Keleti Ujság, 1933. november (16. évfolyam, 251-275. szám)
1933-11-26 / 272. szám
12 KEimOjSXG Vasárnap, 1933. november 29. a A léggömb Irta: Lagerlöf Zelma Az apa írét fiával egy III. o. kocsiban ült egy esős októberi napon. Stockholmba utaztak. Az apa a maga padján egyedül volt. A fink áteUenben. ültek szorosan egymáshoz simulva, Verne Gyula: Hat hét léghajón cimíi regényét olvasták. A könyv bizony nagyon gyarló állapotban leledzik. A fiuk esakuem könyv nélküli tudják és vég nélkül tárgyalták, de újból és újból olvassák változatlan élvezettel és elfelejtették a svéd vidékeket szemlélni melyeken átutaztak, mert a merész léghajóst Afrikán át kisérték. Nagyon hasonlítottak egymáshoz. Egyenlő magasak, öltözetük hasonló, szürke kabátjuk és kék iskolai sapkájuk van, mindkettőjük szeme álmodozó és kicsi orruk pisze. Mindig jó barátok, mindig együtt járnak, más gyermekek iránt nem érdeklődnek és örökké csak találmányokról és felfedező utakról beszélnek. De tehetségre nagyon különböztek egymástól Lennart az idősebbik, a 13 éves, nehezen hajad az iskoíai tudományokban és alig tud bár egy tantárgy körében is osztályával lépést tartani. De ugyanakkor nagyon ügyes és vállalkozó kedvű. Feltaláló akar lenni és áülandóan egy ^ repülőgép szerkesztésével foglalkozik Hur/ó, egy évvel fiatalabb, mint Lennart, do könnyű felfogású és ugyanabban az osztályban van, mint bátyja, ö sem érdeklődik felettébb a tanulás irányában; nagy sportférfiu: siző, bicikliző, korcsolyázó. Ha megnő, felfedező útra megy. Amint Lennart repülőgépje kész, Hugó azonnal szét néz rajta, hogy mi van a nagy világban a mi felfedezhető volna. Apjuk beesett mellű, magas ember, sapadt arcú, keze keskeny és szép. Hanyagul öltözködik. Ingmelle rücskölt, kabátakasztója kifityeg, mellénye rosszul van gombolva és harisnyái 'lecsuszottak. Haja olyan hosszú, hogy kabátja gallérján lóg, de ez már nem hanyagságból történik, hanem szokásból, egyéni ízlésből. Apa régi muzsikus-családból származik, amely örökségül két erős tehetséget adott neki. Az egyik: erős zenei tehetség volt és ez tűnt fel legelőször. Az akadémiát Stockholmban látogatta, néhány évig külföldön is tanult és olyan' fényes előmenetelt tanúsított, hogy maga is, a tanárai is azt remélték, hogy nagy, világhírű hegedűművész válik belőle. Tehetsége elegendő volt, de hiányzott az erő és a kitartás. Kint a nagy világban nem tudott állást kiharcolni magának, hazajött és egy vidéki város orgonamestere lett. Eleinte szégyenkezett, hogy a beléje helyezett reményeket nem váltotta valóra, de aztán kellemesnek találta, hogy biztos megélhetése van és nem kell többet idegen emberek jóindulatát igénybe vennie. Amint állását elfoglalta, meg is házasodott és néhány évig megelégedettnek érezte magát. Szép kis otthona volt, vidám és boldog felesége, két fia és kedvence volt az egész városnak, mindenütt ünnepelték. Jött aztán olyan idő, mikor semmi sem elégítette ki. Vágyott még egyszer ki a nagyvilágba szerencsét próbálni, de visszatartotta kötelessége családja iránt. Elsősorban a felesége beszélte le erről a tervről. Azt hitte ugyanis, hogy férjének most sem lesz több szerencséje, mint amennyi először völt. Hitte, hogy oly boldogok, hogy nincs miért a férjének még egyébre törekednie. Mindez hiába volt az asszony részéről, amiért keservesen meg is lakolt, mert ettől az időtől kezdve lépett előtérbe a második családi vonás férjénél, siker és dicsőség utáni vágyát a férj nem elégítette ki, ivással vigasztalódott. Most aztán úgy alakult élete, mint a többieknek szokott az ő családjukban. Mértéktelenül ivott, egészen az eszméletlenségig és rövid idő alatt teljesen iezülött. Szeretetreméltó- sága, megnyerő modora megváltozott, kemény és durva lett. A legnagyobb szerencsétlenség az volt, hogy rettenetesen meggyülölte a feleségét, kínozta részegen is, józan állapotban is. A fiuknak tehát nem volt jó otthonuk és gyermeksoruk igen szerencsétlen lett volna, ha nem teremtettek volna maguknak egy külön kis világot tele gépmintákkal, felfedezési és az iskolás gyermekeknek nagy tömege kötervekkel és kalandos könyvekkel. Az egyetlen, akinek néha megengedték, hogy egy pillantást vethessen ebbe a világba, az anyjuk volt. Apjuknak sejtelme sem volt erről a világról és igy most semmiről sem tudott beszélni a fiukkal, ami őket érdekelné. Zavarta őket, ha kérdezte, nem örülnek-e, ha Stockholmot megismernék, ha vele, az apjukkal utaznak s ezekhez hasonlókat. A fiuk röviden válaszoltak, hogy aztán azonnal könyvükbe mélyedjenek. De az apjuk csak tovább kérdezősködött és azt hitte, hogy a íiuk bizonnyal el vannak ragadtatva szeretetreméltóságától de bátortalanok ezt ki is mutatni. „Igen sokáig lógtak az anyjuk szoknyáján — gondolta —, aggodalmaskodók és ké-; nyeskedők lettek. Most máskép lesz, az én kezembe kerültek.“ De csalódott. Hogy a fiuk ilyen rövid fele- ' leteket adtak, nem bátortalanságukból származott, hanem, mert jónevelésük volt és nem akarták apjukat megbántani. Ha nem igy volna, egészen másképpen felelnének. „Miért tartsuk szépnek, ha apával utazunk? Apa bizonyosan azt hiszi, hogy ő vala- mi egészen különös lény, de mi látjuk, hogy ő csak egy lezüllött ember. És miért örüljünk, ha Stockholmot megismerjük? Nagyon jól tudjuk, hogy apa csak azért visz magával, hogy anyukát keserítse, nem pedig, hogy mi örvendezzünk.“ Sokkal okosabb volna, ha az apa olvasni hagyná fiait, semhogy zavarja őket. Levertek szegények és aggodalmaskodók és izgatja őket, hogy apjuk jókedvű. „Csak azért, mert tudja, hogy anyánk otthon üil és sir“, — súgták egymásnak. Az apa kérdései végre azt eredményezték, hogy a fiuk nem olvastak többet, de azért még mindig könyvükre hajlottan ültek. Gondolatban felidéznek mindent, sok keserűséggel, amit apjuk miatt kellett szenvedniük. így emlékeznek arra, hogy az apjuk világos nappal részegen tántorogva jött az uccun vette és csúfolta. Őket is csúfolták és gúnynevet adtak nekik, mert az apjuk iszákos. Szógyenkezniök kellett miatta és állandóan aggódniok. Ha valami tréfás cselekedetük volt, ha észre vette, azonnal elrontotta. Nem kicsi apjuknak bimlajstroma! A fiuk szelídek és türelmesek, de apjuk ellen haragot éreznek, mely napról-napra erősebb lesz; Apjuknak fel kellett volna fognia, hogy nem tudják neki tegnapi nagy, csalódásukat megbocsátani. Ez a 'legrosszabb volt, mit nekik okozhatott. Az eset abban állott, hogy a fiuk anyja a mult tavaszon elhatározta, hogy elválik. Férje minden kigondolható módon több éven át kínozta, mert nem akart válni, vele maradt, hogy ne zíilljön le végleg. De most éppen fiaira való tekintettel meg akarta tenni. Látta, hogy a férje szerencsétlenekké tette a fiukat és ezért végét akarta vetni ennek a nyomorúságnak és békés otthont teremteni számukra. Mikor a tavaszi iskolaidény véget ért, szüleihez a vidékre küldte a fiukat, ő maga külföldre utazott, hogy a válás igy könnyebben elérhető legyen. Persze, nem tetszhetett, hogy igy — látszat szerint — az ő hibájából mondják ki a válást, de nem volt miben válogatnia. Még kevésbé tetszhetett, hogy a törvény a fiukat az apának Ítélte, mert ő csak egy „megszökött“ asszony volt. De hitte, hogy lehetetlen, hogy a férje megtartani akarná a fiukat Amint kimondották a válást, visszajött és lakást bérelt, melyben fiaival élni akart. Minden készen volt már, hogy a fiuk hozzáköltözzenek. Ez volt a fiuk legboldogabb napja, melyet még átéltek. Az egész lakás egy nagy szobából és egy nagy konyhából állott, de minden uj és finom volt és anyjuk mindent olyan kényelmesen rendezett he. A szobát egész nap anyjuk és ők használják, itt dolgoznak és éjszaka itt is alusznak; a konyha kedves és világos. Itt étkeznek. A konyha mögött egy kis rekeszben az anyjuk alszik. Anyjuk megmondotta, hogy nagyon szegények; mint énektanitónő kapott állást egy leányiskolánál; ebből kell megélniük. Cselédet nem tarthatnak, mindnyájuknak segiteniök kell. A fiuk mindentől el voltak ragadtatva, Meg, hogy segíthetnek. Felajánlották, hogy vizet, fát hordanak. Az ágyakat ők vetik meg, a cipőket ők takarítják. Örömmel gondoltak ki minden lehetőséget. (Folytatjuk).
