Keleti Ujság, 1933. október (16. évfolyam, 225-250. szám)
1933-10-05 / 228. szám
Csütörtök, 1933. október 5. <5 KUETlUlSXG wmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmammmmmwBmKmmmmmmmmBm Magyar színigazgatók Bukarestben Irta: Janovics Jenő dr. Hallom, hogy a magyar színigazgatók hetek óta Bukarestben kilincselnek — kérnek, hajlonganak, protektorokat keresnek azért, hogy működésűk legszerényebb lehetőségét biztosítsák néhány olyan magyarországi színész működési engedélyének kieszközlésével, akiknek szerepköre az itt élő színészekkel be nem tölthető. Jól ismerem ezeket a göröngyös utakat Tizennégy évig egyedül jártam őket többkevesebb sikerrel. Az arra illetékesek minden évad elején kérelték magukat, húzódoztak, de a végén mindig belátták, hogy nem lehet Románia uj határain áthághatatlan kínai falat emelni azok előtt, akiknek hazája — a költő szerint — széles e világMost kiállottam a sorból. De mély részvéttel kísérem figyelemmel az aktiv színigazgatók küzdelmeit. Legalább a hóditó ólombetűk fegyverével szeretnék segítségükre lenni. A tilalmak, rendeletek, korlátozó intézkedések, szöges ostorcsapások, melyek éppen úgy záporoznak a magyar színpadok, mint a magyar sajtó felé, rendszerint ugyanegy jelszó-forrásból táplálkoznak: Irredentizmust szaglásznak-keresnek a színpad minden jogos kérése s a sajtó minden szabad Hlekzetvétele mögött. A müviharok, melyek a magyar színpadok környékén s a szerkesztőségek Íróasztalai körül tombolnak, gyanakodásokból, félremagyarázásokból, rosszhiszemű följelentésekből támadnak. Ennek az országnak c, közéletét megmérgezi az, hogy pletykáknak, gyanúsításoknak, gyűlölködő följelentéseknek, bosz- szuértlihegő denunciánsoknak olyan nagy hitelük van. Mérlegelés nélkül elhisznek minden fantasztikus mesét s hajlamosak mindjárt az Ítélethirdetésre. Az Ítélet indokolása rendszerint egyetlen szóban foglalható össze: Irredentizmus. Ez a szó már valósággal elkopott a sok használattól. S legtöbbször a sajtóra, az iskolára és a szinpadra sújtanak az irredentizmus vádjának villámaival. Pedig éppen a sajtó, iskola és szinpad az a három tényező, amelynek szabadsága csirájában megöli az irredentizmus gondolatát- Mert mi is az az irredentizmus? Talán az emberrel született érzés, amely a neveléssel, az élet viszonyaival fejleszthető, erősíthető, vagy elfojtható, mint pL jóság, szeretet, gyűlölet, irigység, önzetlenség? Nem! Az irredentizmus csak reflex-érzés. Az elégületlenscg- nok felgyülemléséből nőhet csak ki. Csak ott van talaja az irredentizmusnak, ahol csendőr- szuronyok mélyen hatolnak az emberek testébe, ahol korbácsütések vért serkentenek az emberek hátából, ahol nincsenek szabadságjogok, ahol a gondolatot elfojtják. Bolondokházába való álomkóros az, aki irredenta gondolatokat érlel ott, ahol egyenlőség, jog, törvény és igazság uralkodik. A sajtó pedig miért harcol? Hogy minden embernek egyforma joga legyen. Hogy gondolatait mindenki szabadon terjeszhesse. Hogy az igazság ne legyen egyesek kiváltsága, hanem szegénynek és gazdagnak közös kincse. Hogy ne legyenek elnyomók és elnyomottak. Hogy mindenki a saját anyanyelvén tanulhassa a szépet, a jót, az igazat. A szerkesztőség asztalai mellett ülnek a béke igazi hadvezérei s a szedőszekrények millió és millió kis ólombetűi a béke igazi közkatonái. S a szinpad deszkáiról is eszmék és gondolatok áradnak a nézők leikébe, amelyek megnyugvást, békét és harmóniát teremtenek. A nézőtéren békés egyetértésben ülnek egymásmelleit azok, akik a fórumon gyűlöletet hirdetnek egymás ellen. Együtt lelkesednek, együtt sírnak. A színház az a hely, ahol elsimulnak a nemzeti, vallási ellentétek, ahol nincs harag és keserűség, ahol a lélek felüdül s a lelkesedésben, az örvendezésben, a művelődésben egymástmegértő testvérekké válnak az emberek. A szinpad pompázó virág, melynek illatát és színeit egyforma gyönyörűséggel élvezi minden nemzet fia, minden társadalmi osztály képviselője. íme: A szabad sajtó ás a szabad szinpad a legjobb orvosság az irredentizmus lángralob- banása ellen. S ha gondosan megvizsgáljuk, kik azok, akik legsűrűbben, legkérlelhetetlenebbül sújtják a sajtót ás a színpadot az irredentizmus vádjaival, meg fogjuk ismerni őket: Ök voltak azok, akik a magyar imperium alatt, legelőször ugrottak yigyázz-áilágba, ha a magyar himnusz hangjai felharsantak. Ezek a kon- junktura-hazafiak, akik bomlasztó mérget szórnak alázatos hajlongásukkal és mosolygó szervilizmusukkal minden ország életébe. Kérdem: Kik az igazi hazafiak? Azok, akik rámutatnak az ország vérező sebeire, akik orvoslást kérnek az igazságtalanság ostorcsapásai ellen, akik tehát javítani akarnak, jólétet, boldogságot, egyetértést, békés munkát kívánnak s igy szolgálják az ország üdvét, vagy azok, akik mindent dicsérnek, mindenbe belenyugszanak, holott látják, hogy hajbókolásuk kockáztatja az egész világ előtt hazájuk jó hirét? Amikor a kisebbségi sajtó hangos és bátor szóval követeli a kisebbségek számára is az egyforma jogokat, a kulturális, gazdasági és politikai élet minden fórumán, akkor ennek az országnak konszolidációját, jövő nagyságát, nyugodt biztonságát szolgálja. S amikor a kisebbségi színpadok a világirodalom messze ragyogó szellemeinek tolmácsolásával az általános emberi művelődést terjesztik, — a szépnek, a jónak és nemesnek kultuszával uj hazájuk dicsőségét, hirét emelik s vagyon-komple- szumát gyarapítják. Az uj államkeretek között magyar sajtó és magyar szinpad sorsa szorosan össze van forrva. Minden ütés, mely a magyar sajtót éri, elhomályosít egy-egy lámpát a szinpad rivaldáján s a magyar színpadok minden sérelmére, bajára-bujára fájdalmasan szisszen fel a magyar sajtó. Ha Romániában nem volna magyar sajtó és magyar szinpad, úgy azoknak, akik sor eunkat intézik, a hatalmasoknak, akik bölcses- séggelés jövőbenézéssel kormányoznak, kellene megteremteniük a független, szabad magyar sajtót s az életképes, virágzó, hatóerejü magyar színpadot, mint két olyan pillért, amely biztos támasza lesz mindenkoron a konszolidáció épületének, az igazi béke országának. Mert az igazi, termékeny és áldásos béke az, amely a polgárok megnyugvásából, a szorgalmas, zavartalan munkából, a megelégedésből fakad. Ahol a látszólagos és felszínes nyugalmat csak drákói rendeletek és tilalmak szigora tartja fenn, az nem igazi rend és nem igazi béke. Az a megriadtság halottas némasága. Az a csend az, mely a tűzhányó környékén honol, mikor csak vékony füstfelhő és morajlás jelzi a mélységben zavargó természeti erőket. A kisebbségi sajtó azért harcol, hogy Románia a szabad jogok klasszikus földje, az igazi béke termékeny talaja legyen. Hogy ebben az országban az egyenlőség, a testvériség és szabadság, a szeretet és világosság, a minden bilincs alól diadalmasan felszabaduló emberi jogok uralkodjanak. S a magyar színpadok — óvatosan elgátolva deszkáikat a politika minden hullámverése elől — arra törekszenek, hogy a művészet szótrepeszthetetlen és láthatatlan láncszemeivel kovácsolják össze azokat, akiket nyelvi, faji, hitéleti különbözőségek egyre táguló szakadékai választanak el egymástól. S ha ebben a nemes építő munkájukban szükségük van néhány segitő-testvérre, néhány magyarországi illetőségű tehetséges színészre, akkor nem szabad ezeknek bejövetele elé szöges drótakadályokat emelni s nem szabad őket csendőrszuronyokkal kikergetni, mert ezzel a szűk látókörre való intézkedéssel megbénul s lehetetlenné válik az a konstruktív, lelkeket összeforrasztó törekvés, amire szomjas epedés- sel vágyakozik az egész világon minden jó- szándéku ember. Egész szivemmel azok között a volt színigazgató társaim között vagyok, akik most Bukarestben kilincselnek. S hogy ne csüggedjenek, elmondom nekik múltbeli harcaimnak egy emlékezetes epizódját: Magyar színházi kérdésekben tárgyaltam akkor is Bukarestben és minden lépésemnél a félreismerésnek, a meg nem értésnek, a gyanakodásnak szirtes akadályaiba ütköztem. S a legnagyobb válság, a legkétségbeejtőbb bizonytalanság pillanataiban, amikor már sehonnan sem mertem segítséget remélni, egyszerre azt láttam s könnyes szemekkel tapasztaltam, hogy a román színészek szindikátusa s annak bátor, nemes és mü- vészlelkü elnöke, Manolescu ur, mellém állott s önzetlenül, elszántan szállott síkra a magyar színészek exisztenciájáért, jogaikért, igazságáért. Sohasem fogom elfelejteni ezt a pillanatot. A vigasztalásnak, a reménységnek, a jövőben való hitnek értékes záloga volt a testvéri szolidaritás. Ha minden protekció hatalma csődöt mond, ha a meggyőzés fegyvere kicsorbul — ezt a tanácsot küldöm Bukarestben kilincselő volt kollégáimnak — próbálják meg az egész világot átövező művészi szolidaritás, testvéri varázsával kiharcolni igazukat. Világsiker! Kötetenként, fehér papíron 8-400 oldal, remek Táizon díszkőiéiben. 23 kötet van eddig és OO lej ❖ 1. Parrot: Ex-felség 2. Móricz Zsigmond: Forr a bor 3. Fr;;nz Werfel: Nápolyi testvérek 4. Brédy Lili: A Manci 5. Vicky Baum; Helén doktorkisasszony fi. Sziinyai Zoltán: Nincs feltámadás 7. Földi Miháiy: Isten országa felé 8. André Mauriois: Asszonyok útja 9. Frank Arnau: Halálra Ítélve! 10. Szomory Dezső : Gyuri 11. Züahy Lajo;: A lélek kialszik 12. Sigrid Unsed: Pogány szerelem 13. Parrott: Szabad a csők 14. Móricz Zsigmond: Rokonok 15. Vicki Baum : Baleset 16. Bródy Lili: A felesége tartja el 17. Mariin Maurice: Szerelem, Örök titok 18. Földi Mihály; A meztelen ember 19. Jaqu s Dévai: A préda 20. Erdős René : Hajnali hegedüszó 21. Mazo de la Roche: Jalna lakói 22. Marcel P.: Akit az asszonyok szeretnek 23. Broraíield: Huszonnégy óra havi fizetés után megszerezhető !! 1W áTl fţ&T kap tizenkét kötetre, szelré«tf JLJtán nvek elleniben, egy kötetet! A sorozat megy tovább. Havonta 1-1 kötet jelenik meg: remekművek, ugyanolyan egységes kiállításban. A 24-ik kötet Fannie Hurst: Asszony a vonaton 1933 októberében. A kötetek egyenként is kaphatók, ba a pénzt és 10 lej portót beküldi. Levágni Ezt a szelvényt vágja la, töltse ki, küldje be Keleti Újság kiadóhivatala, Cluj Megrendelem a „Világsiker" teljes sorozatát, kötetje 60 lej, í-töl végig és az ezutá- niakat. — Kérem utánvéttel küldeni most ______________számokat, a többit havi „kötetenként. Név: Cim:
