Keleti Ujság, 1933. október (16. évfolyam, 225-250. szám)
1933-10-08 / 231. szám
(29 j Különös kép a rárkaslélylian. Meghalt Bornemissza Anna, a nagy íeje- delemasszony. A nemes, eszes, erélyes nő, aki gyakran uralkodott az ura helyett s okosságával erősen befolyt a nagy politika alakulására, nem birta el az uj erdélyi állapotokat, az osztrák hatalom erősödését, amely már végzetesen érvényesült Erdély kormányzásában. Pápai Pariz Ferenc irta meg a gyászos eseményt Miklósnak s részletesen ismertette a körülményeket. — Itt már mindenki a maga gusztusa és érdeke szerint csinálja a politikát — aggodalmaskodott levelében a fejedelmi udvar tudós orvosa. — Teleki uram azon egészében a német politika mellé állott, maga és családja számára már protectionalist kapott a császártól. Buda bevételle, óta sok idő telvén, a törökök kitakarodtak mind egy szálig mind Magyar- honból, mind Erdélyből, csak Várad és Temesvár áll még ellen s mifelettünk most a császári megbizott, gróf Caraffa az ur, aki Szebenbe hivta össze a tanácsurakat, ahol is hűségnyilatkozatokat Íratott alá és uj diploma projee- tumot készített, mely szerónt Erdély visszatért Magyarország királyához, I. Leopoldhoz. — Szörnyű üdők ezek mifelettünk, — irta tovább Pápai Pariz Ferenc — kegyelmed tán nem is hallá, ki és miféle ember ez a Caraffa? E nápolyi születésű gróf, mint a császár comissáriusa. Kassán és Eperjesen Thököly emberei közül sokat lefejezteti és sokakkal Jézus urunk kínszenvedéseit állatta végig, hasukat perzselte, körmüket tépte. Erdélybe jővén, gúnyból ökrökkel vonatta végig hintóját Kolozsvárt, bár egész ménes postalovat küldőnk eleibe. És adót, sarcot vetett mindenekre, akasztat s mialatt Szebenben fejedelemurunk szállására bevette volna magát, csúfságból egy szászt odakasztatott a tanácsurak üléstermének ablaka alá, aki is egész nap ott ló- bálta halott lábait előttük. — Ezek a dolgok vivék sirba áldott fejedelemasszonyunkat is, — szomorkodott tovább levelében a tudós orvos. — Merthogy a nagy Bornemissza Anna különböző protestatiói és eljárásai nagyon felingierlék gróf Caraffát s azzal fenyegető meg, hogy Apafi Mihály fejedelemurunkkal együtt Becsbe küldi; e sok szivbéli szorongás és keserűsé© nagyon leverte fejedelemasszonyunkat. Ágynak esett s bár én mindent megtevők, hogy Istenurunk segítségével meggyógyítsam, most augusztus nyolcadikén az ebesfalvi kastélyban meghalt. Az alma- keréki lutheránus templom sirkertjébe temettük. Miklósra mély hatással volt e levél. Bor- nem issza Anna halála kiváltkép megrendítette. Hiszen ez a nemes, fenkölt lélek, aki anyja volt a maga népének, őt is annak idején szives pártolásába fogadta, az ő sorsával, ügyével-bajával is foglalkozott. Pedi© milyen porszem is volt ő akkor. És a nemes, mélylelkü asszony belelátott az ő szivébe és nagy, országos gondjai mellett is kedves, jóságos igyekezettel próbálta feléje hajlítani a hideg, büszke szenátorkisasszony hajlandóságát. Nagyon meggyászolta Erdély nagyasszonyát az idegenbe szakadt hálás honfiú. Aminthogy megigyászolta egész Erdély, amely e halálesetnél érezte meg, hogy vége minden függetlenségének, megálmodott dicsőségének. Különösen, hogy maga a megözvegyült fejedelem is teljesen elvesztette a lelkét, de talán még az elméje tisztaságát is. Olyan lett Apafi Mihály, mint a gyermek. Búskomorságba esett és félelem gyötörte. Elvesztette maga mellől legerősebb támaszát, aiz erősakaratu, eszes asszonyt, akit mindig áhitatosan tisztelt és szeretett. Soha gondjai az asszony életében nem voltak. Gazdasági, háztartási és pénzügyek: nem foglalkoztatták. Most egyszerre megriadt, hogy romlás vár reá és házára. Éhen fog pusztulni. A temetés után hat hétig nem szólt senkihez. Egyedül járt fel-alá palotájában, senkit maga elé nem bocsátott. Sétált, ődöngött a termekben és sóhajtozott. — Koldusán veszek el... — panaszkodott aztán híveinek, amikor e©y kissé magához tért. — De kegyelmes urunk, hogy mondhat ilyet? Jól jövedelmeznek a fiskális jószágok. Hiába volt minden vigasztalás, hajthatatlan csökönyösséggel ismételte: — Koldus l&szek, utolsó koldusa a hazának ... Mihály fiamat nem tudom tovább nevelni ... koldus fejedelem lesz belőle, rongyok ban fog járni... Próbálták megnyugtatni. Naponta egy zacskó aranyat vittek be hozzá. Ilyenkor örömmel gyűlt ki a tekintete: — Honnan vagyon? És jelentették: — Kegyelmes urunk ezt a pénzt most hozta Apor István uram a harmincadokról. — Jó, jó, de mi lesz, ha elfogy? Mi lészea holnap? És félénk, könyörgő pillantással nézett udvari embereire. Másnap uj zacskó aranyat hoztak: — Ezt Inczédi Pál uram szolgáltatta be! k sóaknából. Mit busul Nagyságod, mikor elég pénze vagyon? így áltatták napról-napra, hogy meggyógyítsák. Miklós a fejedelem szomorú állapotáról is hirt szerzett. Nagyon szivére vette az otthoni bajokat. És most már türelmetlenül égette a vágy, hogy minél előbb hazamenjen. Ősz volt, amikor Miklós útnak indult Er- délyország felé. Hatalmas ládákba rakott könyvkészletével, a bibliákkal, zsoltárkönyvekkel és uj-testamentumokkal, azonkívül magametszette betűivel, a betüöntéshez és metszéshez szükséges szerszámokkal Lipcsén és Lengyelországon keresztül vette útját. A hollandiai magyar diákok érzékenyen búcsúztak a nagy könyvnyomtató-mestertől, aki patrónusuk is volt. A viharjárásos, harcos időkben nagy kockázással járt az utazás. Most nem állott politikai védelem alatt, mint tiz esztendő előtt, amikor Apafi Mihály uram követének, Absolonnak kíséretében utazott fel Hollandiába. — Csak Lengyelországon át utazzék teke- gyelmed, — mondták a diákok — mi is arról jöttünk könyveinkkel és senkise bántott. A váltott postakocsi utasai között nagy feltűnést keltett a sok ládával utazó idegen. Az utazás rengeteg fáradsággal is járt, a ládák le- és felrakogatása az átszállásoknál keserves munka volt. Lipcsében már szeretett volna megszabadulni málháinak ,egy részétől. A matricákat felajánlotta ottani könyvnyomtatóknak, hiszen odahaza majd készit helyükbe másokat. Pénzért nem hagyta nekik ingyen. A biblia, csak a bíbKa voit aicarfcos. 35*esztendei munkájának nehéz küzdelménak ezt az eredményét akarta már nemzetével meg- ösmertetni Szive lázasan dobogott az izgaSom- tól, ha arra gondolt, milyen csudát látnak majd az otthonvalók, az ecclesiák, a teológiai professzorok és minden rendű és rótű hívek. Ilyen bibliája bevés nemzetnek vagyon, még a legnagyobbaknak is. Maga vigyázott a kötésére is, papirosa vékony hártyaszerü. És a széle aranyos. Úgy is nyomta a címzését: Aranyos biblia. Negyvenezer forint értéket visz haza. ; A postakocsi már lengyel földön járt. Sobieski János volt akkor az ur Lengyel- országban, hatalmas király, Leopold császár szövetségese. De minden lengyel főur, minden földbirtokos a maga birtokán csakolyan hatalmas volt. Postakocsit, szekeret, mindent átvizsgáltak, ami a birtokukon áthaladt. És az egyik főúri uradalom határán fáklyás emberek állták körül Miklós postakocsiját. — Kik utaznak? Mit visznek? Az utasok igazolták magukat, Miklós Is. — És azokban a ládákban mi van? — Könyvek, — felelte Miklós. — Majd megnézzük. Lehet, hogy fegyverek. A súlya nagyon nehéz. — A könyvek is nehezeik. — Azért csak megnézzük. Majd az urunk megvizsgálja. Beszállítjuk a kastélyába. — És ki az uruk? — Mladoniczky Casimir gróf! — mondták a fáklyás szolgák félős tisztelettel. (Folytatjuk), Szerkesztői Üzenetek Disputa. Az a hely, amelyre Széchenyi politikájáról minap folytatott eszmecserénél hivatkoztunk, szó- ról-szőra idézve igy hangzik: „Az én politikám — írja Széchenyi — biztos volt, de lassú. Kossuth egy kártyára tett mindent és — legalább Idáig — annyit nyert a hazának, mint amennyit az én politikám tán 20 év alatt sem bírhatott volna előállítania.“ írását érdeklődéssel várjuk. —Várda Endre Domeşti. A régi budapesti postatakarékpénztár! betétek ügyében még nincs végleges megállapodás az utódállamokkal. A postío- igazgatóságok, illetve a pénzügyigazgatóságok összeírták az ilyen betétkönyv tulajdonosokat és a betétek valorizálása iránt is megtörténtek a lépések, de a mai napig a megegyezés még nem jött létre. — Gyermek- menhely. Ha az állami Gyermekmenhelyből óhajt egy gyermeket eltartásra és fölnevelésre kivenni, tessék az iránt egyenesen a menhely igazgatóságához fordulni levéllel, vagy — ami még helyesebb — személyesen keresni föl az igazgatót irodájában, ahol az ügyről a legrészletesebb felvilágosítással készséggel szolgálnak. Ott esetleg mindjárt meg is kezdhetik a további eljárást, ha ugyan van jelenleg kihelyezhető és olyan korú gyermek, aminőt ön óhajt. A kihelyezett gyermek után segélypénzt is adnak, ami a gyermek két éves koráig 400 lej havonta, két-három éves korig 200 lej és három éves korától hét éves koráig havi egyszáz lej, negyedévenként fizetve. — Mikcsa János Nagykároly. A kincstárjegyeket, népszerűén adóbonokat, az 1932. év előtti nyugdíjhátralékokra vonatkozólag az illetékes állami adóhivataloknál kell kérelmezni. A kerületi pénzügyigazgatóságok már szétküldték a kérés-blankettákat, azokhoz mellékelni kell a nyugdij fizetési könyvecskékből a likvidált nyugtákat. A kérésre 11 lejes okmánybélyeg és 2 lejes repülöbélyeg ragasztandó. Nincs határidőhöz kötve, hogy mikor kell kérelmezni a kincstárjegy kiadását, azt 1935 áprilisáig bármikor lehet igényelni, de helyesebb, ha már most benyújtja a kéré.st, mert a kiállítás napjától önnek kamatozik a kincstárjegy s minthogy nem névre szóló, esetleg azonnal el is adhatja. Az állam köteles ezeket a kincstárjegyeket 1935 áprilisáig megfelelő kamattérítéssel teljes névértékkel beváltani. A kincstári je-" gyekre vonatkozó első rendelkezés világosan kimondja, hogy az 1932. év előtti állami tartozások, igy a nyugdíjhátralékok is, kincstári jegyekkel nyernek kifizetést. A folyamatban levő nyugdijasmozgalom során legfeljebb arra lehetne törekedni, hogy az adóbonokkal ne csak az 1932. év előtti adóhátralék, hanem minden folyó köztartozás is fizethető legyen. Ha ez sikerülne, úgy a kincstárjegyek tőzsdei forgalmi ára meg fogja vásárolták meg, ott- I közelíteni a névértékét.
