Keleti Ujság, 1935. január (18. évfolyam, 1-24. szám)
1935-01-21 / 17. szám
XVIir. ÉVFOLYAM. 17. SZÁM. KFIETIUIMG Cigánytör tén e t Toprongyos, vállig Lajos üstfoltoző cigány Szándoki, kinek kormos üstből van a púpja A falu szélén lakik. — Dicsértessék a Jézus! — állít be egy napon hozzám, hogy nincs-e valami foltozni való munka. Három félmeztelen rajkó rajzik körülötte. — Ezek mind a tiéd? — barátságoskodom. — Mindahárom instálom! Olyan szeretettel néz rá a purdékra, hogy az izgalomtól megreszket a piros folt a térdén. — Hány anyjuk van? — tréfálok kicsit szemérmetlenül. — Hiszen éppen az a baj, hogy nincs anyjuk, — panaszkodik Szándoki. — özvegy ember vagyok én instálom. Úgy maradtam, mint az ujjam evvel a három rajkóval. — Mikor halt meg az asszony? — kérdezem részvéttel — Hiszen bár meghalt volna! — sóhajt a cigány. — Nem halt meg? Akkor te hogy maradtál özvegyen? — Megszökött a rongyos Gobány Marcival. Oh, hogy járjon ki a szeme, mint az asztal fiókja!... Ellopták a lovamat is szekerestől... Nem tudtam utánuk menni, mert az apám a vén Szándoki éppen akkor készülődött, hogy megy meghalni Magyarországra Tiszabecsre Ott akart nyugodni, ahol született. Mi akkor kérem csehek voltunk törvényileg. Felfigyelek. — Ez érdekes! Az bizonyisten! — Nem hallottam! — mondom. — Jaj, pedig az fájintos, szép dolog volt ístálom! — Ülj le ide a padra s beszéld el! Cigarettát sodrok- Már nyújtja is a cigány a kormos kezét. — Egy pofa bagót istálok, hogy jobbizii legyen a szó! Kacagok és adok neki. A cigány is kacag. — Hát az úgy volt, tekéntetes ur, hogy asszondja egy este nekem az öreg Szándoki: — Te purdé, én megyek haza Tiszabecsre, meghalni! —• Mi akkor ott sátoroztunk Tiszaujlakon az erdő alatt... Az egy kicsi falu istálom a mágyar-cseh határ mellett. —• Hány esztendős maga édesapám? — kérdem a vén Szándokit. — Elrúgtam a nyolcvanat! — aszondja. ■— No akkor meghalhat! — mondom reá. — Ne járjon a pofád! Ne szólj a felnőttek dolgába! — szidott a vén vajda — ... Tudja tekéntetes ur, halál előtt mérges szokott lenni a cigány. — De már üres hassal mégsem lehet meghalni, apám! — figyelmeztettem. Ezt el kellett neki is üsmerni. Mindjárt mondtam is az asszonynak: — Te Mári! öld meg azt a csürkét, akit a szoknyád alatt hoztál a zSidónétól! Pillanat alatt megvolt a fájin vacsora... akkor nagyon ügyes asszony volt az én feleségem ... Hogy a milyen ügyes asszoany volt!... Ma is velem volna, ha a vén Szándoki (A fene egye meg a gusztusát!) azt nem mondja: — Te purdé! Erre a fájin csiirke húsra egy kicsi bor, vagy pálinka kellene, hogy meg ne csemereljek! — Muszáj teljesíteni, — mondom az asz- szonynak, — mert ez az utolsó kívánsága! (Milyen kár, hogy csak egyszer hal meg az ember az életben!)... Te Mári feleség — parancsolom a menyecskének, — fog bé Ferikét a szekérbe, Nyirő Jórset novellája (— „Ferike“ a lovam volt istálom -— ) s hozzál a zsidótól egy liter pálinkát! Ott van a pénz a sátor tövében, a likban. Éppen akkor adtam volt el valami malacokat... Az asszony elment s elvitte a Gobányt magával, hogy ne féljen. Több mint két óra hosszáig vártuk, de nem jöttek. — Bizonyos vagy te az asszonyban? — azt kérdi a vén Szándoki. — Mint sajátmagamban. (— Olyan marha voltam még akkor, tekéntetes ur!) Még vártunk egy jó félórát, de nem jöttek. Akkor azt mondja a vén Sáudoki, az apám: — Te ezek megszöktek! — Szöktek a keserülapit! — ijedtem meg. — Nekem ne járjon a pofád! — haragudott a vén Szándoki. — Bizonyisten megszöktek! Nekem megmondta az a szajha, hogy Go- bánnyal összeállnak. — Hogy forrnék bé a szája! Igazán azt mondta? — Azt mondta hát te bikfic! Futok a sátorba, nézem a likat, hát a malacok árát mind elvitte s a rudról a ruháját. Ebből tudtam, hogy igazán megszöktek. Nem mehettem utánuk, mert nem hagyhattam az öreg Szándokit, áz apámat, ki indulni akart Tiszabecsre, hogy magyar földben pihenjen a teste, mert igaz magyar cigány volt, az Isten nyugtassa! Ültünk a tűz mellett s vártuk az apám halálát. A rajkók már aludtak, engem is ölt az álom, de az öreg Szándoki még mindig nem akart meghalni, de csendes volt, olyan csendes volt, hogy félelmemben egészen megvénültem és néztem a tüzet. Az éj telik, a sors betelik. Éjfél körül a vén Szándoki feláll, széles, öles testevázát kifesziti s fehérre meresztett szemekkel a csendes pusztaságba beleüvöljt: — Meghalok! Érzi ezt, tudja bizonyosan, mint testvérei, v föld állatai, melyek meggyengült, lógó fejjel fájó inakkal a sürii erdőbe húzódnak az utolsó kinra. így teve a vén Szándoki is. Fogja görcsös botját, vállára akasztja üstjét, felteszi hegyes sapkáját— Én megyek purdé! A fia szökik, hogy elkísérje, de, az öreg visszaparancsolja. — Maradj itt a rajkókkal! A fiú meghúzódik a sátorban, vén Szándoki mégegyszer körülnézett és elindult. Távol a hold fényében csillogott a Batár- patak. öreg fahid ül a hátán. Ott van a két ország határa. Mikor a közelébe ér a vén Szándoki, visszaretten. Megáll, hosszasan tűnődik, nézése belesimul a messzi, távoli világba, Emlékek ébredés az összes velejárd kelte* főellenségek s mell-, hát* és fejfájások, ideges zavarok ét a láz, oly szerrel gyógyitan* dók, amely mindezekre háti csökkenti a lázat, enyhíti a fájdalmakat és megnyugtatja az idegeket. E teljes hatásképesség csak egyetlenegy gyógyszerben van meg és ez ai flEVRALGIME JURIST nek benne, elfeledett, régi idők dolga megelevenedik, vágyai támadnak és gyötrik a szive alját, hogy megrendül a melle bele. Java életét ott élte a folyón túl. Mintha az összes tüzek, melyeket a rónákon, a nagy hegyek orra alá gyújtott, mind fellobognának, lidérccé válnának és régi, ifjú szerelmei karcsú, rithmusos mellű ánák táncolnák körül. Nóták is igézik, a szél is taszítja... Csillagok, gyémántcsirkék ragyognak a sötét horizont peremén a fekete felhők alatt. — Ott születtem! :— ri benne a lélek. — Ott illik meghalni is. Mit tudja ő, hogy mi történt a világgal. Hiszen ő hazátlan, szabad madár. Eddig sem tudta semmi törvény megkötni a lábát. Neki mindez olyan természetes. Óvatosan körülnéz. A hídon erről fehér ház látszik. A cseh határrök szállása. Félrevág az úttól és nesztelenül megkerüli. Az éj s a cigány egyforma és nesztelen. A Nem veszik észre. A hidön túl a magyarok lámpája hunyom rog sárgán. — Csak egyszer ott legyek! — suttogja a cigány, s félig meggörbedve rálép a hidra. Lüktet a füle a félelemtől, mert könnyen puskagolyót kaphat a hátába, ha észreveszik. — Nem látnak a sötétben! — kacag a cigány és igy siklik, szédül át a bidon, mint az árnyék. A hídon túl azonban fegyver vágódik elébe: — Állj! — Nono! — csititja vén Szándoki. — Nem kell akkora lármát csinálni! Csak én vagyok. — Ki. vagy? — fogják körül a magyar határőrök. Lánvok könyvtára Köteten ként S39— L,zi» Kaphatók a Keleti Újság kiadóbivatalá- h in, Clui-Koiozsvár. Str. Baron L. Pop 5 sz. Vidékieknek a pénz és 10 lej portó beküldése esetén azjnaal száilitjuk. 150 lej értékű könyvrendelésnél, az összeg bevételezése után. poitómentes szákit is. A nagy költ égre való tekintett,,1. utánvétté! nem szál ltunk. rózsaszín könyvek sorozata H. de Vere Stacpooíe A kék laguna A M YVi'lams.n: .... Pénz Coufths-Mahler ...... .. A me gvá tó szeretet „ A gyöngysor Gvőze era ,. „ Bar tnők. „ A siineyi aranyember
