Keleti Ujság, 1933. november (16. évfolyam, 251-275. szám)

1933-11-12 / 260. szám

Vasârvicep, Î9SS. november ÎS. Az ALADDIN LÁMPÁK, KÁLYHÁK, FŐZÖK melyek közönséges petróleummal működnek Ne fizessen tandíjat! Forduljon mindjárt hozzánk! Ismertetőt ingyen és bérmentve küld a képviselet M. tr ENYÖ, CLUJ, strada Necolcea No. 2. Standard, ÓRÁUL A, strada Avram láncú No. 7 A. Morvay, TIMIŞOARA IV., str. 1. C. Bratnnu 4/a SLÁGEREK én teljesen visszavonultam. Komolyan dolgoz­tam Wärmland-köny vemen, anyagot gyű; lőt­tem, jellemrajz-tanulmányokat irtam és a kü­lönböző fejezeteket megterveztem. 1SS9 tavaszán elküldtem Esseldének a Gösta Berling fejezetet. Nemsokára visszakap­tam a legszigorúbb utasítással: Félére megrö­vidíteni. Megtettem és újból elküldtem. Válasz nem jött. Azt kellett hinnem, hogy talán -eám és kísérleteimre ráuut és mikor Stockholmba kellett utaznom, gondolkozóban voltam, felke­ressem-e? De mert tévedésből egy idegen kéz­iratot küldött nekem, az enyém helyett, csak felkerestem. Akkor már leköltözött a városba, szükebb viszonyok közé, a Dagny szerkesztősé­gét átadta- Utódja nem fogadta el müvemet, mert igen fantasztikusnak találta. Ekkor másfél évre teljesen eltűnt Esselde az életemből. Gösta Berling 1890- ben megnyertem az Idun újság novella- pályadiját öt Gösta Berling fejezettek Mikor ezt a lapok hírül adták, Esselda levele is meg­érkezett tele örömmel és ujjongással. Végre igazat kapott. Reményei teljesedtek. 1891- ben Stockholmba utaztam, hogy az Idun szerkesztőjével találkozzam és közöljem vele, hogy a díjnyertes munka csak egy kis része egy nagyobb, még be nem fejezett munkának. Meglátogattam Esseldét is. Megöregedve, de sikereim miatt nagyon boldognak találtam. Felolvastam az est folyamán müvemből és Esselde csodás balgató volt s látszott rajta, hogy várakozását fölülmúlta, amit hallott. „Könyvedet be kefll fejezned. Keress helyet­test, hogy felszabadulijál; a pénzről gondosko­dom én“, — jelentette ki. így nyúlt életembe újból elhatározólag és áldásosán. Egy évre szabadságot kaptam és augusztusra kész volt a könyvem. Fejlődését a legélénkebb érdeklődéssel kisérte Essd'lde, tanácsolt és intett. És a nyár végén türelme­sen hallgatta a kész történetet. Karácsonykor megjelent a könyv a könyv- kereskedésekben; de nem fogadták úgy, mint ahogy reméltük. Esselde örömét ez neon zavar­ta, engem vigasztalt és biztatott 1895-ben, mikor a Fredrika-Bremer Szövet­kezet tízéves jubileumát ünnepelte, meghívott megához. Betegen találtam és olyan eligyen- giiltnek, hogy a jubileumon nem vehetett részt. Azt még sem hittem, hogy ez utoCteó találko­zásunk. A jóságos sors legnehezebb éveimben hozzá vezetett, mikor lassan és fáradságosan mű­vészi munkára előkészültem. Írók számára nincs iskola, nincs akadémia, okulásukat ma­gától az élettől kell hogy megszerezzék. Ezért Esselde rokonszenve, vezetése, biztatásai a leg­nagyobb értékűek voltak számomra. Keveset nyújthattam neki viszonzásul, csupán mélysé­ges és hü odaadásomat, csodálatomat, mely ma is még Telkemet betölti; hálás visszaemlé­kezésem áa ép. nagy és jóságos Pártfogómra. Lage döf ZeSma. KfilFTlUlS&G ■HM 'MMMM * Sulyosodolt az orosz-japán helyzet Attól tartanak, hogy Japán hadüzenet nélkül megkezdi az elíenségeskedésekel (Páris, november 11.) A Petit Parisienne moszkvai táviratot közöl, amely szerint a ke­letázsiai helyzet aggasztóan elmérgesedett. A helyzet súly csodását a szovjet amerikai tár­gyalásai nagymértékben fokozták. Ennek kö­vetkezményeként várható, hogy a japán kato­nai párt uralomra kerül s akkor a konfliktus kibontakozása igen gyorsan megtörténik. To­kióból arról értesül a szovjet-kormány, hogy Japán minden hadüzenet nélkül akarja meg­kezdeni az ellenségeskedést, orosz területeknek a megtámadásával, mint ahogyan 1904-ben is hadüzenet nélkül indította meg az orosz-japán háborút A százéves iskola Negyvenhat éve áll a hfdelvei Iskola élén az igaz* gató is — Ma is van áldozatkészség a hívekben (Kolozsvár, november 11.) Vasárnap ün­nepli meg a Rudolf úti református elemi iskola százéves fennállásának évfordulóját. Felkeres­tük ez alkalomból az iskola öreg igazgatóját. Kovács Jánost, hogy mondja el az intézet tör­ténetét. Az őszliaju öregember vonakodik, éppen fát visz be egy kis kosárban az udvaron lévő színből és néni akar az ő mindennapi életéből kiesni még a jubileum miatt sem. — Pedig élt is már közel ötven esztendeje állok az iskola szolgálatában — kezd hozzá mégis. Kereken 46 éve annak, hogy tanítani kezdtem itt, 1887 őszén. Azóta egyfolytában munkában vagyok, három társam változott mellettem. De nem szeretem a feltűnést — fo- gadkozik. Vasárnap mégis mindenképpen rá­beszéltek a szereplésre, mint a legöregebbet, de nem tudom, hogyan lesz. A beszédem már kész van, de lehet, hogy amikor oda kerül a dolog, nem mondom el a nagy hallgatóság előtt. Én dolgoztam, abban láttam a kötelességemet, amit el akartam érni, abban jó példával jártam elől magam. Szemben az iskolának az ut másik oldalán lévő épületből cserkészcsapat jön ki s a fiuk vidáman köszönnek az igazgatónak. Az- ores' Kovács János boldogan áll az iskola udvarán és drukkol az ünnepség miatt. Talán jobban, mint a tanulói a vizsgák előtt­TJj iskola épül Hidelvén. Nagy József tanító ismerteti az iskola tör­ténetét. 1832 április 28-án gyűlést tartott a re­formátus egyházközség s ekkor határozták el az elnök, br. Kemény Ferenc javaslatára, hogy uj iskolát építenek. A hidelvei hivek ugyanis már rég panaszkodtak, hogy az ő városrészük­nek nincs iskolája. A gyűlés a határozatot nagy lelkesedéssel fogadta el és megindult a gyűlés. A kinevezett bizottság három hónap alatt ke­reken 1081 forintot és 10 krajcárt gyűjtött össze adakozásból, ez volt az alapja az uj iskolának­Ebből a pénzből 3000 forintért vették meg azt a helyet, ahol ma. az iskola épülete áll, a megmaradt összeggel pedig berendezték, úgy­hogy a következő évben, 1833 szeptemberében már megkezdődött a tanítás. Ekkor még csak egy szobából állott az iskola, a következő év­ben még egy termet építettek hozzá, 1858-ban pedig a város nagyobb adománya és a hivek áldozókészsége folytán felépült a harmadik te­rem is. Ma már két helyen áll az iskola, az ut két oldalán, egymással szemben. Kibővült minden­képpen. Hét elemi osztály van benne fiuk és leányok részére, az elemi mellett óvoda is van. Jelenleg 240 tanulója van az eleminek és negy­ven az óvodának. A mult évben megalakult a cserkészcsapat, ahová jómagaviseletü fiukat vesznek csak be a harmadik osztálytól felfelé. Ez kitüntetés számba megy és minden fiúnak legnagyobb vágya, hogy oda bekerülhessen. Az iskola tágas termeiben van a Bocskay földészdalárda otthona, megalakulása óta állan­dóan. Több kulturális egyesületnek volt a he­lyisége, különösen a régebbi időkben és szép munkát fejtett ki a letűnt száz esztendő alatt- A jubileummal kapcsolatosan előkerültek a fe­ledés homályából azoknak a tanítóknak nevei, akik itt fáradoztak és a gyermekek nevelésére szentelték életüket- Benedek József és felesége, Szabó Endre, Dézsi íjászló azok. akik a leghosz- szabb ideig szolgálták az iskola ügyét. Ma öt tanerős az iskola. Az öreg Kovács János igaz­gató mellett, aki most készül nyugdíjba, itt tanít Gutkovszky Adél tanítónő, Zágoninc Thanő Zsuzsa, Benedek Ágnes, Nagy József és Szentpéterinc Bornemisza Anna­A hivek ma is áldoznak. Az utóbbi időkben a nehéz gazdasági vi­szonyok az iskolánál is megmutatták hatásu­kat, nem volt pénz és bizony a felszerelések' megkoptak a sok kis Rontó Pál keze alatt. Az egyházközségnek az a szerencsés gondolata tá­madt, hogy az évforduló ünnep alkalmával gyűjtést rendez, mert csak úgy ünnepelheti igazán meg az iskola fennállását, ha megújít­ják, uj tanszerekkel, bútorokkal szerelik fel. Megindították tehát a gyűjtést, ami nem ma­radt eredménytelen. Csupán a hidelvei hivek áldozatkészségéből összegyűlt 42 uj iskolapad, 11 szék, asztal, térképek stb-, mindenki azt ado­mányozta, amire éppen, módja volt. A gyűjtött tárgyak értéke meghaladja'a 32.000 lejt, amivel az iskola egyelőre ki van segítve az anyagi ba­jok közül. Ez az adakozás a legszebb talán az egész ünnepségben. Mert mutatja, hogy a hivek sziv- vel-lélekkel állanak a százéves iskolájuk mellett. j- gy­Balzsamos oxigéné? fürdőt vettem 10 percig, tíz évet fiatalodtam utána u izü.etek fájdalmai az iz­mok ernyedtsége, a lábak zsibbadása megszűntek. S. Valéria urhölgy irja Bécsiről a bécsi cs. és kir. udv . gyógyszertár­nak, mehr a SZT. RÓKUS LABSO összetételét a tudomány mai állása szerint tökéletesítette: Középkorú nö vagyok, de férjem szerint mégis olyan, mint egy fiatal lány A mai gondok, a napi munka estig kifáraszt és ez a fáradlság — mit tagadjam — meg is látszik raj­tam. Elutazzak pihenni ? Étről szó sem lehet, tehát megkérdeztem egy oi cott, atü tegyek, hogy külsőm is olyan trios legyen, mint magam lel­kileg érzem. Ezt a tanácsot kaptáig: Vegyen a légköre ebbi gyógyszertárban, vagy drogé-lában egy csomag SZT. Ro- KUn ‘ ÓT. Ebből két tetézett evő­kanállal szórjon ,egy ká.d meleg­vízbe. A SZT. RÓKUS :Ó a fürdő­pórusaiba hatolnak. Ugyanúgy élén­külnek a bór szövetei, az izmok ru- galmasodnak, a fáradtságérzet meg­szűnik. A fürdőből kilépve az egész test kicserélődik. Jőleső megnyugvás fogja el Az arc ráncai kisimulnak. Fgy csodálatos életfiuidunr fogja Önt átjárni, a fiatalság nagyszerű érzetével párosulva, vizet tejszerüvé változtatja, dúsan A tanácsot megfogadtam, amikor gyöngyöző oxigént fejlesztve. Adja csak tehettem, SZT? ROKUS-tflrdőket át magát tebesen a balzsamos, lágy veszek és mondhatom, az oxigén víz jótékony hatásának, masszírozza csodát tesz a kimerült és sokszor magát az újjáélesztő oxigéné« viz- Iájós tagjaimmal, ben. Az egész dolog egy csekélvségbe Amilyen mértékben a RÓKUS SÓ kerül (egy kis csomag 25 lei) 'és iga- küiönleges táp-és sejtépitö sói a bőr zán megéri. Vezérképviselet: Rozsnyai gyógyszertár Arad, Piata Avram láncú.

Next

/
Oldalképek
Tartalom