Keleti Ujság, 1934. június (17. évfolyam, 120-144. szám)
1934-06-02 / 121. szám
KELETrüfsm 3 Stefaneseu Amza tábornok vallomása. ßörfönőrölt rezellék a parlamenti viíscjáló- bizollság elé Zelelzkyl A jilavii Iu*mí «mIó szállifolta a kamarai épület elé — Lefelle az asztalra az emlékiratban megszövegezett adalékai — Si efznescu-Anm tábornok, zott Hadügyminiszter vallomása — (Bukarest, május 31.) Jilavából érdekes utassal robogott be Bukarestbe a jilavai börtön igazgatójának autója. Az autó hét ezredes, börtönparanesnok személyes rendelkezésére áll s nem szoktak ezzel fegyelmeket szállítani. Ezúttal, kivételesen rab volt az autó utasa. A nagyvagyohu Zeletzky, aki a cseh íákoda-gyár megbízottjaként intézte a román hadsereg hadianyaggal való ellátásának ügyét s azt a bátorságot is vette magának, hogy mélyen beletekintsen a román katonai legfőbb titkokba. Elitélése óta most léphetett át először a jilavai börtön kapuján,, mert a Skoda-ügy parlamenti vizsgálóbizottsága szükségesnek látta az ő kihallgatását, Zeletzky maga kérte ezt a kihallgatást és bár a bizottság tőle csak adatok»* akar kapni, ő reménykedik, hátha szabadulása érdekében történhetik még valami, bár a súlyos büntetését kiszabó ítélet végleges és jogerős. A ráb a parlamentben. Csütörtökön délelőtt állott meg a jilavai autó a Meteropolita-hegyen álló parlamenti épület bejárója előtt. Börtönőrök között iilt rajta Zeletzky, elegánsan, frissen. Börtönőr kisérte be az épületbe, ahol a portás a kamara folyosóján vezette végig, ahhoz a kisteremhez, amély kamarai V. szakbizottságnak az ülésterme. Ebben a teremben ült össze most a Skoda-bizottság gyűlése. Zeletzky, amikor beléphetett, a bizottság tagjai az asztal körül ültek. A jilavai elegáns rab áz elnök elé ment és meghajló köszönés után iratcsomót vett elő, amelyet mindjárt letett az asztalra. A börtönben irt emlékiratának az iratcsomója- Közvetlenül mellette állott ■'Havai őr. 58 oldalon. A’ memorandum 58 oldalból áll és a következő elmet adta neki: A Skoda—Zeletzky ügyben kiküldött parlamenti vizsgálóbizottság részére készített expozé. Dimitriu elnök Zeletzkylvez: Nem akar egyebet is vallani saját iniciativájából? Hiszen a kérésében azt irta, hogy fontos deklarációkat akar tenni! — Csak a nemzeti ipart érintő műszaki kérdésekről akarok beszélni — felelte Zeletzky. — A nemzeti kérdés olyan dolog, amely bennünket jobban érdekel, mint Önt — mondta az elnök. — Csak arról akartam beszélni, miért adta a hadügyminisztérium a Skoda cégnek a rendelést. — Akkor várja meg határozatunkat — fejezte be a kérdezést az elnök. Vissza a börtönbe. A bizottság ezután úgy döntött, hogy a tagok tanulmányozni fogják Zeletzky memorandumát és azután újból beidézik, nehogy azt higyje valaki, hogy a bizottság tagjai húzódoznak az ügy teljes megvilágításától. Majd az elnök azt közölte Zeletzky vei: — A bizottság az előrehaladott idő miatt ma később fogja tanulmányozni az ön beadványát és hólnap azután kérdéseket fog Önhöz intézni. — Holnap délelőtt 10 órakor jelenjen meg újból előttünk. Most elmehetZeletshyt ezzel visszavitték a jilavai fogházba. A bizottság folytatta Stefaneseu Amza tábornok. volt hadügyminiszter kihallgatását, aki részieteket mondott a hadfelszerelési rendelésekről. Többször hangsúlyozta, hogy nem adhat felvilágosításokat a Skoda céggel 1980 márciusában kötött szerződésről, mert azt két évvel azelőtt kötötték, hogy ő a hadügyminisztérium élére jutott. Nincs tehát tudomása arról, mi történt addig. Majd a szállítások lebonyolításáról, a Skoda-müvek és a román hadsereg közötti összeköttetésről, a botrány kipattanásának s Popescu tábornok öngyilkosságának körülményeiről tett vallomást, A volt hadügyminiszter súlyos vádakat hangoztatott. Stefaneseu Amza tábornok ma összefoglalva vallomását a következőket mondotta: 1. A Skoda szállítási szerződése minisztersége előtt meg volt már kötve és a megállapított feltételeken nem eszközöltek lényegesebb változást. 2. A kormány és az a hadügyminiszter, aki alatt a rendelést eszközölték a szigurancától információkat kaptak Zeletzky személyét illetőleg és az összes jelentések teljesen kedvezötle nek voltak. 3. Nem kérték ki a véleményét sem a tüzérségi igazgatóságnak, sem a kinevezett konzultatív bizottságnak és abban a bizottságban, amely a Skodáékkal a tárgyalásokat folytatta, nem vettek részt a vezérkarból a technikai osztály képviselői sem. 4. A rendelt hadianyag nem volt megfelelő. 5- A megállapított árak botrányosan túlzottak voltak és a legtöbb anyagnál legalább kétszer olyan magasak, mint az anyag valódi értéke. A bizottság zárt tárgyalásáról ezeket nyilvánosságra hozták. Az a felfogás érvényesül, hogy lehetőleg minden vallomásról tájékoztatják a közvéleményt. A finnm ruháit tísztj4óia» ruha* P.7 ink Ó-ÚJ! I 1 M ilIIUEil I illlaIV festésnek mestere UL um— 1 Vereséget szenvedett a nemzeti parasztpárt a bukaresti községi választáson Ebbén feltárja a hadfelszerelési tárgyalások menetét 1920-tól kezdve és igy fejezi be: — Ha ártatlannak találnak, vegyenek ki a jilavai börtön kazamatáiból és adjanak vissza állásomnak. Kérdezik Zeletzkyt. Az elnök átvette az ivatcsomót s aztán rövid kihallgatás következett, amely a következőképpen folyt le: — Hogy hivják? — kérdezte Dimitriu elnök— Zeletzky Brúnó a nevem. — Rabságban van? — Jilavában vagyok ... —A bizottság elé kérést intézett — kérdezte ióvább az elnök —, amelyben kijelenti, hogy fontos nyilatkozatot akar tenni. Azonkívül, amit a benyújtott memorandumban olvashatunk, van-e még más mondani valója? — Vannak technikai kérdések, amelyekről felvilágosítást akarok adni, más mondanivalóm nincs — felelte Zeletzky. — Tehát nincs más vallani valója, mint csak technikai kérdések, amelyek a memorandumban foglaltatnak. Semmi más? — Semmi sincs. Ekkor a bizottság tagjai közül Seicaru ezt kérdezte: — Nem ismerem a memorandum tartalmát, de nyilván minden egyes oldalnál lesz kérdezni valónk. Csak két kerületben tudott jelöltjei közül néhányat beválasztatni (Bukarest, május 31.) Bukarest fővárosban megtartották a községi választásokat, amelyekre sok izgalommal készült úgy a kormánypárt, mint a nemzeti parasztpárt, A liberális párt óriási nagy többséget tudott elérni, mint ahogyan Bukarest eddig is igen erős talaja volt ennek a pártnak. A nemzeti parasztpárt belső házi villongásai miatt is sokat veszített. Nemcsak a pártvezérek közötti ellentétek elmérgesedése gyöngítette ezt a pártot ebben a küzdelemben, hanem a bukaresti községi választás jelölései körül is súlyos összezördülések történtek. A párt kebelében melléklistát, sőt ellen- listákat is állítottak fel s ezeket csak úgy lehetett leszerelni, hogy a hivatalos pártlisták éléről eltávolították a Mironescu volt miniszterelnök s más volt miniszterek neveit, helyet adva azoknak a helyi törtetőknek, akiket a pártközpont nem akart jelölni. E veszekedések lerontották a párt valószínű kilátásait is s a helyi jelöltek listái megbuktak. A fővárosi községi tanácsválasztások eredményei: a kormányé lett az egész lista a sárga és fekete kerületekben, mig a nemzeti parasztpártiak öt helyet kaptak a zöld szektorban, ahol dr. Lupu volt a listavezető jelölt és hetet a kék-negyedben, ahol Dobrescu volt polgármester az első jelölt. Részletes eredmények: Sárga kerület: liberális 6,907, nemzeti parasztpárt 1890, Oh. Bratianu 1070. Fekete: liberális 6876, nemzeti parasztpárti 2363, Gh. Bratianu 935. A kék kerületben: liberális 5927, nemzeti pá- rasetpárt 2615, Gh. Bratianu 1602. A zöld kerületben: liberális 5658, nemzeti parasztpárt 2190. A többi pártok, mintha nem is vettek volna vészt a választásokon, olyan kevés szavazatokat kaptak. Összehasonlítva az eredményeket az 1930. évi választás eredményeivel, amikor a nemzeti paraszt- pái’t volt kormányon, kitünki, hogy az akkori kormánypárt 19.887 szavazatot kapott, a liberálisok 15.195-ével szemben, mig most a kormánypárt, 25.368 szavazattal ál a nemzeti parasztpárt 9.058 számával szemben. Gondtalanul utazhatik, ha megvásárol ja a „HERMES“ u a gy nyári menetrend- könyvét és abból állítja össze uti- programját! Minden tudnivalót megtalál benne ! Áfa 45 lej Kapható az összes menetjegyirodákban, könyv- és ujságárusitó he» lyekeu.