Keleti Ujság, 1933. szeptember (16. évfolyam, 199-224. szám)
1933-09-08 / 205. szám
o Péntek, 1933, szeptember 8. KELETI'UJS&G T Ford nem irta alá a munkakódexet, újabb huszonnégyórai gondolkozás! időt kapott — Érdekes terv Aradon az ügyvéd-nyomor enyhítésére. Aradi tudósítónk jelenti: Érdekes ujitás bevezetésével foglalkozik Arad ügyvédtársadalma. Oly intézmény alapítását tervezik mely az ókirályságban már meghonosult, ügyvédi szindikátust akarnak felállítani, mely hivatva lesz enyhíteni az ügyvéd-nyomort. Ez a szindikátus egy olyan ügyvédi kamara, illetve a már meglévő kamarának egy olyan kiegészítő része, mely megállapít egy bizonyos minimumot, melyen alul egyetlen ügyvédnek sem szabad munkát vállalnia. Az állásban lévő ügyvédek jövedelmüknek 30—40 százalékát kötelesek a szindikátusnak befizetni, mely ezt az összeget minden hónapban egyenlő részekben szétosztja a tagok között. — Ma délután öt órakor érkezik a budapesti cserevonat. Ma délután körülbelül ezer magyarországi utas érkezik Erdélybe a filléres gyorssal. Ötszáz utas Kolozsvárra, háromszáz Nagyváradra, száz utas Szatmárra, 00 utas Bukarestbe. _ Egy kolozsvári rendörörmester basáskodása. Alig néhány héttel ezelőtt számoltunk be arról a súlyos rendőri brutalitásról, amely alkalommal az első kerületi rendőrségen súlyosan összeverték Magyarossy Gyula magántisztviselőt és máris egy újabb basáskodó rendörörmester hőstetteiről adhatunk számot. A Széchenyi tér 27. számú házban van Farkas János bode- gásnak helyisége. Néhány nappal ezelőtt beállított a helyiségébe Dan Alexandru rendörörmester többed magával és lddogálni kezdett. Az őrmester társai, akik szintén rendőrök voltak, az Italozás befejezése után, valamennyien rendezték számláikat, egyedül az őrmester feledkezett meg erről, sőt a már meglehetősen felgyülemlett számláját újabb rendelésekkel akarta túlterhelni. Az egyébként is kizsákmányolt korcsmáros nem volt hajlandó az őrmesternek tovább is hitelezni és ezt kereken ki is jelentette az őrmesternek. Erre azonban nem várt fordulat következett, az őrmester megfogta az asztal egyik oldalát és a rajta lévő poharakkal és üvegekkel együtt lebontotta a földre. A súlyos károsodást szenvedett korcsmáros lehajolt és ösz- sze akarta szedni a még épen maradt üvegeket. Az őrmester ekkor felkapta a kezeügyében eső széket és azzal többször a fejére sújtott a koresmárosnak. Szerencsére azonban, hogy a hely meglehetősen szűk volt, igy az ütések nem lehettek súlyosabbak, Így is azonban az egyik ütés oly szerencsétlenül találta el a szerencsétlen bodegás száját, hogy az rögtön vértől bontottan 201 hant le a földre. A súlyosan megsebesített ember erre elsietett a legközelebbi orvoshoz, akivel látleletet vétetett fel a sebesüléséről. Az orvos több mint nyolcnapi, de húsz napon belül gyógyuló sebesülést állapított meg. Az ügyről a súlyosan összevert bodegás jelentést tett Haţieganu rendörkvesztomak, aki azonnal kivonta szolgálatból a basáskodó őrmestert és megindította ellene az eljárást. — Síere Constantin antiszemitizmusról irt könyve magyar nyelven. C. Stere, az ismert politikus, akit, mint irót is nagyrabecsül a román tudományosság, könyvet irt Judaizmus és Hellenizmus ciminel. Stere rendkívüli bátorsággal és felkészültséggel foglalkozik a zsidó-kérdés problémájával és szépen megirr tanulmányát most választékos nyelven M. Russu ismert bukaresti román publicista lefordította és saját kiadásában megjelentette. — Elfogták az ügyvédi kamara sikkasztóját. Néhány nappal ezelőtt beszámoltunk arról a nagyobbarányu sikkasztásról, amely a kolozsvári ügyvédi kamara kebelében történt. Mint ismeretes, az inkasszálással megbízott Lazar Gheorghiţa 23 éves tisztviselő eltűnt a rája bízott nyugtákkal, előbb azonban beinkasszált néhány esedékesebb tartozást. A feljelentés alapján a kolozsvári rendőrség bűnügyi osztálya körözőlevelet bocsátott ki a hűtlen tisztviselő ellen, aminek eredményeképpen tegnap átirat érkezett a bukaresti rendőrségtől, hogy a megtévedt fiatalembert sikerült letartóztatni. Erős fedezet mellett ma délelőtt hozták Kolozsvárra és Drágáiéin rendőrigazgató még a délelőtt folyamán meg is ejtette kihallgatását. A kihallgatása során kiderült, hogy mindössze hétezer lejre tehető az az összeg, amit igazolatlanul elköltött az ügyvédi kamara pénzéből. Arra vonatkozólag, hogy miért szökött meg a pénzzel Kolozsvárról, minden felvilágosítás megadását megtagadta. A vonat kozó jegyzőkönyvek elkészítése után átkisór- ték az ügyészség fogházába. (Newyork, szeptember 7.) Ma járt le az a határozat, amelyen Fordnak alá kellett volna írnia a munka-kódexet. A mai nap azonban a munka-kódex érvénybelépett anélkül, hogy Ford aláírta volna. Egyes lapok szerint az amerikai autókirály azzal válaszolt Roosevelt kihívására, hogy újra szabályozta a munkásai bérét és a munkabéreket napi négy dollárról 4.80 dollárra emelte fel. Ford vonakodása, hogy a munka-kódexet aláírja és ezzel Amerika rekonstruálási törekvéseit elősegítse, a Kéksas hivei között nagy riadalmat keltett. Ford gyártelepei ellen ma támadás készült, úgyhogy Ford kénytelen volt katonaságot kérni épületeinek védelmére. Legújabb jelentések szerint Johnson tábornok, a munkaügyi megbízott Fordnak újabb 24 órát adott a munka-kódex aláírására. — Micky Mans kalandjai. Vasárnap délelőtt a Magyar Színházban Tompa Béla szellemes filmopcrctt keretében divatrevüt mutat be, mely díszes felvonulása révén impozásnak Ígérkezik. Az egyes képek meglepetésszerii ötleteket elevenítenek meg. A helyárak igen olcsók, tiz gyermeket minden árvaházboi szívesen lát vendégül a szerző, Tompa Béla. A Royal Mozgóban, ma pénteken, a meginduló mozi-szezon legelsői operett világslágere EGY ÉJSZAKA ELŐSZÖR KOLOZSVÁRON I <3 I 6 s « a o 'S 5 N w «Zene! Főszereplők: Magda Schneider Szőke Szakáll Hermann Thiemig Zenéjét és világ- hírű slágered | Âbrahâm Pil szerezte. Rendező Max Keufeld le z „Operabál“ | rendezője) — Visszatérnek a marosvásárhelyi gyermek szereplők. Marosvásárhelyről jelentik: Pár héttel ezelőtt Kolozsváron vendégszerepeltek marosvásárhelyi gyermek amatőrök, akik meglepő ügyességgel a János vitézt játszották el a kolozsvári Magyar Színházban. A csöpp színészek most szombaton és vasárnapon ismét visszatérnek Kolozsvárra és játszani fognak a Magyar Színházban. Bizonyára meglesz a közönség részéről az érdeklődés, amelyet igazán minden tekintetben megérdemelnekKKASE kirándulás. A KKASE Turista Szakosztálya szeptember 10-én, vasárnap gyalogos kirándulást rendez. Leányvár, Tótfalu, E. K. E. forrás, Árpádcsucs, Kis-Magura, Bilaseu-kut, Bercscnyi-ház útiránnyal. Indulás vasárnap reggel 7 órakor az unitárius kollé,- gium elől. Vendégeket szívesen lát a vezetőség. Csütörtök, szeptember 7. Regina napja Nyitva levő könyvtárak és Múzeumok: Az Egyetemi könyvtár d. e. 8—1, d. u. 3—8. Az egyetemi könyvtár népkönyvtára d. u. 3—9. Archeológiái muzeum: EME-, könyv-, érem-, régiség- és képtára, Ciofleo-képtár d. e. a—1. Botanikus kert, Botanikai Muzeum, EME növénytár d. e. 7—12. d. u, 2—6. EKE-, Ereklye Muzeum: d. e. 9—1. Etnográfiai Muzeum d. e. 9—1. d. u. 3—6. Időjárás: Keleteurópában a hőmérséklet még mindig alacsony, bár az északi szél erejéből veszített. A barométer emelkedő irányzatot mutat. Vár-ható időjárás: Mérsékelt északi szél, némi felmelegedés és csak kisebb esők egyes helyeken. Koyal: Egy éjszaka angyala. (Magda Schneider, Szőke Szakáll). — Select: örmény szerelem. (Grete Mossheim). — Uránia: Dzsingisz-Khán kardja. — Opera: Érzéki száj. (E. Bergner). Edison: 3 és 6 órakor: Szeresd felebarátnődet. Bűnös Aréna. Liane Haid, Oskár Marion. Este 9 órakor: Allamügyész. A Magyar Szinház szer- zödésnélküli színészei előadásainak folytatása. Er délyi bemutató. Inspekclós gyógyszertárak: Lukács (Unió uc- ca), Olariu (Deák érenc ucca), Minerva (Szé- I chenyi tér sarok). W=----------------J) Északamerika Franciaország meESé áll a leszerelési kérdésben (Paris, szeptember 7.) A P a r i s M i d i szerint Anglia és az Egyesült-Államok kormánya hozzájárulásukat adják a fegyverkezések állandó jellegű nemzetközi ellenőrzésére irányuló francia javaslatokhoz, mert figyelembe veszik Németország magatartását. A lap hangoztatja, hogy a francia kormány ezzel szemben váltó« zatlanul fenntartja azt a követelését, hogy meg akar győződni előbb a bevezetendő nemzetközi ellenőrzés hatályos voltáról és csak öt-tiz év múltán hajlandó leszerelést végrehajtani, miután meggyőződött afelől, hogy biztonságát semmi nem veszélyezteti és hogy a fegyverkezések nemzetközi ellenőrzése valóban szilárd és komoly alapokon nyugszik. Norman Davis amerikai fődelegátus a sajtó képviselői előtt tett nyilatkozatában azt hangoztatta, hogy az uj amerikai flottaépitő program és annak végrehajtása semmiként sem tekinthetők Japán elleni barátságtalan lépésnek. Az uj építési terv csak annyi hadihajóval fogja növelni az amerikai flottát, amennyit az Egyesült-Államok számára a flottaegyezmény biztosit. — Újabb megszorító intézkedések Becsben. Bécsből jelentik: Az osztrák kormány újabb megszorító rendszabályt alkalmazott. Az újabb rendelkezések szerint a hatóságoknak joga van három napig letartóztatásba venni mindazokat, akik nemzeti szocialista agitáció gyanújába esnek. A szociáldemokrata párt vezetői kijelentették, hogy zártsorokban áll az osztrák kormány mellé. — Szerencsés számok: Bukarestből jelentik: Az osztálysorsjáték mai húzásán, nyertek: 800.000 lejt 59936, 200.000 lejt 56681, 100.000 3076. 40.000 lejt 34764, 30.000 lejt 52116, 27336, 25.000 lejt 24931, 736, 20.000 lejt 3252, 75891, 11186, 76063, 4664. — Kirándulás az égő szondához. Szombaton és vasárnap délután 4 órakor autóbusz megy, 150 lej oda és vissza. Jelentkezni lehet szombat délig a Rezik-zeneiskolában, Karolina tér 1. szám. A BUKARESTI TŐZSDÉN TOVÁBB EEMEUKED- TEK A PETROLEUMPAPIROK ES A MAGANÉRTE- KEK, — ESTEK AZ ALL AMI ÉRTÉKPAPÍROK. A bukaresti tőzsdén változatlanul szilárdak a petróleum- papírok, amelyeknek árfolyama folyamatosan emelkedik és mig a magánértékek követik a petrőleumpapi- rok emelkedő és szilárduló tendenciáját, az állami értékek árfolyama visszaesést mutat. A legutóbbi tőzsdenapon a stabilizációs kölcsön kötvényei 32 lejről 30 lejre lanyhultak, az országfejlesztési kölcsön kötvényei 35 lejről 33.50 lejre, az agrárldsajátitási kötvények 30.50 lejrőt 30 lejre, a bukaresti városi jelzátoglntézet 5 százalékos kötvényei 30.75 lejről 30 lejre, a tízszázalékos kötvények pedig 49 lejről 48 lejre lanyhultak. A Banca Româneasca részvényei 205 lejről 215 lejre emelkedtek, a Reslca részvényei 265 lejről 270 lejre, a bukaresti villamos vasúttársaság kötvényei 1050 lejről, 1060 lejre, a Mica bányavállalat részvényei pedig 820 lejről, 830 lejre drágultak. A petrőleumpapirok árfolyamának emelkedése rapid tempóban halad előre. Az Astra Româna részvényei 725 lejről, 750 lejre, a Sleáua Romána papírjai 440 lejről, 460 lejre, a Creditul Minier részvényei 310 lejről 318 lejre, a I. R. D. P. papírjai 70 lejről 76 lejre, a Petrol Block részvényei pedig 73 lejről 82 lejre drágultak. Szakkörökben a petróleumértékek további emelkedésére számítanak.