Keleti Ujság, 1933. július (16. évfolyam, 147-172. szám)
1933-07-13 / 157. szám
Csütörtök, 1933. július 13. KtLtTlUjSXG TéhUOt írda!" (Minden Jog fenntartva.) 10 Magdus tágranyitotta a szemét: — Kovács? Micsoda Kovács? Nekem nincs ilyen nevű rokonom. — Dehogy is nincs! Dr. Kovács Jenő. Ügyvéd!... — Halkabban utánatette: — Azelőtt Kleinnak hívták. — Jaj, vagy úgy?... Klein Jenő?... Hogyne! ő rokonom. De nem találkoztam vele nagyon régen. Talán hazajött? — Haza, igen. És most irodát fog nyitni itthon ... Milyen jó neki, hogy önállósíthatja magát -.. Pedig tessék elhinni, én is szeretném, ha a magam gazdája lehetnék. Az ember nem volna kitéve az ilyen támadásoknak, mint ez a mai is... Ennek nem sok értelme volt és Magdus azonnal szóvá is tette: — De hiszen nem azért és nem is magát támadták meg... És nem is Oláry úr! Ö inkább, úgy találtam, nagyon szépen viselkedett-. — Hiszen nem mondom, — fontoskodott Mike, — egészen kellemes főnök. Ügyszólván teljesen rámbízza az üzletet... De azért, — tette hozzá mosolyogva, de bensőleg heves szívdobogással, mert hiszen ide akart kilyukadni, — azért mégis ... Nem ő mondta ebben a veszekedésben az igazat. Magdus azonnal elértette'a célzást. Le is sütötte a szemét és a Fazekasné után még el nem rakott csipkék közt babrálva kérdezte: — Nem ő? ... Hát kicsoda? — Ez az undok vénasszony! Mikor azt mondta, hogy... — az utolsó pillanatban torkán akadt a szó és így módosította a Fazekasné szavait — ... hogy én sokkal szívesebben szolgálom ki magát, mint őt!... Ebben az egyben igaza volt. Ezt eltalálta. Nem hiába mondják, hogy gyerekek és bolondok mondják meg az igazat. Magdus felnevetett. Édesen, kacérul és egy kicsit csiklandósan: — Ugyan menjen, Mike! Amúgy is úgy megzavart ez a buta eset! Olyan kellemetlen! — De mért, kérem? Nem is kell vele törődni! ... Lássa, én már csak a jóra emlékszem belőle. Alapjában véve még hálás is vagyok ennek a vén nőnek, mert alkalmat adott arra, amire már rég vágytam. Hogy megismerkedhessünk. Magdus nevetett: — Magát úgy látszik, nem nehéz lekötelezni? — Nagyon könnyű, —■ suttogta Mike izzó hangon, mialatt áthajolt a pulton a leányhoz. — Mindenki lekötelezhet örökre, ha az utamat egyengeti maga felé!... — Vigyázzon, — felelte Magdus, •— mert el találom hinni! — Hiszen azért mondom!... A leány sóhajtott egyet, majd újra a csipkékkel kezdett játszani. És közben szinte ön- tudatlanul megismételte németül a közmondást, amit Mike magyarul idézett az imént: — Kinder und Narren sagen die Wahrheit! ^ Mike meglepődve hökkent vissza, mert egykét pillanatra volt szüksége, hogy ezt megértse. Akkor azonban, hogy ő is bizonyságát adja a német nyelvben való jártasságának, rávágta jó, becsületes, magyar „a“-val: — Ja! Aztán rámosolygott a leányra és megkérdezte: — Hát varróselymet nem parancsol? — Jaj» dehogynem! Lássa, elfecsegjük az időt, pedig még mennyi dolgom van!... A vásárlás hamar megvolt, de indulni nem indult Magdus még akkor sem. Most már az új mozidarabokat tárgyalták, Psilandert és Asta Nielsent, mialatt Mike egyenkint göngyölte fel a csipkéket és rakta vissza a skatulyáikba. — Színházba nem jár? — kérdezte Magdus. — Mi ma este megnézzük A cornevillei harangokat, A papa látta fiatalkorában és mindenáron el akar vinni bele. Maga már látta? Mike egy pillanatig habozott, ő tulajdonképpen estére találkozót adott Kovácsnak a Fekete Sasban — éppen Magdus miatt. De ezt az alkalmat sem szalaszthatja el, hogy meg- ismerkedhessék az egész családdal. — Én is oda készültem ma estére, — felelte hirtelen. — Hol fognak ülni? — Valahol a földszinten. Mert csak hárman megyünk. Papa, mama és én. Azt mondják, ez az Andornaky nagyon ügyes- Mindenki dicséri. Mike jelentősen felelte: — Én nem őt fogom nézni. Hanem másvalakit, aki a papa és mama közt fog ülni. Nagyon meg volt elégedve magával ezért a szellemességért, Magdus azonban megint azt a csiklandós nevetést hallatta: — Jaj, Mike! Hogy maga milyen vicces! De nem tudom ki lesz az, akit nézni fog, mert papa és mama mindig egymás mellett szoktak ülni... Köztük csak a szék karja lesz!... Hahaha! Egy hölgy és egy úr lépett a boltba. Magdus búcsúzott: — Jaj, fizettem már? — Egy korona harminc, — felelte Mike, átvéve a pénzt, amiből visszaadott a kasszánál. —■ Azonnal! — szólt oda az újonnan érkezetteknek s széles mozdulattal kitárta az ajtót a távozó Magdus előtt. —- A viszontlátásra! — búcsúzott ez és a kezét nyújtotta. I Mike kezet csókolt és tiilboldogan ismételte meg a szót: — A viszontlátásra. N egyednyolc lehetett, mikor Mike megjelent a Bazár-udvaron, amelynek a hátsó részén a színkör állott- Az udvar elején egy zöld rácsokkal elkerített részt u vendéglő foglalt el kerthelyiségül. Idejártak sörözni a piros parólis bakatisztek, a környékről berán- dult birtokosok, meg ilyenkor estefelé, a helybeli aranyifjúság néhány tagja is, akik szerettek gyönyörködni a színházi közönség felvonulásában- Aki ugyanis a színházba ment, annak el kellett haladni a zöld rács előtt. Ide fordult be Mike és úgy ült le az egyik asztalhoz, hogy kiláthasson. A legújabb ruhája volt rajta, meg egy vadonatúj, lilaszínű nyakkendő. Ezt most vásárolta, útközben, és azonnal fel is kötötte ott a boltban, a másikat, amiben hazulról eljött, zsebregyiirve. — Egy pohár sört kérek! — mondta, de még mielőtt elébetették volna, már a főpincért kereste a szemével és azt kiáltotta: — Fizetek! A főpincér lassan mozdult, Mike idegesen sürgette: — Gyerünk kérem! Fizetek! — Van idő kérem! — felelte a főpmcer, aki csak két nappal azelőtt került oda a vasúti vendéglőből és edzve volt az utasok izgatottságával szemben. — Rá tetszik érni! Csak nyolckor indul... akarom mondani, kezdődik az előadás. — Nem is azért, csak... — zavartan hebegett, mint akit tetten értek, de azért fizetett és a kalapját is odatette maga mellé, hogy a kezeügyébe essék. Majd, mikor egy negyedóra múlva a közönség sietősebb része szállingózni kezdett, onnan is elvette és a fejébe nyomta, hogy teljes készenlétben legyen. A szíve izgatottan harangozott elébe minden újonnan érkező női kalapnak, de mindannyiszor csalódottan halkult el, mert a közeledőben nem ismerte fel azt, akire várt. Pedig az idő telt, egyre többen és többen jöttek és tűntek el a színház irányában, úgy, hogy Mikének már az forgott a fejében, hogy talán nem vette észre őket- Éppen azon gondolkozott, hogy várjon-e tovább, vagy megváltsa a jegyét és beüljön, mikor végre! •. • végre megjelent egy kékszalagos fehér panamakalap. Mikének nemcsak a szíve, de a mája és veséje is egyszerre dobogni kezdett, a torkáról nem is szólva, mert a kalap alatt felismerte a Steiner Magdus mosolygó, kék szemét. Aztán megpillantotta a leány nyomában Hteinert, akit látásból ismert a kávéházból, ahol alsózni szokott és végül megakadt a szeme Steinernén, akit még sohasem látott és akiről most alig merte elhinni, hogy ő az, annyira nem olyan volt, mint amilyennek képzelte. (Folytatjuk). MEGJELENT ! A romániai könyvpiac szenzációja, Körméndl Ferenc világhírű 1000 angol fonttal díjazott regényének, UDAPESTI KALAND-NAK OLCSÓ PROPAGANDA KIADÁSA. Az 500 oldalas díszes kiállítású könyv már átvehető a Keleti Újság kiadóhivatalában Cluj-KvAr, Sirad s Baren L, Pap (volt Brassal utca) S. 44 lei MEGJELENT! lefizetése ellenében. Eddig A budapesti kaland ára 180 lej volt. Vidékiek küldjenek be 54 lejt. Minthogy A budapesti kaland olcsó kiadása csak korlátolt számban készült, mindenkinek érdeke, hoey mielőbb átvegye a regényt, melyből nem jelenik meg második kiadás.
