Keleti Ujság, 1935. április (18. évfolyam, 76-98. szám)

1935-04-06 / 80. szám

XVIII. ÉVFOLYAM. 80. SZÁM, KmnnjsÂG 3 Â magyar választások u; eredményei (Budapest, április 4.) A pestkörnyéki vá­lasztások eredményét pénteken délután hat órára számlálják össze és hirdetik ki. Az ed­digi eredmény azt mutatja, hogy a pestkör­nyéki kerületekben az egységespárt két, a szociáldemokratapárt két, a keresztény- és nyilaskeresztes pártok pedig egy-egy mandá­tumhoz jutnak. A szavazatok összeszámlálása a bizottság kimerültsége miatt igen lassan ha­ladt. Debrecenben lanyhány folyik a választás. Budapest székesfőváros kerületei szomba­ton és vasárnap választanak. Pénteken estétől kezdve a legszigorúbb szesztilalmat rendelték el a magyar főváros egész területére. Nyilvánosságra kerültek a dunántúli kerü­letek választási eredményei is. Sopronmegyé- ben, Csepregen Flandorfer kereszténypárti, Tornán Vitéz Somogyváry Gyula nemzeti egy ségpárti, Kaposváron Rakovssky Tibor füg­getlen kisgazdapárti, Lövőn Horváth Ferenc független kisgazdapárti, Sopron környékén pedig Vitéz Kő József nemzeti egységpárti ş lett képviselő. Zalamegyében: Alsólendván Vitéz Biró György nemzeti egységpárti, Bala- tonfüreden Darányi Kálmán földművelésügyi miniszter, nemzeti egységpárti, Letenyén Nagy István nemzeti egységpárti, Pacsán Hu- sovszky Lajos nemzeti egységpárti, Tapolcán gróf Eszterházy Móric kereszténypárti, Zala- szentgroton Oömörei Sándor kereszténypárti, Nagykanizsán Bethlen István gróf, Zalabak- sán Némethy Vilmos nemzeti egységpárti nyertek mandátumot. Vasmegyében: Cell- dömölkről Radó Lajos nemzeti egységpárti, Körmendről Sigray Antal gróf pártonkivüli legitimista, Györgyszentpéterről Grecsák Bichárd független kisgazdapárti, Sárvárról Hmzár Mihály kisgazdapárti, Szentgotthárd- ról Takács Tolvaj Ferenc gróf nemzeti egy­ségpárti, Vasvárról Roszner István báró nem­zeti egységpárti és Szombathelyről Vitéz Kozma Miklós belügyminiszter nemzeti egy­ségpárti kerültek be a parlamentbe. Pótválasz­tás lesz Zalaegerszegen és Kiskomáromban. Elfogták a ssébeíy főváros aranycsempész bandájának cfjyik faiját (Targu-Mures, április 4.) A rendőrségre több helyről érkezett feljelentés az utóbbi icL.j- ben, hogy a város területén megszervezett aranycsempészbanda működik. Dimitrescu rendőrprefektus a napokban aztán a legna­gyobb titokban megindította a nyomozást, amelynek váratlan eredménye lett. A feljelentések az ékszerészektől érkeztek, akiknél egy idő óta szinte nap-nap után meg­jelent egy Katz Gyula cernăuţii illetőségű ma­gántisztviselő s hol aranyat akart vásárolni, hol pedig eladni. így terelődött rá a gyanú és néhány nap előtt megjelentek a rendőrség emberei Katz Gyula lakásán. Felszólították, hogy adja át a birtokába levő rejtegetett aranykészleteket, de gt fiatalember körömsza- kadtáig tagadott, sőt hevesen tiltakozott gya­núsítása ellen. Tiltakozása azonban nem sokat használt, mert egy fali üregben mintegy két­százezer lej értékű aranyat és 1407 darab ezüst pénzt találtak. A rendőrség az egész készletet lefoglalta és átadták a Banca Nationalanak, Katz Gyu­lát őrizetbe vették. — A rendezetlen állampolgárságnak fi­gyelmébe. Wilier József és báró Szentkereszti Béla, magyarpárti képviselők, a román állam- polgársággal nem biró munkások és tisztvise­lők érdekében kezdett akciójukat nagy ener­giával tovább folytatják. Ezúton is felszólít­ják azokat, akiknek román állampolgárságuk valami oknál nincs rendben, hogy adataikat küldjék be a bucureştii Magyar Párt irodának, vagy báró Szentkereszti Béla magyarpárti képviselőnek Sfăntu-Gheorghera. — Fordítások bármely nyelven (levelek, kérvények, tudományos, műszaki munkák etb.) gépbediktálás, másolás, sokszorosítás, Dr. Mandel Fordító Irodában, Cluj, Memo- j rândului 24. | A szenátusban a Magyar Párt nevében Gyárfás Efemer szálait fel a Kisebb- sCjgelienes közigazgatási tervek ellen (Bucureşti, április 4.) A szenátusban Vai-' toianu tábornok tiltakozik a Hősök kultuszá­val foglalkozó egyesület államsegélyének meg­vonása ellen. Bordea a pénzügyi közegek erőszakosságait teszi szóvá, különösen a falvakban. Diaconescu parlamenti kezdeményezésből javaslatot nyújt be a munkakamarák átszervezéséről. Ezután a közigazgatási javaslatot tárgyal­ták, amelyhez elsőnek Mircea szenátor szó­lalt fel. Az esti órákban került sor Gyárfás Ele­mérnek a beszédére, aki a Magyar Párt nevé­ben tiltakozást jelentett be a javaslat kisebb­ségellenes pontjai _ ellen. Kimutatta, hogy a javaslat a centralizációt épiti ki, ami ellen pedig minden népei érdekében, állást kell foglalni. A kormány utat ad e javaslatban a párt- politikai befolyásoknak és letér az önkormány­zati elvről, a jogfolytonosságot nem biztosítja. Bírálat alá vette külön-külön a törvényjavas­lat szakaszait, a közigazgatási jog és a gyakor­lati közigazgatás szempontjaiból. Aztán rész­"letesen foglalkozott a kisebbségellenes szaka­szokkal, amelyek minden eddigi rendszernél sérelmesebbek. Ezeknek a megváltoztatására indítványokat adott elő Gyárfás Elemér szenátor beszéde egy óra hosszat tartott. Közelebbről ismertetni fogjuk. A kamara ülésén Ianculescu gogista váda­kat hozott fel egy fővárosi rendőrkvesztor ellen. Scridon Goga-párti a nasaudmegyei tiszt­viselők fizetésének késedelmezését teszi szóvá. Szerinte a megyei tisztviselők egy része hét hónapja nem kapott fizetést. Ciolac euzista kérdezi az_ipar- és keres­kedelmi minisztert, miért nevezte ki Románia kereskedelmi attaséjává Berkovitzotî Culianu Raul parlamenti kezdeményezés­ből javaslatot nyújt be a Bucureşti közelében levő Dnagov fürdőhely . várositásáról, hogy gyorsabb fejlődését biztosíthassák. ' Ezután az ülést felfüggesztik és a képvise­lők a szekciókba vonulnak a Skoda-ügyben be­nyújtott javaslat tárgyalására. UHUI ................... Byron lord tőrével szíven szúrta magát a görög forradalom hősnője A nagy angol költő leszármazottja ezredesi rangban állott forradalmi csapatok élére — Halálra héltek egy tábornokot (Athén, április 4.) A görög forradalomnak egy rendkívül érdekes epizódja jutott most köz­tudomásra. Az athéni lapok csak most imák arról a szerepről, melyet egy Helena Kekrupolos nevű görög nő játszott a forradalomban. Amikor a kormánycsapatok átléptek a Struma folyón, He­léna Kekrupolos szivenszurta magát avval a tőr­rel, amely a lord Byron hagyatékából maradt családjára s melynek ez a felirata: — Küzdj a szabadságért! Az öngyilkos nő késői vérszerinti leszárma­zottja a nagy angol költőnek, aki tudvalevőleg a görög szabadságharcban vesztette el életét. He­léna Kekrupolos atyja a világháborúban, a szerb fronton esett el, anyját pedig, aki vöröskeresztes ápolónő volt, egyik szalonildi kórházban egy gránát ölte meg. A leány rendkívül sok nehéz­séggel küzdött gyermekkorában. Igazi sportnő volt, kitűnő vívó s tizennyolcéves korában Athén legjobb vívójaként ismerték. A legutóbbi időben forradalmár körökkel került összeköttetésbe, s a forradalom kitörésekor elérkezettnek látta az időt a történelmi múltú tör jelmondatának megvalósítá­sára. A forradalmár seregekben ezredesnői rangot ka­pott és hatvan nőtársával útnak indult, hogy fel­lázítsa a macedón falvak népét, Byron lord pél­dája szerint görög szabadságharcosokat tobor­zott. Ezer és ezer hivet toborzott a forradalma, rok zászlaja alá és Seres városánál személyesen robbantotta fel az egyik hi­ónt. hogy a kormánycsapatok ne kel­hessenek át rajta. Amerre járt, hihetetlen mértékben fanati­zálta a lakosságot, ami nagyon megnehezítette a kormány munkáját. Helena Kekrupolos, amikor látta, fogy a forradalom megbukott s a forradal­már-csapatok helyzete tarthatatlan, egy erdei kunyhóban szúrta szivén magát lord Byron tő­rével. A kormánycsapatok emberei, akik egész Görögországot tűvé tették, csak napok múlva akadtak rá az amazon holttestére. A szalonikii rendkívüli bíróság szerdán har­mincöt forradalmár fölött ítélkezett. Huszonkét katonatisztet mondott ki bűnösnek a bíróság. Vo- lunis tábornokot lefokozással és halálbüntetéssel sújtották, a többi vádlottakat pedig lefokozásra és hat hónaptól húsz évig terjedő szabadságvesz­tésre Ítélték. Az ítélet nagy feltűnést keltett, mer ez volt az első eset, hogy a forradalomban szerepet játszó tisztek közül valakit halálbünte­téssel sújtottak. — Diciosannmrtini hírek, A városi tanács elgutőbb! ülésén megalakították az adókivetö bizottságokat, melyek a közeli napokban már meg is kezdik műkö­désüket. Az adókivetést három bizottság fogja végezni. — Báró Bánffy Aranka, aki hosszú éveken keresztül volt alkalmazásban a városnál, május elsején nyug­díjba vonul. — Maholnap egyetlen kisebbségi köz- alkalmazott nem lesz, aki ne lett volna nyelvvizsgán. Közelebbről a közkórház kisebbségi alkalmazottjait rendelik vizsgára. Nemcsak a tisztviselőknek, hanem az áplóknak, szolgáknak is nyelvvizsgát keli tenniök minden Hölgy bizalommal és kitűnő eredménnyel az Szárai nappalra, zsíros FŐRAKTÁR TAVASZI ARCÁPOLÁSHOZ AMBRA CREMET használja. AMBRAGOLDCREME es'i hasi­EMKE DROGÉRIA CLUJ, Piaţa Unirii.

Next

/
Oldalképek
Tartalom