Keleti Ujság, 1934. július (17. évfolyam, 145-170. szám)

1934-07-02 / 146. szám

6

KUtnüJSKG

u

!*sw«s>.»s*pi

e-d'/i tlet

'hrjxi: Lwfya*' ffltaW

Tagadhatatlanul, élet van a pesti Hollywoodban, a Hunnia Filmgyér gyarmat-uccai stúdiójában. Csak most bontották le a régi bécsi ucca- sorokat, egy egész bécsi külvárost bontottak le, melynek rengetegében el Is tévedhetett az ember. Ez a disz- letváros már nem él. Meghalt abban a pillanatban, mikor G a á 1 Franciska „Frühjahrsparade“ című filmjének forgatását B o 1 v á r y Géza befejezte, A Gaál Franciska-íilm alatt német szótól volt hangos a pesti Hollywood. Bécsi és berlini színészek és színésznők eürgöló’dtek és forogtak a filmgyár gyönyörű kertjében, melynek növényzete nem emlékeztet ugyan a kaliforniai, vagy floridai faunára és flórára, pálmafák helyett akácok lombosodnak, kaktuszok helyett vad- gesztenye terebélyesedik, de éppen ez a szép, éppen ez az érdekes, hogy mégis hollywoodi élet zsivaja és varázsa hódit köröskörül, ha kicsiben is, de az! A levegőben benne van a masztix szaga, egy sereg autó várakozik a művészekre, művésznőkre, rendezőkre és pénzemberekre, a portás fülkéje előtt újságírók álldogálnak, akik interjút akarnak csinálni a filmsztárral és a műterem felöl kíhallatszik egy harsány hang, nyomban utána megszólal a kürtjei: — Felvétel! .. . Mikor odakinnt járunk a „Lila ákác“-ot forgatják. Szép Ernő hires regényéből irta Mihályi István a fűmet, Székely István a rendező, két Irén a két primadonna, Biller és Agay és a muzsikát Abraháni Fái komponálta .., Előbb próba van. Benn a hatalmas atellierben felépítették a békebeli Casino de Parist, a Városligetből. Ifjúságunk, háború előtti, boldog békebeli ifjúságunk sok szép és vidám éjszakáját idézi a díszlet, mely pontos mása a régi Casinonak. A színpadon Agay Irén fehér matrőzruhában, kerek inatróz- eapkával a fején egy kis dalt énekel, Abrahám Pál kék Ingben, borotválatlanul, hoaentrágerrel a gyűrött nadrágján, egy sóskiflit majszolva ott áll és íigyol

Széke 1 y István a rendező, (egyben a művésznő férje) fenn Ül egy négyméter megás emelvényen, a felvevőgép előtt és figyel. A hangmérnök beim ül a kuckójában, fülén a kagylóval és figyel. Két segédrendező a műterem két sarkában idegesen cigarettázik és figyel. Egy sereg jóbarát és kritikus elvegyül a statisztéria között és figyel. A statisztéria is figyel. Vége a dalnak. Halálos csend. Most Székely István megszólal: Jó! Utána Abrahám mondja: Jó! Aztán kórusban, az atelier összes pontjairól és sarkaiból a többiek is: Jó! Legvégül a hangmérnök, aki verejtékező homlokát törülgeti (pokoli meleg lehet a kuckójában!) szóval legvégül ő mondja: Jó!... Agay Irént ezalatt az öltöztetőnöje egy nagy tálcával ie- gyezgeti. fis miután az összes szakvélemények egybehangzóan jónak mondották a próbát, a rendező tapsol, a kürt megszólal, néma csend, a karmester jelt ad, a zenészek játszanak, Agay Irén énekel, táncol: felvétel! Utána taps. Nagy taps. Vagy kétszázan vannak a műteremben, mind a kétszáz ember tapsol. Agay Irén boldog. Székely István ellenben kétségbe van esve. Elromlott a jelenet vége ... A szerep szerint Agay Irén, aki fellép a Casinó de Paris színpadán megbukik. Nincs sikere. És itt egyszerre kétszáz tenyér verődött össze, ami a sikert jelenti! .. Ez horgászt ó! Kétségbeejtő. Újra kell csinálni a végét. „Irén kérlek, a táncot még egyszer!“ fis alig öt-hat ember tapsol . . . Megértettük? Újra a kürt. Felvétel. Vége a számnak. Valóban nem tapsolnak többen, mint öten-hatan. Most Székely megszólal rendezői trónusának magasságában: — Vége. Aus! . . . Ebben a pillanatban elementáris erővel tör ki a taps. Most már lehet. Ez már nem került a gépbe... Mindenki meg van elégedve, csak egy sovány, sápadt fiatalember járkál haragosan fel és alá a műteremben. Ez Gál Ernő. ö a magyar filmek producere. Neki van a legnehezebb dolga. Nehezebb dolga van, mint a sztároknak és a rendezőnek, ö rendelkezik a pénz fölött, ö

A

legkönnyebb és legelegánsabb

ESŐKÖPENY

Törvényileg védett angol gyártmány és garantáltan vízhatlan.

KÖVETELJE AZ EREDETI CÍMKÉT:

ÁRA:

450

LEJ

(őv

nélkül)

„Fu garine“ 12 színárnyalatban kapható (nők íéríiak és gyermekek részére) — minden jobb szaküzletben.

tudja, hogy ez az ismétlés mennyit jelentett rut anyagiakban. Egy percig tartott az egész, legfeljebb két percig. De százakat jelentett, ezreket jelentett, mert a zenekar ideje letelt, éppen akkor telt le, mikor másodszor kezdtek bele az Agay számába. Ebben a tekintetben a gyarmat-uccai filmstúdió nem Hollywood. Ott még nem tartunk ... A pesti filmeknél minden fillérrel takarékoskodni kell. Fillérekre van kiszámítva min den és a legkisebb túllépés már gondokat és bajokat okozhat. Bár a Lila akác esetében ettől nem félnek. Amit eddig csináltak, le is forgatták előttünk. Nagyszerű Munka! Biller Irénnek van egy száma, az is Abrahám muzsika, vetekedik a legjobb hollywoody produkciókkal . . . Most Kabos Gyula következik. Női ruhában. Nagyon melege van. Szorítja a inider. „Minek raktatok bele annyi halcsontot?“ — zsémbeskedik. Megvigasztalják, hogy abban az időben, mikor a film játszódik sok halcsont fonta körül a női derekat, de Kabosnak mindez nem vigasz, Szeretne már túl tenni a felvételen, mert a parókát se bírja, a kontyos parókát, az is régi divat és a hőmérő árnyékában 30 fokot mutat, itt meg pláne olvad az ember a reflektorok és Jupiter lámpák százainak sugarában ... A szomszéd kis műteremben Szőke Szakáll dolgozik, Zsoldos Andorral és Ciffra Gézával.. .

Hollywood a Gyarmat» uceában

Rendőrkézben a sztár füle

Irta: Németh Károly

A nagy gyermekszinész ott állt a kiskapuban: épp most ebrudalták ki a csengő versek és tarka, festett kulisszák álomkastélyáből. Szeme még lángolt a forró könnyektől, amelyeket néhány perccel ezelőtt hullajtott a szőrösszívű direktor frissen vasalt krémnadrágja szárára, amikor elébe térdelve és lábát átkulcsolva rimánkodott, hogy újítsa meg a szerződését. A rideg üzletembe^ azonban kérlelhetetlen szelídséggel eltolta a térde közé zokogó fejet és gyöngéd határozottsággal tudtára adta, hogy a sztár tüneményes színpadi pályafutásának végérvényesen befellegzett. A direktor, minden kertelés nélkül, felsorolta a nagy színész kivénülésének kétségbeejtő, de egyben kétségbevonhatatlan ismérveit. Hogy megvastagodott a hangja, szőrösödősnek indult a képe, mozdulatain jól észrevehetők a korosodással járó idétlenségek.

Most ott állt a kiskapuban letörten, a reménytelen jövő és a jövőtlen reménytelenség egész sivár-keserűségével. Néhány percig elbeszélgetett valami kis szöszke lánnyal, aki már másfél esztendeje ténfergett a színház körül és esténkint, a kulisszák mögül mohó tekintettel figyelte a nagy sztár tündöklését. Ez a kis szőke éppen most kapott szerződést, amikor öt kitiltották a mesék világából. A kis szöszke vidám csacsogása, ragyogása, az uj karrier boldog indulása csak még jobban aláfestette tulajdon bukásának siralmas vigasztalanságát.

— Okosan tennéd, — fordult a szőkéhez, — ha nem fogadnád el a szerződést, hanem várnál rám és inkább nyugodt, polgári életre szánnád magad. Valami iskolám van, pár év alatt letenném az érettségit, aztán elvégezném az egyetemet. Nyolc-tiz év az egész, igazán érdemes várni.

— Ez igaz és szívesen várok is, mondta a kis szőke, majd amikor meghallotta a próbára hivó csengőnek berregését, olyan lázas tekintettel rohant el a letört sztár mellől, amelyből ez megértette, hogy a kislánynak esze ágában sincs szívesen várni.

Délelőtt tiz óra volt, a nagy szinész nekivágott az őszi ragyogásban pompázó városnak, ahol egyesegye- dül csak rá nem sütött a nap. Céltalanul bolyongott az uocákon, nem mert hazamenni, képtelen volt elmondani váratlan és szinte hihetetlen bukását azoknak, akik mindvégig csodát vártak tőle, csodát láttak benne.

Szűkre szabott, nyavalyás kis belsővárosi prome- nádon át vitt az útja. Egyszerre csak hancurszö, vidám kölykök boldog zsivajgása ütötte meg fülét. Kisdiákok és kósza suszterinasok futballoztak végtelen lelkesedéssel és ócska strimflibe madzaggal kötözött rongylabdával.

Eleinte szórakozottan nézte, valójában nem is látta a vidám csatározást, nemsokára azonban határozott érdeklődéssel kezdte figyelni a meccs fordulatait. Lassanként drukkolni kezdett a kisdiákokért, akiket, a szutykos inasgyerekek mérhetetlen gorombasággal dön tögettek fel és buktattak el minduntalan. A nagy szinész indulatai egyre inkább növekedett és néhány pillanat múlva már úgy hozta a sors, hogy érzelmei aktivitásba csaphattak és megsegíthette azokat, akikhez szive húzott. Az inasok balszélsője elgáncsolta a centercsatár kisdiákot, majd olyat rúgott a rongylabdába, hogy az a meglehetősen távol álló nagy szinész lába elé pottyant. A sztár ebben a pillanatban érzelmeinek megfelelően passzolt, odakanyaritotta a labdát az inasok kapuja előtt lesben álló diák jobbszélsőnek, aki a véletlen e szerencsés beavatkozását villámgyors góllá értékesítette.

A diákok diadalorditását azonban valósággal elnyomta az inasgyerekek bősz üvöltése. Három hoszszura nőtt suszterinas elszántan nekirontott a nagy színésznek, akit majdnem elagyabugyáltak az illetéktelen beavatkozás miatt. A sztár higgadt, kissé ijdet, de mindenesetre méltóságteljes magatartása mentette meg csupán a helyzetet.

A szinész már-már jobbnak látta, hogy diszkréten eltávozzék, amikor váratlan esemény történt. Az inasok az elszenvedett gól következtében olyan dühödt irammal feküdtek bele a játékba, hogy a rongylabda egyszerre csak felszökkent az égbe, átugrotta a fákat, tulment az uceán is, mig végül megpihent a túloldali földszintes ház tetejének csatornájában. A labda eltűnt, mindörökre eltűnt, a gyerekek tanácstalanul néztek körül, az egyik pedig, akié a labda volt, bőgni kezdett.

A zavar és a bizonytalanság e pillanatában a nagy szinész odalépett a közös katasztrófa sújtotta ellenséges két csoporthoz és így szólt:

— Ha akarjátok, szívesen veszek nektek egy .igazi szép ötös futball-labdát. Gyertek. —szólt, azzal már indult is a promenád másik oldalán levő futballbolt felé.

A kis diákok és inasok követték, de öt perc múlva már szakszerűen pumpálták a komoly tréninglabdát, amely olyan sok pénzbe került, amennyit ezek a diákok és inasok együttesen sem láttak mindezideig.

Hálából a nagy színészt befogadták a diákok kapusának. A játék azonban most már elfajult. A rongy labdához szokott gyerekek elméretezték a rúgásokat, aminek az volt a következménye, hogy a rugalmas ballon folyton a magasságokban süvített, törve-zuzva a promenádbeli fák ágait, lombozatát. Irtózatos dön- géseek hallatszottak, recsegtek, ropogtak a zsengék, a promenád perceken belül letarolt csatatérhez hasonlított. Nem is telt bele tiz perc, megjelent furkósbotjá- val az öreg csősz, aki fonnyadt erejéhez mérten nagy- hirtelen majdnem mindegyik futballistára ráhúzott

»