Keleti Ujság, 1934. július (17. évfolyam, 145-170. szám)
1934-07-30 / 170. szám
KElETíUjsm — Kinevezték a magyar Irodalmi és Művészeti Tanács vezetőségét. Budapestről jelentik: A Homan Bálint magyar kultuszminiszter kezdeményezésére megalkotott országos Irodalmi és Művészeti Tanács megszervezésére a szakminisztériumban az előkészitő munkálatokat már befejezték. A kormányzó a tanács elnökévé dr. Ugrón Gábor volt belügyminiszter, jelenlegi országgyűlési képviselőt jelölte ki. Melléje társelnöknek hat évi időtartamra Herczeg Ferenc felsőházi tagot, Hubay Jenő. az Országos Zeneakadémia örökös dísz- elnökét, felsőházi tagot és Zala György szobrászművészt és kormányfőtanácsost nevezte ki. Homan Bálint kultuszminiszter alelnökökké szintén hat évi időtartamra dr. Balogh Edét, dr. Dohnányi Ernőt és dr. Horváth Jánost nevezte ki. — ötvenszázalékos utazási kedvezmény a nagyszebeni árumintavásár látogatói részére. A CFR vezérigazgatósága 50 százalékos vasúti kedvezményt adott az augusztus 12-én záruló nagyszebeni árumintavásár látogatói részére. A látogatók a Nagyszebenbe való utazásnál egész jegyet váltanak, amelyet láttamoztatni kell a vásárirodában és a lebélyegzett jeggyel ingyen térhetnek vissza az induló állomásra. Ezzel a jeggyel azonban az utazás nem szakítható meg. A nagyszebeni áruminta- vásár áruinak visszaszállításánál 75 százalékos fuvarkedvezményt élveznek a kiállítók. — Kigyulladt egy román hajó Rotterdam közelében. Rotterdami távirat szerint a Sft. Nicolae román hajó, amely gabonával megrakodva Brailából útban volt Rotterdam felé, a kikötő közelében kigyulladt. A tűz a napraforgómaggal telt raktárban keletkezett- A közelben lévő hajók személyzetének segítségével igyekeznek a tüzet eloltani. A hajón 1892 tonna tengeri, 1574 tonna rozs és 478 tonna napraforgómag és hatvan vagon fűrészáru van. A hajó Grozea galaci gyógyszerész tulajdona volt, aki nemrég adta el uj tulajdonosának. Valsamacis nevű görög vállalkozónak. — Lelkészbeiktatás a szatmári lutheránus egyháznál. Szatmári tudósítónk jelenti: Rhé- dey Károly ev. lelkésznek Nagybányára történt kinevezésével megüresedett a szatmári lutheránus lelkészi tisztség. Matos Pált hívták meg helyébe, aki Nagyváradon végezte theoló- giai tanulmányait. Az ünnepélyes lelkészbeiktatás augusztus 5-én lesz. — Huszonötéves a szamoskrassói „Hangya“ fogyasztási szövetkezet. Szamoskrassó községben jubileumi ünnepség volt a napokban abból az alkalomból, hogy a községi „Hangya” fogyasztási szövetkezet, amelyet annakidején Oláh Sándor, jelenleg nagybányai lelkész alapított, most érkezett el huszonötödik évfordulójához. A jubiláns szövetkezet igazgatóságát a nagyenyedi „Hangya“ központ nevében Vita Sándor ellenőr üdvözölte. — Székelési zavarok, vastagbélhurut, puffadtság, migrén és általános rosszullét esetén a rendkívül enyhén ható természetes „Ferenc József“ keserüviz a gyomor és a bélcsatorna tartalmát gyorsan kiüriti, a vérkeringést előmozdítja s tartós megkönnyebbülést szerez. — Háromizben követett el bestiális merényletet hétéves nevelt leánya ellen. Tas- nádról jelentik: A napokban Tasnádou Albu csendőrőrméster letartóztatta Felder Gheorge tasnádi vadőrt. A szomszédok sokat sugdolóz- tak az utóbbi időben, hogy Felder Gheorge hétéves nevelt leányát szörnyű bűncselekményekre kényszeríti. A hir elterjedt gyorsan a faluban s igy a csendőrség is tudomást szerzett róla. A csendőrőrmester megjelent Fel- dernél, amikor már döntő bizonyitékai voltak ellene és letartóztatta. Felder eleinte állhatatosan tagadott, de a bizonyitékok súlya alatt beismerő vallomást tett. Könnyek között adta elő, hogy már hosszú idő óta megfélemlítéssel kényszeritette hétéves nevelt leányát, hogy részt vegyen bűnös vizeiméiben. Felder Gheor- get beszállították a zilahi ügyészségre, ahol megindul ellene a bűnvádi eljárás. — Meghalt egy hires magyar pilóta. Budapestről jelentik: Bier Henrik pilóta meghalt. Bier egyike volt a legkitűnőbb magyar pilótáknak és már 1912-ben magassági világrekordot állított fel. — Két falusi tolvajt tartóztattak le. Szatmári tudósitónk jelenti: A remetemezői csend- őrség letartóztatta Kozmáné Hetes Annát, aki Farkas Bernát kereskedőtől öt dollárt és néhány váltóíirlapot lopott el. Nagysomkuton Kovács Endre betört Buda János gazdálkodó házába, ahonnan ezer lej készpénzt és nagymennyiségű fehérneműt lopott. A csendörség letartóztatta és beszállította a szatmári ügyész ségre. — Két öregember lett öngyilkos. Nagyvár Hili tudósítónk jelenti: Tegnap délelőtt kSe öngyokosság történt Nagyváradon. Erdélyi Sándor 84 éves pargidai és Balog Károly 82 éves szentimrei öreg földművesek felakasztották magukat. Levelet nem hagytak hátra s igy az ovgyilkosság oka ismeretlen. — Tinót lopott két szabadságolt .katona. Tasnádi tudósítónk jelenti: Érkávás községben vasárnap éjjel a gulyából eltűnt Tyanc Mária balázsházi lakos tinója. A lopásról jelentést tettek a csendőrségnek, amely meg is indította a nyomozást. Csütörtökön letartóztatták a tetteseket Muresan Zaharie és Ruba Josif szarvadi illetőségű legényeket, akik a nagykárolyi 88. gyalogezrednél teljesítenek szolgálatot, de jelenleg szabadságon vannak. Bevallották, hogy a lopott jószágot a nagykárolyi hetivásárra hajtották és potomáron túladtak rajta. Majd a pénzen megosztozkodtak. Mindkettőjüket letartóztatták és átkisérték a zilahi ügyészségre. * 1 EDISON-MOZGO: Vasárnap: 1. ALEXANDRA NAGYHERCEGNO Jeritza Máriával. 2. ASSZONYOK ALMA Gustav Fröhlichhel. Fordítások bármely nyelvre, gépbediktálás, másolás, sokszorosítás stb. Dr. Mandel Fordító Irodában, Cluj, Str. Memorandului 24 — Marosszentgyörgy 50 százalékos vasúti kedvezményt kapott. Bukarestből jelentik: A CFR vezérigazgatósága 50 százalékos vasúti kedvezményt engedélyezett a Marosszent- györgy-fürdő látogatói részére. — Lopott ökröket akartak áthajtani a cseh határon. Szatmári tudósitónk jelenti: Pénteken a sárközi gróf Sztáray-uradalom intéző- sége feljelentést tett a csendőrségen, hogy csütörtök éjszaka két ökröt elhajtottak az urada- ' lom istállójából. A csendőrség félnapi kutatás után aztán a közeli cseh határ mentén egy erdőben rábukkant a lopott jószágokra. Egy fához voltak kötve, de a tolvaj nem volt a közelükben. Az a feltevés látszott valószínűnek, hogy a lopott ökröket Csehszlovákiába akarták áthajtani és ott értékesíteni. — Rendkívül súlyos pisztolypárbaj Szegeden. Rendkívül súlyos párbaj történt Szegeden. Báró Tunkl János főispáni titkár és Lázár Ferenc vívtak pisztolypárbajt. A párbaj oka, hogy Lázár hetekkel ezelőtt kijelentette, hogy Tunkl jogtalanul viseli a bárói cimet. Tunkl erre Lázárt arculütötte. A súlyos pisztolypárbajban a harmadik golyóváltásnál Lázár golyója Tunklt hasán érte. Tunklt életveszélyes sérülésével beszállították a kórházba. — Pályázat. A székely keresztúri unitárius főgimnázium elöljárósága pályázatot hirdet egy történelem-földrajz szakcsoportéi helyettes tanári állásra. A pályázati határidő: 1934 augusztus 15. s az állás szeptember 1-én foglalandó el. Csak olyanok pályázhatnak, akik magyarul is tudnak. Részletes felvilágosítást ad bárkinek a főgimnázium igazgatósága. (.»ál. pcrtóbélyeggel ellátott jeligés leveleket továbbiiaik! 250J0OO'— lejt nyerhet 51) lejért, ha si tve vásár ,1 m-antö- soffsjecjyet, meűnek szept. 9-en lesz a húzása Az összeget az „Economia" sorsjegyiroda. Cluj, a nyeriesneiv készpénzben azonnal kifizeii. — Sorsjegyeket vásárolhat minden traf kbanéssors- jegyi gynölmél. 1297 AIKALMAZÄS jjasamod, teljesen önálló, műhely- vezetésre alkalmas, jó- ízlésű, teljes úri ellátás és megegyezés szerinti fizetés ellenében fe vétetik. Lehetőleg fényképes aján'atokat a fizetési igények megjelölésével — Lichtschein Corneli?, Ra$ ta címre kéretnek. 320 IlJságeladékal magas j utalékkal fel - vés ünk — Jelentkezni délután 4—7 óra között a kiadóhivatalban, Laron L. Pop úcca 5 &z„ hátul az udvaron. OKTATÁS N éra®t és zongora- tanárnő lakásért órát adna. „Lalkiismeretas“ jeligére a kiadóba. KIADÓLAKÁS K ülönbeiáratu bútorozott szoba előszobával — melyet szobának is lehet használni — kiadó Erzsébet ut 33 689 rladá bútorozott szó. ba, vidékieknek rövid időre is. Strada Uniresitâţii 1 sz, 11, em. 4 ajtó. 2826 K ét szoba, konvha, fürdőszobás lakás augusztus i-ére kiadó. Reg. Férd. 29, em 325 K ét szoba, konyha kiadó Kogálnic°anu ucca 8. —' Közv titok díjazva. 2825 3 szobás komplett modern, uj villalakás Grivorescu (v. Rákóczi) ut 77 sz.,a. október 1-re kiadó. Értekezni a Leszámít ló Bankóm. 3 szobás komfortos i ikás, külön telken, uj házban, kerttel aug, t-re kiadó. Megtekinthető L)r Iulian Pop ucca 28, délután 6—8 között. 674 K iitönbejáratu. f-sö emeleti, napos, kom- íortos. ötszobás, két családnak is alkalmas la- Kás tisztviselőtelep elején novemberre kiadó. Cím a kiadóban. 2 Ö tszobás családi házat bérbevennék, melynek kertje v. udvara van. Előnyben részesítek két bejárattal biró lakást. Ajánlatokat „Családi ház“ jeligére a kiadóba kérek, AD-ÍS-VÉTEL KTIadö Kolozsvárt 5S *“» év óta fennálló üveg, háztartási és kép- kerétezési üzlet visszavonulás miatt. — Cim a kiadóban. B érbeadó Czapka- gyártmányu koncert zongora. Calea Ti aian 5 R endkívül kedve« zö vétel! Uj,adómentes, több lakásból álló, netto 10% ot jövedelmező kertes ház, saroktelek, megosztozás miatt sürgősen eladó. Ára 850,000 lej. Megbízóit : Gombás Lajos,'Cluj, Reg. Férd. 3. 282S K omplett modern ebtdlői keresek azonnali megvételre. — Címeket ármegjelöléssel „Készpénzfizető“ jeligére a kiadóba. H asznált, de jókarban levő biciklit megvételre keresek. — Ajánlatok „Ármegjelöléssel“ jelige alatt a kiadóba kéretnek. i— t, 10*TfiTnnkönL. •> í*ríHiIrtlfiííí Ar* 29--» ÁlIAüt Iccreißk* »«le s-avanként.. Al»ţk!s*bb âr» KÖTÉgEKJf Él. < «Havanként): 250 sxAnál.. .. 500 aztfuál.. «p 1000 szónál.. .« E lad* Orbán Ba'ázs Székelyföld leirá5á- nak első három köte'e jutányosán. Cim a kiadóban 648 E ladó üi, gumikerekű önműködő tóié* kocs3, rokkantoknak alkalmas. — Értekezni: Vlahuţa ucca 3, 1( em., 10. ajtó, 2—4-ig. 686 NYARALÁS mmmsmmm EGNV1LT a mo- rosszentgyörgyi Jőd-sós reumí.* gyógyfürdő, Hideg, meleg és iszapfürdők biztos gyógy hatással. Olcsó érák - Marosvásárhely: szállodákban fürdővé ndégei I kneh ragy árengedmény. Óránként autcbits*- járct. K 302 különfélék: ^nsBEinn C osmztics „Láncáét“ helyifogyasztás vaskézzel, modern arcápolás. Strada Universităţii 4 sz. 67ő H íRössSSSü a Keleti Újságban