Keleti Ujság, 1934. február (17. évfolyam, 24-47. szám)

1934-02-15 / 36. szám

KnrnOrsjtG Csatáriak, mi február 15­SELECT Mal kezdettel a legnagyobb filmszenzáció : LÁNGPOKOL Főszerepekben: NAGY KATÓ, HANS ALSERS Megrendítő film a szovjet Oroszországból menekültek életéből. A szezon legnagyszerűbb filmje! Monopol Ftímcentra’a Francia nyomás volt a szociáldemokrata párt érdekében A külföldi sajtó megállapítja, hogy maga Boncourt is többizben interveniált oly tekintet­ben, hogy az újjászületett osztrák állam ne szüntesse meg teljesen a szociáldemokráciát. Amikor arról volt szó, hogy a francia munkás­ság támogassa az előző iraneia kormányokat, Leon Blum feltételként adta, hogy Francia- oí szág akadályozza meg Dallfuss tarve keresz­tülvitelét. Úgy Párisban, mint Prágában, Ber­linben és Rómában a legnagyobb feszültséggel nézik az osztrák eseményeket és bár tisztában vannak, hogy az osztrák kormány ura lesz a helyzetnek, mégis aggódalommal kisérik a to­vábbi fordulatokat. Steidle nyilatkozik. Steidle, a Heimwehr egyik vezére nyilatko­zott a helyzetről. — Amikor harcolunk — mondotta, — nem szívesen nyilatkozunk- Huszonnégy óra múlva azonban tiszta képet nyerünk az eseményekről. Az újságíró arra a kérdésére, hogy lehet-e szá­mítani a nemzeti szocialisták beavatkozására, Steidle kijelentette: A nemzeti szocialisták nem csinálnak lelkiismeretfurdalást taktikai eszközeik megválogatásában- Nem lep meg, ha meg, ha a felkelés idején a kommunisták ol­dalán láttuk volna őket. Az sem lep meg, ha várakozási álláspontra helyezkednek és meg­várják, amig mások kaparják ki nekik a gesz­tenyét. Így volt ez Németországban is. Tulsietették a felkelést. A budapesti lapok hosszasan foglalkoznak az ausztriai eseményekkel. A Népszava kivéte­lével valamennyi lap megállapítja, hogy a fel­1 kelést már jó előre tervezték, de nem hétfőn akarták megindítani, hanem valamivel ké­sőbb- A linzi házkutatások azonban kirobban­tották az eseményeket. A felkelés már az első pillanatban nem sok reménnyel kecsegtetett, de ha egységes központi irányítás lett volna, úgy a munkásság is frontját tovább tudta volna tartani. A vezéreket azonban letartóz- . tatták és a munkásság soraiban fejetlenség állott be. A magyar lapok megállapítják, hogy az eseményekkel szemben a szomszédos álla­moknak, lévén Ausztria belügyeiről szó, a leg­szigorúbb semlegességet kell tanusitaniok és hasonló véleményen vannak a csehországi és olaszországi lapok is­Az első halálos ítélet. (Bécs, február 14.) Délután újabb harc­téri jelentést adtak ki. A jelentés szerint Floridsdorf teljesen a kormánycsapatok ke­zén van. Stadlaunál még folyik a harc. A statáriumot kiterjesztették a Burgeulandra is. Wallisch Kálmán szocialista vezér állí­tólag a Burgenlandban tartózkodik és lö- vészárkokat ásat a katonaság előtt. Linz­ben ma 23 halottat számoltak össze. A teg­nap kórházba került életveszélyes sebesül­tek közül 123-an haltak meg. Floridsdorf- ban a Schlingen udvaron 50 halottat szám­láltak össze. A bécsi statáriális bíróság ma hozta az első halálos Ítéletet. Az Amaria malom melletti felkelés vezérét ítélték bar Iáira, 9 vádlottat pedig rendes bíróságnak adtak át. Varsói jelentés szerint Ausztriából tömegesen érkeznek zsidó menekültek. Az építőmesterek és kőmivesmesterek szerzett jogait a miniszter respektálja és zavartalanul dolgozhatnak tovább 2 Romhalmaz a Kari Marx-ndvar. A Kari Marx-udvar ma már teljesen ^ a katonaság birtokában van. Ez egy óriás: építmény, amely harminckétezer munkás­nak adott lakást Az épülettömb középső ré­sze teljesen beomlott. A katonaság itt is lő cm-es tarackokkal lövöldözte az épületet. Mindenütt a pusztulás nyoma, az egész épü­letet erős gázszag hatja át, a katonaság táb Iákat tétetett ki, amelv szerint a dohányzás tilos. A Kari Marx-uavar ostromával kap­csolatosan jelentik, hogy Weisl tűzoltópa­rancsnok, akiről azt h.itték a katonák, hogy a kivonult tüzérséggel a tüzet akarja elol­tani, behatolt az udvarra, a munkásság párt­jára állott és a tűzoltóság segítségével a munkásság igy hosszabb ideig tarthatta ma­gát. Weislt letartóztatták és^hazaárulás miatt statáriális bíróság elé állítják. A rögtöni télő bíróságok ma meg­kezdték működésűket, de eddig még Ítéletet nem hoztak. Fey alkancellár Wallisch Kálmán szocialis­tavezér kézrekeritésére nagy vérdijat tűzött ki. Wallisch egyébként a magyarországi ta­nácsköztársasági korszakból ismeretes, ami­kor a nyugatmagyarországi kommunista mozgalom élere állott. Steyerben Stahrbemberg élén be­vonultak a Heimwehr csapatok. Ami a vidéket illeti, Steyerben és Linzben még délelőtt folytak a csatározások, de a dél­utáni órákban Steyer vörös ellenállása meg­szűnt, Stahrhemberg herceg bevonulhatott a Heimwehr csapatokkal. A Heimwehr ekkor 260 munkást foglyul ejtett. Linzben azonban még igen erős az ellen­állás, a jelek szerint azonban a linzi munkás erőlkö­dés elszigetelt marad és ezért összeomlásra van kárhoztatva. Bécsből jelentik, hogy hirek vannak forga­lomban, miszerint Bécsújhely környékéről két­ezer felkelő ágyakkal és gépfegyverekkel Bécs ellen vonni- E hirek természetesen túlzottak. Bécsújhely munkásházaiban még tartják a pozíciót a felkelők, de újabb kormánycsapatok érkeztek, amelyek a legrövidebb időn belül megtisztítják a szocialista tűzfészkeket. Beszüntették a baloldali lapokat. Bécsben az osztrák munkásság minden életmegnyilvánulása minden vonatkozásban szfjnetel. A bécsi városháza összes szocialista tisztviselőit kicserélték és keresztényszocialista, vagy Heimwehrhez tartozó hivatalnokokkal töltötték be a megüresedett állásokat. Az Ar­beiter Zeitung, Kleines Blatt, Allgemeine Zei­tung és több baloldallal rokonszenvező újságok már többet meg sem jelentek. A halottak és sebesültek számát még ma sem lehet egészen pontosan megállapítani. Hivatalos becslés szerint a halottak száma 450 körül jár, a sebesültek száma pedig 2500. Â lapok megemlítik, hogy a szocialista mun­kásság elkeseredésében a legvadabb eszközök­höz fordul. Autókat fordított föl az országúton, a bennülőket szitává lőtte. Hasonló brutalitás­sal lépett föl a katonaság is. Egy helyen a ka­tonaság 18 munkást a szó szoros értelmében felkoncolt. A cseh szociáldemokrata pártot vádolják a szellemi előkészítéssel. Amint azt már tegnapi napon is megálla­pították, az ausztriai felkelés előkészítésében nem állott távol a cseh szociáldemokrácia- Ma megállapítást nyert, hogy jóformán as összes zsákmányolt fegyverek Csehszlovákiából ered­tek Csehszlovákiai a robbanóanyag is, amely sokkal hatásosabb összetételű, mint amilyent az osztrák hadsereg használ. Bécsben az a fel­tevés. hogy amikor a csehszlovák sajtó tele volt a hirţeubergi fegyverszállítással. Jugo­szláviába irányzott fegyverszáilitmányok csak egy igen kis része került el Jugoszláviába, a főmennyiség Ausztriában maradt és a munkás­ság ezzel fegyverezte lel magát. Bécsben azt gyanítják, hogy a felkelést Brünnben készítet­ték elő, itt folytak tanácskozások a felkelés szellemi előkészítése körül. Az osztrák szociál­demokrata párt tudta, hogy Dotlfuss még jóval budapesti utazása előtt foglalkozott a szociál­demokrata párt megszüntetésével, csupán nem­zetközi nyomás alatt állott, hogy a lépését ne vigye keresztül. v (Saját tudósítónktól.) A két esztendővel azelőtt hozott építészeti törvénynek a mult év­ben történt életbeléptetése óta az épitőmeserek és kőmivesek élethalál-harcot folytatnak ke­nyerükért. Ennek a küzdelemnek különböző részeiről már több ízben megemlékeztünk. Az építészeti kamara ragaszkodik a törvény holt betűjéhez, ami azt jelenti, hogy ezentúl az épi tő mies terek és kőmivesek nem gyakorolhat­nák szerzett jogaikat és nem végezhetnének tervezéseket, ha pedig földszintes, vagy egy­emeletes házakat terveznének is, a kivitelt nem volna szabad végezniük. Timişoara építőmes­terei és kőmivesmesterei az ipari szindikátus vezetése alatt most újabb mozgalmat indítottak jogaik megvédése érdekében. Ez annál is in­kább szükségessé vált, mivel Cluj városa ren­deletet adott ki, amely megfosztja az építőmes­tereket és kőmivesmestereket attól a joguktól, bogy az általuk tervezett épületek kivitelét is vállalhassák. Cluj építőmesterei és kőmives­mesterei csatlakoztak a timişoarai mozgalom­hoz, de csatlakoztak hozzá a bukovinaiak is A mozgalom vezetői Veterány Viktor dr.-t. a timişoarai kisipari szindikátus ügyészét kérték meg a megfelelő memorandum elkészítésére A memorandumot a fővárosba küldöttség vitte, melynek Comsa Aurél dr. képviselő volt a ve­zetője és amelyben Clujról Moldovan Antal ipartestületi elnök és Cernovitból Händel Vil­mos, a bukovinai építőiparosok elnöke is részt- vettek. A küldöttség felkereste. Lapedatu er­délyi minisztert, Sassu iparügyi és kereske­delmi minisztert és a törvény végrehajtásával megbízott 'Anghelescu közoktatásügyi minisz­tert. Cosma Aurél dr. képviselő mindhárom helyen behatóan ismertette az ügyet és hang­súlyozta a szerzett jogok tiszteletben tartásá­nak szükségességét. Veterány Viktor dr. is­mertette a memorandumot és mindhárom mi­niszternek átadta annak egy-egy példányát. Amig Gusti volt nemzeti-parasztpárti köz- oktatásügyi miniszter az építőmesterek és kőmivesmesterek ügyével szemben kevés meg­értést mutatott, addig Anghelescu jelenlegi oktatásügyi miniszter teljes méltánylással fogadta a küldöttség fejtegetéseit. Anghelescu közoktatásögyi miniszter kijelentette, hogy n szerzett jogokat feltétlenül tiszteletben kell tartani. Nyomban utasította is a minisztérium illetékes osztályát, adjon ki körrendeletét, amely szerint az összes építőmesterek és kőmi­vesmesterek megszakítás nélkül tovább is gyakorolhassák eddigi jogaikat. Nácidnál kasszablockok bármily méretben olcsón kapható. NÁCIDNÁL kasszajavitást TÜIalob garanciával. Kérjen ajánlatot A. FINKLER ANTAL Irógé pszaküzlet ClnJ, Stra ta Regina Maria 8. az» íeieion-szám: 4—83.

Next

/
Oldalképek
Tartalom