Keleti Ujság, 1934. február (17. évfolyam, 24-47. szám)
1934-02-15 / 36. szám
KFIFTlWsm* Csütörtök, mi. február 15. 3 A székely megye választási sérelmeit tárgyalták a kamarálian ‘-■'elsció formájában mondolta el a nemzeti párt azokat az adatokat, amiket Belliién György gróf ismerteiéit (A Keleti Újság telefonjelentése.), A kamara szerda délutáni ülésén Odorheiu m? gye választásainak igazolása került napirendre. Moldovan Victor nemzeti parasztpárti előadja kontesztációját. Megállapítja, hogy az Odorheiu megyei választások valóságos unikumot képeznek a többi megyék között. Itt voltak a legnagyobb szabálytalanságok és erőszakosságok. Egyetlen szekcióban so juthatott be egyetlen ellenzéki bizalmi és egyetlen jelölt sem, mert a 12 szavazó körzet közül csak az egyetlen magyarpárti Sebessi Jánosnak sikerült bejutnia körülményes utón az egyik körzet szavazó helyiségébe. Ott azonban a nagykabátja zsebébe belecsempész- teR egy rossz pisztolyt, hogy ezen a címen letartóztathassák. A kormányhoz nem tartozó pártok jelöltjeit letartóztatták. Rendesen azon a cimen tartóztatták le a jelölteket, hogy bombákat rejtegetnek. Más megyékbe a szavazatok összé- szamlálása félkilenckor már megtörtént, itt éjjel 1 órakor még senki sem tudott semmit, így történt} hogy a liberálisok több mint 60 százalék szavazatot kaptak ebben az abszolút többségű magyar megyében, a magyarok 4800 szavazatot, a többi párt alig 2 százalékot. A magyar parlamentben is felszólaltak ép e választások miatt. — Egy zsidó, akit Vázsonyinak liivnak. Ön az ő malmukra hajtja a vizet, — szólt közbe egy kormánypárti. — Maga azt hiszi, az tesz szolgálatot az országnak, aki az ilyen választásokat védi, — válaszolta Moldovan Victor. — Maga az idegenek malmára hajtja a vizet. Moldovan: Mi nagyon jól tudjuk, hogy Magyarországon milyen reakciós választások voltak. Nem Budapestről van itt szó, jól emlékszem, milyen terrort fejtettek ki a választásokon a nemzeti kisebbségek ellen. De épp arról van szó, hogy ma. amikor a demokráciát minden oldalról támadják, akkor Romániának, amely a demokrácia elveit hirdeti, még fokozottabb mértékben kell állania szóval és tettel a demokrácia és parlamentárizmus mellett és nem szabad azt kompromittálnia. Moldovan ezután hangsúlyozta, hogy nem kéri a választás megsemmisítését és nem vádolja a kormányt azért, ami történt, de meg kél! büntetni azokat, akik megha- hamisitották a népakaratot. Ezért vizsgálóbizottság kiküldését kéri. Azok, CoudenKove—-Calergi: Stalin és Tsa Szovjet-Oroszország legkitűnőbb ismerőiének nj könyve. A főbb fejezetek elmei: Egyház—Állam— Tröszt. Stalinizmns. Az ötéves terv. A tervné kiili Európa. Mérleg. (Stalinizmns és cárizmus. Stalinlzmus és a Nyug t. Stalinizmns és az egyenlőség. Stalinlzmus és a Jó ét. Stalinizmns és a biztonság.) Szabadság. Sta- llnlzmus és »zabadsag. Szabadság és egyenlőség. A szabadság krízise. Állami rabszolgaság.) Az örvény szélén. (Vallásháború. Szellemi védekezés. Gazdasági védekezés. Katonai védekezés. Politikai védekezés. A döntés. A kittinő, világos stílusban megírt kis könyv ára csak 80*— lej. Kapható a Keleti Újság kiadóhivatalában Cluj, Baron L. Pop ucca 5. — Vidékieknek a pénz és 10 lej portóköltség előzetes beküldése esetén azonnal szállítjuk. — Három kötetnek (bármilyen könyv) egyszerre történő megrendelése esetén portómentesen szállítjuk. akik politikai békét és megértést hirdetnek, tisztában kell legyenek azzal, hogy vagy felülről keli jöjjön ez a megértés a bűnösök megbüntetésével, vagy pedig alulról fog jönni a nép akaratának érvenyesitése utján. Bogdan Duica liberális válaszolt s azt állítja, hogy Erdély délkeleti részében és különösen a Székelyföldön a magyar lakosság nagy lelkesedéssel fogadta a liberális jelölteket s ezzel magyarázza, hogy az urnákból ilyen eredményt hoztak kiA kamara ezután igazolta az odorheiui választásokat. Ionescu kormánypárti közli: Pantasi admirális felkérte annak bejelentésére, hogy nem felel meg a tényeknek Robu cuzista képviselő tegnapi beszéde, amelyben, azt állította, hogy (Saját tudósítónktól.) Két évvel ezelőtt nagy feltűnést keltett az a sikkasztás, amelyet a CFR helyi igazgatóságának könyvelőségénél fedeztek fel. Az eltűnt összeg több mint 700 ezer lejt tett ki, amiből a tettes Cuteanu pénztárnok semmit sem tudott visszatéríteni a vasútnak. A GFR valamilyen utón fedezetet keresett az okozott kárra, Cuteanu egyik felettesére hárította az anyagi felelősséget, akinek elégtelen ellenőrzése nagymértékben hozzájárult a CFR szerint ahhoz, hogy a pénztáros hosszabb időn keresztül módszeresen és rendszeresen eltulajdonithatta a hivatalos pénzeket. A felettes fizetésére és vagyonára biztosítási végrehajtást rendeltek el s éveken keresztül visz- szatartották jövedelmeit. A végén azonban a fő tisztviselő győzött, két egybehangzó birói Ítélet is megsemmisítette a végrehajtást s a CFR-nek most nemcsak a felvett összegeket kell visszafizetnie hanem perköltségekben is elmarasztalták. Mikor a Cuteanu-féle sikkasztás kiderült, a CFR központi vezérigazgatósága egy inspektort küldött ki Bucur estiből az eset kivizsgálására. Az inspektor miután megállapította, hogy a vasút kára pontosan 756.000 lejt tesz ki, utánanézett, hogy Cuteanunalc van-e valamilyen ingó, vagy ingatlan vagyona, amelyből legalább részben visz- szatérülhetne valami a kárból- Tekintve, hogy Cu- teanunak semmiféle vagyona nem volt, az_ anyagi felelősség kérdését vele szemben kénytelenek vol • tak elejteni. Ekkor az inspektor jegyzőkönyvet készített, amelynek értelmében a fokozatos felelősség elve alapján Cuteanu főnöke Brandusa Viorel, a helyi CFR igazgatóság főkönyvelője kell megtérítse a 756.000 lejt. A jegyzőkönyv szerint márcsak azért is meg kell térítse Brandusa főkönyvelő a kárt, mert ha szigorúbban ellenőrizte volna Cuteanu működését, úgy a sikkasztások esetleg nem történhettek volna meg. A CFR ennek a jegyzőőt megverték Sigheten. Csak az autóját állították meg, de senki sem inzultálta. — De igenis megverték — kiáltotta Robu s nagy derültség közben ezt tette hozzá még — megverték a zsidó kortesek. Tizenhétezerből 500 szavazat. A kamara szerda délelőtti ülésén napirend előtt Spineanu nemzetiparasztpárti visszautasította Rizescu kormánypárti minapi vádjait, ^aki pénzért való kijárásokkal vádolja és közönséges rágalmaknak minősiti azokat. Rizescu Ígéri, hogy bizonyítani fog. A két képviselő szópárbajának tíacalbasa korelnök vetett véget. Lapedatu nemzetiparasztpárti Caliacramegye választásairól beszél, amelyek csak formailag voltak választások, lényegileg azonban csak paródia volt. A nemzeti-parasztpárt 17 ezer szavazatából, amennyit 1932-ben, tiszta választásokon kapott, csak 500 maradt meg, ami hihetetlen. A választ >k akaratát nem vették semmibe, tiltakozásaikra és távirataikra nem is válaszoltak, a bűnös közhivatalnokok előlépnek. Inculeţ belügyminiszter visszautasítja Lapedatu általánosításait. A nemzeti-parasztpárt általában csak általánosságban vádol, konkrét panasza alig van. Csak a mult héten történt, hogy Mi- halache a miniszterelnöknek egy listát nyújtott át azokról, akik szerinte szabálytalanságokat követtek el a választásokon- A vizsgálat megindult és mindazokat, akik bűnösöknek találtatnak, meg fogják büntetni. A kamara ezután igazolta a Caliacra megyei mandátumokat is. könyvnek a csatolásával, amelynek a törvény értelmében teljes bizonyító ereje van, kérést adott be a pénzűgyigazgatósághoz, biztosítási végrehajtás elrendelését kérve Brandusa Viorel fizetésére és ingatlanára. A pénzügyigazgatóság eleget tett a CFR kérésének: elrendelte a bbftositási végrehajtást, lefoglalták a főtisztviselő fizetésének s bérháza jövedelmének egyrészét. Brandusa főkönyvelő jogtalannak tartotta az egész eljárást, márcsak azért is, mert nem ő volt Cuteanu legfőbb ellenőrző szerve s An- cuşa ügyvéd utján a helybeli törvényszékhez fellebbezett az intézkedés ellen- A törvényszék előtt azzal érveltek, hogy mindenekelőtt egy egyszerű inspektori jegyzőkönyv nem állapíthatja meg az anyagi felelősséget, azt csak miniszteri döntés mondhatja ki, másrészt pedig Brandusa is ellenőrzés alatt állott, ilyen esetben pedig nem ő az, akin a kárt az állam behajthatja. A törvényszék ezeknek az indokoknak a tekintetbevételével feloldotta a zár alól Brandusa Viorel fizetését és bérházát, megsemmisítve a biztosítási végrehajtástA CFR a táblához fellebbezett- A tábla tegnap foglalkozott az üggyel s hiába érvelt a CFR jogi képviselője a fokozatos felelősség elvével, helybenhagyta az előző döntést. Nem elég azonban ennyi, még ezenkívül 14 ezer lej perköltség fizetésére Is kötelezte a vasutat. A tábla határozata jogerős, további fellebbezésnek nincs helye s a CFR most vissza kell fizesse Brandusa Viorelnek a végrehajtás elrendelése óta lefoglalt fizetéseinek összegét s a visszatartott házbéreket. S mindezen felül á perköltségeket, tehát amellett, hogy az elsikkasztott pénz elúszott még, rá is fizet a vasút a kártérítési próbálkozásra. rz AZ A FILM. AMIT MINDENKI VÁBT ! Capitol Mozgó. Boíváry arnn?érpmm-] kitüntetett vllágfilroje: zenés fllmoperett: egy szereli'es tisztről, eg szerolntes asszonyról és egy kellemes leányról. Főszereplők : Gustav Früh ich, Jarmtlla Novotna. — A mairas királyi udvarnál két Ízben lett bcmu'-stva ez a kivételes szépségű film, amely a Boszporusz c oűálatos partján lett felvéve. Bemutatja egész héten a CAPITOL Mozgó. Csókra vár az asszony 14 ezer lejt fizetett ră a CFR a Cuteanu-féle 750 ezer tejes sihhasztăsra Nem tudták, a bűnösön a kárt behajtani9 egyik felettesét tették anyagilag felelőssé, a bíróság azonban máskén döntött