Keleti Ujság, 1934. november (17. évfolyam, 250-275. szám)

1934-11-11 / 259. szám

8 KELETlUrSJZG xvu. évfolyam. 259. szám, Az Mndig.kvartét orosz művésze es a pesti detektív Három napra ismét behukkintott Kolozs­várra Indig Alfred, aki Parisban megszerve­zett vonósnégyesével most fejezte be középeu­rópai körútját, hogy pár nap múlva tovább­folytassa a világjárást. A máris világhírű In- dig-kváriett hangversenykörutjának utolsó ál­lomása Budapest volt, ahol azonban a rendkí­vüli sikert izgalmas huza-vona előzte meg. A kvartett egyik tagja ugyanis orosz és bár már nyolc évvel, ezelőtt elkerült Moszkvából, szov­jet-útlevéllel járja a világot. Annak ellenére, hogy a szovjettel Európá nak csaknem minden országa felvette a diplo­máciai kapcsolatot, a szovjet-utleveles művész- szel mindenütt baj van. Persze, nem volt ez másképpen Budapesten sem. Hallani sem akar­tak arról, hogy vízummal lássák el az útleve­lét és csak hosszas diplomáciai csatározás után járultak hozzá, hogy a beutazási engedélyt megadják. De csak úgy, hogy a határállomás­tól kezdve detektív kisérje. A detektív-útitári­nak, pedig borsos a napidija; 50 pengő■ A de­tektív tényleg ott várta a határon Indigókét. iUeti't a kvintett orosz tagját, akivel aztán a vonaton úgy összebarátkozott, hogy Pesten eszébe sem jutott előirt kötelességéhez híven nyomon követni az ö szemében már megszelí­düli kommunista-gyanus miivészt. A hegedű­művész meg is jegyezte tréfásan a hangver­seny után: — Mi történt az én detektivemmel? Ha mér fizetem az ötven pengőt, legalább lássam is a pénzemért! Angbelescut a roináji akadémia tagjára választották. Bukarestből jelentik: A román akadémia pénteken délután tartott ülésén aka­démiai tagnak választották Anghelescu köz­oktatásügyi minisztert. Az ülés eseménye volt, hogy Slavescu pénzügyminiszter bejelentette a botsát az akadémia rendelkezésére könyvtár­ié! építésére vonatkozólag. A bejelentés szerint a belföldi kölcsönből a kormány 100 millió lejt bocsát az akadémia rendelkezésére a könyvtár- építés céljára. Mrazek elnök köszönetét fejezte ki a Kormánynak. Titeica egyetemi tanár be­jelentette, hogy a kolozsvárj ítélőtábla fel­ajánlotta az akadémiának a memorandum-pör összes iratait az irattárban való elhelyezés céljából. — A Temes folyóba zuhant egy teherautó. Temesvárról jelentik: Egy aradi kereskedő­nek, Hegyes Viktornak a teherautója marha- szállítmánnyal járta a környékbeli falvakat Temesvár közelében, a Temes folyó bidján a teherautó felborult, rádölt a híd korlátjára, Amely letörött. A teherautó befordult a folyó medrébe. A soffőrt félholtan húzták ki a ro­mok alól, haldokolva szállították kórházba. A szállítmány két hajcsár-kísérője szerencsésen megmenekült. Sérüléseik nem halálosak. Né­hány álfát elpusztult. ' — Sziámbán megünnepelték a király szü­letés! évfordulóját. Bankokból jelentik, hogy Sziámbán hivatalosan megünnepelték Rajatlii- pok király 41-ik születésnapját. A kormány hangsúlyozza, hogy a király lemondásáról el­terjedt hírek ellenére Sziám népe ragaszkodik hozzá, hogy a király továbbra is kormányozni fogja az országot. — Meghalt Madzsar Gusztáv, Budapestről jelentik: Madzsar Gusztáv tankerületi főigaz­gató hetvenéves korában pénteken elhunyt. Madzsar Gusztáv lelkes munkása volt a magyar oktatásügynek. 1864-ben született Szatmár­németiben. Egyetemi tanulmányainak elvég zése után hosszasan volt gimnáziumi tanár Makón, ahol később igazgató is lett. A buda­pesti lankeriiletnek volt főigazgatója nyug díjba youulágáig. mmmmmmmmam—mmam c — Elhalasztotta a tábla az itéletkihirdetést a Bodea-féle katonaszabaditási pörben. A ko­lozsvári ítélőtábla III. szekciója pénteken tar­totta meg Bodea loan dr., a kolozsvári ideg- gyógyintézeti klinika volt asszisztense biinperé- nek feílebbviteli tárgyalását, Bodea dr.-t az ügyészség közokirathamisitás cimen helyezte vád alá, mert igen sok katonaköteles fiatal­embernek hivatalos bizonyítványokat adott, amelyek szerint elmeállapotuk nem normális. A fiatalok a bizonyítványok segítségével ki­bújtak a katonai szolgálat alól. A törvényszék annakidején több napon keresztül tárgyalta a pert, amelynek Bodea dr.-on kivül 30 fiatal­ember volt a vádlottja. Valamennyien „gyenge elméjüscget“, „i'élkegyelmiiséget“ és „hülyesé­get“. stb. igazoló okmányok segítségével men­tették fel magúkat a katonaság alól. A törvény­szék Bodea dr.-t bűnösnek mondotta ki az ellene emelt vádban s egy évi elzárásra Ítélte, mig a másodrendű vádlottakat 1 és 4 hónap közötti büntetéssel sújtotta. A táblai tárgyaláson a védők, dr. Mireea Georbeseu, dr. Klein Miksa, dr. Fabius, dr. Saragea felmentést kértek azon a cimen, hogy a kiállított orvosi bizonyítvá­nyok nem bírtak hivatalos okirat jellegével, csupán egy magánorvos véleményét adták vissza. Ilea ügyész — mivel a törvényszék Ítélete ellen az ügyészség nem fellebbezett — az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte, annak kiemelésével, hogy az amúgy is rendkívül enyhe volt. A tábla az Ítélet kihirdetést az este 8 órakor befejeződött tárgyalás után november lil ére, hétfőre halasztotta. — A „Caritas“ Akció, mint mindc.i esztendöbsn, úgy az idén is megrendezi úgynevezett ,,’i izdekás" nap­ját. Tiz deka nem nagy mennyiség, de sok kicsi sokra megy és a jó szívvel adott élelmiszirosomagocs- kák nyolcvan szegény gyermeknek ellátását szolgálják. E hó 12-én és 13-án rendezik meg a „Tizdekás napot, amikor is kérik az adakozókat, hogy az ajándékcsoma­gokat az alanti helyenken d. e. 9—11-ig és d. u. 3-6-ig le adni szíveskedjenek. Adományok leadhatók: Miner­va könyvkereskedés, Str. Reg. Maria 1. Bréver füszer- üzlet Piaţa M. Viteazül. ' Gáál füszeriizlet 3tr. Motlior 2. Prezensky péküzlet Str. N. lorga 9. Török Árpád Calea Reg. Férd 1ÖC Katona péküzlet Calea Victoria Iá. Caritas Iroda Str, Universităţii 7. Napközi-otthon luliu Cesar 63. Monostori egyházközségi otthon Monostur 14. A Szociális Testvérek otthona Str. Grigorescu 35. El­fogadnak bármely élelmiszert, de különösen szalonnát, zsírt, füstólt húst, tojást, lisztet, cukrot, lekvárt, almát, rizskását, babot, lencsét, borsót, káposztát, kaiarábét, murkot, petrezselymet, krumplit. A Caritas kéri a kö­zönséget ne feledkezzék meg a szegény gyermekekről, kiket eddig is minden évben támogatásban részesített. A legcsekelyebb adományért is hálás köszönetét mond a „Cárltas“ iroda. — Elfogtak egy házasságszédelgő, szélhá­mos ügynököt. A kolozsvári rendőrség bűn­ügyi osztálya jó fogást csinált. Több feljelen­tésre letartóztatta Hamza György 27 éves fia­talembert- akit több rendbeli szélhámossággal és házasságszédeígéssel vádolnak. A vizsgálat - folyamán kiderült, hogy Hamza, az egyik te­kintélyes gaiaci cég utazójának adva ki ma­gát, tekintélyes összegeket vett fel le nem szál­lított árukért. A rendőrségen bevallotta, hogy már Tordán és Marosvásárhelyen is szélhá- moskodott. — Halálos Hftszerenesétlenség Bukarestben. Bukarestből jelentik: A Clădirea Romaneasca nevű palotában borzalmas szerencsétlenség történt. Egy 12 éves fiú, aki a ház szolgálatá­ban állt, liften ment fel az emeletre. Nem vette észre, hogy a fülke ajtója nyitva van s neki akart támaszkodni. Kiesett a fülkéből, a lift és a fai közé került, ahol teljesen összemorzsoló- dott, Holttestét mondhatni darabokban szedték ki. ügy látszik különös szerkezete volt ennek a liftnek, hogy becsukott ajtó nélkül is mozgásba jött s a fa1 ts a lift között annyi távolság volt, hogy oda beeshetett a szerencsétlen fiú. — Meghalt Aigner ny. szegedi főispán. Szegedről jplentik: Pénteken délben Szegeden elhunyt Aigner Károly dr., Szeged nyug. fő­ispánja, az ellenforradalmi idők egyik vezető egyénisége. Halálát agyvérzés okozta. Pénte­ken délben Szeged összes templomaiban két óra hosszat zúgtak a harangok. A városi ta­nács diszsirhelyet ajánlott fel és elhatározta, hogy nagy gyászpompával rendezi meg a te­metést. — A cserkészek gyűjtenek: november 11-én és 18-án. A Református Nöszövetség szeretné az idén is karácsonyi segélyezésben részesíteni a nélkülöző, ru­hátlan, cipötlen iskolás gyermekeket és nyomorgó sze­gényeit, jóllehet az idén e célra fordítható anyagi ere­je alig negyedrésze annak, mint aminőve! a tavaly ren­delkezett. Éppen ezért az idén is nov. 11-én és nov. 18-án (vasárnap) délelőtt és délután a hidelvei gyüle­kezet cserkészcsapata által, mint gyülekezeti diakónu­sok által minden családot meg fog keresni avégből, hogy minden jószivü embertestvér adományát fenti célra összegyüjthesse. Adhatunk bármit, amivel éppen rendelkezünk: letett ruhákat, régi fehérneműt, letett ci­pőket, pénzt, élelmiszert, tüzelőanyagot, zöldségfélét, stb. (A gyűjtök igazolvánnyal vannak ellátva). Kérjük, hogy a nevezett dolgokat még ma keresse elő, hogy cserkészeinknek azonnal átadhassa majd. Ha valahová cserkészeink nem juthatnának el se november 11-én, se november 18-án, vagy pedig látogatásaik során az illető családot nem találhatnák otthon, úgy azokat kér­jük, hogy jószivü adományaikat méltóztassanak utó­lag a Calea Victoriei 67. ez. alá bármikor, de lehetőleg minél előbb eljuttatni. Mindenféle adományért hálás köszönetét mond az utón is a Református Nöszövet­ség Szegénysegélyzö Bizottsága. — Kun Bélát megbízták az északi államok kommunista propagandájának vezetésére. Lon­donból jelentik: A Morning Post helsinki jelen­tése szerint Kun Béla Leningrádba érkezett, hogy ott nagyszabású kommunista propagan­dát szervezzen meg az európai fasizmus ellen. Moszkvában felhatalmazást kapott arra is, hogy kiszélesítse a kommunista propagandát a balti és a skandináv államokban. — Nehéz székelésben szenvedők, akiknek gyomor­működési zavarok és végbélbajok teszik az életet nehéz­zé, igyanak .reggel és este negyed pohár természetes „Ferenc Jónseí“ keserüvizet. * (*) — Japán tengeri fegyverkezésének egyen­lőségét javasolta Anglia. Londonból jelentik: A tengeri leszerelési előértekezleíen az ango­lok közvetítő javaslatot tettek, amely elvben kimondja Japán egyenlőségét, de errenézve nem kiván szerződést kötni. Javasolja, hogy a hatalmak kiilön-külön közöljék egymással, mi­lyen egységeket szándékoznak építeni. A ja­vaslatot úgy az amerikaiak, mint a japánok hidegen fogadták, mert ragaszkodnak eredeti álláspontjukhoz. (*) A Nyugat november 1-i számának élén Schöpflin Aladár ir Ady Endre nagyváradi éveiről. Kassák La­jos készülő uj önéletrajzi kötetéből közöl egy önálló részletet. Erdélyi József nagy versciklusán kivül öt uj fiatal költőt mutat be a folyóirat. Bory István Kárpáti Auréllal vitatkozik Madách Luciferé körül. Kallós Ede „Hítvalló irodalomtörténet“ cimen ir tanulmányt Ba­bits müvéről. Halász Gábor esaayé (A regény feltáma­dása). Joó Tibor, Fejtő Ferenc, Magyar Bálint, Kardos László, Végh Hanna és Schöpflin Aladár kritikai cik­kei teszik teljessé a számot, amellyel együtt kapják meg a Nyugat előfizetői november havi könyvilletmé­nyükként Illyés Gyula „Oroszország" című müvét. A szám ára 2 P, negyedévi előfizetési dij 10 P. Kiadóhi­vatal: Budapest V., Vilmos császár üt 34. — A világ legnagyobb repülőgépgyára Németországban. Londonból jelentik: A Daily Mail jelentése szerint Németországban befe­jezték a világ legnagyobb repülőgépgyárának építését. A gyár harmincezer munkással fog dolgozni. Több gyárat építettek ezenkívül az Északi tenger partján, úgy, hogy ma a német repülőgépipar százötvenezer munkást foglal­koztat. Az angol lap feltevése szerint 1935-ben Németországnak már huszonötezer repülőgépe lesz.-— Az őszi melegnek is lehet kára. Buka­restből jelentik: Az utóbbi hetek meleg időjá­rása aggodalmat kelt az ókirálysági mezőgaz­dák köreiben. Egyes helyeken buza tulnagyra nőtt, a repce virágzás előtt áll. Ha az idő most hirtelen hidegre fordul, a vetések tönkremeu- { nek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom