Keleti Ujság, 1935. január (18. évfolyam, 1-24. szám)

1935-01-14 / 11. szám

XVIII ÉVFOLYAM. 11. SZJM. KElEtlOjsm îi A DERES ÁRA Irta: CSURKA PÉTER Szerencse, hogy nem léit© a bicskáját, bár mindem zsebét kifordította. Ehelyett összeszedett kétpengö har­János gazda, tanyai ember, kerek nyolcvan pen­gőért adta el a lovát a vásáron. Hottmdr, a kancsal kupéé vette meg. miután félnapig csküdö2Ött a szeme világára, hogy a szóbanforgó ló egy rézkrajárral se ér többet nyolcvan pengőnél, hogy őtet az Isten akárhová tegye, ha valakit Is be akar csapni. János gazda várta délig, minthogy azonban senki se kérte többért a de­rest. mint Rottmán ur — kivéve Mányót, a cigány ló- csis-árt, aki kilencven pengőt Ígért be neki. de ho­zómra — odaadta a lovat Rottmán urnák. Rottmán ur kifizette a nyolcvan pengőt János gazdának, öt pere múlva eladta a lovat kilencvenért e.isy szlkvizgyárosnak és még — szerencséjére — meg sem vakult e művelettől. Holott pedig .. . Na de ilyen az üzleti tempó a lóvásárban! Manyó, a cigánykupec ezelőtt hat apró gyermekére hivatkozott, akiket so­hase lásson ebbe a nagy életbe, ha így meg úgy, mig- len kitudódott, hogy Manyónak nincs ős nem is vala soha hat apró gyermeke... Különben nincs semmi hiba azért. A gazdák se mennek egy kis furfangért a szomszédba. János gazda is meglehetős üzletet csinált, Majd ha a szikvizgyáros kétnapig zavarja a derest, minden kitudódik és akkor rakódhatik az áldás Rottmán ur fel kopasz fejére . . Áz eladás körül tehát eddig nem lett volna még semmi baj. A baj ott kezdődött, mikor János gazda benyo­mult a Vajnstokk-féle kocsmába abban . a feltevésben, hogy belök egy íélliter bort, azután pedig veszi az utat vissza ki a tanyára. Igen, de a kocsma mélyén ott pi­rosodott Bundilt Berci, ki volt pediglen hivatalbén ál­lására nőzve vármegyei hajdú, János gazdának a ke­resztkomája. Előtte, az asztalon már sok nyakonütött seresüveg, nyújtózkodott bánatosan. — Héj, aki a mindene ennek a világnak! .. . János komám! — tárta ki karjait János felé. — Ide komám, azonnal 1 összekönyököltek. Bundik elmondta, hogy két hí­zott disznót adott el a vásáron és botért egy kis ser-( italra. Eddig húsz üveggel ivott meg. —> tGyeki a fene a tövit, pedig nem is szei’etem! Már akkor bort ittak, a rezes banda nekik húzta •s éjfél felé járt az idő, midőn Bundikné asszony be­lépett a kocsmaajtón és nem túlságosan barátságos arccal közeledett az asztal felé. Bundik éppen azt a betyár nótát énekelte, hogy A vén betyár egyre ordít, fokosát forgatja, Kocsmárosné, száz szál gyertyát, száz ice bort ide az asztalra, Ezt a nótát azonkívül, hogy szép nóta, azért sze­rette Bundik énekelni, mert a végit jó magasra fel le­het kanyaritani. Alig várja az ember, hogy odáig jus­son, hogy szh-á-áz ihhi-ce bho-ort, ide az asztalra. Bundik is itt tartott volna már szerencsésén, midőn kldagpät szemgolyóinak mámoros tükrében váratlanul feltűnt Bundikné asszony gömbölyű alakja, vésztjós- lőan, Mintha elmetszette volna valaki a torkát, úgy re­kedt be egyszerre Bundik hajdú. Jobb vöna itt most elsülyedni, gondolta és állt hangtalanul, mint aki ka­rót nyelt. Azonképpen Bundikné is állt a kocsmaköze­pén csípőre eresztett kezekkel és villámlő szemekkel. A rézfcánda élnémult, csend lett, légyzümmögös, szu- pércégős csend. János gazda titogott-tátogott, fészkelö- dött a széken, halovánv mozdulatokat csinált a koma- asszony felé, úgy, vélte, hogy beszél is hozzá, hogy igy meg úgy komámasszony, de a hang visszafelé ment a torkán és-valahogy eloszlott bent a mellében. Es ek­kor Bundikné csak ennyit mondott roppant mozdulat­tal kisérve szavát: — Hazafelé! ,.. Bundik magára kapta zsinóros dolmányát, mint lemocskolt juhászkutya sompolygott el az asszony előtt. Bundikné egészen a kocsmaajtóig kisérte tekintetével, majd egy gyilkos pillantást vetve Jánosra, a rézban- dára, sarkonfordult és kiübbent a kocsmaajtón. Ekkor János felemelkedett: — De ... de í.. izé . . komámasszony! De már akkor a rezesbanda uj nótába kezdett és miután a komaasszony nem szólt vissza, hanem eltűnt, János kiperdült a kocsma közepére, balkezét a tarkó­jára vágta, jobb kezét a derekára szorította: Ihhihahhaj, -csuhhahaj! . . . Húzzátok! . . . Magam iszok én tovább!... Megmutatom én, ki a legény a csárdába!,. 1 mine krajcárt. Ennyi, maradt a nyolcvanból. Se ló, se pénz! Hogy állítson haza? Errs még csak gondolni se jól Kikaparja az asszony a szemét. Ez még a jobbik eset volna, de nem lesz rest otthagyni. Nézhet a szép asszony után! .. . Ha ez az. első eset volna! .. . De ez már a harmadik. A múltkor két . zsák. búzát dalolt el, most két éve pedig egy tinót ittak meg szintén Bun- dikkal. — Jó Istenem! . ...Most az egyszer tekints rám! — fohászkodott fel az égnek. Eszébe jutott aztán, hogy hiszen Bundiknak a se­rét is rajta vasalta be a kocsmáros. Húsz üveg ser, az maga húsz pengő. Vissza a komához! Visszafelé indult, de pár lépést tehetett csak, mi­dőn az ut kanyarulatánál hirtelen feltűnt Bundikné. János beugrott az árokba. Bundikné nem vehette észre, mert csakúgy porzott utána az ut, m'üor elhaladt mel­lette. Suhogtak a szoknyák rajta, amint sietve riszálta magát előre és úgy tetszett Jánosnak, mintha szitko-' zó.dot.t volna is magában a komaasszony. Mintahogy az már lenni szokott a komaságban, a komáknak tetszik a komaasszony és megfordítva. Já­nosnak is tetszett a gömbölyű Bundikné, mert szép is’ volt azt meg kel! adni, de azért most szerette volna,, vajha csapna le a menkő a komaasszony elébe oly­képpen, hogy érje a szele a komaaszonyt is legalább annyira hogy ne tudjon tovább menni, ne tudja.eláz­tatni a felesége előtt, mert szentigaz az, hogy oda tart. Hiába törné most már hazugságon a fejét, valami hi­hetőn, mint például, hogy adót fizetett, vagy hogy tör­lesztett a Szövetkezetnél. Hiába itt már minden! Vagy három kőhajitásnyira az úttól villogott a bárói kastélynak bádog fedele. Attól jobbra pedig lege­lészett a bárói ménes. Meg van mentve a becsület! Gyorsan megindult a kastély felé, Nem mintha csikót lopni indult volna, hanem egészen más gondola­tokkal. Valami megvillant az eszében,, valami jő, va­lami üdvös gondolat. * A báró ur, akivel együtt szolgált János a Vilmos- huszároknál az allé végén, egy farkaskutyát idomított, mikor János gazda messziről alázatosan megsüve- gelte. — Mi feslett János testvér? - intette magához a báró ur. ŐSID A JENŐ: A sötétség verse Ó, virrasztások évszakaf Vastagon fog a tinta, sorául. A rozsdáiévá éjszaka már hatkor a kertekre csordul Heves fák nyirka főlydógál s te arra gondolsz: mennyi éved van hátra még? Jaj meg-niegáll a láb, mert fél, hogy sírba téved. ... Mondd, kissé mártottál-e már hófehér cukrot barna lébe, egy feketekávés pohár keserű, nyirkos éjjelébe? S figyelted-e: a sűrű lé mily biztosan, mily sunyi-resten szivárog, kúszik fölfelé a kristálytiszta kockatestben? így szívódik az éjszaka beléd is, fölfelé eredve, az éjszaka, a sír szaga minden rostodba és eredbe, mígnem egy lucskos, barna esten az olvadásig itat át, hogy édesítsd valamely isten sötét, keserű italát. Kun Mátyás Fia R, T. Cluj Calea Uarecha! Focii 2 ■ ((volt Calea Victoriei) Legrégibb, legmegbízhatóbb ké$\ műves és szakiátszerész üzlet!"; .Javítóműhely ,— Hát bizony , nagy bajba kerültem méltóságúé uram! A báró ur végignézett Jánoson. — Rekedt vagy, gyűrött vagy komám! ,,, Mondd békás, nem ittál te az éjszaka?.,. — íppég, hogy ez a baj méltóságos uram!... A tűz égesse meg a gégémet!... Eladtam az egyik lovamat, az árát meg eldanoltam! 1 — Hát aztán!... Kinek tartozol ezért felelni?.,,. Adja Isten egészségedre! — Köszönöm, - - nyelt egy hosszút János. — Gyere velem János ... Éppen bort fejtünk a pincében, igyál egy par slukkot erre a nagy szomo­rúságra! Félretekert nyakkal kullogott János * báró után. a pincében kelletlenül ivott, ’ mialatt a báró ur a régi katonavllágrói beszélt, a háborúról, meg azokról az időkről, mikor egy esztendeig János volt neki a pu­cérja Váradon. Jáncfe. csak félfulle! hallgatta ezeket a visszaemlékezéseket, közben azon gondolkodott hogy és mint kezdje a szót, a kérést, ami az országút árká­ban jóságosán belevágott. Egyszer csak mégis nekt- bátorodott. • — Köszönöm a bort méltóságos báró ur, de ezen­kívül volna égy alázatos kérésem, miszerint... — "János fiam, pénzt ne kérj. tőlem, mert egy va­sam nincs hónapok óta .. . —Nem is pénzről vóna szó .,. — így. még valahogy tárgyalhatunk! — Aggyon nékem a. njéltóságos báró ur egy lovat hitelbe! Az árát lassacskán ,lefizethetem! ... Nem aka­rom megbolygatni a családi békességemet, a héttőin denit a torkomnak! . . . Ha a pénz nincs meg inát, leg­alább luval állítsak baza! ,. , * A báró ur érző ember volt, világfi volt, egy kicsit bohém is volt. Ss emlékezett. Egyszer... régen.,-, a Széchenyi előtt.. . négy ló ... a határral együtt.. . el­ment ... Olyasféle keserűség maradt utána, mint ami­lyen most Jánosban szaladgál.,, * János szőrén ülte a lovat, azt istránggal kormá­nyozta és úgy saccolgatta, hogy testvérek közt megér vagy százötven pengőt. Mellesleg a báró azt mondta, hogy majd ad érte, ha tud és annyit, amennyit akar, Megbillent a lován, mert hogy a szesz még hillntázott benne és mire a dülöuton befordult a tanyába, re­kedtre dalolta magát. Már messziről látta, hogy a két asszony kint áll a tanya előtt, mint két kihizott szarka egymásnak fordulva trécsel. Asszonya is kiöitözve ün­neplőben, Nyilván utána*akar már jönni. Belevágott csizmájával a ló hasába és bevágtatott * tanyába, le­ugrott a lóról,- kiáltott: — Hé, Bandi! ... Fiatal suhanc ugrott ki az istállóból. — Vezesd bé ezt a lovat az istállóba!,,. De mint a két szemedre, úgy vigyázz, mert százötven pengői adtam érte! . ... Na, komámasszony, maga előbb meg­érkezett mint én?... Csudálatos! Beaietett a házba. Hallgatózott. Arra lett figyel­mes. hogy a két asszony perlekedik. A felesége mondja. — Nsm értelek. Sára, hogy mér kellett az én Ide­geimet ennyire felkavarni!... — Lelkem, nem kavarom én a világért se! ... It­tak és ittak, az olyan igaz, mint ahogy én most itt ál­lok ... De hát nem is azért jöttem én voltaképpen ,., Itt van húsz pengő .. . Ezt a sörért fizetjük . . Az éti uram nem potyázik senkin... Reggel mondta a koc? maros, hogy János kifizette .. , Ehun a pénz fogjad!.,. —- Fizette ki a jófene. a komám serit! — ugrott ki János. — Nem fizettem én egy vasat se . . . Has zen mindent a méltóságos báró ur fizetett ki, még este .., A báró ur a kárlátott, Sárám! , ., Minthogy igaz i* volt.,, Már magasan fentjárt a nap, mikor János haza-1 menőben leült az árokszélére és elkezde kegyetlenül öklözni a fejét és fojtogatni saját nyakát: — Aj, de piszok ember vagyok én! .., Oda a íu:: árai.., Hüj, azt a nemjóját az ilyen pocsék tcrcü£< r,ak! , .. Mert kivágom, kivágom! .. Hun a bicskám?,i Újítsa meg állami osztálysorsjegyét, mert közeledik a döntő húzás! Keresse fel az Bankházat Clu|on vagy annak egéríz Erdély te* riiieíén működő valamelyik képviselőjét! Ht *

Next

/
Oldalképek
Tartalom