Keleti Ujság, 1933. július (16. évfolyam, 147-172. szám)

1933-07-11 / 155. szám

Kedd, 1933. julius 11. KeletíUjstcg y — Ezerhatszáz nemzeti szocialistát fogtak el egy éjszaka Bécsben. Bécsből jelentik: Va­sárnapra virradó éjjel a rendőrhatóságok is­mét nagyszabású nyomozást indítottak nem­zeti szocialista propaganda-szervezetek ellen. Mintegy 1600 nemzeti szocialistát fogdostak össze, akiket a rendőrségen helyeztek őrizetbe. A kormány el van határozva, hogy újabb szi­gorú intézkedéseket foganatosít ellenük. — Az ukránok miatt nem tudott eddig Oroszország Besszarábiáról lemondani. Varsói lapok jelentése szerint a napokban létrejött szovjet, román, illetve kisantant megnemtáma­dási szerződés alkalmával Románia es Orosz­ország között titkos megállapodás jött létre, mely a besszarábiai kérdéssel foglalkozik. _ Az egyezmény rendkívül előnyös Romániára nézve és a londoni lapok véleménye szerint Litvinov azért volt hajlandó ilyen koncesszió­kat tenni, mert az ukránok meglehetős rossz viszonyban vannak Moszkvával. Eddig kizáró­lag miattuk nem tudtak megegyezni Besszará­1-vín lrÓViflpQpllPn — A török miniszterelnök Szófiába utazik. Szófiából jelentik: Hivatalos körökből nyert értesülések szerint Ismét pasa török miniszter- elnök szeptember első felében Szófiában meg­látogatja Musanoff kormányelnököt. Ismét pasa balkáni Locarno létrehozásán fáradozik. _Befejeződött a marosvécsi Helikon három napos értekezlete. Az erdélyi írók munkakö­zössége háromnapos tanácskozásai ma befeje­ződtek. Az erdélyi magyar irók nagy számban keresték fel a vendégszerető br. Kemény Já­nos kastélyát és mint minden esztendőben, úgy az idén is termékeny formában cserélték ki gondolataikat. A háromnapos tanácskozások alkalmával Lakatos Imre, Molter Károly, Szántó György, Balázs Ferenc tartottak elő­adásokat, amelyeket tartalmas vita követett. Szerb Antal, akinek az Erdélyi Helikon oda­ítélte Kemény János és neje százezerlejes iro­dalomtörténeti pályadiját, megjelent az erdé­lyi irók között és bemutatta a készülő nagy arányú mü két fejezetét. Vasárnap délután Bánffy Miklós, Makkai Sándor, Tamási Áron készülő regényeikből olvastak fel, Molter Ká­roly a német szellem belháboruja cimen ismer­tette az újabb német irodalmi mozgalmakat, előadást tartott Kemény János az angol társa­dalmi lélek és irodalom összefüggéseiről, Dsida Jenő, Szemlér Ferenc, Balázs Ferenc pedig verseket olvastak fel. Ligeti Ernő az irói kon­gresszus alkalmával a tragikus körülmények között elhunyt Pakots Józsefről emlékezett meg, akinek emlékét a Helikon közössége jegy­zőkönyvben örökítette meg. — Lindbergh kénytelen volt Gröndlandban leszállani. Londonból jelentik: Lindbergh és felesége repülőgépükön elindultak a grönlandi óceánrepülő útra, de néhány száz kilométer megtétele után az amerikai kontinens part­vidékén a ködben leszállásra kényszerültek. A leszállás sérülés nélkül sikerült. Lindbergh- nek az a szándéka, hogy Cartwrightből ugyan­akkor startoljon, amikor Balbo repülőraja el­indul Izlandból az amerikai kontinens felé. Remélik, hogy az óceán felett találkozni fog­nak az olasz légi rajjal. — Egy bukaresti tábornok lelőtte az éjjeli őrt. Bukarestből jelentik: Cosmutza tábornok, Cosmutza kolozsvári kórházigazgató testvér­bátyja a napokban feljelentést tett a rendőrsé­gen, hogy a Str. Romanan lévő lakásának ab­laka alatt minden éjszaka botrányokat rendez­nek. A Vasárnapról hétfőre virradó éjjelen új­ból zajra lett figyelmes, mire kinyitotta abla­kát s revolveréből néhány lövést adott le. Az egyik golyó Indra Imre éjjeli őrt találta, akit életveszélyes sérülésével kórházba szállítottak. A hadügyminisztérium egy tábornokot bízott meg az ügy kivizsgálásával. * Az adók beszedéséről és végrehajtásáról szóló törvény (folyó év április 13. Mon. Of.) magyar fordítása kapható dr. Mandel Fordító Irodában Cluj, Memorandului 24. Ára 30, vi­dékre 40 lej. —-r­Royal Mozgó Ma kedden utoljára a nagy sikert aratott: A kék ég hadserege c csodás repülő film — Elkészült a vádirat a grivicai vasúti sztrájk ügyében. Bukarestből jelentik: A gri­vicai vasúti munkássztrájk vizsgálata ponto­san hat hónapot vett igénybe és Hotineanu alezredes-hadbiró ügyész megfogalmazta a 350 oldalas vádiratot, melyben 108 munkás ellen a Márzescu-féle rendtörvény 11 és 17. paragra­fusa alapján kér súlyos büntetést. A vádirat szerint a román vasúti munkások szindiká­tusa 1932 julius 19-én manifesztumban tiltako­zott a dolgozó elemek elnyomása ellen s ugyan­akkor bizottságot választott a vasúti munká­sok érdekeinek megvédésére. Októberben röp- iratot adnak ki, melyben szervezkedésre és el­lenállásra szólítják fel a munkásságot és ja­nuár 28-án Doncea Constantin George Petre és Georgescu Constantin izgatni kezdik a mun­kásságot. Február 15-én az ügyészség letartóz­tatja a vasúti munkások kommunista vezetőit, mire hatezer ember sztrájkba lép és elbarri- kádozzák magukat. A 16-ikra virradó éjszaka megtörtént az összeütközés. Hét munkás és egy rendőr meghalt, a sebesültek száma a nyolcvanat is meghaladta. — Egy régi kolozsvári tanárnő halála. Nagy Jenőné sz. Kiss Sarolta a De Gerandó felsőbb leányiskola, majd a református leány­főgimnázium ny. tanárnője, f. hó 10-én meg­halt. Temetése f. hó 12-én szerdán d. u. 4 órakor lesz Kolozsváron, a köztemető kápolnájából. Matuska szenzációs beismerő vallomást tett Biztosítási csalást akart elkövetni s ezért robbantotta fel a vonatot (Budapest, julius 10.) Matuska ma per­döntő jelentőségű vallomást tett. Beismerte, hogy százezer shillinges életbiztosítása volt és hogy a biatorbágyi merényletet azért kö­vette el, mert az volt a szándéka, hogy ön­magát is megsebesíti s igy részesül a biztosí­tási összeg bizonyos százalékában. A tett elkö­vetése után sokáig a helyszínen tartózkodott, de nem volt elég lelki ereje ahhoz, hogy ön­magában kárt tegyen. A vizsgálóbíró szerint ez a vallomása a legplauzibilisabb. Matuskáné a bécsi Ferenc József kórház­ban ma délután elveszítette eszméletét és min­den pillanatban a halál beálltától tartanak or­vosai. Vérszegény, sápadt, étvágytalan, legyengült, gyakori fejfájásban szenvedőknek biztos gyógyulást nytjt A DR. FÖLDES-FÉLE „FERR0L“ VASÚKOR. •/s literes üreg ára 110 lej gyógyszertárakban. Postán utánvéttel szállítja Dr. Földes laboratórium. Arad i Kedd, julius 11* Lilit I napja Könyvtárak és múzeumok nyitva: Egyeteml­és EME könyvtár: d. e. 8—1. d. u. 3—8. A3 Egyetemi Könyvtár népkönyvtára: d. u. 3—9. Archeológiái Muzeum: EME-, érem-, régiség- és képtára, Cioflee-képtár: d. e. 9—1. Botanikus-* kert, Botanikai Muzeum-, EME-növénytár: d. u. 2—3. EKE-, Ereklye Muzeum: d. e. 9—1. „Museul Etnografic": d. e. 9—1, d. u. 3—8. Időjárás: Az északi szél élénksége szünőfélben. A hőmérséklet emelkedett. Várható Időjárás: mérsékelten meleg idő, további esők inkább csak a nyugati részeken lesznek. Indig Alfréd hegedükoncertje, a katholikus gimnáziumban (este 9-kor). Dácia (Színkör-mozgó): Férjfogás. — Royal: Kék ég hadserege. — Select: Boldog embereit (Charlotte Susa, Verebes Ernő, Várkonyi Mi­hály, Grete Theimer, Szőke Szakáll). — Edison: A cár táncosnője (Laura la Plante). II. Nagy vágy (Konrad Veidt, Verebes Ernő, Anny Ondra, Ivan Petrovics, Harry Liedtke, Várkonyi Mi­hály, LU Dagover, Olga Tsehova, Liane Haid, Kamilla Horn, Betty Aman, Huszár Pufi). — Opera-mozgó: A hárem törvénye (Don Jose Moyca, Greta Nissen). — Uránia: A kis árva. Inspekcióé gyógyszertárak: Dr. Bíró (Főtér), Demeter (Unió ucca), Palóczi (Magyar ucca) és Apostol (Széchenyi tér). ^-------------------------------------------------­— A ref. leányfőgimnázium igazgatósága kéri iskolánk itthon időző növendékeit, hogy a leánygimnázium volt tanárának, Nagyné, Kiss Saroltának temetésén való részvétel végett f. hó 12-én (szerdán) d- u. fél 4 órakor az intézet­ben megjelenni szíveskedjenek (egyenruhá­ban). — Ma este 9 órakor Indig-koncert a katho­likus gimnáziumban, ahol a kiváló muzsikus mély liráju művészetén át a leggrandiozusabb müveket fogja interpretálni. Jegyek Lepage- nál és az esti pénztárnál. — Szerdán hirdet Ítéletet a tábla a vasgár­disták perében. Hétfőn tartotta meg a kolozs­vári tábla III. szekciója a vasgárdisták isme­retes perének fellebbviteli tárgyalását. A tár­gyaláson az összes vádlottak megjelentek. Dr. Ilea főügyész vádbeszédében rámutatott arra, hogy a vasgárdisták súlyos vétséget követtek el akkor, amikor erőszakoskodtak a lakásuk­ban házkutatást tartó rendőrtisztviselőkbel. Kérte az öt elitéit vádlott büntetésének súlyos­bítását s a három felmentett bűnösségének ki­mondását. A vasgárdistákat három ügyvéd védte. Dr. Dunca az eset jogi részével foglalko­zott, mig dr. Giurgiu János és dr. Moldovan a vasgárdista szervezkedés célját és történetét ismertették a táblai tanács előtt. A tábla az ítélet kihirdetését szerda délelőttre halasz­totta. (*) Ma este Indig Alfréd hegedü-koncertje. Az élet ezerarcú szépsége zeng abban a cso­dálatosan mély liráju, pazarul változatos mű­sorban, amelyet Indig Alfréd, ez a nagykultu- ráju és mély szenvedélyű muzsikus ma este a római katholikus gimnáziumban bemutat. A hangverseny kezdete pontosan este 9 órakor. A kiváló művész a legnagyobb zeneköltők mü­veit interpretálja. Lalo, Szimanowszky, Chaus- son, Stravinsky és Ravel grandiózus müvei szerepelnek műsorán. Jegyek Lepage' könyv kereskedésében és az esti pénztárnál. Tartósan ondolál, hajat fest, garanciával Böszörményi SKÄ,, slr. * Jubileumi vásár Bécsben. Ez év szeptem­ber 3-ától 10-ig fog az idei bécsi őszivásár megtartatni, mely különös ünnepségek közt fog lefolyni, miután ez lesz a 25. bécsi vásár. Az eddigi jelentkezések a legtöbb szakmában túlhaladják az ugyanezen időben tavaly be­futott jelentkezések számát. — Duca autójának felrobbant a motorja. Bukarestből jelentik: loan Duca, a liberális párt elnöke tegnap autóval egyik politikai ba­rátját akarta meglátogatni. Bukarestből mint­egy öt kilométernyi távolságra kigyulladt az autó motorja s felrobbant. Szenesére észrevet­ték a lángnyelveket s igy a kellő időben ugrott ki a gépkocsiból. — Tiz évről négy évre szállította le a tábla egy tordamegyei gyilkos parasztgazda bünte­tését. Martin Onofrei aranyoslónai földmvies állott hétfőn a tábla előtt gyilkossággal vá­dolva. Martin Onofrei a mult év tavaszán egy korcsmái összetűzésből kifolyólag revolverrel mellbelőtte Pop Vasilét, aki néhány napi kín­lódás után meghalt. A tordai törvényszék gyil­kosságban mondta ki bűnösnek s tiz évi íegy- házra Ítélte. A kolozsvári tábla megváltoztatta a törvényszék ítéletét s haláltokozó súlyos testi sértésnek minősítve a vádlott tettét, bünteté­sét négy évi fegyházra szállította le. Az Ítélet­ben úgy az ügyész, mint a vádlott megnyu­godtak s igy az jogerőssé vált. — Két husmérgezés Kolozsváron. Rendkí­vül súlyos állapotban szállították be a tegnap este a kolozsvári mentők a belgyógyászati kli­nikára Cioara Joan 28 éves Balcescu ucca 9. szám alatt lakó egyetemi hallgatót. A klini­kán megállapítást nyert, hogy Cioara tegnap este az egyik bodegáhan husnemíit fogyasztott, utána hazament, majd rosszu lett. Megállapí­tották, hogy husmérgezés történt. Azonnal gyomormosást alkalmaztak, azonban a diák még mindig nem hagyhatta el a kórházat. — Ugyancsak tegnap egy Nagy Mária nevii 24 éves nő jelentkezett a mentőknél, aki sú­lyos gyomorgörcsökről panaszkodott. A vizs­gálat folyamán ugyancsak megállapították, hogy romlott húsételtől gyomormérgezést ka­pott. Félrevezetik, ha „OLLA“ helyett silány utánzatot ajánlanak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom