Keleti Ujság, 1934. december (17. évfolyam, 276-300. szám)
1934-12-24 / 296. szám
TFll. ÉVFOLYAM. 296. SZÁM. * HFirnüjsm Ti Az ELEGÁNCIA még nem művién! Ezt kell hangsúlyozni a megfelelő parfömmel. Gyártja: Tökéletes sikerrel nvujt Önnek ehhez segítséget az EXTASE KÖLNIVÍZ, amely kitűnő minőségevei és eredeti illatával rövid idő alatt az összes hasonló készítmények élére került. kölnivíz és parföm NORTIER daliába ! a kisebbségi (jercég rőt; Irta s Hegedűs Nándor [ Ha az ember kisebbségi sorsban él, még az ' sem sokat segít rajta, ha hercegi rangban van. Legalább is est bizonyítja Pless herceg esete, / aki Lengyelországban, még pedig Felsőszüésiá- han lakik és valószínűleg a világ leggazdagabb pénzmágnásai sorában is éppen olyan pomiát foglal el, mint a történelmi családok között. Az- az csak körülbelül 1930-ig mondhatta magát százmilliók urának, mert azóta a lengyel adóprés úgy megnyomorította, hogy három év óta a Népszövetségnél futkároz: hátha a világ fám» mán megmenthet valamit a horribilis vagyon- - bői. Pless hercegnek aligha volna valami baja a Népszövetséggel, ha úgy gondolkozott volna, hogy sokkal jobb a hatalom kegyét keresni, akár aktive, akár csendes lapulással, mintsem a saját német kisebbségi népével törődni. A hercegnek azonban végzete volt, hogy igen komolyan vette a noblesse oblige parancsát és élére állott a sziléziai német kisebbségi mozgalmaknak. Mi is tehát az a Pless-ügy, amely évek óta fekszik a Népszövetség előtt és ma sem jutott dűlőre, sőt úgy látszik, ez lesz az a nagy nép- szövetségi per, amely sohasem ér véget. A Pless hercegi család a legrégibb némát főúri famíliák közé tartozik. Vagyonát számokban pontosán bajos kifejezni. Egy német forrás szeműt 40.000 hektár, tehát kb. 80.000 hold birtoka van és ezen a birtokon olyan óriási ipartelepek működnek, hogy munkásaiknak a száma állandóan több ezer. Egész bátran áUithatjűk, hogy vagyona lejben milliárdokra rúg. Ennek a krőzusi vagyonnak a birtokában úgy vélte Pless herceg, hogy elég független ahhoz, hogy teljesíthesse népkisebbségi kötelességét. Ezért elvállalta a felsősziléziai Deutscher Volksbund elnökségét, hogy igy aktiv részt vegyen a lengyelországi német kisebbségi mozgalmakban. A lengyel kormány azonban megmutatta, hogy ilyen függetlenség ma nincs. A régi világ gazdasági liberalizmusában lehetett valaki csakugyan független, de ma, amikor az államhatalom oly melyen beleavatkozik a gazdasági küzdelembe és amikor a gazdasági nacionalizmus mindenütt előre tör: ilyen függetlenség csak a konok álmodozók képzeletében él csupán. Pless herceget 1930-ban az a meglepetés érte, hogy összes adótartozásának egyszerre való kifizetésére szólították fel. öt év adójáról volt szó, amelyről szakértők azt állitoUák, hogy tisztára önkényes becslés alapján vetették ki. '■ Elképzelhetjük, miféle summát követeltek tőle, ha a sok felebbezés után sikerült ezt 10 millió zlotyra (mondjuk kereken: 100 millió lejre) leszállítani. A herceg fizetett, de a sok kamattal és az újabb adókkal még mindig óriási ősz• szeg maradt. Természetesen mindezt egyszerre kifizetni nem volt képes. Jött a zálogolás, foglalás, árverezés. Es bár az ipari űzetnek már májusig kiizzadlak 7 és félmillió zlotyt, mégis ellicitálták a plessi kastély ingóságait és a felbecsülhetetlen történelmi műkincsekért 250.000 zlotyt vettek be. Minthogy azonban es sem fedezte az adókövetelést, a lengyel kormány elhatározta, hogy a herceg összes javaiba zárgondnokot ültet be. A herceget ugyanis éppen május havában az a malőr érte, hogy bekaszilizták, vagyis három hétre elzárták, mert a gyárában egy dán- zigi német munkást foglalkoztatott. A herceg leülte a büntetést. Mikor május 25-én elhagyta a dutyit _ amint a Nation undJStaat tudósításában olvasom__ ezrével várták a németek a fogház kapujában és nagy ovációban részesítették. Rozumek német képviselő üdvözölte és magasztalta férfias viselkedését kisebbségi népe iránt. Mialatt azonban a herceg a fogházban ült, történt meg a kastélyában az ösz- szes ingóságok lefoglalása. Mit tehetett Pless herceg: megint menesztett egy táviratot a Népszövetséghez, amit bizonyára szépen beiktatták és odaraktároztak ama akta-piramishoz, amivé a Pless-ügy ma már megnövekedett a genfi irattárban. A lengyel hatóságok szerint Pless herceg rosszindulatú adószabotáló, mert hiszen rettenetes vagyonához képest az a csekély 100 millió lej: semmi. Ez az állítás azonban __ írja egy másik tudósítás__csak látszat, mert az erdőtermelés és az üzemek fenntartása és a beépített modern felszerelés törlesztése rendid- vüli pénzt igényel, úgy, hogy az adótartozáshoz szükséges teljes összeget a herceg nem képes egyszerre előteremteni, viszont részletfizetési törlesztést nem engedélyeznek neki. Hozzájárul ehhez, hogy a felsöszüéZfiai területen az adózást egyre szigorították, anélkül, hogy a gazdasági válságot figyelembe vették volna. Minthogy pedig a lengyel kormány szívós törekvése az, hogy a f elsösziUziaTipart lengyélesítse: az adócsavar ezt a célt kitünően szolgálja. És Pless herceg egymás után küldözgeti a panaszt a Népszövetséghez, ö játsza el a herceg balladáját, akit el akarnák űzni, de aki mindig visszatér. Igaz, hogy ma már odajutott, hogy a gigászi üzemek nem tudják pontosan fizetni a munkásokat és a tisztviselőket, de azért a herceg egyben nem hátrál: a lengyelországi Deutscher Volksbund elnökségéről nem mond le. Nem tudjuk: hol tart ebben a percben a harc a herceg és a; kormány között 'és sikerültbe a Népszövetség üt jóm elhárítani azt a veszélyt, hogy zárgondnokot ültessenek be Keleteurópa egyik leghatalmasabb vagyonába. De ha ezt el is hárítja, az ma már bizonyos, hogy Pless herceg is belekerül abba a gallériába, amelybe a kisebbségek gazdasági tragédiájának oly sok hőse már bevonult. Es az ő példája szinte regényes bizonyíték amellett, hogy a kisebbségi sorsközösségben miként morzsolódnak le lassanként a vagyoni és osztálykülönbségek és hogy kisebbségi harcok zivataraiban vezérleedni ma milyen elszántságot és áldozatot igényel. Es arra a cinikus ellenvetésre. amit bárki tehet, hogy nem kell azért Pless herceg urat sajnálni, mert még-mindig marad mit aprítani a tejbe, jogosan felelhetjük, hogy könnyű legyinteni annak, aki a kisebbségi küzdelemben még semmit sem kockáztatott. Es lehetetlen minden rokonszen- vünkkel nem fordulni a német princ felé, ha látjuk a kisebbségi életben azoknak a seregét, akik irtózottal kergetik el maguktól a látszatot, hogy kisebbségi testvéreik politikai törekvéseiben részt vegyenek, sót ezekkel a törekvésekkel bármilyen formában szolidaritást mutassanak. Ovidiusnak, a politikai száműzött költőnek keserű mondását: Bene vizit qui bene latuit (jól élt, aki jól elrejtőzött), sajnos, éppen eléggé igyekeznek gyakorolni a kisebbségi életben és igy a német herceg balladája minden megdöbbentő momentuma mellett is felemelő és bátorító.
