Keleti Ujság, 1933. november (16. évfolyam, 251-275. szám)
1933-11-05 / 254. szám
ff KinnUjs&G Vasárnap, 1933. november 5. Már nem verik, de enni sem adnak a 62 éves anyának, aki visszaperli leányától a nevelési költséget (Kolozsvár, november 4.) Azzal jött hozzám egy ur: — Jól tette uram, hogy megirta. Állatvédő Egyesület van. Embervédő viszont nincs. Legalább az újság utján a nyilvánosság vegye védelmébe a szerencsétlen anyát, akivel alaposan elbánt a gyermeki hálátlanság. „Jól tette“ — ez volt a vezérszólam cikkem nyomán, melyben megírtam, hogy Haas János kolozsvári, jómódú zongrorakészitő felesége cselédsorban tartja édesanyját, édesapját pedig elűzte a háztól. Jó szándék vezetett. Valami olyasféle gondolat, hogy amikor sok ezer olvasó ismeri és táján figyelemmel kiséri a szerencsétlen anya sorsát, mégsem merik majd úgy kezelni, mint eddig. Legalább is bántalmazni nem lesz bátorságuk. Ezt sikerült is elérni. A hatvankétéves Antal Imréné nem kapott pofont a lányától, amiért a cikk megjelent. (Szegény nem is tudott róla.) Más töi’tént: egyszerűen nem adnak többé enni neki. Azon az alapon, hogy „aki nem dolgozik, az ne egyék“ — nem engedik dolgozni, de ennj sem adnak. Arra számitanak, hogy úgyis elmegy a háztól, mert éhezve amugysem birja. Most már a szomszédok jóindulatából tengődik. Az öregasszony nappal a kertbe megy ki, ahol jószivü ismerősük jóvoltából férje a kalibában lakik. Éjszakára még hazamegy, de azt is félve, mert: — Olyan csúnyán néznek rám — panaszolja. Megkérdem őket, hogy mondják el tragédiájukat. Álljon itt saját szavukban a szivte- lenség rémregényének két szomorú hőse. Antal Imre kezdi: — A háború tett tönkre. Ami megmaradt, az agrárreform vitte el. Gazdatiszt voltam. Tessék nézni itt vannak a bizonyitványaim. Jobbnál-jobb írásokból derék, becsületes, munkásélet vetitődik elém. — A lányomat becsülettel neveltettem. Amíg volt, segítettem. ígéretben nem is volt hiány: „Ha elöregedik apuka, nálunk mindig lesz egy szobája“ — Ígérte a lányom, amikor a házuk épült. . Antal Imréné szól közbe: — Tífuszban megbetegedtem. Amikor meggyógyultam, etgy napon, motorbiciklivel jött ki lányom a férjével. „Nem engedem Anyukát, hogy agyondolgozza magát betegen. Pakkol- janak fel, jöjjenek be hozzánk“ — biztatott. így is történt. Az öreg házaspár csirkével, zsírral, tojással és egyebekkel felpakkolva beköltözött Kolozsvárra. Azt hitték, hogy megkezdődik számukra a jól megérdemelt pihenő. Ami igy „nézett ki“: — Ha tudtam volna mi vár rám, inkább az uccára költöztem volna — mondja könnyes szemmel Antal Imréné. — Amig volt valamink, addig nem volt baj, de amikor elfogyott mindenünk, akkor uccára kergettek engem — mondja az őszfejü Antal Imre. — Szerkesztő ur, sok mindent megirt, a kálváriából, de — százszor annyi történt velem — veszi át a szót újra az öregasszony. Egyedüli cseléd voltam a háznál. De annak is utolsó. Főztem, mostam, fát vágtam. És ha a lányom nem volt megelégedve, meg is vert. A cseléd fizetést kap, én két év alatt egyszer kértem öt lejt, azt sem kaptam. Az „édesanya-cseléd“ még elpanaszolja: megtiltották, hogy férjének a saját ebédjéből elspórolt sovány falatokat vigye. És nem egyszer kijelentették: bárcsak felakasztanák magukat!... — Ezt az örömöt nem szerzem meg a lányomnak — mondja kemény hangon az öreg. Nem akasztom fel magam. Van még erő hatvannégyéves karjaimban. Munkát keresek és szegényesen csak megélünk valahogyan. A lányomat pedig beperelem. Visszaperelek mindent, amit ráköltöttem. A törvény nem lesz olyan szívtelen, mint ő... Megindultan nézem őket: két életfáradt öreg most — újraindul a bizonytalanságba... — Haragszom a lányomra... de tudja Isten mégis csak a Hányom... — lágyul el az öregasszony hangja. Ebben a pillanatban úgy éreztem, hogy a minden hálátlanságot, kegyetlenséget és szívtelenséget megbocsátó Örök Anya áll előttem ... (h. b.) „fi ltu őszi modellek hatalmas választékban, teveszőr házicipők 135 — és 145 — lej i «erikánál» ■ cluj, piaţa unirii 13 telefon 5—78 _I AMol a szenvedő9 Uiízdő India asszonyai Uészülneh. a szebb jövőre Látogatás húrom indiai női iskolában, ahol hindu nők. tanulnak és készülnek India megreformálására (Bombay, október végén.) Az európai nő számára a kasztokra tagolt India borzalmas élmény. Az a „csodálatos birodalom“, ahol az egyik ember a másik számára érinthetetlen, nem sok szabadságot, egyéni életet nyújthat a nőnek. Az indiai nők százmilliós tömege minden európai képzeletet meghaladó szomori életet él, embernek — a mi fogalmaink szerint — alig számítható. Minden európai és amerikai újságolvasó ismeri a gyermekházasságok borzalmát, a máglyán »(égetett özvegyek rettenetes halálát, de minden szenzációs riportnál is izgalmasabb szemtől-szembe látni ezeknek a szomorú asszonyoknak az életét. Ez a cikk azonban nem India asszonyainak szomorú életét akarja újra megírni, hanem a titokzatos India derűsebb tájaira akarja elvezetni az olvasót. Azokba a kis birodalmakba látogatunk el, ahol az uj India asszonyait nevelik, remélhetőleg egy szebb életre. Az indiai reformmozgalom természetesen a nöA életét is meg akarja változtatni, de a háromszázmilliós maradi tömegben egyelőre csak nagyon kevesek, százak, ezrek élvezhetik az újítók munkájának gyümölcsét. Ahol ai uj Indiát előkészítik. az uj Indiát az iskolákban készítik elő a reformerek. Ezekben az iskolákban nevelkedő ifjúságra vár az a nagy feladat, hogy friss erőt, uj eszméket hintsenek él a sokezeréves tradicióktőt klszíkkadt földbe. Az iskolákból indul el az indiai reformerek uj és fiatal „élcsapata“, de korántsem — kasztrendszer nélkül. Ott még nem tartunk Indiában, hogy a reformerek kasztkülönbség nélkül, egy iskolában gyüjthes- sék össze a tanulnivágyő fiatalokat. Azok az ifjak és leányok, akik Indiát valamikor megszabadítják majd az előítéletek és osztályelkülönülés átkától, egyelőre kasztonként elkülönülve készülnek a szebb jövőre. Európai látogató számára érdekes séta: végiglátogatni a különböző fokú és rangú indiai leányiskolákat. A szegény néposztályok csak a „Seva Sadon"-ba küldhetik el leányaikat. Ebben az iskolában hindosztáni nyelven folyik a tanítás és a tantárgyak praktikus célokat szolgálnak. A Seva Sadan fiatal leányokat, 17—25 éves asszonyokat és gyermeközvegyeket (akiknek, hála a reformoknak, már nem kell máglyán halálba követni férjüket) képez ki az életre. A Seva Sadanban nemcsak tanítók működnek, akik irnl, olvasni, számolni tanítják a növendékeket, hanem mesteremberek is tagjai a tantestületnek, akik praktikus dolgokra oktatják a növendékeket. A varrást nem elméleti ember tanitja, hanem egy tisztes hindu asszonyság, aki mindarra kioktatja a leányokat, amire egy hindu háztartásban varrás tekintetében szükség lehet. Épp igy tanulják meg a kötőgép is működik az iskolában, amelyen minden tanítványnak vizsgázni kell. A leányokat arra is megtanítják, hogyan kell agyagból kiformálni és égetni a legszükségesebb házi edényeket, ezeket aztán a tanítványok maguk festik ki élénk színekben. Általában j a Seva Sadan, mint a szegény néposztályok iskolája, ' minden tekintetben az életre nevel, az a célja, hogy gondolkozó, önálló nőket adjon a társadalomnak, akik gyermekeiket már uj eszmékben tudják nevelni. A Seva Sadan-ból kerülnek ki a népiskolai tanítónők is, akikre az a nagy hivatás vár, hogy a pária-anyák gyermekeit emberi öntudatra, szebb életre neveljék. A praktikus tárgyak tömegén kívül a Seva Sadanban nagy gondot fordítanak — mint általában minden, hindu iskolában — a testedzésre. Ebben a tekintetben valóságos katonai drill alatt állnak az iskola növendékei. Tornaórát mindennap tartanak, amelyen minden növendék köteles résztvenni. Az indiai torna évezredes múltra tekinthet vissza és ezeket a sport- tradiciókat hiven ápolja a Seva Sadan, ezen a téren egyáltalában nem követelik ebben az iskolában Európát. Egy darab Európa. Európai hatás alatt áll viszont egy másik indiai iskolatípus: a Highschool for Girls. Ide azonban, anyagi és kaszti okokból, már csak az előkelőbb hindu küldheti el leányát. A Highschool növendékei nem sütik le a szemüket, ha egy idegen férfi az osztályba lép, európai rendszerű iskolapadban ülnek, európai szabású iskolai egyenruhát hordanak és angol nyelven tanulják az angol középiskoláknak megfelelő tananyagot, A tornaórán — amelyet ebben az iskolában is naponta tartanak — már nem régi indiai mozdulatokkal tornásznak, hanem a modern testkultúra tanítása szerint mozognak. A Highschool növendékei csak arcban, testszinben különböznek európai leánypajtásaik- tól, de teljesen európai kultúrában nevelkednek, ök viszik majd be a haladó reformokat az előkelőbb kasztok elzárt falai közé. A női egyetem. Az indiai nők elitcsapata a poonai női egyetemen készül a nagy életharcra. Poona egyeteme az indiai és európai kultúra gyűjtőhelye, ahol indiai tradíciókban nevelkednek európai képzettségű tudósok. Poona élete teljesen indiai. Az egyetemhez tartozó kollégiumban a hallgatónők maguk főzik indiai módra ételei-, két, mindenki hindu ruhában jár, a testedző órán a nehéz botvivást gyakorolják, pihenőóráikban pedig régi indiai hangszerekkel kisérik a hindu népdalokat. De a munkájuk teljesen európai: hatalmas modern laboratóriumokban, világos, szellős tantermekben folyik a komoly tudományos munka. Vegyészek, fizikusok, matematikusok kerülnek ki Poona egyeteméről az életbe, olyan előképzettséggel, amelyre büszke lehetne bármelyik európai vagy amerikai egyetem. Seva Sadantól Poonáig vezet az indiai nő útja. Itt készülnek fel hindu leányok és fiatal asszonyok az életre, amely a hindu nő számára sokkal, de sokka! nehezebb és szomorúbb, mint a fehér asszony gonddal, küzdelemmel teli élete. De az indiai iskolalátoga- tásból/blztató élményeket hozhatunk magunkkal: a gyermek-asszonyok és a máglyára küldött özvegyek birodalma letünőben van. Egy uj India születik ezekben az iskolákban, modern hindu asszonyok kerülnek ki innen az életbe, akik nehéz harccal uj, boldogabb életet adnak majd Indiának .., * * Az adóvégrehajtási törvény magyar fordításban kapható dr. Mandel Fordító Irodában Cluj, Memorandului 24. Ára 40, vidékre 50 lej. szovo gép kezelését is, sőt még egy modern harisnya- j előre beküldve.
