Keleti Ujság, 1935. április (18. évfolyam, 76-98. szám)

1935-04-06 / 80. szám

á KnitrHysm Keresik as a renn ycseni péssés nagytőkésvállalUosófát Ügynököket fogtak etf He egy bankház elírni nyomoznak (Oradea, április 4.) A legnagyobb titok­tartás mellett rendkívül szenzációs arany­csempészés ügyében folytat hetek óta az ügyészség. Két hónappal ezelőtt a budapesti hatóságok bizalmasan értesítették a romániai rendőrhatóságokat, hogy Erdélyben nagysza­bású aranycsempészés folyik, amelynek érté­kesítési helye Budapest. A romániai határőrségen szigorú vizsgá­latnak vetettek alá minden külföldre utazót. A heteken át tartó nyomozást siker koro­názta. Letartóztatták Halperth Emanuel că­rei i illetőségű kereskedőt, akinél nem kevesebb, mint öt kiló aranyat találtak Halperth a rendőrségen nem akart kezdetben vallani, de mégis megállapították, hogy kik­kel állott Összeköttetésben a hírhedt bélyeg- hamisítási ügyből már jólismert Halperth. A rendőrség megállapította, hogy a szerény anyagi viszonyok között élő Halperth csak eszköze volt a nagy tőkével dolgozó csempész- társaságnak. Ezt a megállapítást a valea-íui­mihai határállomáson l&iartőztatofcfc Klein Imre is igazolta, aki beismerte azt is, hogy az arany- és valuta-csempészésről tmlmnás» volt az egyik oradeai bank háznak is. Halperth Emanuelt és társát az ügyészségen történt kihallgatásuk után szabadlábra he­lyezték, a vizsgálat folyik ellenük. Az ügyészség a Nemzeti Bankkal közösen tovább folytatta á vizsgálatot és házkutatást tartott az egyik bankházban is, ahol Fersigan Cornel vizsgálóbíró tüzetesen átvizsgálta a menet jegyiroda és a bank üzleti könyveit, le­velezéseit. Sem az ügyészség, sem a Nemzeti Bank fiókja, a vizsgálat eredményéről nem adtak ki felvilágosítást. A házkutatás során sok kompromittáló ' iratot koboztak el, ame­lyeknek átvizsgálása most van folyamatban. A vizsgálat anyagát a Nemzeti Bank fiókja lelcüldi a íővárosi központba, ahol döntenek, hogy eljárást inditanak-e a bankház ellen, vagy sem. Az aranycsempészési ügynek még érdekes fejleményei várhatók. ** W *4» »4WW * *4 *4 »HM» »»♦♦■»»»♦♦«»»♦» Négy hónapi fogházra emelte fel a tábla a durva futballista büntetését Szándékosan rugia meg az ellencsapat játékosának lábát (Cluj, április 4.) Futballista-vádlott állott csütörtökön a helyi ítélőtábla előtt. A futbal­lista az úgynevezett durva játékosok közé tar­tozott s ebben a minőségében egyik ellenfelét oly súlyosan megrugta a pályán, hogy. annak jobblába több helyen is eltört­Futballmérkőzéseken, ha nem is gyakran, de előfordulnak sérülések, szerencsétlenségek a játék hevében. Lábtörés, kartörés, átszaka­dás és ehhez hasonlók, de ezeknek általában nincs folytatása a büntetőhatóságok előtt, mi­vel hiányzik előkövetésnél a szándék. Nem előre megfontolt szándékkal, hanem véletlenül rúgják meg egymást a játékosok, ezt sokszor a legnagyobb elővigyázattal se lehet elkerülni. Hogy a jelen ügyben szereplő játékos még­is bíróság elé került, annak az az oka, hogy itt bebizonyított szándékosság esete forog fenn. A sebesi Avântul és az alba-iuliai Mihai- Viteazul csapatok mérkőzésén történt a dolog. Vintila Nicolae a sebesi csapat egyik fedezete a mérkőzés előtt gyengéden figyelmeztette Jornut, a Mihal Viteazul csatárát, hqgy vi­gyázzon magára, mert eltöri a lábát a pályán játék közben­Jornu vigyázott magára s lehetőleg kitért a Vintillával való összeütközésektől- De hiába óvakodott,, a sebesi játékos elől nem tudott menekülni. Egyszerre futottak egy labdára s mikor Vintila összetalálkozott ellenfelével, rúgásra emelte lábát s teljes erejéből bele- ; vágott Jornu sipcsontjába. Jornu elvágódott: két helyen eltört a jobblába. . . A mérkőzés után Vintila ellen súlyos tesG sértés vádját emelték az ügyészségen. A tör­vényszék előtt széleskörű bizonyítási eljárás folyt le Beigazolódott, hogy Vintila előre ké­szült a brutalitásra. A bíróság két hónapi fog­házra Ítélte a futballistát. Fellebbezés folytán jutott a helyi ítélőtáb­lához az ügy. A tábla kevésnek találta a bün­tetést s négy hónapra súlyosbította az ítéletet. Az ügyész újabb súlyosbításért fellebbe­zett. A fogházbüntetéssel azonban nem ússza meg a durva játékos, mert a végleges ítélet után még kártérítést, is megállapítanak a láh- • törést szenvedett .Tomiinak. A NO A VÁLTOZÁS KORÁBAN Egy tapasztalt nőorvos megfigyelései és gyakorlati tanácsai igen femes ervesi könyvek asszonyok és «nyék részére t Irta: ttr Földes Lajos főorvos Kapfeató a „*»!*« Ultffl“ kiadóhivatalában Cluj, Str. Baron L. Pop 5 sz. alatt. 25 ábrával. Ara 86 lej. A FIATAL ANYA Irta; Dr Földes Lajos Ara 86 lej. Vidékieknek a pénz és 10 lej portó beküldése ellenében azon­nal szállítjuk. Orvosi tanácsok fiatal asszo­nyoknak. E gazdagon illusztrált könyv tartalmazza mindazt, amit a íialal anyának szülés előtt és után, valamint a cse­csemő ápolásáról, tudnia kell tn I £ 2­85 >» . <o S3) I» (A >0) cn <©-S* V3 «0 C Utánvéttel könyvet nem küldünk! >rrm. nmxrzM. ss. srm. —a,..fvi.ii»,iii.„. i... — A FENSÉGES PÁRISI KÖtWVtZ-ÄLury WDEk A (((FESTEK (SÓKÁLLÓ AIKPmoinŐ YAlAfíZÁK E KIVÁLÓ' GYÁRTMÁNYOKAT A pénzügyminiszter az adóbirsá­rok egy részét elengedi Fővárosi tudósítónk jelenti: A pénzügyi miniszter likvidálni akarja a múltból felhal­mozódott- adóbírságokat és ezért elhatározta, hogy mindazok, akik az adóvisszaéléseikről felvett és a vonatkozó törvény megszavazá­sai g a minisztérium részéről jóváhagyott, jegyzőkönyvekben megállapított adójukat és illetéktartozásukat a törvény kihirdetésétől számított három hónapon belül kifizetik, men­tesülnek a jegyzőkönyvben megállapított bir­ság megfizetése alól és csak a megállapított adó-, vagy illetékesz- szeg tíz százalékát fogják fizetni - birság helyett Azok, akik hat hónapon belül fizetik ki eltit­kolt adójukat, vagy illetéktartozásukat, az adóösszeg húsz százalékát kell hogy fizessék a birság helyett. Kilenc havi fizetés esetén a kiilön-fizetendő összeg az adón. vagy illetéken kivül annak harminc százaléka, az egy év alatti kifizetés esetén annak ötven százaléka. Az összes , ilyen fizetéseket csak készpénzben le bet teljesíteni, mert a készülő törvény nem engedi meg a kompenzációs utón. vagy adóbonokkal való fizetést, Könnyítéseket kapnak azok is, akiket a felvett jegyzőkönyv csak birságfiaetésre kö­telez, anélkül, hogy a birság összegében hen- nefoglaltatnék az államnak adó-, vagy illeték cimén járó összeg. Ezeknél, ha a törvény ki­hirdetésétől számított három hónapon belül megfizetik a kivetett birság tizenöt százalé­kát, a hátralékos hirság-összeget elengedik. Hat hónap alatti fizetés esetén a birság hu­szonöt százalékát, kilenc hónap alattinál a ki­vetett bii’ság negyven százalékát, egy év alat­tinál a birság hatvan százalékát kell a bír­ság-összegnek megfizetni, A pénzügyminiszter rendelet« azonban hangsúlyozza, hogy ezek a kedvezmények csak azokra vonatkoznak, akiknél a bihágási, vagy adóeltitkolási jegyzőkönyvet nem vették fel a törvény kihirdetéséig, valamint azok­ban a közigazgatási utón elintézett esetekben, amelyekhez miniszteri jóváhagyás szükséges s a törvény kihirdetéséig nem történt meg a végrehajtás. Nem élvezhetik ezt a kedvezményt vi­szont azok, akiket a vámtörvény, a szeszmono­pólium, vagy a fogyasztási illetékek elleni kihágásért és akiket szacharin csempészés miatt sújtottak birsággal, Élvezik viszont a kedvezményt azok a parasztok, akik saját házi üstjükben saját szesztermékeiket desztillál­ták. Vagyis a pálinkafőző parasztok és az adóeltitkolás címén megbírságoltak esnek fő ként e kedvezményes kategóriákba. ♦ t* » ».»»♦»»»+ » » 0» ♦ Meghalt a (randi vasúti szerencsétlen­ség áldozata, Targumuresi tudósitónk jelenti; Hasábjainkon hirt adtunk a végzetes bandi vasúti szerencsétlenségről. . Megírtuk, . hogy Emrich György sorozásra induló legény, aki virtuskódásból versenyt futott a mezöségi kes- kenyvágányu vonattal, s végül fel akart ug­rani a lépcsőre, beesett, a kerekek aló, amelyek mindkét lábát tőből lemetszették1. A súlyosan sérült legényt a targumuresi kórházba vitték, azonban az orvosi .beavatkozás már hiábavaló nak bizonyult. A nagy vérveszteség következ­tében szörnyű kínok között meghalt;

Next

/
Oldalképek
Tartalom