Keleti Ujság, 1934. július (17. évfolyam, 145-170. szám)

1934-07-19 / 160. szám

KtLETiUjSSO * I ■■■■ Kolozsvár ulán Temesvári vizsgáznak a postások Hétfőn kora reggeltől éjfél után eţjy óráig tarlóit a vizsga — Egy hónap múlva írásban közük majd Bukarestből az előrelátbaló eredményt Az egész magyarság együttérzése kíséri a kenye­réért küzdő 2500 ember sorsát (Kolozsvár, julius'.17.) A városban csopor­tosan és egyenként, letört életkedvü, csüggedt vidékiek járkálnak az uccákon, akikről könnyű megállapítani, hogy a vizsgára ren­delt magyar közhivatalnokok és közalkalma­zottak közé tartoznak- A kolozsvári magyar közönség részvéttel nézi őket, keserves kálvá­riajárásuk iránt az általános együttérzés nyil­vánul meg. • - ~ , . <»' V" 41- ... Mindenütt beszélnek róluk és min­den kisebbségi körben általános a megálla- pitás: az egész magyarságnak egyöntetűen és egységesen kell valamit tennie, mert ennyi derék embert s ennyi becsületes munkás polgárnak a családját nem lehet ma­gokra hagyni a pusztulás utján. Kora reggeltől éjfél uláníg Az egyetem épületében a vizsgatermek környékén egész nap csoportosan álldogálnak a szorongó lelkű vizsgázók. Várják, hogy sor kerüljön rájuk. Kiderült, hogy nemcsak pos­tai alkalmazottak vannak itt együtt, hanem más közhivatalok herendelt kisebbségi hiva­talnokai is, igy az államépitészeti hivatalok személyzetének magyar tagjai. Egy kalap alatt végeznek ezekkel is. Ugylátszik, sorra mindenféle közhivatalhoz tartozók újból elől kezdik ezt a kálváriát most ismét, mert hi­szen ezek már annak idején mind vizsgáztak és ha a nyelvvizsga nem járt volna sikerrel, nem maradhattak volna mostanig állásai kt- . ban. Kevés közhivatalban van még magyar ember, inkább a műszaki helyeken, amilyen az állami építészeti ügy is, ahol a szaktudá­suk volt nélkülözhetetlen. Most az eddigi nél­külözhetetleneket is ki akarják tenni kenyér­keresetükből. Hétfőn éjfél után 1 óráig tartott a turnu­sok szóbeli vizsgája. A homályos folyosókon az éjféli órákban is ott álldogáltak a várako­zók. *v"r ■. . Kedden reggel 8 órakor újból megkezdődött, hogy éjfélig folytassák. És igy lesz ez most napokon át. Ez nem nyelvvizsga Megállapítható, hogy ez a vizsga nem nyelvvizsga és nem azt akarják eldönteni, hogy a közalkalmazott tudja-e a román nyel­vet a hivatali szolgálatnak megfelelően. Hogy ez a vizsga minek volna nevezhető, azt még nehéz volna megállapítani, mert teljesen érthetetlen, milyen szempontok­ból állították össze a vizsgák anyagát. Nem tantárgyakat kellett megtanulniuk, hanem berendeltek egy sereg embert és a teljés rendszertelenség alapján faggatják tudomány ból, szociálpolitikából, hivatalnoki illemtan­ból, a nagy történelemnek olyan részletanya­gából. amelynek dátumos adataival csak szak­emberek foglalkoznak- És a vizsgára kénysze- ritetteknek sejtelmük sem volt arról, hogy miből kell vizsgázniok. így nincsen olyan ember, akit meg ne le­hetne baktatni s aligha sikerrel álla­nák ki az ilyen vizsgáztatást a román hivatalnokok is. Ennek, az ilyen metódusnak nem lehet m&s célja, mint az, hogy úgy rostálják meg az al­kalmazottakat, ahogyan akarják. Egy sereg ember életsorsát odaadták néhány bizottsági tag kezébe, bizalmas utasításokkal, hogy ahá­nyat akarnak, kidobjanak a koldusok ország­újára. Még soha hírét sem lehetett hallani olyan vizs­gának, amelynek a tárgyát titokban tartják a vizsgázók előtt, hogy ne ké­szülhessenek fel. Nem lehet csodálkozni azon, ha az évtizede­ken át becsületesen dolgozó hivatalnoknő, vagy akár az őszes fejű családapa is és akárki ezen a világon, úgy érzi magát, amikor a bi­zottság elé szólítják, mintha halálos ítéletet akarnák kihirdetni felettük. Itt nemcsak az emberiességre kell hivatkozni, hanem kimon­dani, olyan vizsgát nem lehet vizsgának el­ismerni, amelynek nincsenek tantár­gyai s amelyre nem adják meg a le­hetőséget a felkészülésre. Vizsgának ezt az eljárást csak akkor le­hetne nevezni, ha megállapított tárgyakból a felkészültség mértékét Ítélné meg a bizottság. Itt nem erről van szó, hanem egyébről. 'TtiV Sírással, zokogással felelnek a nők A bizottság tagjai olyan kérdéseket adtak föl, amelyek a vizsgázók soraiban határtalan izgalmat váltottak ki. Az eredmény felől a leg­ellentétesebb hírek keringenek. Egyik postafő- tisztviselő véleménye szerint Bukarestben döntik el a vizsgára ren­deltek sorsát és egy hónap mnlva Írás­ban közük velük, hogy kinek kell tá­voznia és ki maradhat. A történelmi és földrajzi kérdéseken kívül néhány szakkérdést is feltettek, de ezek is nagyon nehéz feladatok elé állították a vizs­gázókat. A legtöbb tisztviselőnő válasz helyett sírással, zokogással felelt. Voltak, akiknek nyíltan meg is mondták a bizottsági tagok, hogy mondjanak le minden reményről, mert elbuktak. Azok a hivatalnokok, hivatalnoknők, akik két-három nap múlva vizsgáznak, nem tudnak tanulni. Szakkörökből nyert értesülések sze­rint még a postás iskolákban sem tanulták azo­kat a tárgyakat, amikről most faggatják őket. A berendelt postások háromnegyed része nem állami alkalmazott, hanem a postameste­rek alkalmazottai és még vasúti kedvezmé­nyük sincs és igy saját zsebükből kellett elő­teremteniük az útiköltséggel és az ittartózko- dással járó súlyos kiadásokat. A bizottság szombat reggelig dolgozik Kolozsváron, akkor Temesvárra utazik, ahol a bánsági postaalkalmazottak és tisztviselőnők kerülnek sorra. A tisztviselők most egyöntetű fellépésre készülnek. Megakarják tudni, hogy, mi az egész vizsgának a jogi alapja. Aki vasárnap az egyetem, hétfőn és kedden a posta épületében járt, megrázó jeleneteknek volt a tanúja. Izgatott, összeroppant idegzetű emberek járkálnak a folyosókon és egymástól kérdezik, hogy mi a legújabb hir a zárt ajtók mögül? — Már nem vagyok kiváncsi semmire, — mondják sokan fásultan. — Amennyiben elvágnak a vizsgán, ug* mindnyájunknak Bukarestbe kellene utaznunk, — indítványozzák, — hogy őfelségéhez járul­junk. Az egyik sarokban negyven év körüli férfi ül. öt gyermekes családapa. — Mégis, mit gondol, mihez fog kezdeni? Gondolkodik, majd zssbkendőt vesz elő és megtörüli szemeit. — Ahányszor feletteseim ellenőriztek, — mondja később, — mindig a legteljesebb el­ismeréssel távoztak. Jól beszélem az állam­nyelvet, de ne vegye tőlem senki rossz néven, ha nem tudom megmondani a posadai csata pontos napját és hogy Petru Rares mely napo­kon lakott a csicsói várban. Borzasztó látni, hogy ezek a férfiak, akik megdolgoztak az öregségük nyugalmáért már most ilyen megpróbáltatásokon menjenek át. Látni rajtuk, hogy a családjukra gondolnak. Mind csak az jár az eszükben. Ha családjuk nem volna, nem állanák ki ezeket a súlyos órákat. Itt hagynák az egész vizsgát. Vagy el sem jöt- tek volna. WNB Gömbös miniszterelnök nyilatkozata az olasz-magyar katonai vérszerződésről (Róma, julius 17.) Az olasz hadirokkantak nemzeti szövetségének hivatalos lapja, a Victoria, r.agy nyilatkozatot közöl Gömbös Gyula magyar miniszterelnöktől. — Nevelésemnél fogva katona vagyok mondotta Gömbös, _de a katonai erényeket ma­gyar mivoltomnál fogra is tisztelem, mert a ma­gyarság ezeréves története bizonyítja, hogy a ma­gyar nép a katonai erényeknek mindig letétemé­nyese volt. Ha a sors úgy akarta, hogy a világhá­borúban Magyarország Olaszországgal szemben álljon, annak bizonyára meg voltak a kifürkész­hetetlen okai. Mindkét nép hősiesen viselkedett a fronton s a magyarok akkor tanulták meg tisz­telni az olasz nép vitézségét, kitartását és a hazá­ért való önfeláldozását- Szivemhez közel érzem a hadirokkantakat. A katonák kiömlött vére áz­tatta meg a két nép lelkének talaját, amelyből a barátság terebélyes fája nőtt ki. Erről eszembe jut a hét vezér mondája, akik a vérszerződéssel pecsételték meg a magyar nép állami összeállását, ehlmz hasonlóan a magyar és olasz katonák vére is együtt hullott, Végre Gömbös azt hiszi, hogy a béke áldásai következnek az olasz magyar ba- rátságból. Az olasz hadiroklrantak nemzeti szövetségé­nek elnöke hosszú táviratban köszönte meg Göm­bösnek nyilatkozatát. A távirat kihangsúlyozza, hogy a háború folyamán a két nép kölcsönösen megismerhette egymást. Az igazi barátság az, amely a férfias harc után születik. Üdvözli az egész magyar népet és a magyar hadirokkantakat­(Brüsszel, julius 17.) Egyik nagy belga na­pilap Franciaország és a kisantant címmel hosszú cikkben foglalkozik Barthou bukaresti utjával. A lap szerint ez a látogatás megerősítette ugyan Franciaország és a kisantant jó viszonyâţ, de mily szakadékot teremtett Magyarország és Franciaor­szág között. Ezekután Magyarország kénytelen a német és olasz barátság karjaiba vetni magát. Anglia kerüli a kalandokat a külpolitikában, de határozottan magyarbarát és békés utón szeretné jóvátenni a Magyarországot ért sérelmeket, azon- ban elitéli az esetleges irredenta háborús provo­kációkat. Az angol köröket elkedvetlenítették Barthou látogatása folyamán elhangzott beszedek,

Next

/
Oldalképek
Tartalom