Keleti Ujság, 1935. január (18. évfolyam, 1-24. szám)

1935-01-14 / 11. szám

» W _______________________ fäELETiüjS&G ____ XV1IL ^vfol7A^. ti. szjü ww.iwuwji&»BaMP!MSi™ Húrom magyarországi generáció tragikus profilja A negyvenévesek, akik útélték a háborút; a harmincévesek, akik diplomával a zsebükben proletár sorsra jutottak és a húszévesek, akik késziiltítlnek a nagy próbára 1. A negyvenévesek. S megint élek, kiáltok másért: Ember az embertelenségben. Ady Endre. Két nagy tűz közé esett az ifjúsága. A legfiata- labbja is a millenium kápráztató görögtüze előtt szü­letett. fis amikor foglalkozással, diplomával, talán asz- iszonnyal és gyerekkel is már belegyökereztek éppen a társadalomba, elérte őket a másik tűz: az 1914-es szörnyű vizíö, a kigyulladt Európa tüze. Már részesei voltak a nagy’ élménynek, nézői az utolsó felvonásnak: lázas sej'„szaporodása! hogyan épül fel az uj Magyarország, hogyan bújnak elő esté- ről-regge!re ismeretlen városok a magyar síkon, mint duzzad, gigászivá a rákosi homokon a hagyomány nél­küli főváros, bankok büszke tornyaiba mennyi ma­gyar életet a milyen kevés magyar hagyományt fataz-; nak be az építők. Resztvettek a politikában: amely fáklyás tüntetés volt, március 15-i demonstrációs, uc­cui csetepaték kora, 67-es és 48 as jelvényekkel ifjú Izmok tornája a meredek szélén. Az ifjúság sorsdöntő élmény. De a mai negyvenévesnek, fel egészen ötvenig, mégsem az a májusfás, virágos, kissé Potemkin-izü két évtized lett a legnagyobb élménye: igazán gyöke­réig az hatolt, ami az ifjúsága után következett. Az a négy év, amely lövészárkokkal, golyókkal, tűzzel, té­bollyal és a ieghüsíbb erőfeszítésekkel hasogatta fel a petyhüdt kontinenst. Robbant próba volt ez a négy év. Salakot kiolvasztó febérizzás. Teljes embert kívánó emberfeletti erőfeszítés. S aki ottjárt és visszajött: talán nem lett uj em bér. De ember lett az embertelenségben. Megkeményedett. Tömörebb lett, Anyagában ne­mesebb, Ez az egyik vonás. S a másik: ráeszmélt va­lamire, amit apái e nagyapái generációjában már-már, elfelejtett. A bajtársi összetartozás, amely ott kint az első vonalban valóban az életet jelentette a halállal szemben, feléin esztette benne idehaza i.tfaz emberi ösz- szet*r tozást, egy kollektivebb sors szükségességét és tudatát. A mai magyar negyvenéves gyanakodva nézte ezt az elhagyott, régi világot, amit a négy év után ide­haza talált, idegenül, haraggal és megvetéssel fordult el a csatornától, az árulástól, a szennytől, a hisztériá ­tól. Keménysége uj frontot, uj életfelfogást alakított ki: szilárdan megállni, mint a négy év viharaiban kel­lett, az itthoni földön is, amelyet társadalmi földren­gések s Idegen erőszak tettek bizonytalanná, összevá­gott foggai megmaradni, helytállni, élni.. Még ha re­mény sincs rá. Ha minden ellenünk esküszik. Nem egészen úgy sikerült, mint odakint. De ma már elvitathatatlan valami: a negyvenéve­sekkel keményebb és emberibb lett a magyar világ. A régi magyar élet a szabadverseny-kapitalizmusra épült, közjogi viták rozsdás tengelyein fordult, egy meddő, frigid demokrácia jelszavai fűtötték. Ma népi rétegek és irányító hatalom találkoznak a közös programm- ban: u régi gazdálkodást minden vonalon egy kollek­tivebb, szociálisabb, népiségében nemzetibb rendszer­nek kell felváltani. De amíg' ide eljutottak: hiba nélkül valók voltak a negyvenévesek? Minden bizonnyal nem! A történetiró objektív kritikájával Szegfő Gyula marasztalta el a magyar negyvenéveseket a nagy mulasztásban: nem törték át nem göngyölték fel, sőt sok ponton elősegítették an­nak a hajbókoló neobarokk társadalomnak kialakulá­sát, amely öt, szinte feloldhatatlannak látszó feszült­séget, antinómiát termelt ki a következő nemzedékek számára: a föld. a felekezeti kérdés, a kapitalizmus, a megtorlódott nemzedékek és a leszakadt magyarság feszültségeit Atlasz vállaira kívánkozó teher. Akad-e majd olyan ifjú Herkules, aki átvállalja? 2 A harmincévesek. Gyümölcsöm meghervadt a szélben nyomorult percekre bont az idő, s izenként poriok el a térben. Szabó Lőrinc. Ha volt fiatalság, amely minden lázzal; beoltotta magát, minden szót kimondott, vállalt ideálokat, bom­bát szeretett volna dobni költői formákba és a társa­dalmi rendbe s végül nekirohant a falnak. — akkor a ,,harmincéveseknek'' nevezett fiatalság ilyen .volt. Egyesületeket, társaságokat, rcformklubokat ala- kitottak. Elkeseredett hévvel éjféltöl hajnalig vitáz­tak, Homályos és terjengő fogalmazásban uj törvé­nyeket, uj társadalmi rendet dolgoztak ki, mint egy alkotmányozó konvent. Mindenki legalább három cso­porthoz tartozott. Az fisz vallásának mintájára uj val­lást hirdettek; romantikus és félelmetes bálványt állí­tottak a magyar ugarra, — a parasztot, — ki Dózsa Györgyként tér vissza. Wesselényivel, Bartha Miklós­sal, a 48-as márciussal dobálóztak, anélkül, hogy iga­zán ismerték volna egyiküket is. De volt közük a Hu szadik Század elmerült szellemi törekvéseihez is. Az' igazi apaság azonban: Szabó Dezsőé és Ady Endréé. Tíz évből az első öt a mustos erjedés, az a lázas forrongás, az a lendület, önkívület, harson aszó-szer ü itéletmondás volt, amit az Ady-szókincs és Ady vers­sorok s Szabó Dezső óriás pamfletjei és monumentális társadalomkritikái indítottak el. A iegjobbak mindig külön állnak. De a tömeg az áradás ereje és sodra. S hányán sodródtak a jobbak közül is a tömeggel ... Még a költö is belevetette ma­gát. az. árba: végigrohant minden utón, felrobbantotta a verset, formát és tartalmat, olyan magasra csavarta a lángot, hogy az már kormozott, — a nem volt meg­állás. Széteső kultúrák bomlottak fel ebben a nemze­dékben mérgekké: kábult, süket és felizgatott volt tő­lük mindenki. S éppen az hiányzott ebből az ifjúság­ból legfájdalmasabban, ami alacsonyabb egységekre bomlott benne: a magasabb kultúra fegyelmező és döntő ereje. Mindenki a fény felé rohant, az egyetemek zsúfo­lásig megteltek, mindenki egyetlen lélekzetre váltotta meg Magyarországot, —, s amikor, a legidősebbek be­verték fejüket a betonkemény valóságba, az egész nemzedék ájultan esett össze. Ez a,nemzedék soha nem volt a társadalom ked­vence. Fiatalsága, hangossága, sok szólamának üres kongása elijesztette magától a többi generációt. S most, amikor be kellett volna állnia a sorba, a ma­gyar élet zárt sorokkal fogadta. A kapuk előtt voltak kénytelenek gyülekezni a harmincévesek. S a kapuk nem nyíltak meg. Az intellektuális pályák — s min­den pálya — túltelítettsége fájdalmas valóság volt. Megoldhatatlan valóság ma is. A kapuk nem nyílhat­tak ki. De a tétlenül gyülekezők mind, többen lettek. Mind­jobban kezdte őket szorongatni a szükség. Már os­tromló sereghez hasonlítottak, Követelőztek. Támad­tak. őket támadták. Tragikus nemzedék. Lobogó ifjúságukat elmetszette a kenyérgond. Meg váltó tervek helyett á Jiplomí jukkái kellett, illetéke­sektől illetéktelenekig szaladgélniok. Megint szervez kedtek, de már a kenyérért. S ekkor lettek ,,harminc­évesek". Az állásért és elhelyezkedésért való kilincse lésben és követelésben ismerte meg őjtet a magyar élet. A nagy 'és korszerű problémák nnkétezői — fáj­dalmas és mindennél korszerűbb problémává váltak- állástalan magyar ifjúsággá. Kétségtelen, vatami hiányzott belőlük. Talán az az alkotó és átütő erő, ami az egész nemzedéknek életet, célt, munkát tydott ■ volna biztosítani. Nemzedék helyett egyének kaptak nyolcvan pengős gyakornoki állásokat. De amíg idáig eljutottak: soraikat szétzilálta az idő és gond, mindenfelé szerteszóródtak, a jobbak ki­váltak, a gyengébbek tragikusan elhulltak, a kristá­lyosodási pontok megsemmisültek. A patetlkus program, amelyre ez a fiatalság eskü­dött, nem volt időálló — se megfogalmazásban, se megalapozásban, se felépítésben. Hiányzott belőle a rendszeres munka, a törekvések magas szintje, az el mélyülés, elszánása. De a vádak, amelyekkel ezt a ge­nerációt illették: mégis súlyosak, értetlenek és ke­gyetlenek. ., > Valami nagy igazságtalanság s eloszthatatlan tra­gikum láthatatlan jele izifk a harmincévesek . hom­lokán. . Mert ez a nemzedék mégsem epigón. mégsem olyan jellegtelen, mégsem tehetetlen, mégsem annyira felesleges és tehertétel, milyennek egyesek mondják. Azt mondják, hogy ez a nemzedék ezerszámra dob,olt dyi'.omát a magyar .életbe? Igaz. De az iszonyú ver seny kényszeritette^ rá, hogy minél több képesítéssel induljon harcba egy-egy falat kenyérért fis ne feled­jük: minden diploma, — ha nem is kultúrát — de tu­dást, tanulóságot valamilyen kiművelt képességet je­lent. S ez talán olyan érték,, amire, a mai és a holnapi magyarságnak talán még szüksége lehet. Ez a nemzedék szétszóródott? Fájdalmasan igaz! De szétszórták azok a kis pozíciók, amelyeket mégis megszállt, — mélyen a diplomáján alul: gazdától le­vente-oktatóig, rádióügynöktől a mérnök-munkásig. Ez a nemzedék nem alkotott semmit? Heroikus alkotás‘az, — hogy él, hogy megmaradt, hogy a de­rékhad meg tudott húzódni valamilyen fedél alatt a bezárt kapuk korában. De ennek á nemzedéknek leg­jobbjai: igazi „legelső vonal". A 'harmincévesek írói gárdája a legkülönbek közül való, tudósai a szellem­történet ihletével a magyar valóság !uj építői, építészei, uj stilus meggyökereztetcH. Csak front 'nincs sehol, — egyének küzdenek, egymást sem ismerik. De mindenképpen tragikus ez a nemzedék, s leg­nagyobb ellensége az idő. Amire a negyvenévesek a fö irányitó pontokon átadják helyüket, azt már a húsz­évesek fogják átvenni. A harmincévesek felmorzsolód­nak a két szerencsésebb nemzedék-egység között. Leg- jobbjaiknak átpártolása a húszévesekhez: éppen nap­jaink szellemi életének jellemző tünete. Akárhonnan közelítjük ezt a nemzedéket: nagyon szigorú ítéleteket lehet felette mondani. De alig van félreismertebb, tragikusabb generáció. Amit nem ka­pott meg soha: nagyon kellene szeretni. 3. A húszévesek, „Vannak és jönnek. Frisses, újak, önzők," Kos Károly. Vannak és jönnek. A jelszavuk: Emberebb ember és magyarabb magyar. Milyen valóság lesz ebből a jelszóból, még nem tudjuk. Igaz, — még nem is Jut­hattak el a bizonyításig. De már itt vannak. Nagyon zárt sorokban, óvatosan és hallgatagon. Ez a teljesen fiatalságmentes magatartás a szem­lélőt is bizonyos óvatosságra, gyanakvásra és tartózko­dásra inti, Németh László írja róluk: „Okosak, mű­veltek s latolgatják, hogy érdemes-e árkon-bokron át becsületeseknek lenni. Várják a példát, amely ezt be­bizonyítja nekik s ezt a példát még nekünk kell elé- bük tűznünk". fis' még egy jellemző vonás. Nem volt még gene­ráció, amely becsülettel és eredménnyel megvívott har­cok után olyan duzzadt nemzedéki öntudattal rendel­kezett vclna, amilyennel a húszévesek jelentkeznek. Ennek a nemzedéknek egyik igen rokonszenves tagja, Ortutay Gyula vallja: „Bár éppen a fiataloknál a ge­nerációs öntudat még nern finomult annyira, hogy ideológiájukat önállóan, az előbbi nemzedék irányítása, biztatása nélkül fejezzék ki". Majd igy folytatja: „Sokszor még a generációs célkitűzés sem pontosan meghatározott vitáikban ..." A cél és eszköz még ho­mályosak, csak a nemzedéki összetartozás szembe tűnő, mint a gőggel viselt uj ruha. A derékhad — óriási. Az a hatalmas tömeg, amit a cserkészek neveltek. Egészséges fiatalság. Kétségte­len, egészséges lesz a világnézete, amely ma még nincs meg. De . megvan az összehangoltság: a kiadott világ­nézet elfogadására. Ez a fiatalság, se kötötte még le magát sehová. „Nekünk, cserkészeknek, mindig érthe­tetlen lesz a nemzeti és nemzetközi gondolat szembe­állítása“, — hirdeti, a Fiatal Magyarság első füzete. f Tettekig eddig csupán egy kis csapat jutott el —• a Szegedi Fiatalok. Ezek a lelkes fiatalemberek — ahogyan a csoport egyik tagja írja — „a munka és alkotás pozitív módján igyekeztek kifejezni elveiket és törekvéseiket". Mint az Erdélyi Fiatalok kezdték: a szegediek is kiszállásokkal, falujárásokkal, néprajzi, szociográfiai kutatásokkal végezték felderítő munká­jukat. A kiszállások sűrűsödtek, az anyag egyre for­róbb lett. Ami előbb csak érdeklődés volt: élménnyé, izgalommá vált. A mohó fiatalok népdalok, szőttesek, szokások tarkaságát keresték, s meglátták a magyar paraszti élet sötét színeit, a falu vergődését, a magyar föld nyomorúságát. Minden friss ismeret újabb isme­retek, majd nagy összefüggések felé mutatott — és az adatok észrevétlenül áltásfoglajássá nemesedtek. Állásfoglalás, kikivánkozó bőség, hívták életre az egye­temi Művészeti Kollégiumot, a feldolgozás és közlés műhelyét. Soha a harmincévesek nagy vitáik idején eddig a pontig nem jutottak el. A generációk versengésében ez fájdalmas lemaradás. A szociális érzés központi él­ménye mindkét csoportnak. De amíg a húszévesek a munka, a megismerés, az adatgyűjtés és adatközlés felöl közelítették meg a magyar életnek lávás forró- ságu tartalmát, a harmincévesek minden retorikája, teóriája, lázas vitája mindig elmélet volt csupán,-amely mögül hiányzott a. munka, alóla a valóság talaja. A húszévesek pedig gyűlnek,' egyre többen vannak. Közeldik nagy próbáik ideje. Illés Endre. „\iu<-s rossz üzletmenet, ha a Keleti Újságban hirdeti

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom