Keleti Ujság, 1934. december (17. évfolyam, 276-300. szám)
1934-12-24 / 296. szám
XVII. ÉVF0L7'AM- iss. SZÁMKUETlUjsm 19 Papbeiktatás Nyirö József novellája Két oidalt töviskerités húzódott. Annak a karóiba kapaszkodva ugrált át a nép a felfakadt ut tócsás, sárszakadékain. így is övig sáros volt. A kurátor egykedvűen biztatta: _ Jobb az ut közepe, tiszteletes ur! Egyet se kímélje a csizmáit! csak arra ügyeljen, hogy a sár le ne huzza a lábáról. Nagy erőfeszítéssel lehet az ilyen tavaszi szívós, sárga agyag-tésztában járni. A pap térdei már remegtek és sűrűn törülgette a verejtéket a báránybőrsapka alatt. _ Szorítsa csak, mert mindjárt átúszunk! A hegy alatt a lankában állott a papi ház. _ Helyben vagyunk, tiszteletes ur! — lélegzett fel a kurátor. A pap megdöbbent és elsáppadt. _ Ez az? _ Ez a micsodás! _ bólintott a kurátor, kinek a beszédén érzett, hogy jobban tud románul. Ha egy szó nem jutott eszébe magyarul, románnal pótolta. A hangsúlyt is nyújtotta. _Na, te-cssék! Vedlett, zsupfedeles, rozzant, elhagyatott, borzalmas hajlék volt a papiház, ahol a mohos tető be nem omlott., ott a szarufák, varjú károgók puszta gerince füsttől feketén meredezett ki. Az ablak két araszra sülyedt be a földbe, az ajtókon nem volt zár> a gerendák meghajlottak a vénséigtől, az ablakszemek töröttek és vakok a piszoktól, a dimbes-dombos agyagpadló felszakadozott, az ajtósarkokon, < vasrészükön vörös rozsdavirág. A pap csak kétrét görnyedve birt belépni a leereszkedett ajtón. Benn néhány szuette, töredezett egyházi bútor, amit azért nem loptak el, mert nem kellett senkinek. _ De hiszen ez lakhatatlan! _ rémült meg a pap. _ Áztat csak úgy képzeli az ember! _ nyugtatta meg a paraszt. _ Az öreg tiszteletes ur is benne lakott negyven esztendeig. Az, aki ezelőtt tiz esztendővel meghót volt. Hozunk egy ágyat, szalmazsákot. Csak arra tessék ügyelni, hogy a kutyák ne járjanak be az ablakon, mert ott szoktak. Legjobb volna egy deszkadarabot szegezni kívül! _..Meg se lehet egyenesen állani benne! _' méltatlankodott a pap. A kurátor szemmértékre vette a papot s elismerte. _ A tiszteletes ur valamivel magasabb, mint a megboldogult tiszteletes ur! Az tudott benne járni, de ő tudott segíteni is magán.,. ■Éppen csak kíváncsiságból kérdezte meg a pap. _Hogyan segített magánt _Tugya, az ilyen öreg ház minden esztendőben besilyed a földbe fél araszt, egy araszt, már aszerint, milyen az esztendő. Ha száraz az esztendő, kevesebbet, ha nedves, többet, — magyarázta a magyar. _ No most!... Mikor az öreg tiszteletes ur érezte, hogy a gerenda éri a fejét, fogta az ásót és kihányt egy rend fődet az udvarra ... Egyik esztendőben is egy rendet, másik esztendőben is egy rendet... Már aszerint, ahogy sülyedt a ház. A pap megvonaglott. _Akkor hozzon nekem is egy ásót! _ Hozok, hogyne hoznék, de legjobb volna, ha venne egyet a zsidónál a tiszteletes ur... arra itt minden pillanatban szükség, van... Mivel ássa fel a birtokot, ha nincs ásója? _ Azt felszántjuk! — vágott közbe ingerülten a pap, de a paraszt diadalmasan kacagott. _ Azt nem lehet szántani, olyan oldalos. Arra nem viszi fel maga a marhát! _ Mekkora az a birtok? _ érdeklődött keserűen az uj pap. A kurátor elkomolyodott, mert földről, birtokról van szó, ahhoz pedig hozzáértés, komolyság illik. _Ami birtok belőle, megvan egy félhold,__ számigálta. _A többi nem birtok. — Hát mi? _Hát euvadás és patak. Tiszta kü!... ezért is hagyta meg az agrár... Csak itt van mindjárt a házon túl. Aszón ta az öreg tiszteletes ur _ az isten nyugtassa, _hogy az volt valamikor a magyar temető. Van annak tám száz esztendeje is... De ő nem használta. _Miért nem használta? — Tugya, az olyan vad, köves, mocsok föld, hogy úgy sem lenne benne semmi. A tövisét is előbb ki kéne irtani. A követ is nehéz volna kitakarítani belőle, mert mikor az öreg templom összeomlott, __már nem is tudom, mikor, __ egészen megtöltötte. A ţ>ap elszürkült a belső kíntól, mintha ráom- lott volna a vén templom. _Úgy tudom, hogy még Árpádkor:, nyolcszáz esztendős templom volt. _ Ammá csak volt... Amit lehetett, felii asználgattunk beLőlo... _Maguk? Református magyarok?... __ riad rá megbotránkozva a pap, de a kurátor nem jön zavarba. _Románok, magyarok, vegyest. Már akinek kellett az építkezéshez... Jó kő _tugya__nem igen van a Mézőségen, már olyan, amit használni lehet az építkezéshez ... Alig vártuk, hogy hozzájussunk ... WIMPASSING-------— ---------------------- - .....■*J|ja _Szóval templom sincs!__sóhajtott a pap. _ Van, hogyne volna! _világosította fel a kurátor. _ A románoknak szép, nagy kőtemplo műk van. Kellett, hogy lássa a tiszteletes ur! _ Es maguk oda járnak? _ Hova járjunk? _ vonta fel a vállát a* atyafi. _ Oda kell, hogy járjunk, ha más nincs! _De hiszen mag,uk kálvinisták, magyar kálvinisták ! _ képpedt el a pap. _Mi meg is tartottuk a vallásunkat,__veti fel az ember büszkén a fejét. _ Igaz, hogy csak nyolc család vagyunk magyarok a faluban. A többi átalment a tiszteiendurhoz. A pap elgondolkodik. Egész világ fordult fel benne. A súlyos válság pillanatra leüti a lábáról és majdnem összeroskad alatta. Aztán kitör belőle a felháborodás. _Soha senki sem törődött magukkal? Az egyházi főhatóság csak egyszerűen tűrte ezeket az állapotokat? Nem jött ide soha senki, hogy lásson és megborzadjon? _Dehogy nem!__békite^te a kurátor a felhevült papot. _Volt itt még a püspök is a háború előtt. _A püspök? Kenessey? Bartók? _Tudja a fene, hogy hivták, de csúful megjárta ... •• Győződi élt me«j On is* hogy legjobban és legolcsóbban a-oál Fiata Unirii 24. szám alatt g szerezheti he kalap* és | divatára szükségletét, jf ÓRIÁSI VÁLASZTÉK! I NAGYON OLCSÓ ÁRAK! ■ Nyakkendő különlegességek ! |
