Keleti Ujság, 1934. január (17. évfolyam, 1-23. szám)
1934-01-06 / 4. szám
tíiombat, 193f. január 9, immmmmmmmmmwmmmmmmmmmmmmmmm — No! — mordult fel az ember. A vén pap nem válaszolt, csak kiakasztotta a Krisztus-rejtő selyemzacskót a nyakából. — Ezt vidd magaddal!... Ha mégis él, mondd meg, hogy bánja meg bűneit és az Ur testét vegye magához. Az erdei ember visszatorpant. — Hát a gyónás? A felódozás? — Isten úgyis ismeri bűneit, ö mindent tud. A töredelmes embernek megbocsát! — magyarázta a pap— Igende, — ellenkezett az ember és visz- szahuzóaott a zacskótól — én nem merek hozzányúlni! — Miért te? — hökkent meg a pap. Álózi lehajtotta a fejét. — Mert... endar, bűnös ember vagyok ... A Titód János két ökrit én loptam el. Hátrahajtottam a havasba, hogy egykicsit épüljenek, de — visszaadom. Azt jól teszed! — nyugodott meg a pap. — Hát még csináltál-e valamit? — A többi kicsiség! — könnyebbölt meg az erdei ember. — Igaz, hogy Demes Dénesi én szúrtam meg a tavasszal, de nem hót bele, s le is ültem a tömlöcöt... A fa, amit elhasználtam, eladogattam, semmit sem számit! — nyugtatta meg magát. A fa az Istené, s mindenkié! — Jól van no! — mosolygott a pap, s urunk szent testét a félvad ember nyakába akasztotta. — Siess, amennyire lehet! Az ember megtántorodott, majd tűz, boldogság öntötte el, mintha a nap nem a Kár- bágó hegye tetején, hanem az ő szivében kelne fel. Ment, mendegélt az isteni teherrel a nyakában. Nem látta a rézormu sziklákat, a zajgó, bus fenyőket, a rohanó patakok útját, a felhőtartó, nagy szálfákat, árnyékos, zord hegyek győzhetetlen tömegeit; csak ment, mendegélt a ravasz ösvénykén, lángokat csepegő szurok- fáklyáját tartva maga előtt. Az öröm első felindulásában nem is hallotta, hogy a pap utána kiáltott: — Szépen imádkozgass, amíg mész! Csak most döbbent meg, mikor eszébe jutott, hogy a keresztvetést is elfelejtette. Ehelyett elővette a csengettyűt és azzal harangozhatott, hogy hallják a fák, az erdők, hegyek, vadak, füvek, vizek, kövek, hogy ő Krisztust magát viszi. Igenis Krisztust, az Istent, kinek hatalmától minden megremegett. A vadak alázatosan meghajtották fejüket, a kígyók saját testük gyűrűibe rejtőztek, a kövek homloka ragyogott, a madarakban édes ének ébredt és amerre ment, fénylett az ösvény, Álózi legalább is igy látta és boldogan dicsekedett még a föld hideg sarának is: — Magát Krisztust viszem! Száját nem tudta összefogni a bóldogsag- tól és már nem ijesztette a haldokló asszony sorsa.Kutyája komolyan lépkedett előtte és a hajnali világosság tiszta ragyogásában igy értek fel az utolsó bércre, honnan már látszott a patak mellett vert kalyibája. Az erdei ember, mihelyt megpillantotta, hatalmasan fel- üvőltött: — Hohahó Józéfa! Ne hadd magad, mert hozom Krisztust!... Hóhahó Józéfa!... Sietteben bokrokat gázolt le, de nem nézte, hogy mire _ lép, csak rohant a sötét, néma kunyhó felé. Homlokát belevágta a szemöldök- fába, nem érezte, csak lelkendezve betört az ajtón és diadalmasan felkiáltott: — Ébredj Józéfa, mert itt van Krisztus- urunk! Fűtő pillantást vetett a rideg ágyra és látta, hogy elkésett. Az asszony halott volt. A piros cserge lecsúszott róla, kibomlott haja zilált és nedves volt. Csúnyán megtépte a halál, mint az ölyv a kicsimadarat. Vizes ruhával letörülgette arcát, viasz kezeit és újra betakarta a testhalmot. — Nem győztél várni, ugy-e? — mondotta szomorúan. A kicsi zacskó ott fénylett a kecskelábu asztalon. — Elkéstünk! Méges elkéstünk! —■ Fordult szomorúan Krisztushoz. Ekkor már teljesen ki volt virradva. Hideg, fehér, ködös reggel lett. Az erdei ember megdidergett. Tudta, hogy nem a havasok hidege, hanem a lélek hidege rázza, de azért tüzet rakott az erdei kunyhó elé. Ropogós, nagy tüzet, hogy a lángja süsse a halottat. A selyemzacskó is aranylángban, fürdött. Később KClETIÜJSItG 18 az erdei ember felvette az asztalról és rátette az asszony mellére. Maga letérdepelt az ágy előtt és nézte a halott arcát. A szája nyitva volt, mintha áldozásra tátotta volna fel. — Még mindig várja az Ur testét! — rémlett fel az emberben és elhatározta, hogy oda- nyujtja neki. Szépen kibontogatta a zaeskócskát. Az asszony melle volt az oltár, amire leteritette a templomi csipkés kendőcskét és felteritette rá az Cr testét rejtő ezüst szelencét s az olajos korsócskákat. Nem tudta, mit keli mondani, hogyan kell csinálni, de lelke az áhitat könnyűségében lebegett és kedvesen cselekedett, mintha mennyei játékot, játszana. Nagy, esetlen markával, durva ujjaival alig tudta felnyitni a finom ezüstdobozt. EI- kábult a félelemtől1, mikor meglátta a szentostyát és idő kellett hozzá, amíg meg merte érinteni. Gyengéden felemelte, óvatosan az asszony félig csukott, zavaros szemei elé tartotta és igy szólt: — Látod-e Józéfa?... A halott hallgatott, az ember békésen biztatta: — Vedd magadhoz! És már vitte a száj felé, hogy a fehér fogak kinyílt sörényén becsuztassa, de az utolsó pillanatban visszadöbbent. _ -r- Hijj, nye! Hát a bánat? A feládozás?... Szinte elfelejtem! Szépen visszahelyezte az Ur testét a halott mellére és elkezdett hozzá beszélni. Kicsit együgyüen, kicsit parasztosan, úgy, ahogy tudott. — Édes Istenem! Térdre ereszkedett s két nagy, veres öklét összefogva előre tartotta a kis test felé. — Ö szegény — billentette fejét a halott felé — már nem igen tud meggyónni, de én mint jó hütöstársa, amit lehet, elmondok helyette. Nagyot nyelt és maga elé mélyedt. — Tisztességes, becsületes, derék fehérnép volt, még a légynek se vétett, nem gyilkolt, nem gyújtogatott, senkinek kárt nem okozott; csak egy bajunk volt: szegények voltunk, sok keserűséget nyeltünk. Én még inkább türelmetlenkedtem, de ő az áldott, csak ritkán káromkodott... Templomban igaz, hogy ő se volt, amióta összekötünk, de hát az se volt szegénynek, amibe felötőzzék... Volt úgyis eleget; hogy nem volt, amit együnk; akkor bizony el-eljárt a szája Ellened, de én mindjárt mondtam, hogy ne bántson Téged, bár — nem azért mondom, hogy sértselek de egyszeregyszer reánk is pillanthattál volna... No, de ami el. tőt, hát el tőt!... Azért nincs harag!... Egyebet nem igen tudok, csak azt, hogy erősen szegények voltunk... Hát, amit lehet, nézz el neki, mert az ember gyarló s mi igenigen szegények voltunk... Ámmen! Végül még bejelentette: — Osztán a feláldozást a papunk eligazítja. ő szegény nem jöhete ide, mert a Csalavágó patakban összetörte magát, s ezért reá se lehet panaszunk ... ^cm vág xéízeg Érzem, hogy forog velem a föld, tántorgok és hányingerem van, mintha berúgtam volna. Pedig az italnak még a szinét sem láttam. Majdnem mindennap ugyanabban az órában rettentő fejfájás kezd gyötörni és úgy érzem, mintha abroncsba szorítanák a fejemet. Ezen kínoktól való megszabadulásra utolsó reményeinkén az maradt, hogy kipróbáljam azt az orvosságot. amelyet az orvosom és néhány jóbarátom ajánlott. Csodákat hallottam erről a szerről. Kapható minden gyógyszertárban és drogériában. A neve: ALGOCRATINE Most már teljesen megkönnyebbülve nyúlt újból a Krisztus teste után és nagy szeretettel tette a halott nyelvére. — Segéljen a Zisten, Józéfa lelkem!_ Valamivel vigabban nyúlt az olajos szelencéi után. Ticermántos zárja volt, de reájött a nyitjára. Felpattantotta, s ahogy gyermekkorában látta, mikor apja haldoklóit, ő is keresztet rajzolt az asszony homlokára, két tenyerébe, a szivére, s két fekete lábára. Boldog, könnyű volt, hogy a szent dolgokkal igy végezhetett. Még egyszer azonban, biztonság kedvéért lehajlott a halott fejéhez és belesett a szájba, amelyet az áldozásnál egészen bevilágított az Ur szent, fehér teste. Meglepetve vette észre, hogy a hófehér ostya lassan elhalványodott és egyszerre eltűnt, csak a sötétség maradt a halott szájában. ____ — A leikébe szállott! — ujjongott fel boldogan Álózi, az erdei csuda boldog súlya alatt. Hirtelen azonban eszébe jutott, hogy az idő előre haladt, s a kezeire hízott csorda ma még se nem evett, se nem ivott. Futva sietett a Karámhoz. GLÓBUS UTAZÁSI IRODA olcsó téli sportutazásai Lel Jan. 12—25 Svájc A világ mondain sí-paradic^oma, St. Moritz, Davos, Árosa, Pontrcsina 10,0 to-— Jan. 12—25 Geisern A Salzkammetgut legszebb sihelye 7,910I Jan. 12—25 Warth [Arlberg] a legideálisabb siterep 7,910Jau. 23-tól febr. 14 ig Spanyolország, Algír, Raleán szigetek, Riviera Tavasz Andalúziában 10,8‘*0«Febr. 2—14 Párls különvonat 9,710'Febr. 2-14 Riviera Karneval Nizzában 8,660«— Febr. 2-20 Svájc Déván István ő-kurzusa Davosban 14,130«— Febr. 15-től márc. 4-ig Svájc Davos, St. Moritz, Arcsa, Pontresina 13,620'— Egyén i utazás Bléd Jugoszlávia legszebb té'í »porthelvére 1,670«I A fenti árakban a magyar vízumon kívül minden elképzelhető költség benío laltatU. Felvilágosítással vá’aszbéiyeg «^lenében szívesen szolgál a „Globus“ Utazási Iroda R. T. Cluj, Calea Regele Ferdinand 13. Telefon: 5—50.
