Keleti Ujság, 1934. október (17. évfolyam, 224-249. szám)
1934-10-15 / 236. szám
XVII ÉVFOLYAM, S36- ‘SZÁM. Keletíüjmg 1 WMW———1 ............................................. Őrizzük meg az illúziói! ölöm mostanában színházba járni Kolozsvárt. Nemcsak azért a látható igyekezetért cs szép eredményekért, amiket a színház nyújt a közönségnek, hanem magáért a nézőtér lelkes, csinosan felöltözött, szinte áhitatos hallgatóságáért. A csoda megtörtént: a kolozsvári közönség visszatért a színházba. Nem tartom magam csodadoktornak, de úgy érzem, hogy valami kis részem nekem is van ebben a fordulatban. Évek óta prédikálom, számtalan cikkem tanúskodik erről, hogy a színház összeházasítása a mozival a lehető legszerencsétlenebb gondolat volt és jelentékeny része volt abban, hogy a közönség elfordult a magyar színészettől, holott minden ok megvolt arra, hogy felkarolja. Az, hogy az emberelcnek rosszul megy, — persze csak azokról beszélhetek, akiket még nem hajítottak ki az állásukból és egyáltalában „megy“ nekik valahogy — nem érv, mert ugyanazok, akik még a tájékát is elkerülték a magyar színháznak, szenvedélyes mozilátogatók voltak és talán még nagyobb tétel volt költségvetésükben a szórakozás, mint amikor mozi nem volt még, vagy még nem jött divatba cs a kisvárosi Kolozsvárnak úgyszólván egyetlen szórakozási helye volt a színház. De nemcsak a mozi és a színház összeházasítását kifogásoltam én, hanem ezzel ösz- szefüggő más dolgokat is. Bizonyára sokan bosszankodtak már a mai lelkes színházlátogatók közül azon, hogy a mozi miatt néha háromnegyed órás és egy órás késésekkel kezdődött az előadás. Még ha semmi sem jött közbe, akkor is megesett, hogy egy hosszabb filmnél kitolódott az utolsó előadás befejezése, de arra is sok példa volt, hogy valami üzemzavar állitotta meg a film lepergését harminc, esetleg ötven percig s mivel a jegyét már megváltott közönséget nem lehetett egyszerűen kitessékelni, azok, akik színházba igyekeztek, ott fagyoskodtak, bosszankodtak, — szidva az igazgatóság slendriánságát, — az előcsarnokban mindaddig, amig megunták a várakozást és „ide se jövök többet“ kiáltással ingerülten hazaszaladtak. Arra nem is akarok hosszasabban kitérni, hogy milyen kellemetlen érzés lehetett uj estélyi ruhában beülni a zsöllyesorokba, ahol fél órával ezelőtt még egy jókedvű, vicces suszterinas ülhetett és árpacukortól ragadós kezét odadörzsölte a színházi szék támlájához. Nem is beszélve más, ennél még kellemetlenebb „meglepetésekről“, amikre a közönség szintén el lehetett készülve. Hála Istennek mindez egyelőre a múlté- Most pedig talán már megpróbálkozhatom az újabb tanácsokkal. Hátha ezekben is lesz valami praktikusság. Az erdélyi színházaknak köztudomásúlag nagy bajuk az utánpótlás hiánya. A békebeli színigazgató szezon végén akár az egész társulatát szélnek ereszthette, a vizsgák idején egyszerűen felment Budapestre és a szinészis- kolák anyagából azokat válogatta össze, akiket éppen akart. Ennek most befellegzett. Magyarországból színészt hozni Erdélybe — különösen, ha többes számban beszélünk — majdnem lehetetlen. Egy kis agyafúrtsággal, színigazgatói furfanggal meg lehet csinálni, hogy egy-két vállalkozó szellemű színésznőt összeházasítsanak szintén vállalkozó szellemű szinész urakkal, de rendszert teremteni ebből nem lehet és különben is ez a lehetőség csak a nőkre áll. Érthető tehát, hogy a direktor uraknak nagyon fő a fejük, mert a magyarországi nagy szinésznyomoruság mellett bőven tudnának minden szerepkörre tagokat toborozni Pesten, azonban savanyu a szőlő, de ha édes is, akkor sem lehet leszakítani. Azt is mindenki tudja, hogy Erdélyben nincs szi- nésziskola, tehát a szinészkérdés teljességgel befagyott. De én mégis tudnék egy módot arra, hogy a meglevő rendeletek szabályainak betartása-, val megerősítsék a kolozsvári társulatot. Speciálisan a drámai együttest, mert úgy veszem észre, hogy az operettel egyelőre nincs baj. Pesten az utóbbi években az a divat, hogy a nevesebb színészek és színésznők nem szerződnek le egész évre, hanem várják a mannát: a nekik való, jó szerepet. Ha ilyen akad, akkor a színigazgató kikeresi a neki megfelelő hires színészt, vagy színésznőt és leszerződteti a soron következő darabra. Lehet, hogy a darabot százszor adják — ez azonban nem nagyon valószínű, — de méginkább lehet, hogy tiz-ti- zenöt előadás után leveszik a műsorról. Na most már: minisztertanácsi határozat mondta ki, hogy kiváló színészek és színésznők legfeljebb két hétig tartó játszási engedélyt kaphatnak Romániában- Ezt a két hetet nem is muszáj kimeríteni. Hogyha a színháznak valami szenzációs drámai újdonsága akad, amely már kiállotta a tüzpróbát a világvárosokban, szerződtessen le a főszerep eljátszására egy éppen szerep nélkül álló hires pesti színésznőt, aki ha jól utána járnak, a most is érvényben lévő minisztertanácsi határozat alapján meg fogja kapni az engedélyt a rövid vendégszereplésre. Budapesten annyira leszállították már az úgynevezett sztárgázsikat, hogy ezt a pénzt a kolozsvári színház is meg tudná fizetni, mert ilyen vendégszereplés esetén természetesen sokkal nagyobb közönségre is számíthat:. Ezt egy évben háromszor-négyszer is meg lehetne csinálni és én biztos vagyok benne, hogy a metódus nagyszerűen be is fog válni. Ez a kérdésnek azonban csak egyik ága. Ezek a vendégszereplések bizonyára alkalmasak lennének a közönség érdeklődését nemcsak felébreszteni, hanem állandóan ébrentartani, az előadások nívóját is magasabb szintre emelni. Legalább is ennyire volna fontossága azonban az érem másik oldalának is: a visz- szahóditott közönség megtartásának. Mért hiába rendez a színház akármilyen jó előadásokat is, hogyha a szezon ötletszerű megszakításaival egy, vagy kéthónapos szünetekkel elfelejteti a jó impressziókat és visszaveti a feltámadt szinházkultuszt. Mert amint én látom, ez a veszély fenyeget. Olvasom, hogy Nagyvárad város tanácsával megegyezést kötött a színház és eszerint évente száz napra kapná meg a nagyváradi színházépületet. Ennek a száz napnak a beosztását pedig olyképen tervezik, hogy a szezon derekán megszakítanák az előadásokat, átrándulnának Nagyváradra, hogy pár hét múlva, — miközben a magyar színészet hajléka obskúrus, harmadrangú mozi produkciók mocsarába süllyedt, — ismét arra ^Gútermann féle varró- és gomblyukselyem A varróselyem előnye, hogy egyenlőértékü a nyersselyemmel. A varróselyem tiszta selyemből készül. A varróselyem színtartó. A varróselyem ellentáll az időnek. A varróselyem fénye természetes. A varróselyem több mint 600-féIe színben készül. A varró selyem olcsó. A varróselyem puha, elasztikus és a varrásnál alkalmazkodik a ruhadarabokhoz. A varróselyem felhasználásánál a szemek nem szakadnak el. A gyapjú- vagy selyemszövetek festésénél a varrás csak akkor kapja meg az uj szint, ha gépselymet alkalmazunk. Figyeljen jól tehát, hogy ruhája mivel lesz megvarrva Ne takarékoskodjék a varrásnál. A varröseiyemnek nincs párja, Használjon tehát Giitermann varróselymet, az a legjobb GÜTERMANN & CO. S, A. ROMÂNĂ, BUCUREŞTI. igyekszenek doppingolni Kolozsvár magyarságát, hogy a mocsárt lecsapolták és helyébe fővárosi nivón álló szinházat plántálnak- Ki fogja ezt elhinni? Kinek lesz kedve illúzióba beleringatni magát ugyanabban a helyiségben, ahol még néhány nappal előbb téli kabátban fagyoskodva bóbiskolt a detektív dráma unalmain? A megoldás tehát csak egy lehet. Ossza meg az igazgatóság az idén szokatlanul nagy létszámú társulatát olymódon, hogy egyszerre játszón Nagyváradon és Kolozsváron. Különösen az operettegyüttes látszik alkalmasnak arra, hogy megosztva is tisztességes előadásokat produkálhat mind a két városban. A színészek zömének három naponként való ide-odautaztatása csakugyan kudarcot vallott kísérlet lenne a mult tapasztalatai szerint. Annak azonban nem volna akadálya, hogy a főszereplők menjenek át szükség szerint Váradra, vagy utazzanak vissza, hogyha a műsor ezt úgy kívánja. De semmiesetre sem szerencsés megoldás az, amely az amúgy is üsz- szeszükült színházi évet parcellákra bontja és próbára teszi az anyagilag erősen legyöngüH közönség szinházszeretetét. Attól én nem félek, hogy helyes szinház- vezetés mellett a közönség kimerül egy hosz- szabb előadásciklus alatt. Eddig sem a közönségen fordult meg a dolog, hanem a kapkodó, rendszertelen, garasoskodó, komoly színészeket ötven lejes fizetés-morzsák kunyorálásárA kényszerítő, rövidlátó szinliázpolitikán. Az emberek nem azért mennek szórakozni, hogy h színészeken sajnálkozzanak, hanem illúziók délibábját kergetik. Keressük meg, melengeW síik, őrizzük meg ezeket az illúziókat! (ss-l kaphat 10,000 lej értékben egy valódi, új aranyórát lánccal, vagy T6U6S6II INU I CN ezen értékig tetszés szerint választható valódi aranyekszert. mm ___-■■■_________________ csak a felszerelési készkiadások ellenében, megtanulhatja a legTmodernebb párisi nőiruhaés összes fehérnemüek szabászatai híva. tottszaktanártól. Ezen tanfolyamokon teljesen ingyen kaphat egy Sínonr» nőiruhát vagy K© penyt* a saját mértékére, remek szabással, ha csatlakozik a „Record“ cipőkrém mint hazai gyáriparvállalat nem anyagi, csupán erkölcsi pártfogói közé. Azonnal győződjék megszemélyesen: Cluj. Maniu ucca 22 szám alatt. Kereskedőknek legolcsóbb versenyárak!
