Keleti Ujság, 1934. szeptember (17. évfolyam, 198-223. szám)
1934-09-10 / 206. szám
XVII. ÉVFOLYAM. SZáM. KeietiUjsxg ■hm unim inwrena Zergeország felé, királyok nyomában Irta: Zágoni István dr. ii. Zugó völgynek széles medrében ront lefelé a Nagyviz. Igazán nagy ez a víz és igazán zug tőle az egész völgy. Helyenként az egymás szavát is csak úgy halljuk, ha hangosan kiáltunk. Az ut, amelyen haladunk, még ázekérutnak van berajzolva a térképbe s a valóságban is az volna, látszik is a javítgatás mindenütt rajta, hiszen királyok szoktak — ha nagy ritkán is — eljárogatni erre. De megszokta Nagyviz mutatni néha, hogy nem tűri, ha az ő szabad folyását korlátozni akarják és haraggal szakit le az útból egy-egy ■darabot. Két oldalt ami viz beléje ömlik, az mind meredek hegyfalakról zuhan alá s egy-egy nagyobb eső után gyökerestől kitépett fenyökákat s korhadt gerendákat zúdítanak le, keresztül-kasul, szélesen torlaszolják el az utat. Mi még átmászunk az ilyen akadálytorlaszon, hanem a hátizsákokkal megrakott málhás- lovaoskák alaposan megkinlödnak. De csak egy keli, hogy átvergődjék közülök a többi mind utána ugrál, mintha attól félnének, hogy megöli a szégyen, vagy az irigység azt, amelyik lemarad. A hegymászásnak csodálatosan ambiciózus ösztöne hajtja felfelé ezeket az apró mokánylovakat, lemaradni egy sem akar. Vagy talán ők is örömmel igyekeznek fel abba a magaslati világba, ahol sovány ugyan a fü, de szabad a tér a legelésre s még fenyöerdő sem nő, hogy a legelő területet elfoglalja. Ha egy ló megindul, a többi töri magát utána. S van egy vén fehér állat közöttük, amely nem ismer torlaszt és akadályt, megfontoltan néz maga elé, oda sem figyel, ha biztatják, de fürge az elhatározásai végrehajtásában. Ember úgy nem ismeri az utat errefelé, mint ő. Magyarosan Pistának hívják. Pedig a gazdája egy szót sem tud magyarul. A többi lovak gazdái sem. A hegyalatti falvakban, az egész vidéken s a hegyi pásztornép között sehol egyetlen egy román emberrel nem találkozunk, aki tudna valamit magyarul. Az ezeréves impérium alatt soha senki nem követelte tőlük; az államnak és a keresetet nyújtó uraknak ha szükségük volt reájuk, az anyanyelvükön beszéltek hozzájuk. _ A Pista nevii ló s a titokzatos nő. A malomvizi kiinduulóponttól gyalogolunk tizenöt kilométert a havasi völgyön s még mindig keményen süt a nap. Még érezzük a nyári meleget és Nagyviz zuhogó vízesései fürdésre csábítanak. Nehéz ennek a víznek sodrában, a nagy kövek között megkapaszkodni, de a jéghideg zuhaag kiveri a testből a meleget é3 fáradságot. S mialatt a viz sodró erejével birkózunk, fenn az utón különös kis karaván halad lefelé. A málhás, jól táplált barna lovat bocskoros nö vezeti, mögötük városi ruhás férfi bandukol. Nem állanak meg, nem érdeklődnek, a fejérnép gyorsítja a menetet, mintha nem akarná, hogy ismeretségre kerüljön a sor. Felénk sem néz, csak a lábai előtt, az utón tartja tekintetét. így szokta ezt ez a nö csinálni, oka is van rá. A mi lovaink gazdái összesúgnak s a fehér Pista lónak öreg gazdája odasugja nekem is; — Maria Magdaléna. Azt mondhatnám rá, hogy Isten éltesse, fel is ut, le is ut, mi közöm hozzá. De valami titokzatosság vai e figyelmeztetésben, valamilyen misztikumszerü re^ télyt hordoz magában a nagy hegyeknek ez a különös nője. Most csak annyit mondunk meg róla, hogy ö e havasi világnak a legjobb utvezetője, a sziklaoldalakon is ismer minden nyomdokot, ismeri a vadállatok itatóhelyeit és ösvényeit. Most gyorsított tempóban vezeti lefelé a vendégét és hamarosan eltűnik. Mi mai-adunk a Pista lóval, amely még szerényen halad a többiek között, de ahogyan nehezebbé válik az ut s amint szükség lesz a legjáratosabb tapasztalatra, mindinkább magára vonja a bámulatunkat. Éjjeli sátorszálláson. Ahol a szekérút végződik, fenyőgerendás villaépületek rejtőznek a kiszélesedett völgyben. Előttük tágas terrasz, még virágos gruppok is vannak rajta. Havasi nyaralóhely: Gura Zlata. Vendégei is vannak, aradiak, temesváriak. Kigyülnek a terrászra, amint érkezésünket észreveszik s a mi hosszú karavánsorunk megállapodik. Szürkületre fordult az idő és éjjeli szállásról kell gondoskodkodnunk, mielőtt besötétedik. A nyaraló lengyel bérlőjével azonban az alku nem sikerül. Lehet, hogy neki meg kell vennie az árát mindannak a mit nyújt, mert hiszen sokba kerül az itteni berendezkedés, de nekünk ez most drága, A szállóépület szobáinak ajtóira íenyőfatáblák vannak kiakasztva, a vagyonháboritás elleni biztosítás felirataival. Lenn a falvakban tűzkár elleni biztosítás táblácskái láthatók a házakon. Itt a betolakodás, az önkényes rekvirálás, kifosztás elleni biztosítást hirdeti minden ajtón az írás: Királyi rendelkezés alatt álló vagyon épülete. Ez a figyelmeztetés nem nekünk szól. A mi nyelvünkön nincs is felírva. Mi csak a pénzt sokaljuk. Fel- szedelözködünk és pár száz lépéssel tovább állunk hogy a patak túlsó oldalán, szénafüves kis regényes la páiyon felverjük a sátorfát. Mire besötétedik, már min den sátorban elkészült az éjjeli berendezkedés. A tábor közepén magas lángokban ég a tűz, forr a teaviz. Az elsötétedett hegyoldalak fekete halmokban nyúlnak fel az égig körülöttünk. A felemelkedő hold fénye éppen csak a fejünk fölött világítja meg a mennyboit látható keskeny tetejét. A tűz körül az ének lassan elcsendesedik, majd a csendes beszélgetés is elálmoso- dik. A hideg mihd élesebben kezdi borzongatni a hátunkat, a kabáton már nincsen több gomb, amit be lehetne gombolni. Rendre bebújunk a sátornyiláso- kon, mindenki eltűnik. A nagy köveken törtetve csobogó viz zúgása zavartalanul uralja a völgyet, amelynek élete számára nem hagy soha egy pillanatnyi csendet. A lovak felsorakoznak és indulni kell. Kezdem szá- mitgatni a rámváró teljesítményt. A földi pont, ahol állunk, nyolcszáz méteren van, a tengerszint fölött. A hegytetőn, ahova feli kell jutni, kétezerkétszázon felül Otthon a nagyon nagy templom nagyon magas tornya nyolcvan méter. Az Eífel-féle világcsoda háromszáz méteres. Semmiségek azok az otthoni magasságok. Nekem itt ma nem kevesebb, mint ezernégyszáz métert kell lépcsötlen köfokokon, uttalan meredekeken felmenni. Egy kicsit rég volt, amikor az ilyesmin nem gondolkoztam többet, csak annyit, mint mikor lóba vágtam a sarkantyút. No, de most is megmutatom. S neki gyürköztem. A nap is besütött a völgybe, meleget Ígér. A nekivetkőzésbe úgy belemelegedtem, hogy pár pillanat múlva nem maradt más rajtam, csak a szeges bakkancs, duplázott harisnyával s egy uszódresz- nyi fekete szatinnadrágocska. Mintha atlétaverseny gyorsfutószámára indulnék. Napfürdő, légfürdő, jó lesz menetelés közben. Voltak, akik többé-kevésbbé követték példámat. Ami nagy baj származott előle, azért ha gondolatban meg nem átkoztak, annak csak az lett volna az oka, hogy mások hibásabbak voltak. Mert azt a számítást, hogy amint a magasabb réMcdvecsörlctós, kigyómarás. Medve csörtet keresztül a málnás bokorsürün. Recsegnek a szárazgalyak. Felkapom a fejemet a földről. Semmi baj. Pillanatnyi álom volt az egész. Világos van, szép reggel. Valaki nagyon megfázott, nem hadviselt katonaember mint ml, akik nagyon jól emlékszünk, hogyan kell egyszerű, primitiv módon védekezni a sátoralvás hidege ellen s alig várta a hajnalt, hogy tüzet csinálhasson, ö tördeli, recsegteti a száraz ágakat. Es elég ha a zajtalan csendben motoszkálással felébreszt két-három embert, a többi sem tud már tovább aludni. — Jaj, kigyómarás! — kiáltja ki a másik a sátor vászonpiramisa alól, Viperában gazdag ez a hegység. Kigyómarásra fe) van készülve az, aki idejön. A legerősebb szesz szükséges, van is ez nálunk tartalékban. De van éles borotvapenge is, kivágja a sebet s ég a tüz„ hogy vasat tüzesitsünk a kiégetéshez. Hirtelen vita támad, hogy melyiket kell .előbb alkalmazni, az alkoholt .vagy a tüzes műtétet. — Előbb kivágni! — dördül el a határozat s már ez a hang tökéletes gyógyító erővel hatott. Még álmában 3em közeledett feléje vipera. Az igazi turistának nem jár szeszes ital, de ö szeretet volna alkoholhoz hozzájutni a didergös reggelen. Előbb inkább a tüzes vasat neki. Jobb a fázás ellen, aki birja, ha leveti magáról a ruhát s úszónadrágban beleáll a jéghideg patakba. Csak másszon fe! előbb a hegygerincre sugaras nap, mutassa meg magát nekünk, mert ö hozza a korai fürdéshez a biztató akaraterőt. giók hideg légkörébe érünk, egyszerűen leszedjük a lő hátáról a ruhát és felöltözünk, egy kis tévedés alaposan keresztülhúzta. Abban a csoportban indultam, amelyiket elöreküldöttek. Két fiatalember is volt e csoportban, akik jártak már a Retyezát zergeországá- ban s bíztunk benne, hogy ismerik az utat. Friss lendülettel nekivágtunk a Nagyviz egyik mellékpataka mentén a hegyoldalnak. Nem kérdeztünk senkit. Imádságos ember az atban. A gurazlatai nyaraló mögött kis erdei tisztás harmatos gyeppázsitján egy feketeruhás alacsony férfi állott, szembe a feljövő nappal, kezében feketetáblás imakönywel. Az imádságos lapokról fel nem emelte a szemét, lassú kézmozdulattal' kereszteket vetett. Mintha nem is venné észre, hogy egy csapat idegen megy el mellette. Látszik, hogy a vérengző vadállatok támadása sem tudná megzavarni imádkozásában. Az egész könyvét végigmondja. Csak a lábai állanak a harmatos földön, gondolatait keményen összefonta a napsugárral s lelkének öntudatát ezen a szálon felengedte az égnek a közelségébe. Egész földi lényének nem tulajdonit egyéb értelmet annál, hogy a könyvvel együtt Külön rekesszel felszereli Iskola- és aktatáskák gyári árban E TNA“ Ciuj, Dal. Regele Férd. 2. Nekigyürkőzünk, nekivetkőzünk