Keleti Ujság, 1933. július (16. évfolyam, 147-172. szám)
1933-07-19 / 162. szám
s KELETPOJSXG Í líoyal Moag^Ó Ma, szerdán, utoljára j Ábrahám Pál operett Mi történt az éjszaka ? Royal Mozgó modern terme a város legkellemesebb hüvós helye . — Eltemették Gömbös Gyula miniszterelnök nejét. Budapestről jelentik: Gömbös Gyuláné temetése ma délután fél 5 órakor folyt le óriási részvét mellett. Holnap délelőtt tiz órakor engesztelő szentmisét mutatnak be a hirtelen elhunyt Gömbös Gyula miniszterelnök neje leikéért. A misét Haás István tábori püspök celebrálja. — Erdély népművészete a gödöllői cserkész jámboráén. Az Erdélyi Magyar Népművészeti Vándorkiállítás, mely Bethlen Mária grófné vezetése alatt már harmadik éve hódit a határokon túl is, ez idén második útjára indul a gödöllői cserkész jamboréere. A gödöllői főparancsnokság épületében már a közeli napokban teljesen berendezve fogja várni a jam- boreé látogatóit a kis erdélyi sziget, hol a nemes grófné erdélyi segítségeivel terjeszti az erdélyi magyar nép ékes-himes kezemunkáját. — Bonyodalom egy magyar tudós manchesteri professzorsága körül. Budapestről jelentik: Hoványi Mihály dr. egyetemi tanárt, a manchesteri egyetem meghivta tanárrá- Hans Trom tanár támadást intézett egyik tudományos folyóiratban e kinevezés ellen, hangoztatva, hogy Angliának nincs szüksége idegen tanárokra. A Manehesier Guardian azonban védelembe vette a magyar származású egyetemi tanárt, hangoztatta, hogy Hoványi egyike a világ legnagyobb vegyészeinek és az angliai tudományos életnek örülnie kell, ha körében üdvözölhetik. — Leleplezték a belga kommunisták terveit. Bruxellesből jelentik: A kommunisták sorozatos merényleteket akartak elkövetni az egyes gyárak ellen. A merénylet-terveket leleplezték. Liegeben a rendőrség kardlappal verte szét a kommunista tüntetőket. — Szerencsétlenség egy buvárharang ten- gerrebocsáíásáná! Konstancában. Bukarestből jelentik: Konstancában ma délelőtt tiz órakor akartak leengedni egy most épitett hatalmas buvárharangot. A buvárharang akkora, mint egy kisebb hajó és móló építés céljára készítették. A haranggal több mérnök szállott le, a rossz felszerelés miatt azonban a kibocsátás nem sikerült s a buvárharang elmerült. Lakner nevű mérnök súlyosan megsebesült, a többi mérnöknek sikerült megmenekülnie. Az államnak tízmillió lej kára van. — Nyolcvanhétéves aggastyán halála a fürdőben. Vasárnap délelőtt a tordai Bánya- fürdőben Streit Frigyes 87 éves tordai tekintélyes polgár fürdés közben hirtelen rosszul lett s dacára a gyors orvosi segítségnek, agy- szélhüdés tünetei közt a helyszínen kiszenvedett. Kiterjedt rokonsága közt a kolozsvári Mártonffy-család is a gyászolók között vau. — Elkoboztak Bukarestben egy folyóiratot és egy könyvet. Bukarestből jelentik: A katonai ügyészség elkobozta a Pumpana cimü folyóiratot, mert a bukaresti rendőrprefektus ellen közölt élesen támadó cikkeket. Elkobozták továbbá Tazleanu „Politikai hullámok“ cimü könyvét. — Betörés egy kolozsvári trafikba. Vakmerő módon elkövetett betörésről tett ma délelőtt jelentést a kolozsvári rendőrség bűnügyi osztályán Binder Ida Kossuth Lajos ucca 46. szám alatti trafiktulajdonosnője. Az elmúlt éjszaka ismeretlen egyének álkulccsal felnyitották az üzlethelyiség udvarára vezető kaput. Az udvaron keresztül fel feszitették a trafiknak udvarra néző, gyönge vaspánttal eltorlaszolt ablakát és az igj' támadt résen keresztül behatoltak az üzletbe. Az alacsonyan fekvő szellőztető-ablakra egy sötét kendőt borított a tettes, mig az üzlet redőnyének kulcslyukát papirossal dugaszolta el. Miután háboritha- tatlan működését biztositotta, hozzálátott munkájához. összeszedte az üzletben található dohány áruk nagy részét, —különös figyelemmel volt azonban a finomabb cigaretta fajtákra — és alaposan megdézsmálta a bélyegkészletet, végül pedig kiürítette teljesen a kis kézi kasz- szát. A feljelentő trafikosnénak a kára mintegy 30 ezer lejre tehető. A rendőrség széleskörű nyomozást vezetett be a tettesnek, esetleg tetteseknek a kézrekeritésére. — Ismét megnyílik a nagyváradi Park- szálló. Nagyváradi tudósítónk jelenti: Egy év vei ezelőtt, a nagyváradi hires Park-szállodát, tulajdonosa, Vaiszlovich Emil bezárta, mert olyan súlyos adóval terhelték meg, melyet képtelen volt fizetni. A szálloda mostanig zárva állott. Tegnap dr. Allianasiu törvényszéki föeinök vezetésével bizottság jelent meg a szállodában és kérte az épület áttekintését, valamint a könyveket. A könyvek átrevidiálása után, a törvényszéki főelnök megállapította, hogy olyan fantasztikus adót vetettek ki Vaisz- lovicsra, melyet semmi körülmények között sem birt el a szálló. Kijelentette, hogy az adpt a tényleges jövedelemnek megfelelően fogják megállapítani, a különbözetet pedig eltörlik és kérik, a tulajdonost, hogy újból nyissa meg szállodáját. Vaiszlovich hajlandó az adónak ilyenformán való korrigálása alapján belemenni a szálló újbóli megnyitásába, ami előreláthatólag szeptember első felében fog megtörténni. — Tót memorandum a Népszövetséghez. Kómából jelentik: Az 11 Piccolo közlése szerint a tót nemzeti tanács memorandumot terjesztett be, a Népszövetséghez Szlovenszkó problémájának megnyugtató megoldásáról. Az olasz lap szerint a Népszövetségnek legbehatóbban kell foglalkozni e kérdéssel és nem szabad napirendre térni fölötte. — A járásbiró ölte meg a saját lányát. Bukarestből jelentik: A bălţii ügyész szenzációs bűnügynek jött a nyomára. Ezelőtt két évvel eUünt Petreşti faluból Anna Gheboiu nevű urilány, Ion Gheboiu járásbiró nagykorú lánya. Minden nyomozás eredménytelen maradt, mig most a főügyész kiderítette a tényállást és letartóztatta a gyilkosokat. A lány annakidején elhagyta atyját és azon a cimen, hogy igen durván bánt vele, tartásdijért beperelte. A bíróság meg is ítélte részére a tartásdijat. Amikor a lány követelte a tartásdij megfizetését, apja Nicolae Timuşca prímárt küldte el hozzá, hogy birja rá igényének visszavonására, kji- után ez nem sikerült, egy éjszaka az apa, sógorával, Sauciuc Pazarral és a bíróval együtt felkereste leányát és megfojtották, majd a holttestet elásták a falu határában. Az ügyész rendeletére letartóztatott gyilkosok egyike bevallotta a gyilkosságot és megjelölte azt a helyet, ahol a holttestet elásták. Az exhumálás beigazolta a borzalmas tettet. A gyilkosokat beszállították a haiţii fogházba. $ Szerda, julius 19. Emília és Vince I napja Könyvtárak és múzeumok nyitva: Egyetemi- és EME könyvtár: déelött 9-töl, 1 óráig. Az Egyetemi Könyvtár népkönyvtára: d. u. 3 __9. Archeológiái Muzeum: EME-, érem-, régiség- és képtára, Cioflec-képtár: d. e. 9—1. Botanikuskert, Botanikai Muzeum-, EME-növénytár: d. u. 2—3. EKE-, Ereklye Muzeum: d. e. 9—1. „Museul Etnografic“: d. e. 9—1, d. u. 3—6. Időjárás: Az óceáni beáramlás erejét vesztette. A szelek megcsendesedtek, a felmelegedés általános. Várható időjárás: Derült, tovább melegedő idő. Dácia (Szinkör-mozgó): A legszebb tangó. — Koyal: Mi történt az éjszaka. — Select: Mata Hari (Greta Garbo). — Uránia: Nem kérdem, ki vagy, szeretlek. — Edison: I. Utolsó szenvedély. II. Koldus diák. — Opera: A tékozló fiú (Gustav Fröhlich). Inspekciós gyógyszertárak: Dr. Kohn (Főtér), Somlea (Ferdinand király ut), dr. Nagy (Monostori ut), Cseresznyés (Magyar ucca). Letették a kereskedelmi és iparkamara uj igazgatótanácsának jelölő-listáját (Kolozsvár, julius 18.) Â kolozsvári kereskedelmi és iparkamara kebelébe tartozó tagok a julius 30-án megtartandó választáson választják meg az uj igazgatótanácsot. A választást, illetve a jelölőlisták összeállítását hosszas tanácskozások, kulisszák mögötti harc előzte meg, amely harcban a kisebbségek érdekeit csak nehezen és csak részben lehetett biztosítani. A nagyipar és a nagykereskedők kedd délután nyújtották be jelölőlistájukat és igy ennél a két kategóriánál választásra valószinü- leg nem kerül sor, hanem a benyújtott, eddig egyetlen listát egyhangúlag megválasztottnak fogják nyilvánítani. A kolozsvári kereskedelmi és iparkamarai választásokkal kapcsolatosan elsőnek az UGIR kebelében tömörült nagyiparosok nyújtották be tegnap, kedden délután hat órakor jelölőlistájukat a kolozsvári törvényszékhez. Az UGIR, illetve az erdélyi nagyipar jelöltjei a következők: Mircea C. R. mérnök, az UGIR vezérigazgatója, Diamant Izsó, a Sodronyipar Rt. vezér- igazgatója, dr. Gál Zsigmond, a Dermata-Mü- vek aligazgatója, dr. Haţieganu Eugen, a Der- mata-Müvek jogtanácsosa, Bechtholdt Gusztáv, a tordai Solvay-Miivek igazgatója, Boz- dog Grigorie, a tordai üveggyár vezérigazgatója, dr. Böszörményi Sándor, az Egger vegyi- gyár igazgatósági tagja, Petruca loan, a Radio Reclama igazgatója, Balázs Sándor gyár- igazgató, dr. Sebastian Nicolau, az Iris por- cellángyár igazgatója, Sohiessel Richard, az TTrsus-sörgyár igazgatója, Manoilescu Giigo- rie, az Erdélyi Szénbánya Rt. igazgatója és Biss András mérnök, a besztercei kályha-gyár igazgatója. A nagyiparosok póttagul jelölték a következőket: Pop Sever, Wertheimer Miksa, Sloaşiu Ionel mérnök. Knizsek Károly, a Szentbenedeki Elektromosmüvek igazgatója, Triff Jakob, Zudor János, Tolu Grigorie, dr. Rácz Miklós, dr. Simonetti Viktor, Varga László, Mihail Nicolae, Róbert Ervin, dr. Dra- gomir Alexandru és bisztrai Farkas Gábor. A listáról — még a póttagok névsorából — is hiányzik Negruţiu F. loan mérnök neve, aki a kolozsvári iparkamarának négy évig volt elnöke és akit a nagyiparosok most nem jelöltek. Másodiknak a Sfatul Negustoresc, Kereskedő Tanács a nagykereskedők részéről a következő jelölőlistát nyújtotta be a kolozsvári törvényszékhez: Coroşa Ionel, a Banca Centrala vezérigazgatója, dr. Sebestyén József ügyvéd, a Kolozsvári Kereskedelmi Hitelintézet igazgatója, Peculea Marius, a Banca Albina kolozsvári fiókjának igazgatója, dr. Borbély István_bank- igazgató, dr. Jakob Adrian, a Vlad et Co. kereskedelmi igazgatója, Rózsa Mór, a Rózsa Royal-drogéria vezérigazgatója, Pascu Valér nagykereskedő, Szabó Jenő nagykereskedő, Fodor Viorel drogériatulajdonos, Sallak Dezső nagykereskedő, dr. Gherman Laurean, az Iris porcellángyár vezérigazgatója, Pálffy László, a Bognár és Szántó Erdélyi Kereskedelmi Rt. vezérigazgatója, Rosea Nicolae fegyverkereskedő, Iliescu Victor bankár. A póttagokul jelöltek között a kisebbségek közül a következők szerepelnek: Gyárfás Dezső, Hientz Vilmos, Sipos Jenő, Ausländer Lajos, Mátray Géza, Salamon Jakab és Sándo* Samu. Ennél a ‘jelölőlistánál a paritás elve nem érvényesült, mert nyolc román jelölttel szemben csak hat kisebbségi szerepel a listában. Szerda, 1933. 'julius 19. — Rablótámadás Budapesten egy postás clltn. Budapestről jelentik: A Lipót-városban Vadász ucca egyik lépcsőházában valaki zsákkal fejbe vágta Bálint József postást és elrabolta a csekkeket. Bálint csakhamar eszméletre tért, utána rohant a fiatalembernek, el is fogta Kársai Jenő 32 éves leziillött magánhivatalnok személyében. Karsai elmondotta, hogy régóta készül a rablótámadásra, egyébként lopásért négy hónapig büntetve volt. — Egy görög kolostorban négy szerzetest meggyilkoltak. Athénből jelentik: Janina mellett Durasaruc kolostorban négy barátot ismeretlen tettesek meggyilkoltak és a kincseket elrabolták.