Keleti Ujság, 1933. augusztus (16. évfolyam, 173-198. szám)
1933-08-13 / 184. szám
12 KBimUjsm Vasárnap, 1933■ augusztus 13, A nyári szezon alatt a színészek vezetik a Magyar Színházat SmoMrtt Mozihely árak, korai kezelés, kitűnő miisor: ezek a Fekete Mihály és Ihász Aladár fő programpontjai (Kolozsvár, augusztus 12.) Közeledik szeptember s régen ilyenkor már a legerőteljesebben kezdték meg a színigazgatók a szervezkedést. A mai súlyos viszonyok között azonban szinte már meg is szoktuk, hogy csak legjobb esetben októberben nyílik meg a kolozsvári színház. Régen egyhónapos volt a színészek nyáriszabadsóga és a színészek ez alatt a hónap alatt is kaptak gázsit. Újabban öt-hathónapos szerződéseket kötnek s a többi hónapokban az amugyis leszállított fizetésű színészek a legkétségbeesettebb helyzetben vannak. Ennek a ferde helyzetnek lehetetlenségét belátta a színház igazgatósága is és mivel nincs módjában még megkezdeni a szervezkedést, alkalmat akart nyújtani tagjainak arra, hogy legalább a legszükségesebbeket megkeressék. A színtársulat két oszlopos tagjának, Fekete Mihálynak és Ihász Aladárnak, augusztus 19- től kezdve átadták a Magyar Színház helyiségeit, hogy ott mindaddig előadásokat tarthassanak, mig a szinház rendes szezonja megkezdődhetik. Az előadásokon mindazok a népboWMWIWi-B szerű színészek és színésznők résztvesznek, akik ezidőszerint Erdélyben tartózkodnak. A konzorciumos társulat első előadása augusztus 19-én fél 9 órakor lesz, amikor Ti- mosá-t, a mult szezon egyik legsikeresebb darabját fogják bemutatni. Másnap délután szintén a Timosá-t, este fél 9 órakor az Érik a bu zakalász cirnü sikeres operettet játszálc, a mű sortervben Molnár Ferenc uj darabja, a „Csoda a hegyek közt“ is szerepel, amelynek' Kolozsvárt lesz legelső előadása. A szinház helyárai a lehető legmérsékeltebbek: 30, 20 éa 10 lej. A színészek nyári szezonja alatt mozielőadások egyáltalában nem lesznek és éppen azért tűzik ki az előadások kezdetét már fé'l 9-re, hogy a közönség ne áldozza rá egész éjszakáját a színházra. Mint ismeretes ugyanis, a szinház rossz menetelének egyik oka éppen az volt, hogy a mozielőadások miatt fél 10 órakor, néha pedig 10 órakor gördült fel a függöny. &*&*+*++**** — HÁZASSÁG. Rózsa Ilus és Simon Gyula az Emhs drogéria üzletvezetője folyó hó 10-én tartották esküvőjüket, (Minden külön értesítés helyett-) — Ellopták a pénzkazettát. Vakmerő lopásról tett ma feljelentést a kolozsvári rendőrség bűnügyi osztályán Lázár Miklós kolozsvári lakos. A feljelentés szerint eddig még ismeretlen tettesek tegnap a késő esti órákban elemelték a Brancovean uccai lakásáról a kazettáját, amelyben értékeit őrizte. A kazettában volt többek között 12 ezer lejt kitevő készpénze is. így a feljelentő kára mintegy 16 ezer lejre tehető. A rendőrség bevezette a nyomozást. * Szenvedő nőknél a természetes „Ferenc József“ keserüviz könnyű, erőlködés nélkül való bélkiürülést idéz elő ezáltal sok esetben rendkívül jótékony hatással van a beteg szervekre. — Saját disznóölő kése ölte meg a szerencsétlen mészárossegédet. Tragikus szerencsétlenség történt tegnap a késő délutáni órákban a Honvéd uccában. Hegedűs Béla 24 éves kolozsvári mészárossegéd szekerével a Honvéd uceán haladt, majd dolgainak elintézése végett az ucea elején megállította a szekeret és leugrott róla. Ugrása azonban oly szerencsétlen volt, hogy megbotlott a járda, szélében és úgy vágódott el, hogy kiskabátjának bal felső zsebében lévő disznóölő kése belefuródott felső testébe. A szerencsétlenül járt embert a mentők részesítették első segélyben és szállították be a sebészeti klinikára, ahol megállapítást nyert, hogy a kés közvetlenül a szive mellett hatolt he testébe és útjában megsértette, a sziv- burkot is. Azonnal operáció alá vették, de mint ahogy azt előre látni lehetett, a szerencsétlenül járt mészárossegédet nem lehetett megmenteni az életnek. Ma a kora reggeli órák ban kiszenvedett. A tragikus körülmények között meghalt ember iránt városszerte általános a részvét. HÁZIORVOS A betegségek felismerése és gyógyítása MODERN KOZMETIKA. tfigfcsz ©rfh ¥ os Utánvéttel portD 15 Lei- U\ß JL4C.fi» Beküllve portómentes IFPAÍÍFJÁL II Kérjen orvosi és t-est- 3. Kvár |j ápolási könyv egyzéket * A vasúti kedvezmény Németországban az eddigi 25 százalék helyett most már 33 egy- harmad százalék, de nemcsak a német határtól Lipcséig és vissza való utazásnál, hanem négy tetszés szerinti, az 1933 augusztus 27-től szeptember 9-ig Németország határúin belül eszközölt körutazásnál is, amelyeket tetszés szerint meg lehet szakítani. A jegyeket erre a négy utazásra csak Lipcsében, a vásári hivatal utazási irodájánál, Marktplatz 4. lehet beszerezni. — Az újbúzára való urvaesoraosztás idejének kitolása Székelyföldön. Az idei természet- ellenes időjárás következeiében a gabonane- müek később érnek be és készülnek el aratásra és eséplésre, mint más években. A késedelem különösen a Székelyföldön érezteti a hatását. Ennek következtében augusztus második feléről szeptember hó első felére marad az uj búzára szóló urvaesoraosztás. Erre vonatkozólag az egyházközségek lelkészei a prezsbitériuru- mal egyetértőleg határoznak. SSEKÜJLÖÖTT IIIBEK Kolozsvári iparos Egylet Rendezőbizottsága f. hő 19-én, szombat este 8 órai kezdettel, nyári táncmulatságot rendez az Aggmenház Str. Decebal (Rudolf ut) 22. szám alatti kerthelyiségében, melyre ezúton hívja meg a t. tagokat ős érdeklődőket a rendezőség. Belépő dij 28 lej. Az Alverna ünnepe. A szent Kereszt Hadserege f. hó 13., 14. és 15-6n, (vasárnap, hétfőn és kedden, Nagyboldogasszony napján) az Alvernán országos ünnepi táborozást tart, melyen a vidéki tagozatok nagy számmal vesznek részt. Az ünnepségek részletes műsoráról falragaszok tájékoztatják a kolozsvári közönséget. Alverna háromnapos ünnepe iránt városszerte nagy érdeklődés nyilvánul meg, mert a gazdagon összeállított műsor keretében a vidék legjobb műkedvelői lépnek fel a helyi szereplők mellett. Az országos táborozás testvéri találkozójára mindenkit szeretettel meghívnak a Szentferencrendiek. EDISON MOZGO MŰSORA. Vasárnap: Magyar rapszódia. (Willy Fritsch, Lil Da- gover). Vasárnap d. e. 11 órakor: Roxy világhírű hipnotizőr, hipnotikus előadása. Minden jegy 5 lej. OPERA MOZGO MŰSORA. Vasárnap: Hallo itt szerelem, a muzsika, humor és szerelem filmje. Főszerepekben: Schneider Magda, Fritz Schultz, Roif von Goth. Előadások kezdete: 3, 5, 7 és 9 órakor. Helyárak: 10 és 20 lej. • Hétfőtől közkívánatra: A királynő férje. (Maurice Chevalier és Jeanette MacDonald világfiimje). Csütörtöktől: Nem kérdem, ki vagy. Fősz: Liane Haid, Gustav Fröhlich. . . ’ — V—■ ■ ^ /I. j ’. SZÜLŐKl KERESZTANYÁK! Uj lerakat gyári áron! SCHUSTER EHILHÉL Str. Sorga 2. Kitűnő mezőnyök indulnak a szövetség országos úszó- versenyén (Kolozsvár, augusztus 12.) Az első idei kolozsvári uszóversenyt vasárnap rendezi a kerületi uszószövetség a Strand-fürdő medencéjében a Strand-kupáért. Az országos jellegű versenyre Erdély összes városaiból és Bukarestből érkeztek nevezések, úgyhogy nivós és izgalmas küzdelmeknek lehetünk tanúi. A benevezett egyesületek: marosvásárhelyi SE, bukaresti CFR, temesvári Ilsa, nagyszebeni Şoimii, nagyenyedi TK, zilahi UE és a kolozsvári Universitatea, KAC, Románia, Haggib- bor és TC. A Strand-kupát az az egyesület nyeri, amelynek versenyszámai az alábbi versenyszámokból a legtöbb pontot szerzik: 200 m. mell, 100 m. gyors, 400 m. gyors, műugrás, 3X100 vegyes staféta, 100 m. hát, 200 m. gyors, 4X200 m. gyorsstaféta, vizipóló. Az összesen mind szenior számok. A versenyek részletes programja a következő: Vasárnap délelőtt 10 órakor 50 m. fiúgyermek gyors, 50 m. leánygyermek mell, 100 m. ifj. hát, 100 m. női sprint, 200 m. szenior mell, 50 m. fiúgyermek hát, 100 m. női ifj. gyors, 100 m. szenior gyors, 50 m. fiúgyermek mell, 50 m. leánygyermek gyors, 100 női ifj. hát, 400 m. szenior gyors, 3X100 m. ifj. vegyes staféta, előirt müugró-gyakorlatok, 3X100 m. szenior vegyes staféta, vizipólómérkőzések. Délután 2 órakor 50 m. leánygyermek hát, 100 m. ifj. gyors, 100 m. női ifj. mell, 100 m. szenior hát, 300 ni. női vegyes staféta, 200 m. szenior gyors; 100 in. női hát, 200 m. női mell, 4X200 m. szenior gyorsstaféta. Vizipólómérkőzések. A rendezőség a verseny belépti dijait 20 lejben állapította meg, hogy mindenki részére lehetővé tegye a verseny megtekintését. —o— A nemzeti BAJNOKSÁG BIZOTTSÁGA AZ UJ BAJNOKI RENDSZER ELLEN. A Nemzeti Bajnokság bizottsága beadvánnyal fordult a futballszövetséghez, amelyben kifogásolja a bajnokság uj rendszerét és kéri, hogy a szövetség revidiálja határozatát s térjen vissza az eredeti formára, amely 16 csapatban maximálja a Nemzeti Bajnokságban résztvevő egyesületek számát. A szövetség legközelebbi illése augusztus végére van kitűzve, a Nemzeti Bajnokság bizottsága ellenben gyors intézkedéseket követel és rendkívüli ülés összehívását sürgeti. Bukarestben különben nyíltan beszélik, hogy az egész létszám- emelés csak a Drogos Vodă érdekében történi, akinek képviselője Stehan, aki egyben a Keleti Liga elnöke csak arra az esetre szorgalmazta a létszámemelést, ha a Drogos Voclă második Brasovia elleni mérkőzésén nem győz olyan gólaránnyal, ami elegendő lenne a Nemzeti Bajnokságba való bejutásra, A Dragos Vodű- nak ez nem sikerült, erre jött a létszámemelés. AZ UNIVERSITATEA ma játsza első turamérkőzését Budapesten a Nemzeti csapata ellen. Útnak indult a kolozsvári temiiszcsapat magyarországi és szlovenszkói túrájára. A Kolozsvár legjobb teniszezőiből összeállított csapat, amely Magyarországon, Szlovenszkó- ban játszik válogatott mérkőzéseket, pénteken este indult el. A csapat a következő játékosokból áll: Férfiak: Pusztai, Benedek, Szász E., Balázs A., gróf Logothetty KAC, Simon, Radó, Haggibbor. Nők: Kiss Magda MSE, Kende- ressy KAC, Barabásy GySE. A csapat első mérkőzését Vácon játsza. Léván az erdélyi ifjúsági válogatott a magyar ifjúsági válogatottal, valamint a szlovenszkói, .cseh és magyar tennisz-szövetség legjobb ifjúsági versenyzőivel játszik. A tenniszezőket dr. Soniodi István vezeti. Vasárnap kezdődik a magyar-német uszómérkőzés, amely három napon keresztül tart. Az uszómérkőzés számai 100 m. gyors. 200 m. mell, 400 m. gyors, 1500 m. gyors., 100 m. hát, 4X200 m. staféta, műugrás, toronyugrás és vizipóló. A küzdelem kimenetele teljesen nyílt. Az uszómérkőzést kedden az Európa-Magyar- ország vizipólómeccs fejezi be.