéért vezekelni akar és nem fellebbez. Helyette a hivatalból kirendelt védő jelentette be a fellebbezést. Timis Juon négy gyermekét Danciu Vasile és felesége vették gondozásba. Idui lan CSt! IV emz< cl köz! Vásár 50%-os utazási kedvezmény!! Ezután sem akarnak megtűrni adóhátrál ékot Uj gazdaságügyi mmisziericunot szerveznek — A konverzió» határidőkre nem adnak halasztást (Bucureşti, április 5.) A költségvetésben megcsinálták a papiros-egyensúlyt, de az előirányzott bevételeknek a felhajtása nehéz feladat. Nem akarnak elismerni és megtűrni ez- utánra sem adóhátrálékot, a felemelt közterhek azonban a polgárok fizetőképességét nagyon megrontják. Nem ismernek adóhátralékot. A pénzügyminiszter a következő rendelkezéseket bocsátotta ki az állami jövedelmek inkasszóját illetőleg. Az 1935—36 évi adókat a törvényben előirt határnapokig kell kifizetni. Mindazok, akik az előirt határidőt betartják, a törvény által megállapított kedvezményben részesülnek. Részletfizetés vagy a fizetések felfüggesztése nem engedélyezhető semmiféle indokolással. Az 1934—3o. évi hátrálékos adó áprilisban kiegy* nlitendő és ezekre sem lehet haladékot adni. Az 1934 március 1-e előtti adó- hátrálék kis részletekben legkésőbb juaius 30-ig fizetendő ki. Azt a most megszavazott törvényt, amely az állami jövedelmek behajtásáról intézkedik, kiegészítették egy nj ponttal, amely szerint az adóhálrálékosok listáját minden költségvetési év végén kifüggesztik az összes állami és községi pénzügyi hivataloknál. Szó sem lehet konverziós haladékról. A legfőbb banktanács tegnap este ülést tartott Dumitrescu bankkormányzó részvételével. Elhatározták, hogy tiltó rendelkezéseket foganatosítanak, melyben megtiltják, hogy álnévvel vagy kezdőbetűkkel helyezhessenek el ezentúl betéteket a bankokban. Argetoianu javaslatot nyújtott be a kamarához a konverziós törvény fizetési batáridejének megváltoztatásáról. Kormánykörök szerint a konverziós törvényt teljes egészében fenntartják és ezért a kormány nem járul hozzá Argetoianu javaslatához. A kormány egyik tagja ilyen értelmű nyilatkozatot fog tenni a parlamentben. Uj gazdaságügyi minisztérium. Manolescu-Strunga miniszter az Adeverul szerint javasolta a kormánynak, hogy nemzet- gazdasági minisztériumot állítsanak fel, amelynek irányitó szerepe lenne a közgazda- sági életben. E minisztérium alá tartoznának az összes gazdasági* jellegű minisztériumok és biztosítaná azoknak együttműködését. A kormány elvben hozzájárult a javaslathoz, amelynek részleteit ezután fogják kidolgozni. HMM Ti* évre ítélték a fiitvesgyiSkosí, négy apró gyermekét a mezőre küldte, amíg végzett a* asszonnyal