Keleti Ujság, 1934. október (17. évfolyam, 224-249. szám)

1934-10-15 / 236. szám

_______ 1 ' Amit egy magyar ivó Oroszországban lătott —■ Illyés Gyula cikksorozata moszkvai tapasztalatairól — Éjjeli élet u Szovjet fővárosában Ismeretes, hogy az oroszországi nemzetközi irókongresszuson két ro­mán és két magyar író is résztvett. Ta­pasztalataikról most számolnak be ha­zájukban. Az alábbi nagyon érdekes cikk Illyés Gyulának, a kiváló magyar költőnek tollából való: Ahogy a szürkület erősödik, Moszkva ucoáin úgy szaporodnak a tántorgók. Jön az alkony s egyre töb­ben állanak meg egy-kct lépés után gyanús hirtelen­séggel a legközelebbi oszlop mellett s fölnéznek a te­tők fölé. Mintha a sötétedő égből valami boldog sugal­lat ereszkednék a városra, különösen a Moszkva part­jára és a régi kínai negyedre! Itt is. ott is egyszerre csak meginog valaki s jámbor mosollyal integetni kezd, Vájjon mi jutott eszébe? Valamelyik Tolsztoj-regény egyik lapja jutott eszébe, azt szavalja szóról-szóra, hibátlanul, egyfolytában. Néha csuklik, néha fontorog, de ez is a szöveghez tartozik. Ha megállaz mellette, rögtön hozzádfordul, örvendve, hogy hallgatója akad, aki ellenőrzi. — Köpj le, bátyuska — mondja szelíd tekintettel — köpj le és lépj a fülemre! Disznó vagyok: És ilyen em­bernek utalnak ki lakást, valódi külföldi mintára ké­szült biztonsági zárral. Mit kell egy ilyen emberrel csi­nálni? Az analfabéták közé kell sorolni, csomóra kell kötni az orrát és úgy vezetni az analfabéták közé ... Mire besötétedik, a falak tövében, a palánkok mel­lett, erre is, arra is méla gondolkozók ülnek s mor­molják szüntelenül egy nagy iró roppant ővrjét. A mámor tanulniányuiján. Csak Párig északi kerületeiben látni annyi része­get, mint Moszkvában. De csak Moszkvában, a többi orosz városban alig. Es itt is minden részeg az uccán van. Egyik okát ennek rögtön a helyszínen láthattam: senki sem há­borgatja őket, a rendőrség legkevésbé; addig marad­nak ott, mig ki nem józanodnak, Csakhamar rájöttem a másik okra is: honnan kerülnek ide? Miért nem a korcsmákban isszák le magukat tisztességes nyugati szokás szerint? Mert kocsmák nincsenek. Legalább is a nép szá­mára elérhetők. Vodkát azonban minden állami üzletben kapni; elég olcsón, elég Jót. Napi tanulmányaimat lassanként azzal zártam le, hogy elsétáltam a Kitaj Gorod egyik sikátorának üz­letébe és az ajtófélfához támaszkodva Ljosa Petrovna társaságában órákig elnéztem a ki-beszivárgó része­geket. Az igazság a vodkában is benne van, az orosz Slép amúgy is közlékeny fajta; sok mindent megtud­tam itt, amit másutt sosem tudtam volna meg: a nagy- horizontu élet számtalan kis mozzanatát. El kell árul­nom, hogy e vállalkozás semmi veszéllyel sem járt. Az alkohol, úgy látszik, minden nép eredeti hajlamait bontja tovább: az oroszokban, legalább azokban, aki­ket én láttam, a lágyságot, a gyermeki nyiltszivüséget, valami mérhetetlen közlékenységl vágyat... Akiket én megfigyeltem, nem úgy ittak, mint pél ­dául a mi népünk; nem poharaanként részegesedé le kellemes eszmecserék közepette. A szlnjózanságból hirtelen, egyik percről a másikra vetették magukat a mámorba, mint valami szakadékba. Hányszor láttam: Belép egyenes léptekkel, tiszta, barátságos tekin­tettel egy javakorabell férfi az üzletbe. (Rögtönzött statisztikáim szerint a részegek közt a legtöbb az idő­sebb férfi.) Ujságpapirosbó! üveget bont ki: — Egy félütcrt polgártárs! (Elvtársnak csak a kommunista párttagokat hívják, mindenki más giis- damjln.), 'Az óvatos duhaj. Ä polgártárs beönti a féllitert. A javakorabeli férfi előveszi a tárcáját, leolvassa a pénzt. A tárcát gondo­san visszateszi. Külső zsebei tartalmát a belsőkbe rakja, azokat gondosan be is gombolja. Ceruzájának is jobb helyet keres. Meghúzza a dereka körül a szí­ját, a sapkáját két tenyerével jól a fejébe nyomja. Kész. Fogja az üveget, félrefordul s tekintetét a meny- nyezetre vetve, mozgó ádámcsutkájával egy hajtásra kiszivattyúzza az egészet. Még annyi ideje van, hogy az üveget visszacsomagolja a papírba és gondosan azt is zsebrevágja. Sarkon fordul, megy kifelé, de a má­sodik lépésnél már akkorát tantorul, mintha tarkon sújtották volna. A kijáratnál megáll, ragyogó arccal a biborló égre tekint, karját széttárja: — Gyönyörű idő! .., Aztán, ha épp téged vesz először őszre: — Azt akarták, hogy én legyek a liázihizalnii. Hát méltó egy ilyen ember arra, hogy házbizalmi legyen, mondd, bátyuska, na mondd csak .,. Nem ismernek mértéket, akár a gyerekek. Nyolc órakor bezárják az üzletet, addigra mindenkinek kést keil lennie. Háromnegyed nyolc felé egy kis torlódás Társasággal jöttünk, alig kaptunk helyet. A szom­széd asztalnál estélyi ruhás hölgyek és urak ültek. Mint megtudtam, a férfiak külföldi mérnökök, a nők többsége orosz. A pincérek oly szolgálatkészek, gyor­sak és hajlongok voltak, mintha csak egy igazi mont- martre-i kaukázusi vendéglő alkalmazottai lettek volna. A pince mélyén, az alacsony dobogón az őt, nem­zeti viseletbe öltözött zenész oly buzgalommal, olyan hamisítatlan cigánykodássa! énekelt, kurjongatott, verte a citerát, a dobot, a csörgőt, hogy semmiképpen sem tudtam elképzelni, ezek egy közösség öntudatos proletár tagjai, akik a rájuk rótt munkát végzik. — Szervezett munkások ezek is? -— kérdeztem a pincért, — Igen, azok. Nem is lehetnének máaok. A kaukázusi pincében itt se mulattam Jobban, mint általában a kaukázusi vendéglőkben, a nemzeti táncot lejtő zord férfiú bokázása ellenére sem, aki pontosan éjfélkor hatalmas fekete kucsmában három ijesztő tőrrel kiperdül a dobogó elé. Fekete köpenyére mellmagasságban jobbról és balról ál-tölténytartők voltak felvarrva. Sarkatlan csizmában járt valami cb- riasztót, közben rikongatott; társai tapssal és zenével kisérték a táncot, az ember alig értette egymás sza­vát. Négyen voltunk, elfogyasztottunk négy porció, ha jó! emlékszem: sascsik-nak nevezett kaukázusi ételt, melyet közönségesebben cigánypecsenyének hívnak; megittunk egy üveg bort, Fizettünk mindezért het­venöt rubelt, a lármában kétszer is megkérdeztem, To­vábbá, persze, a borravalót, illetve ,teáravalót‘' mely, a gyári étkezőket leszámítva az egész országban ha nem is kötelező, de: szokásos. Az igazság kedvéért meg kell jegyeznem, hogy egész Moszkvában nem akadtam több kaukázusi pincére, noha merő kíváncsiságból ezúttal már kerestem. Ahol a külföldiek gyűjtik tapasz­talataikat. Jól mulatni az idegeneknek ezenkívül még az Tn- tourist-szállóls éttermeiben lehet, ahol reggeli négy óráig áll a jazz, ugyancsak példás ügybuzgalommal, Megérkezésem első hetében még rubelért is kiszolgál­tak, később annyi külföldi özönlött a városba, hogy ezekben is csak valutát fogadtak el. Az oroszok tehát kiszorultak nem tudom, milyen érzéssel. A szovjetla­pokban már akkoriban kezdték kritizálni és gúnyolni azt a cirkuszi hűhót, amellyel az Imtourist vezetősége az idegeneket fogadja s amelyet „nem ment az", hogy azok tekintélyes összegeket hagynak az ország­ban. A vitában később a Pravda hasábjain Ehrcnburg vágta ki a legkeményebb szót szegény külföldiek vé- delméen, akik bóbitás szobalánytól kezdve egyenruhás portásokig igy mindent látnak, csak igazi orosz életet nem s élményeiket a pártsajtó „Panaszos levelek“ ro­vatából kénytelenek meríteni. Melyekben nem egyszer valóban megrázó történetek látnak napvilágot. Ahol a nép mulat. Az első igazi szovjetmuiatóba engem, — hogy én is színes legyek, — a legvadabb éhség kergetett be, 'XVII. ÉVFOLYAM. 23Ő. SZÁM. van, de nyolc után egy lélek sem érkezik, A mai regi­ment kivonult. A „kaukázusi pince“. Moszkvában, mint mindenütt a világon, többféle éjszakai élet van. Éjszaka ürítik ki a szemetes ládá­kat, éjszaka javítják az úttest hibáit, a hírlapok nyom­dái is éjszaka dolgoznak. Az élelmiszerszállitó kocsik is éjjel járnak. Az ügyeletes gyógyszertárak előtt néha sürgetően kopogó embert látni. Látni kerékpáros táv­irat kihordót is. Mulatók előtt várakozó gyönyörű autót, belőle kilépő frakkos, cilinderei urat, tündöklő bárhelyiségeket, melyek után általában egy-egy város jókedvére következtetni szokás, nem igen lehet látni. Azért mondom, nem igen, mert ha az ember nagyon- keres, azért itt is talál olyan helyet, ahol egy görbe éjszakát eltölthet. Cilindert nem láttam, de estélyi ru­hát igen; nőn, férfin egyaránt. A főposta uj épületével szemben található például a festői kaukázusi pince. Kaukázusi pincékből általá­ban már Európában elegem volt. Ebbe először napköz-* ben. ebédre tévedtem be, amikor semmi sem sejttetté;' hogy itt csak kaukázusi ételeket kapni, különben való­ban kitünőeket. A pincér figyelmeztet, hogy este kau­kázusi zene és tánc is van. — Szóval mulatni lehet?-*< Kitűnő kaukázusi boraink ií vasnak, Későn érkeztem egy meghitt baráti estélyre, az előttem jöttek mindent felettek. A vitában nem igen hederitet- tek rám, de engem a vita is csak éhesebbé tett. Végre hangosan panaszkodtam, enni követeltem. Nem, min­dent, az utolsó kaviáros kenyeret is elpusztották. A há­ziasszony otthagyta a vendégeit, még egy éhező csat­lakozott hozzánk, hármasban levonultunk a Dzserd- zsinszkij ucca egyik éjszakai éttermébe; éjfél után egy óra lehetett. Zene itt is volt, ezúttal ukrán, Előnyére Szolgált, hogy egyrészt csak háromtagú volt másrészt egy sze­relmes pár kívánságára egész éjszaka egy dali énekelt és játszott egy termetes harmonikán és két balalajkán. A dalnak volt egy halkabb és egy zajosabb része, amely alatt az ember meggondolhatta a következő mondatát. Modern ballada, A papírszalvétával letakart márványasztaloknál munkások ültek, akik az éjszakai váltás után meg­szomjaztak egy pohár sörre. De volt köztük katona is és amint mondtam, egy szerelmes pár, melyet mindenki tisztelettel nézett, Nem lehettek kezdők, mert a nő egyre dugdosta a férfi poharát. Aa már a jókedv és a részegség határán ingadozott, a nö taktikájára az üve­get emelte szájához, aztán ujrát intett a zenészeknek, akik rendületlenül fújták: Zdrásztvuj, májá Ljubka, Ljubka dárágája, Zdrásztvuj, májá Ljubka, S proscsáj! Mii tyibjá pájmáli v tyomnom pereulke, Na, tylper, maszlinu pálucsájí A vendégek közül senki sem énekli a dalt, b'ár, amint látják, mindenki megtanulta, A dal különben, modern ballada, amint ezt az első szakasz I* mutatja: —■ Isten hozzád, Ljubka, Llubka drágaságom. — Ister. hozzád Llubka, jójcaltát! — Elcsíptünk a sötét zegzu­gos kis uccán, — Szived ólomgolyó járja át!,., arról szól, hogy egy tolvajbanda lelövi egyik tagjának a sze­retőjét, mert az feljelentette őket a Gépéunak. Éjszakai pillangók Sört rendeltünk mi is és tojásrántottát. Fent a társaságban a nökérdésröl folyt a vita, most már én is beleszólhattam, Azon civódtak, van-e Oroszországban prostitúció, vagy nincs. A kérdésről nekem már ez a Vita is elég tiszta ké­pet adott. Ha a létezéséről folyik a szó, akkor, ha van is, igen kis mértékű lehet. Eleget jártam éjszakánként az uccán, sehol nem láttam egyetlen egyet sem azokból a szomoru teremté­sekből, akik Európa és Ázsia nagyvárosainak némely negyedében csapatostul kóborolnak. Viszont másoktól Ős most a fenti társaság egy-hé? tagjától is hallottam, hogy yan, Hol van, miiyen alak­ban bujkál? — Vannak disznők, akik Uitartatják magukat — bömbölte fönt egy költő. — Férjhezmennek valami jól kereső spechez, vagy szovjetemberhez csak azért, hogy kényelmesen élhessenek. Párisi hangulat

Next

/
Oldalképek
Tartalom