Keleti Ujság, 1933. november (16. évfolyam, 251-275. szám)

1933-11-05 / 254. szám

Vasárnap, 1933. november 5. KeletiUjs&g 1 '* Székely irodalom és g — Válasz Nyirő József cikkére — — Bocsánat, hogy közbeszólok. Mert nem vagyok iró, nem vagyok publicista, illetve „köziró“, ahogy a modern nyelvújítás cégje győzte a vezércikkírót, nem vagyok sem nyel­vész, sem kritikus, csak — újságíró. Csak új­ságíró és semmi egyéb. Aho'l annyi iró, sőt cégjegyzett iró van — ott elfér néhány ujság- iró is. Sőt, talán jobb volna, ha Erdélyben csak néhány iró volna és több újságíró. Néhány jó iró, akit a közönség szeret, olvas és eltart. Az irodalmi munkásságáért. A művé­szi és látnoki erőért, a zseniáHitásért. De most nem erről van szó. Nyirő József a Keleti Újság hasábjain „Székely irodalmi és művészeti tájékozatlan­ság“ cimen kifejtette, milyen nagy veszedelem származik abból, hogy a székely irodalom és népművészet divatban van. Divatban, mikor meg sem született a maga valóságában. Hát ha már székely irodalomról beszélünk, ami szerintem nincs és nem is lesz soha, akkor igaza van Nyirő Józsefnek, de igaza volna akkor is, ha csak erdélyi magyar irodalomról beszélnénk. Mert, — óh bocsánat, hogy közbe­szólok! — a magyar nyelvterületen csak egy irodalom van, csak egy és az a magyar iroda­lom. A többi csak divat, cafrang, kóklerség. Bizonyos, hogy az uj erdélyi magyar iroda­lomnak más a szine, ize, temperámentuma, más az illata, más a karaktere, mint a pesti irodalomé. Más a szentesi magyar föTdmives beszéde, vérmérséklete, humora, szófordulata és egész karaktere, mint a zetelaki vagy a dit- rói székelyé. És ki meri kétségbe vonni, hogy a zetelaki vagy ditrói székely nem magyar? Azt ajánlom, hogy bármelyik nagy és cég­jegyzett „székely“ iró menjen ki Zetelakára és merje ott azt mondani, hogy a székelyeit nem magyarok, mert bizony mondom, hogy a nadrágot leszedik róla és úgy a bőrén, vala­mint a csontján-husán percek alatt folytonos- sági hiányok támadnak. Tehát maradjunk csak az uj erdélyi ma­gyar irodalomnál, amely nem is nagyon uj, hogy precízek legyünk, maradjunk az erdélyi magyar irodalom megújhodásánál, reneszán­szánál, amely kétségtelen, hogy az impérium- változás óta uj erőre kapott, kiterebélyesedett és bizonyos tekintetben önállósította magát a pesti irodalomtól, megkapta az igazi, önálló, felszabadult hangját. Nagy szenvedések és fájdalmak hatása alatt a szellemi és művészi élet gyöngyei érté­kesebbek, igazabbak. Az erdélyi magyar iro­dalom is a világvihar után mélyebb partokat mos. Ezt észrevették, mert észre kelllett venni Budapesten. Az erdélyi könyv kelendő lett, az innen exportált szellemi, illetve irodalmi ter­mékek divatba jöttek. Sajnos, és itt van igaza Nyirő Józsefnek * akit a legnagyobb erdélyi stilisztának tartok Budapesten csak kevesen tudták értékelni az igazi erdélyi irodáimat, s divatba hozták a székely tájszólás irodalmát, amit én legszíve­sebben góbé-irodalomnak neveznék. Góbé elne­vezés alatt maguk a székelyek is azt a ravasz székelyt értik, aki tréfás mókáival és szem fényvesztő furfangjaival becsapja a világot Góbé csak tehetséges ember lehet, akár köz-“ napi, akár irodalmi és művészi értelemben. Tehetséges, de kissé zavaros fejű, aki nem szereti a komoly és elmélyedő munkát. Ezek a tehetséges és ravasz góbék kitűnő szimattal megérezték a pesti konjunktura-sza- got és megszületett a tájszólás-irodalom, a góbé irodalom, amely a székely nyelv eredeti szófordulatait, szokatlan mondatfüzéseit, ere­deti kiszólásait nem folklorisztikus hűséggel és pontossággal, hanem könnyelmű és 'lelki- ismeretlen eredetieskedéssél, müvészietlenül cs elferdítve székely irodalommá, székely iro­dalmi nyelvvé ravaszkodták. Csak egy példára hivatkozom. A székelyek egymást ugratják és csúfolják az alábbi köz­szájon forgó szólás-mondással: „S ahajt én szóllék Estánnak, .amire ő ki az estálióba. A hámot reá a két pejre, s avval ki a szeker elé, béfogá. Hé, kiált, kész vónék. Én s a feleségem hamarjába fel a szekerre, én a gyeplőt meg, a lovak közé bé s most neki az útnak“... és így tovább. íme ezekből táplálkozik a székely-góbé irodalom, amin maguk a székelyek is nevet­nek. Mert a székely nyelvben, ami a magyar nyelvnek csak tájszólása, nem csak a góbés el- ferditések az értékek. Hanem a szines, eleven és gazdag szófüzés, eredeti szófordulatok, fel­mérhetetlenül gazdag frazeológia. Nyircinek igaza van abban, hogy kulturált agynak és kiváló filológusnak kell lennie an­nak, aki a tájszólásból az irodalomba át tudja menteni az igazi értéket, sőt vérbeli művész legyen az, aki a meglévő és nyers gyémántból irodalmi brilliánst tud csinálni és alkotni. Kétségtelen, hogy az erdélyi tájszólás-iro- dalomnak Budapesten sikere van, de meg kell állapítanom azt is, hogy Erdélyben, különösen a székelyek között, ez a hangos siker elmaradt. Sőt, azok között, akik vérbeli székelyek a táj- szólás-irodalom megbukott. Néhol nevetnek rajta, máshol bosszankodnak. Ez az irodalom Erdélyben is csak azok előtt ért el kétes ér­tékű sikereket, akik nem székelyek, vagy ha székelyek is, de nem éltek soha a nép között. A budapesti kritika pedig ne tévesszen meg senkit, mert a szépirodalmi és napilapok szerkesztősegeiben olyan emberek ülnek, akik nem ismerik a székely népet s csak a kü­lönlegestől, az eredetieskedő nyelvtől, a ravasz góbéságoktól vannak elragadtatva s néha olyan értékmérőt használnak, amin ideát, akik ismerik a székelységet, annak szokásait, nyelvét, észjárását, erkölcsét, — csak moso­lyognak. Néha mosolyognák, néha pedig bosszankod­nak. Mert a tájszólás-irodalom, a divalbajött góbé-irodalom nemcsak az eredeti székely táj- szólást ferditi el, hanem hamis képet fest a székely nép jelleméről, erkölcseiről, szokásai­ról is. Ahogy — sajnos, — a magyarokat nyu­gaton a cigányról, csárdásról, paprikáról és betyárról ismerik, ugyanúgy Magyarorszá­gon a székelyeket a góbéságról kezdik megis­merni. De erről nagyon sokat lehetne és kellene Írni. Nyirő József megállapításai is csak érin­tik a kérdést, nagyon is sztratoszférikus ma­gasságban mozognak. Attól fél Nyirő, hogy az Írótársadalom azzal fogja megvádolni, hogy hazabeszél. És itt Reményik Sándor, a költő jut eszembe, aki nem csinált titkot abból, hogy Erdélyben nincs kritika. Igazi, komoly, mű­vészi kritika, amely nemcsak esztétikai, ha­nem nemzetpolitikai szempontból is az erdé­lyi irodalomból kiemelné az értékest és ki­gyomlálná a dudvát. És még csak annyit: nincs székely iroda­lom, csak erdélyi magyar irodalom van. A székely irodalom nem más, mint divatos góbé­irodalom. Nem hiszem, hogy Nyirő József ne tartaná magát magyar Írónak. Mert én őt an­nak tartom, még pedig a legjavából. Különben bocsánat hogy közbeszóltam. Olajos Domokos. BEKÜLDÖTT HÍREK S 03 — Az Oltáregyesület vasárnap, november 5-én este 7 órakor tartja meg vallásos estélyét a következő mű­sorral: Goller: Repuiem aeternam ... Előadja az ének­kar. Bach: Air. Hegedűn előadja: Fenyvesi Viktor. Borzalmas temetők. Vetített képes előadás dr. Hirsch- ler József prel. plénános. Lux aeterna... Előadja az énekkar. — A kolozsvári kisebbségi orvosok f. hó 6-án, hét­főn este fél 9 órakor a Magyar Zenekonzervatórium nagytermében értekezletet tartanak a kamarai válasz­tás tárgyában. Jan. 6. Zsidókórházbál. A zsidókórházbái intéző bi­zottsága az e szezoni bál határidejét 1934. jan. 6-ra álla­pította meg. A bál, mely ez évben is a Ke.veskedelmi és Iparkamara uj helyiségeiben lesz, a nagy ír ceklödcs'-'jl következtetve, ezúttal minden bizonnyal y.óp sikert fog hozni az agilis rendezőségnek. Egy jó ötletért 5000 lei a DIAIBA sósbonszesz közönségpályázatán Azt a baráti kapcsolatot, mely eddig is meg volt a DIANA SÓSBORSZESZ fogyasztói és gyártói között: szorosabbra akarjuk fűzni! Az a meggyőződésünk, hogy a közönség a legjobb reklámtervező, tehát pályázatot hir­detünk a közönség részére, reklámötie- tikre. A DIANA pályázat tárgya : a DIANA SÓSBORSZESZ. Aki csak egyszer i megvette, egész életén át használja ezt az életet erőt, egészséget adó háziszert. Otthon, sportnál, utazásnál, kirándulásnál nélkü.öz- hetetlen. Gvermek és felnőtt, szegény és gaz­dag, egészségei és beteg egyformán használja. Olyan fontos,, akár a mindennapi kenyér. ( észletes használati utasítás minden üveg­hez mellékelve.) A DIANA pályázat formája: beküldhető rajz, vers, jelmondat, szöveg és egyéb reklámötlet. A rajzoknál nem atöké- etes k dolgozás, hanem az ötlet a fontos; a vers legfeljebb négysoros, pattogó rimü, könnyen megjegyezhető szöveg ; a jelmondat egyen nehány szavas szöveg, mely a DIANA SÓSBORSZESZ utolérhetetlenségét, nélkülöz­hetetlenségét és számos jó tulajdonságát hir­deti! Egyéb reklámötletre a legtágabb tér kínálkozik! Ezt legfeljebb 15—20 soroan kér- ük leirni és beküldeni. Kérjük a papírnak csak egy oldalára Írni! A DIANA pályázat feltétele: A pályázaton mindenki résztvehet, aki pálya­munkájával együtt egy DIANA SÓS >OR- SZESZES használati utasítást küld és a pályá­zati hirdetési szelvényét mellékeli. A pályázat határideje : 1933 november 30. Eredményét a lapokban közöljük. Dijak : L dij: 5000 lej | III. dij: 2000 lej II. „ 3000 „ I IV. „ ÍOOO „ ezenkívül 20 vigaszdij összesen 15,000’— lej értékben­Apályadijakközülazsüriválogatjakianyerteseket. A zsűri döntése megfelebbezhetetlen ! A nyertes pályaművek minden jogukkal együtt a D’ANA tulajdonába mennek át. Egy résztvevő többféle tervvel is pályázhat, csak arra kérünk mindenkit, hogy minden tervét külön papírlapon küldje be az alábbi cimre, persze egy borítékban; DIANA TIMISOARA. Văr juh a pályázatokat ! Itt levágandó és beküldendő! 9 Pályázati szelvény. Alulirott mellékelt ...... .darab pályamunkával résztveszek a DIANA SÓSBORSZESZ-pályázaton, A hirdetett feltételeket kötelezőleg elismerem’ S^ellékelecidö: 1. Egy Diana SÓSBORSZESZ használati utasítás. 2. A pályamunkák. (olvasható aláírás.) (pontos cim.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom