Keleti Ujság, 1933. november (16. évfolyam, 251-275. szám)
1933-11-12 / 260. szám
KntnUts&G Vasárnap, 1933. november 12. „író számára nincs akadémia, csak az életből, saját tapasztalataiból meríthet!“ — mondja Lager!öf Zelma önvallomásában A jubiláló írónő elbeszéli, hogyan lett belőle írónő — Tanítónő volt, amikor első, bátortalan kísérleteit folytatta — 1886-ban már másfél év óta tanítónő voltam Svédország déli részén Lanskronában. Jó sorom volt. Szerettem tanítani, elöljáróim. Kollégáim megbecsültek és a család, amelynél Jakiam, úgy bánt velem, mint családtaggal- És mégis-.. Kinos vágyakozás nem hagyott soha nyugton- Szakadatlanul volt valami a szivemben, ami figyelmeztetett, egyenesen megtiltotta nekem, hogy ezen a helyen, ahol olyan jó dolgom volt, örökké megmaradjak. Hétéves koromtól fogva Írónő akartam lenni- tizenötéves korom óta verseket Írtam és folyton reméltem, hogy nagy költőnő leszek és 29 éves koromban még teljésen távol állottam álmom megvalósulásától- Pedig mi som volt könnyebb nekem, mint gondolataimat rímekbe szedni, szonetteket Írni- Ez volt legkedvesebb szórakozásom. Játéknak tekintettem a verselést, bár nem voltam a magam emberbirálója. De azért konokul hittem, hogy az én időm is megjön... Főleg, ha több szabadidőm lenne. így a sok tanítási óra mellett, néha egy hétig is el- kirüódtam, mig egy szonettemet jónak tartottam. Volt aztán még egy gondolatom, vágyam, mely már évek óta gyötört: a Wärmland gavallérjairól akartam írni, sőt versben akartam a gavallérokat megörökíteniKételkedés, elégedetlenség De mikor írtam volna meg? Lassanként kételkedni kezdtem tudásomba n is- A szociális kérdések is abban az időben, 1886 körül kezdtek éledni. A tanítás reformja, a béke eszméje, alkoholkérdós, nőmozgalmak, szegényügy, ez mind megragadta figyelmemet és mindjobban arra birt, hogy teljes odaadással az iskolámnak szenteljem erőimet— És mégis, nem tagadna- tom, hogy belsőmben nagy volt az elégedetlenség; hittem, hogy hűtlen vagyok minden eddigi törekvésemhez, melynek egyetlen lényege volt: verseket írni, költeni! De mihez fogjak, mikor úgy látszott, hogy tehetségem nem egyenlőórtékii alkotó vágyammal?! Próbakép bektildteru néhány szonettet Ad- lersparre úrnőnek, ki a svéd nőmozgalom vezére volt és a Dagny folyóirat kiadója. Hideg hangú levél érkezett erre, h.ogy ha még volnának szonettjeim, küldjem be.' Hetek múltak, hogy válasz nem érkezett... Az első biztatás Nagyon el voltam keseredve. De mégis csak eljött- a válasz, 1S86 őszén, egy november estén, Esselde (ez volt Adler- sparre álneve) írja, hogy szonettjeimet egy elismert mükritikusnak adta elolvasás végett és- hogy az illető szerint, jók. Plasztikusan éles- elmüséggel, hatásukban meglepően vannak megírva. Kicsi, tökéletesen megformált, ragyogó drágasághoz hasonlók- Kinyomtatja őket a Dagnyban- S hogy jobban megértsük egymást, szívesen lát magához Stockholmba karácsony tájáraÚjból és megint, ismételten elolvasva e nagy jelentőségű sorokat, félre taszítottam az irkák hatalmas tömegét, melyeknek javításával foglalkoztam a levél megérkezése előtt. Kezeim reszkettek, a betűk táncoltak szemeim előtt, majd eloltottam a lámpát és díványom sarkába kucorodtam is elismételtem magamnak egyszer, többször, sokszor, hogy szonettjeimet kinyomtatják, hogy plasztikusan írtam meg gondolataimat és hogy végül mégis csak Írónő leszek. A nagy boldogság közepette, elkezdtem gondolkozni a levél Írója fölött. Milyen nagy, bátor, szerető szive van, hogy idegent házába fogad, miután néhány szonettjét elolvasta... Stockholmban 1887-ben, mindjárt újév után elindultam a meghívásnak eleget fenni. Az. állomásnál senki sem várt. Sok teret, uccát és uccácskát bocsiztam végig, már azt hittem, hogy eltévesztettük nz utat- De nem. Végre csak megérkeztünk a késő éjszakában. Előttünk egy hosszú, magas fal. Egyetlen ajtaján, hogy meghúztam a csengettyűt, megjelent egy nagy szolgáló leány és elvezetett az udvar távolabbi részében álló házba. Csakhogy már fedél alatt voltam! De az este nem találkoztam vendéglátómmal, mert beteg volt. csupán titkárnőjével- Minden jóval elláttak, majd hálóhelyemre vezettek. Ez nem volt valami nagyszerű vendégszoba, csupán egy kiesi, a lépcső kanyarulatánál beépített férőhely, de kitűnő ággyal. Pompásan aludtam. Reggel felmentem a lépcsőkön és egy nagy szobában találtam magam. Csaknem effi- vakitott a nagy.fény és világosság, ami az ablakokon behatolt. Az ablakokból gyönyörű kilátás nyilott az alant fekvő városra a színek tobzódásában. Benn a szobában régi olasz mesterek képei, stílusos bútorok és az egyik sarokban egy nagy asztal, mely egy népes családnak is ebédlő asztalul szolgálhatott volna. Ezen az asztalon brosúrák, papírok, korrektúra- ivek- Ez Esselda dolgozó asztala keli hogy legyen- Itt megállottám- Ez volt az első eset életemben, hogy egy írónak otthonát láthattam. Itt diktáltak, írtak, kritizáltak, korrektúrát olvastak; itt a könyvek birodalmában éltek, itt olyan, életet éltek, minőt élni egyszer majd én is élni akartam! Elmeriilésemből a titkárnő zavart fel, értésemre adván, hogy a ház úrnőjével ma nem találkozhatom. mert ágyban fekvő beteg- S bár ez a körülmény kellemetlen volt. mégis titokban örültem, mert a találkozást olybá tekintettem, mint egy vizsgát. — Egész nap a várost jártam ismerőseimnél. Ugyanez volt következő nap is a sorsom. „Egy kis hölgy a dívány sarkábann Harmadnap reggelén a dívány sarkában egy kicsi, öreg hölgy ült és felém nyújtotta mindkét kezét. Esseldét régebben is láttam egyszer. Akkor még teljes erejében volt és reprezentáló megjelenésű. Most azonban olyan volt, mint a régi, öreg, gyámoltalan asszony- típusnak szimbóluma, amit megváltoztatni egész életének törekvése volt. Egészben a gyön- geség, a hervadás képe és eleven ^bizonyítéka, hogy mindent, amit elért, jellemének nagysága és tehetségének hatalmával ért el, nem pedig valamely külső előnyös vonásával- Lelkének szépségét, erejét, hangjának mély és teljes zengése mentette. Tiszta kiejtése, gyakran a humor színezetével, gyakori ridegsége dacára, nagy szívósságát árulta el. Miről beszéltünk? Előbb iskolaügyekről, hogy beleraelegedjem az együttlétbe, majd felszólított, hogy olvasnám fel költeményeimet, szonettjeimen kivül. Nehéz pillanat! Egyébre sem gondoltam olvasás közben, csak hogy mielőbb túlessem rajta. Egyszer csak háziasszonyom kezét papírjaimra tette és szólt: „Hallotta, hogy járt Teguér, mikor költeményeiből a svéd akadémián kellett, hogy felolvasson?“ Tagadó válaszomra igy folytatta: — Wallin püspök rátette kezét Teguér Írására, mikor már egy ideig olvasott, magához húzta és oroszlánhangján folytatta az előadást- És igy lettek csak a felséges szavak és képek érzékelhetők Maga jobban kell, hogy olvasson, mert ha nem, úgy teszek, mint Wallin püspök A szigorú rendreutasítás és némi hize/ügő összehasonlítás, erőt öntött belem, bátorságot és én úgy olvastam, hogy verseim sohasem tűntek fel előttem olyan szépeknek, mint most: minden szónak melegebb lett a csengése, mélyebb a jelentősége. — Csodálatos — mondja háziasszonyom — amit Maga ir, önkéntelenül visszhangzik bennem. Olyan összhang van kettőnk között, hogy nem érzem képesnek magam, hogy megbírálGütermann 'V féle varró-és gomblyukselyem A varróselyem előnye, hogy egyenlőértékü a nyersselyemmel, A varróselyem tiszta selyemből készül. A varróselyem színtartó. A varróselyem ellentáll az időnek. A varróselyem fénye természetes. A varróselyem több mint 600-téie szín ben készül. A varróselyem olcsó. A varróselyem puha, elasztikus és a varrásnál alkalmazkodik a ruhadarabokhoz. A varróselyem felhasználásánál a szemek nem szakadnak el. A gyapjú- vagy selyemszövetek festésénél a varrás csak akkor kapja meg az uj szint, ha gépselymet alkalmazunk. Figyeljen jól tehát, hogy ruhája mivel leszmegvarrva Ne takarékoskodjék a varrásnál. A varróselyemnek nincs párja. Használjon tehát Gtitermann varróselymet, az a legjobb GÜTER MAHN & GO. S, A. ROMÂNA, BUCUREŞTI. jam. Ne nagyon higyjen Ítéletemnek. Mások talán sok hibát találnak ott, hol én semmit sem látok. > r Örömömben megcsókoltam kezét és biztosítottam, hogy amíg ő megelégedett én velem, nőm érdekel mások elégedetlenségeEzzel aznap elváltunk, mert visszafeküdt. Nagyon gyönge voltKövetkező napokon minden reggel néhány órán át megtárgyaltunk kérdéseket, melyek bennünket érdekeltek. Lelkemnek gazdag aratása volt, hogy ezzel az erős, világos szellemmel bizalmasan gondolatokat cserélhettünk. Mi lelkileg rokonok voltunk. A nap nagy részét a városban töltöttem és akkor tapasztalhattam, hogy_ ahány ember, annyiféleképpen ítélte meg és Ítélte el Esseldét. Elismerték, hogy egyéniség, zseniális teremtő, hogy kitűnő vezető, de... a nőmozgalomban mindenki erejét kiszivattyúzta. Bizonyították, hogy Esselde uralomra törekvő és képtelen mások érdemeit elismerni, kik a nőmozgalom munkásai, harcosai voltak. Született autokrata... Bizonyos fokig igazak voltak e vélemények, de ha ő benne volt a legtöbb értelem és a legerősebb akarat, miért ne kövessük nyugodtan? Feleltem is uralkodott hasonlithatatlan egyéniségével, szellemének őserejével. Barátságunk, amig csak Adlersparre Zsófia „Esselde“ élt, összekötött bennünket, bár a későbbi években sok csalódást okozhattam- Rá kellett, hogy jöjjön, hogy a szonettjeim idegen benyomások visszhangot voltak; hogy senkit meg nem ragadtak és valószínű, hogy pátronám sok kritikát hallhatott azért, hogy egy éretlen, tehetséget biztatott. Idővel ő maga is eismerte, hogy lyrámban mesterkéltség van, hogy unalmas. Ajánlotta, hogy próbálkozzam meg a prózával! Az első nove'la 1887-ben Írtam első novellámat és elküldtem nemes barátnőmnek. Rövidesen visszakerült, a novella, melyre érthetően ez volt ráírva: „Tartalom — isteni! StiOnsa — utálatos“. Következő télen újból találkoztunk. Az együtt töltött órák maradandó értékűek voltak, — ő maga lehangolt és nyugtalan, valószínűleg betegeskedőid miatt. Elbeszélésemet kedvére átdolgoztam és akkor tanultam tőle a kitűnő tanítást: „Mindéül húzzál át írásodban, ami nem szórakoztat, ami nem szükséges.“ Mikor Jenny Lind felett egy szonett — megírására kértek, négyszer adta vissza Es- solde, hogy újból és újból átdolgozzam — és én még jól jártam, jobban, mint azok, akik állították, hogy kifacesart szivacsok Esselde kezében!. Majd hosszú ideig nem érintkeztünk, mert.
