Keleti Ujság, 1934. október (17. évfolyam, 224-249. szám)

1934-10-07 / 229. szám

6 KFlETiUjsm XVII- ÉVFOLYAM. 229. SZÁM. Idegenforgalmi propaganda — a valóságban „Az^ Esi“ lapok filléres vonalát négy óra hosszáig visszatartották a határon s mikor végre bőengedték, kétórás vámvizsgálatnak vetet­ték alá —• A kü földiek útleveleit nem adták ki (Temesvár, október 5.) ,.Az Est“ lapok nagy propagandával filléres gyorsvonatot indítottak el Temesvárra. Minden hivatalos fórummal előre letárgyalták a kérdést a lehető leg­nagyobb kereskedői gondossággal A filléres gyors utasaival azonban a vám­hivatal és. a vasúti hatóságok közegei úgy bántak el, hogy az eljárás mindenre alkalmas, csak éppen az idegenforgalom elősegítésére nem. ügy látszik, a mi hatóságaink még nem látták be azt a nagy anyagi előnyt, amit az idegenforgalom az ország gazdasági életében jelent, Más országok versenyeznek abban, hogy a külföldieket magukhoz csalogassák s az eb­ből eredő forgalom áltál pénzt hozzanak az or­szágba. Nálunk azonban egészen másképpen áll a dolog, amit bizonyít a kellemetlenkedések sorozata, amit a filléres gyors utasainak el kellett szenvedniük. Az utasok elmondják, hogy a vonat déli tizenkét órától délután négy óráig állott a lökösházai állomáson, mert nem engedték be az országba- Végül mégis megadták az enge­délyt, de akkor kétórás, szigorú vámvizsgála­ton mentek keresztül az utasok. Végül a kiilön- vonatot nem engedték tovább, hanem vala­mennyi utasnak a rendesjáratu vonatokon kellett folytatniok útjukat, Rossz vicinális kocsikba zsúfolták be őket. Csak a Bukarestbe és Erdélybe utazó kirándulók, mintegy nyolc­van személy, szállhatott fel a gyorsvonatra a különbözeti dij megfizetése mellett. A filléres gyorson különben mintegy nyolcszáz utas volt- Valamennyi útlevelét visszatartották a határon és útlevél nélkül kellett folytatniok útjukat. A kirándulók összetört idegzettel, holtfáradtan érkeztek Temesvárra. Huszonöt utas elkedvet­lenedve még a határról visszafordult és haza­ment. Már csak egyetlen magyar emlékmű áll Szafmáron, «le en­nek az egynek is> korelelSk az eltávolítását (Szaimár. október 5.) Be­advány érkezett a városhoz a revizióellenes ligától, amely a ref. láncos-temp­lom előtti térségen álló Kölcsey-emlékmű eltávolí­tását kéri. A beadvány indokolása szerint az emlékoszlop sérti a románság nemzeti érzését- A városi interimar bizottság a kérelemnek helyt adva, megbízta a városi főmérnököt, hogy vegye fel az érintke­zést az egyház vezetőivel az emlékoszlopnak Sikeres bemutató a budapesti Nemzeti Színházban (Budapest, október 5.) A Nemzeti Szinbáz Lászxó Miklósnak, a fiatal tehetséges kabaré- szerzőnek „A legboldogabb ember“ cimü da­rabját mutatta be. A darab tartalma az, hogy az 53 éves Hajnalka József banktisztviselő fe­leségül akarja venni a 40 éves Scheffer kisasz- szonyt. Hajnalka azonban elveszti állását és a házasság így akadályokba ütközik. Hajnal­kának meg van az a képessége, hogy a leg­szebb dolgokat álmodhatja meg. Azt álmodja többek között, hogy visszavették állásába é* előtte hajlonganak a főnökei, szép fizetést kap és más egyéb finom dolgokat. A harmadik felvonásban a Scheffer kisasszony könyörög Hajnalka főnökeinek, hogy vegyék vissza ál­lásába, közben azonban Hajnalkát holtan ta­lálják meg- A szerző nagyon sikerültén raj­zolja meg a mai szomorú viszonyokat és re­mekül gúnyolja ki a visszás társadalmi viszo nyokat. SZÍNHÁZ János vitéz kilencedszer szombaton este A diadalmas János vitéz mesejáték már az első pár napban elérte a kilencedik előadását, a nagy sikert alapul véve, bizton remélhető, hogy rövid időn belül meg lesz az első jubiláris előadása is. Olyan hatalmas a tolongás a pénztárak előtt még most is a darabra, hogy amint a János vitéz valamelyik előadására árusítani kezdik a'jegyeket, nemcsak Kolozsvár közönsége, de az egész vidék is tömegesen siet jegyeket vásá­rolni a kalotaszegi János vitéz előadásaihoz. Helyet az ifjúságnak Az első vasárnap délelőtti előadásra Fodor László briliiáns vigjátékát tűzte az igazgató­ság a prózai együttes legjobbjainak szereplésé­vel. A Helyet az ifjúságnak olcsó helyárakkal kerül színre. A legdrágább jegy 23 lej minden illetékkel együtt Erre az előadásra is tanácsos lesz jegyekről előre gondoskodni. Sárga liliom Sólymosán Magdával Vasárnap d. u. 6 órakor negyedszer és hét­főn este ötödször kerül színre Sólymosán Mag­dával az utóbbi évek legnagyszerűbb operettje, a Sárga liliom. Tanase vasárnap 3-kor és este fél 10-kor Ját­szik a Magyar Színházban. A MAGYAR ŞZINHĂZ HETI MŰSORA: Szombat d, u. 4-kor: János vitéz. (Ifjúsági elő­adás teljesen a bemutató előadás beállítása szerint.) Szombat este 9-kor: János vitéz. (Teljesen a be­mutató előadás beállítása szerint.) Vasárnap d. e. 11-kor: Helyet az ifjúságnak. (Olcsó helyárakkal, a legdrágább jegy 23 lej, minden illetékkel együtt.) Vasárnap d. u. 3-bor: Tanase román revü- társulatának előadása. Vasárnap d. u. G-ltor: Sárga liliom. (Sólymosán Magda felléptével, Körösi Dudus és cigány­zenekarának közreműködésével.) MOZI EDISOy-MOZGO: Szombat. I. ERZSEBET KIRÁLYNÉ. Nagy dráma. LH Dagovel-, Paul Ottó, Charlotte Auder. II. STAN ES BRAN AGGLEGÉNYEK. Kacagtató bohózat. más — nem köztérre való áthelyezése céljából. Wagon-Lits II Cook és a Keleti Újság —-------akciója. —---------­Olcsó egyéni utazás a bukaresti kiáliitásra. Összes költség — két napi teljes ellá tással: III. oszt. gyorsvonaton, autokár körúttal .. .. S84Ö* III. „ „ „ körút nélkül 1090* II. „ „ „ körúttal.. ,, I4Í2* II. „ „ „ körút nékül 1362* lej. lej. läj. íej. Ezen részvételi dij ellenében az oda-vissza szóló vasúti jegyen kívül, nyújtunk kettő napi teljes ellátást a legelőkelőbb szállodákban, egyágyas szobákkal, háromszori teljes étke­zéssel és kiszolgálással úgy az étteremben, mint a szállodákban; díjtalan belépést, vala­mint ki- és beszállítást a kiállításra, autóbuszon és a jegy díjtalan lebélyegzését, továbbá egy autokár utat a város megtekintésére. Ha valaki két napnál tovább marad Bukarestben, úgy teljes panzióért naponta líOO*— lej, csak étkezésért (naponta há­romszor) egy napra 12 í)*— lej pótdijat fizet. Aki vidékről indul, az vasúti jegyet maga váltja meg és ez esetben a vasúti jegyért III. osztályon 573'— lejt, a II. osz­tályon 845*— lejt téritünk. in tái*sasufazás ! Bármikor* egyénileg ufashaft! 3 •% Jelentkezések©! elfogad: a Wagon-Lits" Cook utazási iroda (Cluj, Piaţa. Unirii iS, Telefon 224). — Felvitágosiiásf ad a Keleti Újság kiadóhivatala is. Részvételi szándék az indulás előtt legalább 48 órával bejelentendő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom